Okkal nem jött létre idáig semmiféle világkormány. Pont azért, mert nem lehet egyetlen kormány által kontrollálni a világ népeinek különbözőségét, akármilyen korban élünk, akárhány milliárdan is.Miért kéne? Az egyes partikuláris államok társadalmaiban sincs minden kiegyenlítve, mégis létező, működő, kormányzatokkal bírnak.
A világkormányon belül is lehet versengés. Van versengés a megyék közt is a befektetésekért, van versengés a vállalaok részlegei közt házon belül is egy méret felett.
A korábbiakkal se értek egyet, teljesen tévesen látod a helyzetet.
A WEF-es propaganda valószínűleg nem működőképes, de attól függetlenül, hog ymit mondanak, azon rendszer keretein belül is nyuilván kialakulna valamiféle versengés-jutalmazás, egyenlőtlenségek, ahogy az épülő szocializmusban is voltak az egyenlősítő folyamatok elleni tendenciák is.
A tétel megfordítva is igaz.
Ha ugyanis létrejönne az egyetlen világkormány, az azt feltételezné, hogy létrejött valamiféle nemzetek felett álló konszenzus, mégpedig egy nemzetek felett álló közös érdekből. Az ember természetéből kiindulva ez csakis valami globális egzisztenciális krízis, veszélyhelyzet lehet, de csakis olyan, ami nem adhat egyik népnek se nagyobb előnyt a másiknál. A Covidnál láttuk, hogy erre egy világjárvány még kevés, közös ellenségnek talán az ufók, vagy egy aszteroida lenne elég, mert még a globális klímakatasztrófából is van, aki hasznot remél, akár a többi kárára is.
Egyszerűen nincs okunk világkormányok alá igazodva élni az alapvetően hierarchikus, ragadozó természetünket.
Az épülő szocializmus se volt más, csak baloldali maszlaggal leöntött kapitalizmus-feudalizmus. Kontraszelekció, hatalmi háló, udvari intrika és húsosfazék. Vörös csillaggal ékesítve.
Tudjuk jól, hogy a mindenkori egalista-idealista baloldal az nem más, mint a jó öreg kapitalizmus (feudalizmus) hasznos idiótája, az alkalmi eszköz, ami a társadalmi folyamatokban és hatalmi strukturákban kívülről bedobva turbulenciát kelt.
A sokezeréves osszd meg és uralkodj szábályai szerint a külső hatalom az egalizmus illuziójának ígéretével dobja be a "világ forradalmárait" a társadalom állóvizébe, hogy újraossza a szerepeket.
Kihasználja a forrongó nélkülözők és az örök elégedetlenkedők indulatait és mindig megtalálja a maga tömegbázisát.
De nem véletlen az sem, hogy a forradalom mindig felfalja gyermekeit, hogy a forradalom után a vörös bárók és mindenféle elvtársak rendre nagyobb urak lesznek, mint bármely korábbi király, akit megdöntöttek.
Magyarán, bárminek nevezzük a különféle államrendeket, szocializmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak, feudalizmusnak, netán teokráciának, vagy WEF-egalizmusnak, akármilyen széles is a paletta, mindig, minden kapitalizmus.
Mindig a pénz beszél.
Ez az öröktől való és örökérvényű kapitalista-realizmus alapvetése.