Természetesen Oroszország és Izrael is pont ugyan úgy, mint az USA, mindenhol a leghatékonyabb fegyvereket választotta és fogja is választani az adott célok leküzdésére. A háború nem grál lovagok játéka. Attól függetlenül, ami ott van a Szíreknél jelenleg, én is úgy látom, hogy szétszórt puha és kis értékű célpontokra, jellemzően könnyű fegyverzetű élőerőre nincs hatékonyabb fegyver, városi környezetben, mint a kazettás - és gyújtó hatású fegyverek. Sírni is lehet, hogy nem mindenki terrorista, és ez minden bizonnyal igaz is, biztosan vannak civil áldozatok is, sajnos. DE. Ez azért nagyon nem ugyan az a helyzet, mint pl. mikor egy körbezárt sok 1000 fő/km2 es gázát lefoszforozott az Izraeli légierő, mert itt jó eséllyel aki kicsit is jobb érzésű, a szélsőségesekkel nem szimpatizáló valódi civil volt, az mikor jött a sok turbános szakállas fanatikus fejlevágós őrült, az eltolta a bicajt családostul, igen nagy százalékban. Gázában körbe voltak zárva, ott nem volt hova menni, ezért mondom azt, hogy más a két sztori, és nem igazán összehasonlíthatóak. Vietnamban meg még más világ volt, ott direkt terrorizálni akarták a lakosságot, hogy megtörjék őket, ott még nem is kellett tagadni ezt annyira, ha televágtak komplett 100% civilekkel zsúfolt helyeket, szerencsére ez mára már változott...
Orosz levegő-föld fegyverzet
- Téma indítója GrGLy
- Indítva
H-15 "X-15" 115 gyártmány, AS-16 Kickback levegő-föld rakéta. Hatótávolsága 50-280 km, repülési magassága 40.000 m, ballisztikus pályán 90.000 m (égésvégi pontban), sebessége 1.700 m/s 5 Mach, hossza 4,78 m, átmérője 0,455 m, tömege 1.200 kg, harci rész tömege 150 kg, amely lehet hagyományos, vagy 300 kt termonukleáris. Hajtómű típusa RDTT-160. Rendszeresítve 1974.
Változatai:
H-15 levegő-föld inerciális, termonukleáris harci rész, irányítása korrekció nélküli inerciális,
H-15P lokátor elleni - passzív rávezetés,
H-15Sz hajó elleni - aktív lokátor irányítású, 60-150 km hatótávolság
Hordozó repülőgép: Tu-22M3, Tu-95MSz-6, Tu-160.
Amerikai megfelelője az AGM-69 SRAM.
Szerkezeti ábrája
Bevetési profil lokátor ellen
Felfüggesztése a Tu-22M3 repülőgépre, illetve szállító járművön
Változatai:
H-15 levegő-föld inerciális, termonukleáris harci rész, irányítása korrekció nélküli inerciális,
H-15P lokátor elleni - passzív rávezetés,
H-15Sz hajó elleni - aktív lokátor irányítású, 60-150 km hatótávolság
Hordozó repülőgép: Tu-22M3, Tu-95MSz-6, Tu-160.
Amerikai megfelelője az AGM-69 SRAM.
Szerkezeti ábrája
Bevetési profil lokátor ellen
Felfüggesztése a Tu-22M3 repülőgépre, illetve szállító járművön
T
Törölt tag
Guest
Gondoltam kirakom ezt a képet...
Ez a 2015-ös MAKS-ról való kép és a Kh-58UShK radar lehárító rakéta van rajta. Kombinált passzív radar és végfázisban (állítólag) képalkotó infravörös irányítás (IIR)...
Ez a 2015-ös MAKS-ról való kép és a Kh-58UShK radar lehárító rakéta van rajta. Kombinált passzív radar és végfázisban (állítólag) képalkotó infravörös irányítás (IIR)...
M
molnibalage
Guest
A 3M-54 Klibr / Klub-ot tervezik harcászati gépekre is integrálni? Van már legalább súlymakettes/szándéknyilatkozt erről?
A 2007 aranyasban a sz-35 elé is ki volt rakva hogy lesz de valószínű hogy nem lett belőle semmi.
+ nincs is sok érteleme
Na de ennek már inkább van érelme Csak hát az ígéret szép szó de erről sem hallani semmit.
