UFO / UAP (Unidentified Aerial Phenomena)

Még pár kép.
Az első "Zikurat" mintájú piramisok egyike:
The-Step-Pyramid-of-Djoser.jpg

Ez pedig egy tervezési hibás piramis:
20120216-bent_red_satellite.jpg

Állítólag menet közben át kellet tervezni, mert a túl meredek oldalfal nem bírta el a ráható erőket. Ezért a tetejét erősen lapítani kellet. Ezért lett ilyen nyomi szegény :-)
 
A lényeg az , hogy az ókori építészek magasan képzett szakemberek voltak, így nem volt szükségük földönkívüli segítségre az építkezésekhez. Mindent ők maguk építettek.

Ha jol emlekszem, akkor pl. a hatalmas kovek mozgatasat a piramis kapcsan tobben is lemodelleztek IRL.
 
Nagyon nem akarok beleszólni.

A korábbi magasan fejlett technikai civilizáció ellen szól, hogy a Föld ásványkincsei gyakorlatilag érintetlenek voltak.

A Gornaya Shoria kőtömbök, szerintem (ez nem jelent semmit :) ) természetes képződmények.

Az emberi civilizáció korábban elért vívmányainak doksijai elvesztek nagyrészt a háborúkban és az acsarkodásban. Jó példa az említett puskapor.

Azért legyen itt kép is, Baalbek városból.

normal_Baalbek-stoneofpregnantwoman.jpg

Állítólag római kori cucc.
http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?pid=19930
 
Ez itt nem igaz szerintem,mert amiket te említesz,azok nem tudtak kontinenseket mátjárni,de akik ilyen szerkezeteket építettek,hogy ezt a súlyt mozgatni tudták,nem okozhatott nekik pár ezer km víz,át tudták volna hajózni,és akkor nem lett volna egymástól elszigetelve a több féle fejlettségű társadalom.

Pedig pont erről beszélek:-)
Attól, hogy egy civilizáció valamiben élen járt a maga idejében, nem jelenti azt, hogy mást is hasonlóan fejletten tudott volna megoldani. Merthogy utólag, a mi szemszögünkből logikus lett volna, attól az még megoldhatatlan problémát jelentett nekik.
Egyszerűen nem volt elég komplex a tudásuk ahhoz.

Attól, hogy irdatlan súlyokat tudtak - akár vízen is - mozgatni és/vagy komoly tudással rendelkeztek a csillagászat területén, az nem jelenti automatikusan azt, hogy át tudtak kelni az óceánon.
S ennek számos oka lehet:
- Nem tudtak tengerálló hajókat építeni. Egy dolog egy nyugodt folyón úsztatni bármekkora kőtömböket is, s másik egy óceánjáró hajtása, irányítása, szerkezeti felépítése
- A hiedelmeik miatt tiltott volt/nem mertek (leesnek a világ végén, a szörnyek megeszik őket, az istenek haragja lesújt stb.)
- a hatalmon levő elit/papság nem akart más - sejthető - civilizációkkal találkozni hatalomféltésből stb.
Ha belegondolunk, hogy mit okozott pl. Amerikának a Kolumbusz utáni kirándulóturizmus, teljesen jogos volt/lett volna egy ilyen aggodalom...
- Egyszerűen eszükbe sem jutott...

S a legblődebb példa, de ebbe ne kössetek bele;-)

Az a Szovjetunió, ami meglehetősen üzembiztos hordozórakétát tudott kifejleszteni és mondhatni sorozatban gyártania hatvanas évek elejére, képtelen volt ugyanezt megismételni egy kisautó esetében...
"...talán jól tükrözi az autó megbízhatóságát, hogy Magyarországon a KERMI még csak nem is engedélyezte a 965-ösök forgalmazását. Ez akkoriban azért elég bátor tettnek minősült..."
http://www.loero.hu/index.php/magazin/oldtimer/item/861-zaporozsec-a-tajga-r%C3%A9me.html
S ekkor már volt <del>internet</del> ipari kémkedés :-)
 
