Te jó magyar úristen...
Akkor mesélek egy kicsit. Az ejtőernyő használata se az elméleti, se a gyakorlati oktatásban nem szerepelt. Se a kezdő, se a középfokos tanfolyamon nem oktatták, a tankönyvekben se szerepelt a téma. Se a típusa, se a működése nem volt leoktatva. Annyit tudtunk róla, hogy 15 kiló, így a 60 kilós testtömegünkhöz pont jó volt, hogy kijöjjön a 75 kilós első ülésterhelés. Kényelmesebb is volt, mint a nagy sárga homokzsák, az nyomta a hátunkat, meg ezt a másik ember után nem kellett külön ki, meg be rakosgatni. Illetve, annyit tudtunk, hogy vannak zsinórok, amelyekkel zárni lehet cellákat és azzal irányítjuk az ernyőt. De, hogy mekkora süllyedés mellett... Az év elején, március körül, ha kimentünk a reptérre (repülés még nem volt, csak szereltünk, vagy pakoltunk) ha szerencsések voltunk, láthattunk beugrást. Ilyenkor jött valaki és beugrott pár ernyőt, akkor láttuk működés közben. De a Góbé berepülése persze nagyobb szám volt.
Szóval, a reggeli eligazítás után páran az ejtőernyős raktárból kivettük a polcokról az ejtőernyőket (egy külön naplóból néztük ki a még felhasználható ernyők számait) majd felb*sztuk őket az UAZ platójára. Az, hogy a vizeskannából a víz néha rájuk folyt, amíg az UAZ kizötyögött a starthelyig, az kb le volt szarva, mert "a napon majd úgyis megszárad". Az ejtőernyőket utána a padsor után, a vizeskanna mellé raktuk egy nagy halomba. Le a földre. Utána mindenki válogatott magának, lehetőleg olyat, amit már nagyon nem kellett állítgatni. Ezután, ha láttuk a startnaplóban, hogy lassan mi következünk, elkezdtük felcsatolni. Azt, hogy melyik hevedert hogyan húzzuk meg... hát érzés szerint, meg ilyenkor mindig volt a közelben egy okosabb, aki már mintha látot volna ilyet...A lábaknán a hevederek sokaknál csak lógtak. Az oktatóknál is. Ilyenkor, volt aki megjegyezte, "ha majd ugranod kell, fájni fog!" aztán erre legyintés volt a válasz.
400 méter alatti feladatra úgyse vittünk ernyőt, afölé meg a fenti mondást emlegettük. Ha jött a zivatar, vagy rohantunk be velük a klubházba, de ha a másik pályavégen volt a start, feldobáltuk őket a platóra és reméltük, hogy nem áznak meg.
Szóval egyátalán nem jártam csukott szemmel. De arra tisztán emlékszem, mikor az egyik középfokos társam csak párunknak mesélte el, hogy kíváncsiságból átment Gödöllőre ugrani párat. Ennél jobban nem akarta ő se propagálni a dolgot.
Ezek után kiváncsi vagyok, máshol hogy mentek az ejés dolgok.