Szlovák haderőfejlesztési program (2030) és hadiipar

F-16, Patria, Lynx/CV90, Zuzana2, radarok, tgk, új gépkarabély, ezek szerint Patriot stb. Biztos vagy benne, hogy bírni fogja a szlovák költségvetés? Nálatok is ugyanaz a probléma mint nálunk, hogy évtizedekig elhanyagolták a haderőt, de egyszerre mindent nem lesz könnyű kifizetni még részletre sem. Mi is fizetjük már 2018 óta, de vadászgépet nem kellett venni.
A felsoroltak kozul újdonságnak mondhatóak csak gépkarabélyok és harci drónok (amiket kihagytál) - ezek onmagábán még nem akkora tételek. Más tételek pedig már ki vanna fizetve (radarok, Zuzanák, javarészt a F-16osok). Patriotokat kihagynám, azokért vélhetoeg nem fogunk fizetni, még ha valamikor jovoben átveszuk is az uzemeltetésuket, szerintem mindvégig amerikai tulajdonban maradnak. Viszont kis és kozepes hatotávú légvédelmet be fogunk szerezni melléjuk, csak azt majd a kovetkezo cyklusban.

Azért gondolom, hogy a Patriotot most elonyos kolcsonbe kaphatnánk (a lend lease programot maximálisan kiszélesítve), mert nyilván a tobbi potenciális donor ezt figyeli és az amerikaiak érdeke motiválni oket, hogy leadják a saját rendszereiket is Ukrajnának amerikaiakért cserébe. Ma példaul már Cyprus is ráharapot az ajánlatra, Bulgária még mindig kérdéses, ott az elnok áll ellent, és persze még a gorog S-300 is hátra van.

Az S-300-asok már úton vannak Ukrajna felé.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Voltak - a bejelentés idején már biztonságosan Ukrajnán voltak azelot két napig +- titokban folyt a szálításuk (Fico próbalta leleplezni a muveletet).
 
Kíváncsi vagyok az orosz reakcióra.
 
Más tételek pedig már ki vanna fizetve (radarok, Zuzanák, javarészt a F-16osok).
Ki vannak fizezve? Mint az F16?... esetleg az első részletek,...miért ferdítesz?!
Nem volt pénzünk bérletre sem, ne marháskodj!
Patriotokat kihagynám, azokért vélhetoeg nem fogunk fizetni, még ha valamikor jovoben átveszuk is az uzemeltetésuket, szerintem mindvégig amerikai tulajdonban maradnak.
Honnan szeded, hogy a holland/német/amerikai adófizezők pénzén kinyögött az ő országaikban hadrendben álló rakétarendszerek csak úgy itt maradnak, fizetés nélkül...!? :D
Jesszusom! :oops:
 
Viszont kiváncsi lennék a szlovák kollégák hangulatára/ véleményére, akik alól kiszedték a technikát és kaptak helyette ködös ígéreteket.
(ha mi adtuk volna a KUB-okat, legalább tundánk, hogy a) jó helyre került; b) jön helyette a NASAMS)
 
Ki vannak fizezve? Mint az F16?... esetleg az első részletek,...miért ferdítesz?!
Nem volt pénzünk bérletre sem, ne marháskodj!
Azt írtam hogy javarészt! Ugyebár két évvel ezelot már azert nem lehetet lefujni az egészet, mert már ki volt fizetve a zsíros eloleg és egy vagy két részlet, amit nem kaptun volna visza. Azóta eltelt két év és biztos mentek valamilyen részletfizetések, szoval a "javarészt kifizetve" szerintem abszolút megálja a helyét.

Honnan szeded, hogy a holland/német/amerikai adófizezők pénzén kinyögött az ő országaikban hadrendben álló rakétarendszerek csak úgy itt maradnak, fizetés nélkül...!? :D
Jesszusom! :oops:
Hát, minimum anyit már most ki lehet jelenteni, hogy tovább fognak itt maradni, mint az a kb két év lenne, ami után a S-300 használhatatlan kuka lenne. Konkrétan az amerikai vélhetoen még tovább, mivel Austin kifejezetten azt mondta, hogy állandóbb légvédelmi megoldáson dolgoznak. Ráadásul Cyprusból is úgy fognak menni fegverek Ukrajnára, hogy azért lesz amerikai pótlás, szoval a te meggyózódísednek, hogy végul ugy se semmi nem marad, per pillanat nincsen alapja.
Csupán a formája kérdéses, de mivel még további országokat is meg akarnak gyozni, hogy adományozzanak S-300 rendszert, gondolom, hogy a leegyezet feltételek ezt fogják reflektálni.
 