@ghostrider

"Attól, hogy irdatlan súlyokat tudtak - akár vízen is - mozgatni és/vagy komoly tudással rendelkeztek a csillagászat területén, az nem jelenti automatikusan azt, hogy át tudtak kelni az óceánon.
S ennek számos oka lehet:
- Nem tudtak tengerálló hajókat építeni. Egy dolog egy nyugodt folyón úsztatni bármekkora kőtömböket is, s másik egy óceánjáró hajtása, irányítása, szerkezeti felépítése
- A hiedelmeik miatt tiltott volt/nem mertek (leesnek a világ végén, a szörnyek megeszik őket, az istenek haragja lesújt stb.)
- a hatalmon levő elit/papság nem akart más - sejthető - civilizációkkal találkozni hatalomféltésből stb.
Ha belegondolunk, hogy mit okozott pl. Amerikának a Kolumbusz utáni kirándulóturizmus, teljesen jogos volt/lett volna egy ilyen aggodalom...
- Egyszerűen eszükbe sem jutott..."

Az erdekesseg az, hogy egy fokkal valoszinuleg bonyolultabb a tortenet. Elvi, egyiranyu akadalya nem volt a tengeri "felfedezesnek", ezt Thor Heyerdahl a Ra-expediciokkal, papirusznadbol keszult hajokkal bizonyitotta, azonban ugyanazzal a hajoval vissza mar nem terhettek a "felfedezok". A vikingek is eleg messzire elkalandoztak, azonban a kereskedelmi utvonalak kialakitasahoz ugy tunik, hogy nem volt eleg eleink technologiaja (tengerallosag, navigacio, stb.)
 
Az utolsó mondatodban minden benne van.
Az előző hozzászólásom bepötyögése közben nekem is eszembe jutott Thor Heyerdahl Ra-expediciója.
Ami az én szememben nem azt bizonyítja, hogy megtették, hanem csak technikailag megtehették X ezer évvel ezelőtt.

Eszembe jutott egy kósza gondolat.
Elképzeltem, hogy amikor a katedrálisok építése a fénykorában volt, megfigyeli az emberi tevékenységet egy fejlettebb földönkívüli civilizáció.
Szerintem - a kész katedrálisokat látva - egyszerűen nem hittek volna a szemüknek, hogy a kor embere milyen primitív emelőket, meg drabális szekereket használt. Simán keresték volna a Liebherr, meg Scania gépeket, mint Colin Powell az iraki tömegpusztító fegyvereket.
http://24.hu/kulfold/2003/02/05/bizonyitekok_vadak_reakciok_powell/
 
@misinator

Igen, en is ugy ertettem, hogy elvileg volt meg a lehetoseg, viszont ha jol tudom, a vikingek gyakorlatban is megcsinaltak (majd rakeresek).

Szerintem az a foldonkivuli civilizacio, amelyik idetevedhetne a Scania gepeken is rohogne. Egyszeruen olyan szintugras kene fizikai-technologiai ismeretek teren (ha egyaltalan lehetseges lenne a dolog), hogy nekik minden rohejes lenne, amivel mi jatszadozunk.
 
Szerintem nem biztos, hogy röhögnének rajtunk. Lehet úgy lennének vele, mint én az ókori építészettel. Vagyis leesne az álluk, hogy milyen primitív eszközökkel micsoda dolgokat bírtunk véghez vinni.
 
Szerintem nem biztos, hogy röhögnének rajtunk. Lehet úgy lennének vele, mint én az ókori építészettel. Vagyis leesne az álluk, hogy milyen primitív eszközökkel micsoda dolgokat bírtunk véghez vinni.

Ebben is van igazsag.
 
Szerintem csak néznének (néznek?) minket, mint mi a hódokat a természetes közegükben.
Ha meg teremtő üzemmódban vannak, akkor meg, mint az állatkertben.
Na jó, túl optimista voltam:
Mint agronómus a búzát a kísérleti parcellán.
Ha ekkora a fejlettségi különbség köztünk - már ha vannak ugye, meg itt - is, meg most, akkor még szép, hogy csak annyira érzékeljük őket, mint búzaszál a mezőőrt: Semennyire.
Hogy is állunk a sötét anyag és a sötét energia ismeretével?
Na ugye...
 
