A távirányított harmincmilis gépágyú? Hát a "szériaváltozaton" (ez a prototípus a képen) már csak 1 van, de az megnövelt mozgástartománnyal. Azért az nagyon jó kis plusz tűzerőt jelent, beépített területen is hasznos lehet mert feljebb lehet fordítani mint a fő fegyvert és így a magasabb épületeket is lehet pergetni vele.
Mai napig nem tudom, hogy ez mire jó?
Alacsonyan repülő légi célok ellen, vagy ahová a löveg sok, a géppuska elégtelen.
"Mindenkinek aki szereti."
Szerintem az az extra tűzerő feleslegesen komplikálja a gépet. Ha alacsonyan szálló légi célok ellen akarják használni, akkor még plusz extra tűzvezérlést is be kell építsenek. Akkor már málházzanak egy MANPAD-ot a tetőre és a parancsnok használja ha gond van.
molnibalage
Elvileg a páncéltest és a torony kivételével mindent le lehet cserélni.Olyan ez mint a repülő.Egy F4 törzsébe is beépíthetsz mindent a Raptorból talán csak a hajtóművet nem(bár szerintem az sem megoldhatatlan ha a Raptor hajtóműve azonos vagy kisebb átmérőjű.
Elvileg a páncéltest és a torony kivételével mindent le lehet cserélni.Olyan ez mint a repülő.Egy F4 törzsébe is beépíthetsz mindent a Raptorból talán csak a hajtóművet nem(bár szerintem az sem megoldhatatlan ha a Raptor hajtóműve azonos vagy kisebb átmérőjű.
Ennyi szerintem nem elég. A parancsnok panorámafigyelőjét meg kell változtani, hogy nagyobb szögben is fel tudjon nézni. Ki kell egészíteni minimum lézertávmérőval. Aztán az egészet integrálni kell a tűzvezérlő számítógépbe és a toronyforgató mechanizmusba, hogy egy légi célt le tudjon kűzdeni. Rakás extra dolog.
Viszont a legnagyobb gond, hogy hogyan deríti fel a tank a célpontot? A parancsnok a földi célpontok feldeítésén kívül légi célpontokat is keresni fog? Vagy más egységektől kapja meg a céladatokat? Bárhogy nézem sokkal egyszerűbb, ha visznek pár vállról indítható rakétát.
Földi célpontok ellen meg mire?
A MBT-70 program keretén belül eljátszadoztak a légvédelmi gépágyú ötletével aztán arra jutottak, hogy feleslegesen komplikálja a rendszert. A harckocsi védelmét légi fenyegetés ellen a csapatlégvédelem kell biztosítsa.
A franciák meg tettek 20 milliméteres gépágyút az AMX-30 tankjaikba azon a logika alapján, hogy PSZH-k ellen tól sok az ágyú. Aztán belátták, hogy inkább tesznek plusz 4-5 lőszet a gépágyú és a lőszere helyébe.
Marad, hogy városi harcban az ágyúval nem lehet a felső emeleteket belőni. Hát nem is tudom...
Ennyi szerintem nem elég. A parancsnok panorámafigyelőjét meg kell változtani, hogy nagyobb szögben is fel tudjon nézni. Ki kell egészíteni minimum lézertávmérőval. Aztán az egészet integrálni kell a tűzvezérlő számítógépbe és a toronyforgató mechanizmusba, hogy egy légi célt le tudjon kűzdeni. Rakás extra dolog.
Viszont a legnagyobb gond, hogy hogyan deríti fel a tank a célpontot? A parancsnok a földi célpontok feldeítésén kívül légi célpontokat is keresni fog? Vagy más egységektől kapja meg a céladatokat? Bárhogy nézem sokkal egyszerűbb, ha visznek pár vállról indítható rakétát.
Földi célpontok ellen meg mire?
A MBT-70 program keretén belül eljátszadoztak a légvédelmi gépágyú ötletével aztán arra jutottak, hogy feleslegesen komplikálja a rendszert. A harckocsi védelmét légi fenyegetés ellen a csapatlégvédelem kell biztosítsa.
A franciák meg tettek 20 milliméteres gépágyút az AMX-30 tankjaikba azon a logika alapján, hogy PSZH-k ellen tól sok az ágyú. Aztán belátták, hogy inkább tesznek plusz 4-5 lőszet a gépágyú és a lőszere helyébe.
Marad, hogy városi harcban az ágyúval nem lehet a felső emeleteket belőni. Hát nem is tudom...</blockquote>
Az MBT-70 programban résztvevő mérnökök ha még élnek, a hamut is mamunak mondják. Mára azért sokat fejlődött az elektronika, amiben a méret- és tömegcsökkentés is benne van.
Amúgy a BTR-3-ban is van 100mm-es ágyú meg párhuzamosított 30mm-es gépágyú.
Amúgy szerintem is leginkább olyan szárazföldi célok ellen hatásos, amik ellen az ágyú túlzás lenne (esetleg túl lassú). A harckocsira veszélyes légi célok ugyanis a gépágyú hatótávjának legalább duplájáról már rakétázhatják a harckocsit
A toronyt miért ne lehetne lecserélni? Én a magam részéről felintegráltatnék a hazai vázakra egy-egy DONAR (Artillery Gun Module) tornyot, és meg lenne oldva a korszerű tüzérség kérdésének java.
molnibalage
<i>"A T-64/72 melyik változata melyikkel összemérve? Mert még a '80-as években is kalapálták. A T-64BM a Leo1A4-gyel vagy a Leo2A1-hez mérve? Vagy az M1A1-hez?
Ez így értelmezhetetlen kijelentés.."</i>
Nem értelmezhetetlen, mert mindkét oldalon folyamatos volt a fejlődés.
Dátumoknak érdemes utána nézni!
A T-64 például 1967 körül került teljes csapatszolgálatba.
125 mm-s ágyúja volt, borkarbid-textolit-acél kompozit páncélzata, amely nagyjából 400 mm-s RHA-nak felelt meg kinetikus energiájú lőszerekkel szemben, szemből.
A T-64B ennél még többet tudott , de erről nem sok infó van.
A T-72 1973-ban állt szolgálatba ha jól tudom.
Ha jól tudom az Ural verzió nem volt nagy szám, homogén páncél kb. 300 mm RHA páncélvédelem, optikai távmérő stb... De az ágyú már itt is 125 mm-s.
1979-ben jött a T-72A, szilíciumkarbid-textolit-acél páncéllal, modernebb elektronikával.
Ez a verzió elvileg a toronynál 500 mm-s a testnél 400 mm-s RHA értékű páncélzattal bírt szemből, kinetikus energiájú lőszerekkel szemben.
A T-72B 1985-ben jelent meg, fejlesztett elektronika és valamivel jobb páncélzat. Ez már elvileg a páncéltestnél is 500 mm RHA körüli páncélértékkel rendelkezett.
Mi volt ezzel szemben nyugaton?
AMX-30. Ez 1966-ban került szolgálatba, 105 mm-s ágyúja volt és a maximális páncélvédelme 80 mm RHA körül volt.
Persze fejlesztették ezt is, de a páncélzata nem nagyon lépte át a 100 mm-t.
Leopárd 1. 1965-ben állt szolgálatba, itt is 105 mm-s ágyú van.
70 mm-s homogén majd később 70 mm-s üreges többrétegű acélpáncélzattal bírt. Az elektronikája nagyon fejlett volt.
M-60 Patton. 1961 körül állt szolgálatba, az ágyú itt is 105 mm-s.
A páncélzata a kezdeti 220/180 mm relatív RHA-ról felfejlődött 258/290 mm-re.
<b>Ezeknél az akkori orosz MBT-k, a T-72-is fejlettebb volt, nem is kicsivel. </b>
Most jönnek a korszerűbb nyugati típusok:
Challenger 1. 1983-ban állt szolgálatba, 120 mm-s huzagolt ágyúval, ami valamivel gyöngébb az orosz 125 mm-s sima csövűnél.
A páncélzatról nincs adatom.
Leopárd 2. 1979-től állt szolgálatba, modern 120 mm-s sima csövű ágyúval. Elvileg a 120/L44 minimálisan pontosabb és erősebb volt az orosz 125 mm-snél.
Elektronikában világelső volt ez az MBT, az EMAS-15-ös mai szemmel nézve is jó rendszer.
Német nyelven vannak adatok a páncélzatról.
E szerint az A1-3 verziók páncélzata a testnél 350-550 mm RHA , a toronynál 500-550 mm RHA szemből kinetikus energiájú lőszerek ellen. Ez nagyjából a T-72B szintje. Ma már nincs ilyen verziójú Leopárd 2.
Az 1985-ben szolgálatba lépő A4-s verziókra 600-700+ mm RHA-kat írnak, de ezt kezeljük fenntartásokkal, ezek becslések.
M1 Abrams. 1980-tól állt szolgálatba. Itt kezdetben 105 mm-s ágyú volt, a sima M1 verziókra 350/500 mm RHA körüli páncél értékeket találtam, szemből, kinetikus energiával romboló lövedékekkel szemben.
Az erősebb páncélzatú és 120 mm-s ágyúval szerelt M1A1-et 1986-ban kezdték rendszerbe állítani.
E mellet megemlíteném, hogy a gázturbinája komoly hőkibocsátással jár, ami IR szempontból nem mellékes.
Szerintem az első kijelentésem ezek alapján helytálló, vagyis az, hogy 1985-ig az oroszok előrébb jártak az MBT-k terén, mint a nyugatiak.
<i>"A T-64/72 melyik változata melyikkel összemérve? Mert még a '80-as években is kalapálták. A T-64BM a Leo1A4-gyel vagy a Leo2A1-hez mérve? Vagy az M1A1-hez?
Ez így értelmezhetetlen kijelentés.."</i>
Nem értelmezhetetlen, mert mindkét oldalon folyamatos volt a fejlődés.
Dátumoknak érdemes utána nézni!
A T-64 például 1967 körül került teljes csapatszolgálatba.
125 mm-s ágyúja volt, borkarbid-textolit-acél kompozit páncélzata, amely nagyjából 400 mm-s RHA-nak felelt meg kinetikus energiájú lőszerekkel szemben, szemből.
A T-64B ennél még többet tudott , de erről nem sok infó van.
A T-72 1973-ban állt szolgálatba ha jól tudom.
Ha jól tudom az Ural verzió nem volt nagy szám, homogén páncél kb. 300 mm RHA páncélvédelem, optikai távmérő stb... De az ágyú már itt is 125 mm-s.
1979-ben jött a T-72A, szilíciumkarbid-textolit-acél páncéllal, modernebb elektronikával.
Ez a verzió elvileg a toronynál 500 mm-s a testnél 400 mm-s RHA értékű páncélzattal bírt szemből, kinetikus energiájú lőszerekkel szemben.
A T-72B 1985-ben jelent meg, fejlesztett elektronika és valamivel jobb páncélzat. Ez már elvileg a páncéltestnél is 500 mm RHA körüli páncélértékkel rendelkezett.
Mi volt ezzel szemben nyugaton?
AMX-30. Ez 1966-ban került szolgálatba, 105 mm-s ágyúja volt és a maximális páncélvédelme 80 mm RHA körül volt.
Persze fejlesztették ezt is, de a páncélzata nem nagyon lépte át a 100 mm-t.
Leopárd 1. 1965-ben állt szolgálatba, itt is 105 mm-s ágyú van.
70 mm-s homogén majd később 70 mm-s üreges többrétegű acélpáncélzattal bírt. Az elektronikája nagyon fejlett volt.
M-60 Patton. 1961 körül állt szolgálatba, az ágyú itt is 105 mm-s.
A páncélzata a kezdeti 220/180 mm relatív RHA-ról felfejlődött 258/290 mm-re.
<b>Ezeknél az akkori orosz MBT-k, a T-72-is fejlettebb volt, nem is kicsivel. </b>
Most jönnek a korszerűbb nyugati típusok:
Challenger 1. 1983-ban állt szolgálatba, 120 mm-s huzagolt ágyúval, ami valamivel gyöngébb az orosz 125 mm-s sima csövűnél.
A páncélzatról nincs adatom.
Leopárd 2. 1979-től állt szolgálatba, modern 120 mm-s sima csövű ágyúval. Elvileg a 120/L44 minimálisan pontosabb és erősebb volt az orosz 125 mm-snél.
Elektronikában világelső volt ez az MBT, az EMAS-15-ös mai szemmel nézve is jó rendszer.
Német nyelven vannak adatok a páncélzatról.
E szerint az A1-3 verziók páncélzata a testnél 350-550 mm RHA , a toronynál 500-550 mm RHA szemből kinetikus energiájú lőszerek ellen. Ez nagyjából a T-72B szintje. Ma már nincs ilyen verziójú Leopárd 2.
Az 1985-ben szolgálatba lépő A4-s verziókra 600-700+ mm RHA-kat írnak, de ezt kezeljük fenntartásokkal, ezek becslések.
M1 Abrams. 1980-tól állt szolgálatba. Itt kezdetben 105 mm-s ágyú volt, a sima M1 verziókra 350/500 mm RHA körüli páncél értékeket találtam, szemből, kinetikus energiával romboló lövedékekkel szemben.
Az erősebb páncélzatú és 120 mm-s ágyúval szerelt M1A1-et 1986-ban kezdték rendszerbe állítani.
E mellet megemlíteném, hogy a gázturbinája komoly hőkibocsátással jár, ami IR szempontból nem mellékes.
Szerintem az első kijelentésem ezek alapján helytálló, vagyis az, hogy 1985-ig az oroszok előrébb jártak az MBT-k terén, mint a nyugatiak.
