T-14 Armata

Bzv3a.png
 
Az Armata tankokat gyártó Uralvagonzavod most arról adott hírt, hogy az úgynevezett GALS technológia alkalmazásával 20 Armata nehézpáncélost láttak el egy olyan speciális bevonattal, aminek köszönhetően negyedével tették kevésbé láthatóvá és hőérzékelőkkel háromszor kevésbé felfedezhetővé az új tankokat, amelyek a radar sugarait is elnyelik. Ennek következtében a megfigyelők a legfejlettebb radar és infravörös érzékelőkkel is összetéveszthetik a közelegő Armatát egy kiskocsival – vagy egyáltalán nem is észlelik.
http://biztonsagpiac.hu/a-lathatatlansag-buvoleteben-az-orosz-tankok

Nálunk válaszul matt feketére festett kerékpárokkal váltják a T-72-t. A hőképe szinte 0, a radarképe szinte 0, Vizuális észlelhetősége nagyságrendekkel kisebb. :D
 
Jelenleg nincs tervben az Armata harci korulmények kozotti tesztelése Szíriában.
UVZ vezérigazgatója.
 
Armata nagyuzemi szériagyártása 2018-ban kezdodik. 2017-ben 100 darab(eloszéria) érkezik a hadsereghez csapatpróbákra.
 
<blockquote rel="boki">Armata nagyuzemi szériagyártása 2018-ban kezdodik. 2017-ben 100 darab(eloszéria) érkezik a hadsereghez csapatpróbákra.

Akkor ezek szerint sínen van és nem a T-90 "modernizálás" lesz a "jövő".</blockquote>

A 2300 darab benne az állami fegyvercsomagban. Tehát annyit kéne legyártaniuk 2025-ig. Évi 314-darab. Persze még hiányzik a szerzodés, ami csak a tesztek után várható.
 
<blockquote rel="wolfram"><blockquote rel="boki">Armata nagyuzemi szériagyártása 2018-ban kezdodik. 2017-ben 100 darab(eloszéria) érkezik a hadsereghez csapatpróbákra.

Akkor ezek szerint sínen van és nem a T-90 "modernizálás" lesz a "jövő".</blockquote>

A 2300 darab benne az állami fegyvercsomagban. Tehát annyit kéne legyártaniuk 2025-ig. Évi 314-darab. Persze még hiányzik a szerzodés, ami csak a tesztek után várható.</blockquote>

Hát, inkább az Armatára legyen meg a szerződés, mint az Atomra, ugye. :D
 
http://sputniknews.com/military/20160731/1043806497/t14-armata-tow-missiles.html

Miről szól?
 
http://sputniknews.com/military/20160731/1043806497/t14-armata-tow-missiles.html

Miről szól?

Nagy vonalakban felvázolták, hogy egy TOW támadás esetén mi lenne az Armataval. A TOW 2A ami kábelvezérelt emiatt nem zavarható, de a célbaérésig kell mutatni neki az irányt nem tenne kárt benne valószínűleg, mert egy füstfelhővel eltakarnák a tankot, aztán padlógáz, és nem lesz amire ráirányítsák. Ha ehez nem elég gyorsak, akkor ott az aktív védelem és a reaktív páncélzat, így jópárat kellene indítsanak a tankra, amíg betalál egy és mégtöbbet, hogy át is üssék valahogy a páncélt. A TOW 2B wifi-s irányítású és felülről támad, ez ellen a cikk szerint nem alkalmas az aktív rendszerük (Afganit), és a tetőpáncélzat sem elég erős, hogy kivédje. Emiatt kiüthető vele a tank tornya, de a legénység ettől valószínűleg nem fog megsérülni.

Számomra furcsa lenne, ha az ilyen felülről támadó rendszerek ellen nem készültek volna, mert évtizedek óta ott vannak a piacon / hadrendben.
 
Arena okés hogy nem véd de az afganit sem?

Hát ez butaság egyem a szívüket mert a javelin amit leginkáébb kapnának az ukránok már nem 1évtizedes újdonság ami felülről támad szóval nem igaz hogy nem tduka oylan alktoni ami felülről véd .
 
Én csak azt fordítottam, amit ott írt. Számomra is furcsa volt, hogy egy már évtizedek óta létező valós veszélyre ne készülnének, mert a Javelin tényleg ott van és hatásos. Értelmetlen lenne kijönni az új szupertankkal annak a fényében, hogy az első Javelines harcképtelenné teszi és utána csak egy mozgó konzerv lesz ami gyorsan le kell lépjen a harcmezőről.
 
Miért ne védene? Még az Arena is leszedi a TOW2B-t.... Csak simán a cél fölé repül egyenesen. Az Arena meg fentről repesszel lefelé :-)
rusarms_1488.jpg
 
Izé... 2300 darab?
Őszintén kételkedek ebben a számban, de ki tudja?