Azért bíztam bennetek,hogy nem csak ötleteltek mint én szoktam :) ,hanem valaki legalább megguglizza a témát.
Kicsit komolyabb kérdéseket is felvet az a pár kavics,mint,hogy volt e elég ember,meg kenderkötél,meg saras csúszka mozgatni őket....

https://www.youtube.com/watch?v=psWvjoR_wCw
 
Már ideje lenne, hogy képezzétek magatokat. :))

12251823_c7e923221b049191f6bcea627ece037f_wm.jpg

http://velvet.hu/elet/2016/07/16/a_cia_onnek_is_segit_hogy_hatekony_ufonyomozo_legyen/
 
Semmi baj,nem sértődtem meg,akkora szerencsétek nincs. :(

Akkor jó! :)

Azért bíztam bennetek,hogy nem csak ötleteltek mint én szoktam :) ,hanem valaki legalább megguglizza a témát.
Kicsit komolyabb kérdéseket is felvet az a pár kavics,mint,hogy volt e elég ember,meg kenderkötél,meg saras csúszka mozgatni őket....

https://www.youtube.com/watch?v=psWvjoR_wCw

No én gugliztam, bár nem vagyok geológus...

https://en.wikipedia.org/wiki/Joint_(geology)

https://en.wikipedia.org/wiki/Tor_(rock_formation)

https://en.wikipedia.org/wiki/Tessellated_pavement

http://www.rymich.com/girraween/index.php?section=geology&sub=sculptured&d1=weathering&d2=unloading&page=gi_unloading

http://alliance.la.asu.edu/slides/stop01/1a/1a.html

De már első ránézésre sem tűnnek nekem mesterségesen alkotottnak a Gornaya Shoria-i kövek.
 
<blockquote rel="papajoe">Semmi baj,nem sértődtem meg,akkora szerencsétek nincs. :(

Akkor jó! :)

Azért bíztam bennetek,hogy nem csak ötleteltek mint én szoktam :) ,hanem valaki legalább megguglizza a témát.
Kicsit komolyabb kérdéseket is felvet az a pár kavics,mint,hogy volt e elég ember,meg kenderkötél,meg saras csúszka mozgatni őket....

https://www.youtube.com/watch?v=psWvjoR_wCw

No én gugliztam, bár nem vagyok geológus...

https://en.wikipedia.org/wiki/Joint_(geology)

Emberi ízület,hogy jön ez ide?

https://en.wikipedia.org/wiki/Tor_(rock_formation)

Semmi köze hozzá.
https://en.wikipedia.org/wiki/Tessellated_pavement

Semmi köze hozzá.

http://www.rymich.com/girraween/index.php?section=geology&sub=sculptured&d1=weathering&d2=unloading&page=gi_unloading

http://alliance.la.asu.edu/slides/stop01/1a/1a.html

Ezek hasonlók,de mégsem.

De már első ránézésre sem tűnnek nekem mesterségesen alkotottnak a Gornaya Shoria-i kövek.</blockquote>

Megnézted az interjút Szidorovval?Beszél egy résről,a kerítésen,ami szélein meg van olvadva a kő,és több száz méterre onnan,lent,a völgyben vannak a hiányzó kövek,szétrepülve,szintén olvadt szélekkel,nyilván teljesen természetes képződmény.

https://www.youtube.com/watch?v=_-0_UT5JT8Y

Ahogy a hegy gerincen végigfutó több km-es kerítés is,meg a kerítésbe vágott,ajtó is,meg a több száz méteres piramisokat is a természet alakította ki,pont úgy tolta ki a vulkán,és úgy esett rá a hó,meg az eső,és így alakult....
Ne viccelj már.
Több száz kisebb,nagyobb piramis van a bolygón,25 000 évesek is,azok is természetes képződmények?
Kontinensektől függetlenül,év ezredes különbségekkel de mindenhol ott vannak,hogyan?
A hivatalos verzió szerint ie 8000-ig a pattintott kőkorszak volt,akkor most mi van,ki hazudik?
 
Ez a lézerpontos vágás óriási köveknél mindenhol ott van... De azon döbbentem le hogy a métert nem ismerő egyiptomiak úgy építették a piramisokat hogy a fénysebesség is bele van kódolva. Kínától, boszniáig az egész világon piramisok vannak a többi régi építménnyel úgy helyezkedve hogy az aranymetszést adják ki :D

https://www.youtube.com/watch?v=EOvkFLK1fn0
 
Kérdezzük meg az mta-t,majd ők tudják.
 
Faterom előbb mond valamit szerintem :D Ez egy állítólagos vimana, repülő templom,indiai szanszkrit írásokban/hindu legendákban fejezetek vannak róluk.
Kandariya_Mahadev_Temple_at_Khajuraho.JPG
https://www.youtube.com/watch?v=2AsW08WmNPw&feature=youtu.be