  • Tetszik
Reactions: Yoda and Aladeen
Én értek magyarul:
Azt írtam hogy javarészt!
...nem, ezt irtad:
Más tételek pedig már ki vanna fizetve (radarok, Zuzanák, javarészt a F-16osok).
"Más tételek pedig már ki vanna fizetve" :rolleyes: "pedig" meg a "már" meg a "ki vanna(k)"...;)
Hát, minimum anyit már most ki lehet jelenteni, hogy tovább fognak itt maradni, mint az a kb két év lenne
Mondjuk ebben biztos vagyok,...én hosszú éveket érzek (4-5),...de abban Pellegrini-nek igaza van, hogy legalább a parlamentnek tudnia kell, milyen megállapodássok születtek a titokban történő S-300 kivitele (az ellentétes hivatalos nyilatkozatok ellenére), ill. a Patriot rendszerek elhelyezése és idetelepitése körül,...
Remélem emlékszik még a kedves publikum, mikor nem szállhattak le az amerikai helikopterek (Saber Guardian gyakorlat) szlovákia területén:
https://dennikn.sk/1498151/nominant...lo-sa-to-prvykrat-od-vstupu-do-nato/?ref=tit1
"Ugyanazok" akik ezt nem engedték vettek végül F16-ost amerikától, a progresszivek meg most mindenféle parlamenti hozzájárulás nélkül s@gget nyalnak ahová csak lehet és nem csak a katonai javakat herdálják el egy tollvonással...hozzáteszem, a gyárak meg sorra állnak le, mint ha nem lenne más probléma idehaza...
 
Mondjuk ebben biztos vagyok,...én hosszú éveket érzek (4-5),...de abban Pellegrini-nek igaza van, hogy legalább a parlamentnek tudnia kell, milyen megállapodássok születtek a titokban történő S-300 kivitele (az ellentétes hivatalos nyilatkozatok ellenére), ill. a Patriot rendszerek elhelyezése és idetelepitése körül,...
Nem csak a parlamentnek, hanem egészen nyilvánosnak kell lenie az egésznek, de még technikai okok miatt nincsen véglegesen letárgyalva.
Szerintem a konstrukció a lend lease programhoz fog kotodni, amit ugyan minap a Szenátus efogadot, de ha jól tudom, akkor a Kongrsszus csak az unnepek után fog vele foglalkozni. Ez azért fontos, mert a jelenlegi szabályozás alapján legfeljebb 5 évre lehetne bármit lízingelni/kolcsonadni, ami az S-300 pótlása esetében nem jelent hoszutávú megoldást. Amint a lend lesase torvény átmegy a Kongeszuson a Biden adminisztratívának sokkal nagyobb lesz a mozgástere amerikai hadieszkozok kolcsonzése/lízingelése terén.
A S-300 gondolom azért mehetet már most Ukrajnára, mert nem számoltak azzal, hogy a Kongreszus elnapolja a torvény megszavazását az unnepek utánnra ... :oops:
 
Ez komoly??? Mert poénnak durva....

Az oroszok már ki is lőtték a Szlovákia által küldött rakétarendszert
Van azóta már a szlovák S-300 megsemmitésenek egy esetleges harmadik helyszine is, mégpedig Dnipro. ;) De mindegy is, hogy hol mindenhol lesz még megsemmisítve vagy látva vélve, mivel:

Hát persze, ha leszedne valamit, akkor az van, hogy "hú de nagy kárt okozot az oroszoknak" és fordíva pedig "hú de drága rakétát pazaróltak el az oroszok arra a régiségre" ... :cool::D
 
Moszkvában van Magyar terem? :oops:
Mert amikor a törökök lelőttek egy orosz masinát, mintha megtalálták a módját a NATO egyik legnagyobb haderejével rendelkező Törökországnak a büntető padra térdeltetését. Szerintem meg fogják találni a büntetés módját, a hatalmas ősi múlttal rendelkező Szlovákiának is. Remélhetőleg ottani magyarok nem fogják megsínyleni...
 
