A rakéta eleme az, ami nagyon drága. A rendszerbe pakolt akítv rakétát ára sanszosan összemérhető a teljes rendszer árának a felével. Viszont emiatt szinte SEAD-elhetetlen a klasszikus módon.
A "klasszikus módon" is jórészt kiüthető, mert ha a Sentinel radart kilövik, akkor:
- Kétséges, hogy az indítókonténeren belül egyáltalán működik-e az AMRAAM radarja. Van egy tippem, hogy nem.
- Ha mégis működik konténeren belül, akkor a konténer falairól, lenyíló ajtajáról visszaverődő kisugárzással saját magát zavarja. A néhány centis távolság miatt elég ha csak a sugárzás milliomod része jut a konténer falára, lenyíló ajtajára (oldalszirom).
- Az AMRAAM miniatűr radarja eleve csak erős túlzással használható önálló célfelderítésre, ráadásul maga a konténer is korlátozza a szögtartományt.
- Az AMRAAM miniatűr radarjának célbefogási távolsága meglehetősen kicsi. Még repülőgép ellen is kicsi, de ha van egy csöpp esze az ellenségnek, akkor miután kilőtte a Sentinel radart, kilövöldözi a jórészt lebénul indítókat is és csak ez után repül be. A Sentinel kilövése után a gépek olyan közelre mehetnek, hogy az optikai érzékelőikkel, földi célok elleni üzemmódokra képes radarjaikkal fel tudják deríteni az indítókat, mert még ez a távolság is nagyobb, mint az AMRAAM radarjának befogási távolsága. Ha maguk a gépek nem mennek AMRAAM befogási távon belülre, akkor a beküldött rakétákat kellene lelőni önvédelmi célból. Például H-25/29/38/59 rakétákat és KAB bombákat kellene önállóan megkeresnie és befognia az AMRAAM rakétának az indító konténerből 0,02-0,1 m2 radarkeresztmetszettel. Esélyesen a befogási távolság kisebb, mint a minimális indítási távolság, de mindenképpen elég kicsi ahhoz, hogy legfeljebb egy dobása legyen a rendszernek.
Pont azért van lehetőség az AIM-9X rakéták használatára, mert azok radar nélkül is képesek a befogásra már az indító konténerben és indíthatók, akár kilőtték, akár megzavarták a radart. De az AIM-9X problémája, hogy földről indítva kicsi a hatótávolsága és hatómagassága. Valamint önálló célkeresésre ez is elég korlátozottan alkalmas, nem csak a fej látószöge miatt (itt nem a kitéríthetőségi szögtartományról van szó, hanem arról, hogy szűk látószöggel mennyi idő alatt képes a kitérítési szögtartományát végig pásztázni) hanem a hűtés és energiaelláttás véges időtartama miatt is. A külön optikai érzékelőcsomag a NASAMS-2 esetében segít azon, hogy ne a rakétákkal kelljen célt keresni, viszont a tisztán optikai célkeresés korlátai továbbra is fennállnak.
Már csak azért is támadható hagyományos radarelhárító rakétás módszerrel a NASAMS, mert az orosz H-31 és H-58 radarelhárító rakéták alacsony magasságú indítással is nagyobb hatótávolságúak, mint az AMRAAM felszínről, nulla sebességről indítva. A felhasznált AMRAAM változattól függően kb. 20-25 km a NASAMS hatótávolsága. Ezzel szemben a H-58 alapváltozat is elmegy 36 km-re földközelben indítva (120 km 10 km magasról és 160 km 15 km magasról) és a H-58U ennek kb 1,5-szeresét tudja. A H-31P alapváltozat is 25-28 km-re megy földközelben indítva (110 km nagy magasságból) és a meghosszabbított H-31PD ennél jóval többre képes. Még a H-25MP/MPU-nak is 40 km a maximális hatótávja, ha megfelelő magasságból indítják.
Érdekelne, hogy mondjuk egy olcsó H-25MP-t, aminek a radarkeresztmetszete a robotrepülőkre jellemző értéknek is töredéke (a kis fizikai méret és a sugárhajtómű hiánya miatt) milyen távolságból fog be az AMRAAM apró radarja és tud-e bármit kezdeni egy olyan céllal, ami adott esetben 1800-1900 m/s sebességgel közeledik az AMRAAM rakétához és 0,2 ezredmásodperc alatt teljes hosszában elhalad a gyújtó mellett. Ez nem egy műszakilag megoldhatatlan probléma, de az AMRAAM rakétákat nem ilyen célok ellen tervezték (szemben azokkal a légvédelmi rakétákkal, amelyeknél eleve tervezési alap volt a HARM rakéták lelövése).
A radarelhárító rakétákon kívül az optikai irányítású rakéták is széles választékban indíthatók NASAMS megsemmisítési zónán kívülről a NASAMS rendszer elemeire. Még az amúgy kis hatótávolságú H-29-nek is van olyan változata (TE) ami nagy magasságból 30 km-re repül. A H-38 és H-59 pedig nagyon bőven biztonságos távolságból indítható.
A NASAMS hatómagassága is korlátozott. 8-10 km fölött már inkább csak elméletinek tekinthető a megsemmisítési zónája, mert annyit levesz a rakéta mozgási energiájából a sűrű légkörön való átrepülés és hogy felérjen erre a magasságra, hogy nagyon lecsökken a sebessége, miközben a ritka légkörben a manőverezéshez szükséges kormányerők csak nagyobb sebesség mellett ébrednek a kormányfelületeken. A ferdén felfelé repüléssel a ferde hatótávolság felszíni vetülete is érdemben csökken. Ezzel szemben nagy magasságról sima bombákat is viszonylag távolra tudnak hajítani a gépek. A NASAMS korlátozott gyakorlati hatómagassága és a nagy magasságú célok elleni kisebb hatótávolsága miatt irányított bombákkal is támadható. De akár buta bombák szőnyegével (vagy kazettás bombákkal) is. Ha két Tu-22M3 csak a bombakamrában hordozható összesen 66 db 250 kg-os repeszbombát eldobja, akkor már csak a célok számával is mattot adott a NASAM-nak úgy, hogy ez a fajta túlterheléses támadás nem kerül irgalmatlanul nagy összegbe.
A Sentinel radar zavarható és ha azt zavarják, akkor hiába van esetleg egy irányadat a zavarforrásról, nem tudja a rendszer a cél távolságát, tehát nem tudja mikor lehet indítani az AMRAAM rakétát és nem tudja optimális pályán vezérelni azt. Ez mindaddig fennáll, amíg az optikai szenzor lézertávmérője nem szolgáltat adatot (mármint NASAM-2-t feltételezve, mert csak annak van optikai szenzora). A lézertávmérő korlátos hatótávolsága viszont számottevően lecsökkenti a rakéták indítási zónáját.
Az is ismert, hogy az AMRAAM miniatűr radarja is zavarható. Van ugyan zavarás elleni passzív üzemmódja, de az is kijátszható akár szakaszos zavaró üzemmóddal, akár fejlettebb zavarási technikával, akár azzal, hogy zavaró gép a megsemmisítési zónán kívül marad. A kicsi radar korlátozott jelfeldolgozó kapacitása miatt a csalikra is érzékenyebb, főleg ha az vontatott és egyszerű doppler szűréssel nem különböztethető meg a céltól, vagy elég sűrűn dobálják.