Társadalmi folyamatok

Ezzel meg mi történt? Álmában rászólt a jó isten, hogy nem ártana ha végre azzal foglalkozna amivel megbízták?

http://www.origo.hu/nagyvilag/20171012-ferenc-papa-aggaszto-meretet-olt-a-keresztenyek-uldozese.html
Nyugi, nem az Európába érkezett milliónyi arab ellen beszélt, mert azoknak inkább a lábát mossa és a betelepítésükért kampányol. Előadott egy jelképes mesét arról, hogy tőze többezer km-re a Közel-Keleten a keresztényeket háborús övezetben atrocitások érik, és ez a legenda szerint neki nem tetszik.
Az előző "Darth Sidious" pápa nem tudom miért lépett le, de gyanús, hogy le kellett cseréljék erre az elmebetegre.
 
A Waffen-SS-esre teccik gondolni? :) Neki megrendült az egészségügyi állapota.
Ez eléggé jellemző a 80+ évesekre, lassabban fut, több gyógyszert szed, kevesebbet ketrecharcol stb. Eddig ez nemigazán volt ok a pápáknak, hogy lemondjanak, pedig mindig valami múmiát tettek oda. Szóval a Waffen-SS-est ha megválasztották pápának, akkor utólag a "kampányigéreteitől" eltérhetett valamiben. Nekem ez a megbetegedtem, megvénültem mese nem elég, mindegyik már meg van vénülve mikor odakerűl és a korral járó bajaik is megvannak, azt nem szívta ki belűlük egyetlen ministránsfiú sem.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
A Waffen-SS-esre teccik gondolni? :) Neki megrendült az egészségügyi állapota.

Miután szinte minden pápaválasztáskor már részben mumifikálódott jelöltek közül választanak ki egyet, elég nevetséges dolog az eltávolításakor megrendült egészségi állapotra hivatkozni.
 
http://www.metazin.hu/index.php/item/3473-a-kamaszkori-nemvalto-jarvany
Progresszív körökben maradinak és intoleránsnak minősül az a szülő, aki kétli, hogy kamaszkorú leánygyermeke csakugyan férfi, ahogy gondolja. Azelőtt szinte ismeretlen volt az ilyen nemváltás, ma viszont egyre gyakoribb. Az amerikai szerző attól tart, hogy társadalmi okokra visszavezethető járványról van szó.
 
Siman el tudom kepzelni, hogy valaki (akar egy tarsasag) titokban fiatalokat "mergez" hormonokkal. Tudtommal semmi masnak nincs ilyen psziches hatasa. o_O
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Siman el tudom kepzelni, hogy valaki (akar egy tarsasag) titokban fiatalokat "mergez" hormonokkal. Tudtommal semmi masnak nincs ilyen psziches hatasa. o_O

Nem titokban, engedéllyel! Úgyhívják, hogy szójaleticin, és a női nemi hormonokhoz hasonló hatást fejt ki. Emulgeálószer, jobban elkeverednek az élelmiszerekben az alkotóelemek, (mert az úgy jobban eladható), cserébe egyre nőiesebbek lesznek a gyerekeink. De a SRÁCOK is grrrrrrr, b@**zameg...

Az ny-európaiaknak (egy nyilvánossagra hozott statisztika!) kb. 2cm hátrányuk van az afrikaiakkal szemben! Nekünk "csak"1. Nem vigasztal. :-(
 
Nem titokban, engedéllyel! Úgyhívják, hogy szójaleticin, és a női nemi hormonokhoz hasonló hatást fejt ki. Emulgeálószer, jobban elkeverednek az élelmiszerekben az alkotóelemek, (mert az úgy jobban eladható), cserébe egyre nőiesebbek lesznek a gyerekeink. De a SRÁCOK is grrrrrrr, b@**zameg...
A hirtelen(!) kialakulo nemi identitaszavarhoz az ilyesmi keves lenne. Sokkal rosszabbat is kinezek az anarchista radikalisokbol... :mad:
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
LMzek

"Az ny-európaiaknak (egy nyilvánossagra hozott statisztika!) kb. 2cm hátrányuk van az afrikaiakkal szemben! Nekünk "csak"1. Nem vigasztal. :-("

Ennek semmi köze nincs ehhez. Már az ókorban is így volt ez a leírások alapján... Hol volt akkor még hormon kezelés? Ázsiaiakat már meg sem említem....
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Úgy gondolod célzottan kiválasztanak egyes személyeket és fedett művelet keretében hormonokat juttatnak beléjük?
Van egy bizonyos kor aki ebben erdekelt lehet. (Kovezzetek meg, de kinezem beloluk.) A koltsegek alacsonyak. A kivitelezes megoldhato. Szamtalan modszer szoba johet. Nekem nem jut eszembe mas ami ilyen radikalisan befolyasolhatna az ember nemi identitasat, szoval... Ez szerintem hapog es ugy nez ki mint egy kacsa. Vagy csak tul sok hollywoodi filmet nezek. :)
 
LMzek

"Az ny-európaiaknak (egy nyilvánossagra hozott statisztika!) kb. 2cm hátrányuk van az afrikaiakkal szemben! Nekünk "csak"1. Nem vigasztal. :-("

Ennek semmi köze nincs ehhez. Már az ókorban is így volt ez a leírások alapján... Hol volt akkor még hormon kezelés? Ázsiaiakat már meg sem említem....

Ebben van igazság, érdekes lenne megnézni az ex-szocialista országok versus ny-európa összehesonlítást. Ott ilyen jelentős genetikai eltérés nem torzítja az eredményeket.

U.i: biztos ami biztos, a fiaim(csemetéim) nem kapnak Nesquick-et, és szójalecitines társait.
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos
Véletlenül a vízben található kiszűrhetetlen fogamzásgátló maradványnak nincs ilyesmi hatása?
Kérdezem, nem értek a kotyvasztáshoz.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Véletlenül a vízben található kiszűrhetetlen fogamzásgátló maradványnak nincs ilyesmi hatása?
Kérdezem, nem értek a kotyvasztáshoz.
Egy pohar vizzel kell bevenni a fogamlazgatlo tablettat. Ez nem lehet veletlen. :)

Nem nagyon fogsz ezekrol fuggetlen vizsgalatokat olvasni, de szvsz onmagaban ennyi nem okozna gondot. Persze minimalis hatasa biztos van meg akkor is ha a Duna felhigitja. Picit hozzaad a tobbi "mereghez". A "kombinalt terapiak" hatekonysaga sokszor nagyobb mint kulon-kulon az egyes szereke lenne. Olykor ez nem jo. o_O
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 008
Fennek

A csapvíz tele von gyógyszer, drog és egyéb származékokkal is, igaz kis koncentrációban. E mellet a vízhálózatban is előfordulnak szennyezések. Nem véletlen az, hogy ha egy normális minőségű ásványvizet vesz az ember és órákra bent hagyja a pohárban akkor napfénynél nézve is teljesen tiszta marad, míg a csapvíz kicsit "leülepszik".
Szerintem rengeteg szennyeződés éri a szervezetünket és ezek együttes hatása lehet a férfi/női meddőség egyre nagyobb arányú növekedése is egyéb betegségek mellet.