Nem moszkvában ukrán terem van.
Ha megy magyar delegáció, majd ott várakozhat. :)
 
  • Dühítő
Reactions: Kim Philby
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Szlovákia harci drónok beszerzését tervezi​

https://www.aktuality.sk/clanok/HavV6S6/slovensko-planuje-ziskat-bojove-drony/

Jaroslav Naď védelmi miniszter ma a közösségi oldalon azt nyilatkozta, hogy a Szlovák Köztársaság fegyveres erői harci drónok beszerzését tervezik.

A védelmi miniszter szerint nem az a kérdés, hogy kapjanak-e drónokat, hanem az, hogy mit és mikor.

"Igen, ebben a témában is haladunk. Ma tárgyaltam a Bayraktar drónokat gyártó török cég vezetőjével, Mr. Bayraktarral. Tárgyalunk más gyártókkal is, és úgy gondolom, hogy hamarosan átfogó tájékoztatást adunk arról, hogy milyen javaslatról van szó. Jövök a kormányhoz," írja Jaroslav Naď a közösségi oldalon.

UbgktkqTURBXy9kMzNmNTZiM2FlNTNkOTUyZTIzYTlhMDY5OGIwMWIzNi5qcGVnkpUDAMyczQOAzQH4lQLNB9AAwsM
 
Ez gondolom neked annyira nem tetszik.
 
Van azóta már a szlovák S-300 megsemmitésenek egy esetleges harmadik helyszine is, mégpedig Dnipro. ;) De mindegy is, hogy hol mindenhol lesz még megsemmisítve vagy látva vélve, mivel:
Az ukránok számára úgy vélem nem az Sz-300 komplexum, hanem elsősorban a rakéták amelyek fontosak voltak. Azokból fogytak ki nagyon.
 
Ukrán topikban is téma, @PavolR szerint ez lehetetlen.
Ez azért barokkos túlzás. De csak az információ kedvéért - azota elhangzot, hogy a megnevezet helyszineknek kozelében sem volt az ex-szlovák S-300.

Ez gondolom neked annyira nem tetszik.
"Diktátortól" haditechnikát, ??? :oops:... @PavolR ?! :cool:
Túl tudnám valahogy élni, de azért várjuk ki a végét. Lehet hogy kivérzik valamilyen kovetelményen, amit nem tudd megugrani. Mégis csak a lengyelek is most Reapereket vásárolnak a BT-2-esek melle és mivel Slovákia most csak 6 drónt képes venni, egyszerre kell megfelelniuk minden jovobeli kovetelménynek.

Az ukránok számára úgy vélem nem az Sz-300 komplexum, hanem elsősorban a rakéták amelyek fontosak voltak. Azokból fogytak ki nagyon.
Ezt én is így látom. Hiába maradt még meg az ukránoknak akárhány saját utegjuk, de a rakétákat már valszeg soha nem fogják tudni pótolni, így a háború után úgy is ezeknek kuka. Vagy sokévnyi kutyulés, hogy menyenek belé más származású rakéták is...
 
De csak az információ kedvéért - azota elhangzot, hogy a megnevezet helyszineknek kozelében sem volt az ex-szlovák S-300.
Ebben a témában senkinek sem hiszek. Heger-t vagy Naď-ot példának hozni nevetséges, az orosz meg ukrán hirek között ember legyen aki kiigazodik.
Túl tudnám valahogy élni, de azért várjuk ki a végét. Lehet hogy kivérzik valamilyen kovetelményen, amit nem tudd megugrani. Mégis csak a lengyelek is most Reapereket vásárolnak a BT-2-esek melle és mivel Slovákia most csak 6 drónt képes venni, egyszerre kell megfelelniuk minden jovobeli kovetelménynek.
Valóban, várjuk ki a végét.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby