Társadalmi folyamatok

Most olvastam Albert Györgyi újságíró haláláról az évfordulós megemlékezést. Diplomata szülők gyereke, tehát a kádári rendszer privilegizált, mozgalmi, azaz hálózati családjába beleszületett világpolgár, akinek mindenhol volt gyerekkora, de igazból sehol se. Fennen hirdette, hogy indiai és libanoni évei megtaníttatták vele a befogadást és az elfogadást, miközben egész életében képtelen volt elfogadni saját magát. Újságíróként igazi közösségi ember volt, de magát nem találta sehol, három férj, rengeteg szerető, abortuszok, aztán ital és pirulák, végül fiatalon a halál. Egy boldogtalan, de gyökértelen ember volt.
Ez a kommunista mozgalmároknál elég gyakori. Egyrészt gyökértelen embereket könnyebb behülyíteni bármilyen ideológiába, másrészt meg a mozgalom fontosabb, mint a saját család. Ld Kepes András, őt is beadták intézetbe, amíg a szülők Nyugaton diplomatáskodtak vagy külkereskedtek. Vagy pl József Attila egyik szeretője (Szántó Judit), aki otthagyott egy gyereket Moszkvában, első férjével, és annak második feleségével, Kun Béla lányával. Amíg a tisztogatások zajlottak a SZU-ban, a lány gyermekotthonokban volt. Végül öngyilkos lett. Ifj Rajk Lászlótól a nevét is elvették az apja bebörtönzése és kivégzése után.
 
És sajnos visszafele is igaz, mert a deresszióra hajlamos emberek a "mindenszarizmus", mint decentralizáló és értéktagadó, nihilizmust szarkazmussal leplező politikai termék leggyakoribb fogyasztói, elvégre ez rezonál a legjobban a kiüresedet lelkivilágukkal, egyfajta validitást adva neki.
És ez az "izmus" is alapvetően a baloldai kultúrkörben domináns, egyfajta társutas passzív mellékága a radikális bolsevista akciós és az anarchista destrukciós irányzatoknak.
 
Ez a kommunista mozgalmároknál elég gyakori. Egyrészt gyökértelen embereket könnyebb behülyíteni bármilyen ideológiába, másrészt meg a mozgalom fontosabb, mint a saját család. Ld Kepes András, őt is beadták intézetbe, amíg a szülők Nyugaton diplomatáskodtak vagy külkereskedtek. Vagy pl József Attila egyik szeretője (Szántó Judit), aki otthagyott egy gyereket Moszkvában, első férjével, és annak második feleségével, Kun Béla lányával. Amíg a tisztogatások zajlottak a SZU-ban, a lány gyermekotthonokban volt. Végül öngyilkos lett. Ifj Rajk Lászlótól a nevét is elvették az apja bebörtönzése és kivégzése után.
Hogy hivták Rajkot apja kivégzése után?
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
https://www.portfolio.hu/global/202...altotta-ki-egy-egesz-nemzedek-haragjat-790732
"Az elmúlt néhány hónapban szerte a világban, de elsősorban Ázsiában és Afrikában, sorozatosan törnek ki a tüntetések, amelyek nagyon hamar országos méretűvé válnak, két államban pedig már a kormány megdöntéséhez vezettek. A néhol felkelésbe és forradalomba átváltó tiltakozások résztvevői elsősorban a Z generáció tagjai, emiatt e tömegmozgalmakat elkezdték „Z generációs tüntetéseknek” nevezni. A világhálónak és a közösségi médiának köszönhetően az egyes országokban kitörő tüntetések bátorítást nyernek a korábbi tüntetésekből, és már közös jelszavak és jelképek is megjelentek a világ különböző pontjain kitört felkelések során. A cikkben két jelenleg is zajló demonstrációsorozat, a madagaszkári és a marokkói példáján keresztül mutatjuk be a Z generáció politikai lázadását."
 
"Beperelek mindenkit, aki azt mondja, nem vagyok nő"

https://www.krone.at/3921250

Walter nemet váltott (nem, nem operáltatta át magát, csak adminisztrative), és egy Waltraud-ként 4 évvel korábban nyugdíjba mehet. Sőt. Az esedékes börtönbüntetését is a női börtönben kezdheti majd meg.

full.jpg

Azt kell hogy mondjam, nem ő a hülye.
 
Valakinek el kell tartani írástudatlan Ali 3 feleségét és 12 gyerekét.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Az a baj, hogy mi minden hülyeséget átveszünk nyugatról, csak 2-3 év fázis késéssel.
 
Valakinek el kell tartani írástudatlan Ali 3 feleségét és 12 gyerekét.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Még véletlenül sem az ukrán és migráns segélyből vesznek vissza. :(
Német 72évesen még dolgozik, migrik meg erőszakolják az unokákat (ha van). :(