A Tu-22M-re nagyon berágott a Nyugat, mert a Tu-22-es sokadik variánsaként akarták a szovjetek rendszeresíteni, holott kicsivel nagyobb, de jóval erősebb, gyorsabb, potensebb és szintén levegőben utántölthető volt, nagyobb hstótáv mellett. Ezért is előlegezték meg rutinból a Tu-26 jelölést, hiszen tudták, hogy új a gép, tehát vagy Tu-24, vagy Tu-26 kell, hogy legyen a Backfire. A Tu-22M a Nyugat finoman szólva hülyének nézése. Más kérdés, hogy nem teljesen jött be. Sok volt vele a gond. A Tu-22M3-asnál aztán érvényesítették a Nyugat elvárását, ebbe már nem került töltőcsonk, a szolgálatban maradt M2-esekből meg kizerelték. Az M3-asok NK-25-ös hajtóművei viszont nemcsak üzembiztosabbak, de jóval erősebbek és fajlagosan valamivel gazdaságosabbak is lettek a nagyobb sűrítési viszony miatt. Ez utóbbi azonban sokat nem javított a helyzeten, igaz, így legalább meg se közelíthették az interkontinentális hatótávot. Ez Afganisztán felett még nem volt gond, ofa a tadzsik terülrtről operálva még akár két, de talán négy FAB-3000-essel, de mindenképpen négy FAB-1500-össel is be tudtak repülni, de napjaink szíriai bevetéseit a kaukázusi Mozdok (DCS-ből ismerős lehet) repteréről max üzemanyag töltéssel csak alig zerény három tonna bombával repülték ezek a jókora gépek.
A probléma már korábban is ismert volt, nem volt véletlen a Tu-160-asok NK-32-esét használó beömlőnként hatról kilencre bővített pótbeömlő zsaluival szerelt Tu-22M4-es, amiből azonban csak egy példány készült, mert összedölt a Szovjetúnió. Ez a példány a Rjazanyi repülőbázis múzeumában van.
Most ismét szó van a Tu-22M3M, illetve M4-esről, ami idmét új hajtóművet kapna, a Tu-160M2-es NK-32-2-esét.
De korábbi, nehéz szupervadász variánsról nem tudok.
A probléma már korábban is ismert volt, nem volt véletlen a Tu-160-asok NK-32-esét használó beömlőnként hatról kilencre bővített pótbeömlő zsaluival szerelt Tu-22M4-es, amiből azonban csak egy példány készült, mert összedölt a Szovjetúnió. Ez a példány a Rjazanyi repülőbázis múzeumában van.
Most ismét szó van a Tu-22M3M, illetve M4-esről, ami idmét új hajtóművet kapna, a Tu-160M2-es NK-32-2-esét.
De korábbi, nehéz szupervadász variánsról nem tudok.
,mekkora a legnagyobb buta bombájuk?
Az már GBU-43 kategória, persze függ a robbanóanyag típusától is. A fegyvergyárásban meg mindig ment egymás majmolása és ötleteinek ellopása. Ha az amerikaiaknak kellett, igaz 2003-ra és nem ávtizedekkel azelőtt, akkor az oroszoknak miért nem? Ráadásul 88-ban ha használták akkor nem sok idő telt el a kivonása és a GBU-43 megjelenése között.
Iraki légierő használta aktívan a FAB-9000M54-est, Tu-22-esről is, 15000 méterről, hangsebesség felett oldva, hajító bombázással. Egyszer egy komplett iráni forradalmi gárdista partraszállást sikerült így lenullázni. De leggtöbbször a "Városok Háborúja" idején vetették be, Teheránra dobva, jó nagy károkat és sok halottat okozva. Aztán elfogyott a készlet és miután a szovjetek nem adtak többet, Irak maga kezdte gyártani. Monyinóban is van FAB-9000-es, rögvest kétféle is a Szuhoj T-4-es mellett kiállítva (pedig azzal nem is tervezték hordozni).
Három bombázó fegyverzetében volt meg, a Tu-16-os és az alap Tu-22-es egyet-egyet hordozott, a náluknál rövidebb életű Mjasziscsev M4 (3MSz) pedig kettőt is.
A FAB-9000M54 1954-es dizájn, így igazából a Tallboy-Grandslam-T12 trió kései kortársa, amely a nyolcvanas évek legvégére tűnt el végleg az üzemeltetői arzenáljából.
