Mindezt persze nyugodtan zárójelbe is tehetnénk, ha MiG-29-es alatt ma mindenki a 9.15-ös MiG-29M-et értené és nem a 9.12-est és 9.13-ast, melyek végül kényszerből elterjedtek.
A 9.15-ös a kerozin mennyiségével, a fegyverzete minőségével és mennyiségével, a levegőben utántölthetőségével, a Zsuk radarjával, a Fly by Wire kormányvezérlésével, a javított aerodinamikájával (és nem utolsó sorban az esztétikumával - de ez csak szubjektív teszem hozzá), 1985-ben egy teljesen vállalható fejlesztési irány volt. 1990-re már készen állt a sorozatgyártásra a gép, csak az ipar alól fogyott ki a pénz, köszönhetően Afganisztánnak, Csernobilnak és a Buran-Enyergija programnak.
1992 nyarán mutatják be Farnboroughban és a Mosaeroshow-n Zsukovszkijban. 1993 nyarán Le Bourge-ban. 1993 decemberében kukázzák az egészet a többi MiG-programnal (MiG-29K, MiG-31M, Buran űrrepülőgép) együtt.
Pedig ahogy a MiG-29K jobb lett volna, mint a Szu-27K (Szu-33), csak a leszállósebességébe tudtak egyedül belekötni, ugyanúgy a MiG-31M volt az, ami igazán jó lett volna a PVO-nak.
Ez utóbbi is gyártásra kész volt a nagyobb Zaszlon-M radarjával, a 4x R-77 plusz 6x R-37 aktív önrávezetőfejes rakétájával, FbW kormányvezérlő renszerével, javított aerodinamikával, ergonómikusabb kabintetővel, műszerfalakkal, nagy teljesítményű ki-behúzható elektrooptikai felderítő renszerével, nagyobb teljesítményű hajtóművével.
Ami összképet mi a 70-es, 80-as évek MiG vadászgépeiről ma ismerünk, azt ezek a modellek teljesen átírták, kijavították. Sorozatgyártásra kész rendszerekként kaszálták el őket.