Három bombázó fegyverzetében volt meg, a Tu-16-os és az alap Tu-22-es egyet-egyet hordozott, a náluknál rövidebb életű Mjasziscsev M4 (3MSz) pedig kettőt is.
A FAB-9000M54 1954-es dizájn, így igazából a Tallboy-Grandslam-T12 trió kései kortársa, amely a nyolcvanas évek legvégére tűnt el végleg az üzemeltetői arzenáljából.
A FAB-9000M54-es nagy hátránya volt, hogy az alkalmazott gyújtója miatt a hatalmas tömegű bombatest túl mélyre fúródott ahhoz képest, hogy a jókora tömegű robbanóanyag mennyi idő alatt működött el, így szükségszerűen az energiafelszabadulás hegyes kúpszöggel, felfelé az égbe, relatíve, a mérethez képest kis átmérőjű, de az esetek többségében feleslegesen mély krátert kreálva ment végbe. Ez a barlangrendszerek beomlasztásakor még jó volt, más esetekben célszerűbb volt 3 FAB-3000-essel, vsgy négy FAB-1500-assal kiváltani és ezekkel nsgy területen kifejteni a rombolást. Nem véletlen, hogy sík terepen a FAB-9000-es rombolási paraméterei csupán alig 20%-al haladták meg a harmadakkora FAB-3000-esét.
Ahogy az sem véletlen, hogy az iraki légierő a saját FAB-9000M54-es készletén és a saját maguk gyártotta klónokon a szovjet gyújtókat brit gyártmányú, barometrikus magasságra beállítható gyújtókra cserélte. Az ideálisnak talált robbantási magasság a kilenc tonnás bombánál 8 méterre jött ki az irakiaknak.
Ahogy az sem véletlen, hogy az iraki légierő a saját FAB-9000M54-es készletén és a saját maguk gyártotta klónokon a szovjet gyújtókat brit gyártmányú, barometrikus magasságra beállítható gyújtókra cserélte. Az ideálisnak talált robbantási magasság a kilenc tonnás bombánál 8 méterre jött ki az irakiaknak.
M
molnibalage
Guest
Az iraki esetről valami forrás? Mert hiába nagy egy bomba, annak pusztító hatása meze HE bomba eseténben viszonylag szűk területre korlátozódik a méret növelése ellenére is. A vársok háborúja használatot ismerem, de a partaszállásos történetről nem hallottam.
1270-es hozzászólásom utolsó bekezdését olvasd el légyszíves. Ott a válasz rá, hogyan növelték meg az irakiak az úgynevezett blast radius-t.
M
molnibalage
Guest
Idézet:
"...The FAB-5000 proved an exceptionally destructive weapon: it would kill and destroy anything within 50 meters of the impact point, and cause heavy blast damage out to 100 meters. The FAB-9000 was usually carried only on shorter-ranged missions and would kill and destroy everything within 75 meters of the impact point, while heavy blast damage was caused out to 200 meters and – of course – other kinds of damage caused out to over a kilometre. Along FAB-1000s, FAB-3000s, and FAB-5000s, the FAB-9000 remained also a major weapon against concentrations of Islamic Revolutionary Guards Corps (IRGC) troops during the war with Iran. One of its primary targets was the Iranian military camp at al-Jufair, near Ahwaz , which was a main disembarkation point for troops committed to Iranian offensives in the region of Howeizeh Marshes; the Majnoon Isle, in the Howeizeh, was hit several times through 1984, after it was occupied by the Iranians.
A particular mission that saw deployment of FAB-9000s with help of supersonic toss technique was one undertaken by three Tu-22s on the evening of 16 February 1986, against Iranian troops that occupied the city of al-Faw. The Iranians used the small docks in the local harbour to ship their men and materiel across the Shatt al-Arab waterway by night. Each of the three Tupolevs dropped one FAB-9000, equipped with South-African Jupiter proximity fuses, set to detonate the weapon eight meters above the ground. In addition to INS and RSBN-navigation aids, our pilots used radar to approach at a level of 7.000m and a speed of Mach 1.2; targeting was conducted with the help of the tank farm in al-Faw, which made a superb radar echo. Once the weapons hit, all hell broke lose on Iranian communication networks: their casualties were very heavy. The deployment of this weapon in combat was complex, but the ballistic computer of the Tu-22 was working quite well, and Iraqi pilots proved capable of dropping the FAB-9000 from subsonic or supersonic speeds (up to Mach 1.2).
Eventually, the FAB-9000 was used so excessively, that IrAF again almost run out of stocks. For this reason, the Iraqi military industry developed a home-made version, which entered production at the Nassir Establishment, some 25km north of Baghdad - the Soviets provided no help even if they were aware of Iraqi efforts. The IrAF Safety Board subjected this version, called Nassir 9, to extensive ground and flight testing. The weapon was test-dropped from both types of aircraft that were to use it, Tu-16 and Tu-22, and static detonation testing was conducted, necessary to measure the overpressure and patterns of shrapnel distribution, as well as to compare them with the Soviet original, which - as concluded by the Iraqis – was developing a higher overpressure and had a wider shrapnel distribution pattern than any comparable Western weapon. Nassir 9 matched the Soviet model to 90% of its capabilities , and entered service in 1988. The last remaining FAB-9000s and Nassir 9s were destroyed by IrAF in 1993, on a weapons range..."
Tehát pár pontosítás: a barometrikus gyújtó dél-afrikai volt, a Nasszír-9-es irkai kópia pedig még jobb is volt, mint az eredeti szovjet FAB-9000.
Amúgy ez már eléggé off...
"...The FAB-5000 proved an exceptionally destructive weapon: it would kill and destroy anything within 50 meters of the impact point, and cause heavy blast damage out to 100 meters. The FAB-9000 was usually carried only on shorter-ranged missions and would kill and destroy everything within 75 meters of the impact point, while heavy blast damage was caused out to 200 meters and – of course – other kinds of damage caused out to over a kilometre. Along FAB-1000s, FAB-3000s, and FAB-5000s, the FAB-9000 remained also a major weapon against concentrations of Islamic Revolutionary Guards Corps (IRGC) troops during the war with Iran. One of its primary targets was the Iranian military camp at al-Jufair, near Ahwaz , which was a main disembarkation point for troops committed to Iranian offensives in the region of Howeizeh Marshes; the Majnoon Isle, in the Howeizeh, was hit several times through 1984, after it was occupied by the Iranians.
A particular mission that saw deployment of FAB-9000s with help of supersonic toss technique was one undertaken by three Tu-22s on the evening of 16 February 1986, against Iranian troops that occupied the city of al-Faw. The Iranians used the small docks in the local harbour to ship their men and materiel across the Shatt al-Arab waterway by night. Each of the three Tupolevs dropped one FAB-9000, equipped with South-African Jupiter proximity fuses, set to detonate the weapon eight meters above the ground. In addition to INS and RSBN-navigation aids, our pilots used radar to approach at a level of 7.000m and a speed of Mach 1.2; targeting was conducted with the help of the tank farm in al-Faw, which made a superb radar echo. Once the weapons hit, all hell broke lose on Iranian communication networks: their casualties were very heavy. The deployment of this weapon in combat was complex, but the ballistic computer of the Tu-22 was working quite well, and Iraqi pilots proved capable of dropping the FAB-9000 from subsonic or supersonic speeds (up to Mach 1.2).
Eventually, the FAB-9000 was used so excessively, that IrAF again almost run out of stocks. For this reason, the Iraqi military industry developed a home-made version, which entered production at the Nassir Establishment, some 25km north of Baghdad - the Soviets provided no help even if they were aware of Iraqi efforts. The IrAF Safety Board subjected this version, called Nassir 9, to extensive ground and flight testing. The weapon was test-dropped from both types of aircraft that were to use it, Tu-16 and Tu-22, and static detonation testing was conducted, necessary to measure the overpressure and patterns of shrapnel distribution, as well as to compare them with the Soviet original, which - as concluded by the Iraqis – was developing a higher overpressure and had a wider shrapnel distribution pattern than any comparable Western weapon. Nassir 9 matched the Soviet model to 90% of its capabilities , and entered service in 1988. The last remaining FAB-9000s and Nassir 9s were destroyed by IrAF in 1993, on a weapons range..."
Tehát pár pontosítás: a barometrikus gyújtó dél-afrikai volt, a Nasszír-9-es irkai kópia pedig még jobb is volt, mint az eredeti szovjet FAB-9000.
Amúgy ez már eléggé off...