Leegyszerűsive, a Káini modellről át kell térni a Hunor-Magor modellre.
UFO / UAP (Unidentified Aerial Phenomena)
- Téma indítója Roni
- Indítva
-
- Címkék
- unidentified flying object
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
120 UFO-észlelést nem tud megmagyarázni az amerikai nemzetbiztonság
Rendkívüli gyorsulás, hihetetlen irányváltások: kínai hipertechnológia vagy idegen civilizációk állnak az égi jelenségek mögött?
telex.hu
Azt írom le, amit gondolok. Nem lehet nem észrevenni, hogy itt egy teljes paradigmaváltás történt.
Alig van esélye annak amit elképzelsz. Nem lehet számolni vele.
Rubio says national security is more important than UFO 'stigma'
Rubio says national security is more important than UFO 'stigma'
An unclassified report on UFOs set to hit Congress later this month has sparked widespread speculation from foreign satellites to alien spacecraft, but Florida Republican Sen. Marco Rubio has warned against unyielding "stigmas."
www.foxnews.com
A nemzetbiztonság fontosabb, mint az "UFO stigma"!
Most vagyunk a válasz keresés szakaszában. Aztán, ugyanazok akik ezt elindították meg is fogják adni rá a választ...
"On Thursday, a spokesperson for Republican senator Marco Rubio told The Sun that he believes the report is just the first step in the investigation into mysterious flying objects, dubbed Unexplained Aerial Phenomena (UAPs)."
Nasa boss says 'we want to know' truth about sightings before files drop
A NASA space chief has said “we want to know the truth” about possible UFO sightings after a string of strange encounters between unusual objects and the US military pilots. NASA admini…
www.thesun.co.uk
Ahogy a szenátor mondja, a jelentés csak az első lépés az UFO-k vizsgálatában.
Mi értelme lenne a földönkívülieknek, hogy suttyomban veszik fel a kapcsolatot egy kormánnyal? Miért nem előre integetve jelennek meg, ha elérkezettnek látják az időt? Semmi haszna nincs a trükközésnek, csak több problémát hoznának létre, mint amit megoldanak.
Lehetetlen válaszolni ezekre a kérdésekre, mert nem áll rendelkezésünkre elegendő információ. Az első kérdés, hogy hány faj látogat minket és mik a motivációik?Miért vagy benne biztos, hogy csak egy kormánnyal vették fel a kapcsolatot? Honnan veszed, hogy nem vehették fel a kapcsolatot magánszemélyekkel is?
Kanada volt védelmi minisztere szerint pl. legalább 4 különböző faj viziteli a Földet évezredek óta. https://index.hu/kulfold/2013/06/05/foldonkivuliek_iranyitjak_amerikat/
Kérdés tőletek: Létezhet-e háromnál több térbeli dimenzió a Világmindenségben?
Amikor a Világmindenséget vizsgáljuk, általában a szokásos 3+1 dimenziós mivoltában értelmezzük. Azaz a magasság, szélesség, hosszúság térbeli dimenzióit értjük alatta, miközben másodpercenként egy egységnyit haladunk előre az idő dimenziójában is - ez számunkra a teljesen természetes Univerzum. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? A téridő bármely tetszőleges pontjáról bármely irányba szabadon mozoghatunk az általunk választott irányba. Nem számít, merre tájoljuk be önmagunkat, haladhatunk előre vagy hátra, felfelé és lefelé, jobbra és balra: három független dimenzión keresztül kormányozhatjuk magunkat. Akad egy negyedik plusz dimenzió is, az idő, amin át ugyanolyan kérlelhetetlenül mendegélünk, mint ahogyan a térben tesszük, és Einstein relativitás-elméletének a szabályai révén a térben és az időben történő mozgásunk elválaszthatatlan egymástól. Egymásba fonódnak. Azonban vajon lehetségesek-e további mozgások? Létezhetnek-e további extra térbeli dimenziók azokon túl, melyeket a hétköznapokban ismerünk? Ezt a kérdést tette fel tegnap az egyik olvasóm is: „... a kérdésem, hogy a 4. [térbeli] dimenzió ténylegesen létezik-e, vagy csupán az egész egy elméleti boncolgatás? Ha mégis létezik, hogyan lehet bizonyítani a létezését? Ha pedig elméleti, miért gondoljuk azt, hogy a gyakorlatban is létezhet?" Ezeket a kérdéseket már többször megkaptam az évek során. A fizikusokat is több, mint egy évszázada foglalkoztatja ez az izgalmas talány, és sok matematikus és filozófus is rengeteget töprengett már rajta. Ebben a cikkemben ezt a témát mutatom be a nagyközönség számára.
Fontos rögtön leszögezni az elején, hogy a dimenziók nem olyan fizikai létezők, mint ahogy azt a többség hiszi, hanem matematikai vonatkoztatások. Ez azt jelenti, hogy valójában a Világmindenség nem három, nem négy, avagy akármennyi dimenziós, nem rendelkezik dimenziókkal. Kissé elvonatkoztatva: létezik a valóság és léteznek a számok. A valóságnak semmi köze a számokhoz. Mint ahogy nem léteznek vektorok sem a valóságban, mégis használjuk őket a fizikában. Skalár, vektor, tér, dimenzió… ezek nem létező fizikai valóságok, hanem csupán elvont definíciók. Ahogyan egy 4,78 kg-os tárgynak sincs köze magához a 4,78-as számhoz. A dimenziók, mint olyanok, a matematikai modellnek a részei – ha úgy tetszik, egyfajta ”matematikai mankók” [1]. Egy bizonyos rendszer adott természetű szabadsági fokait írják le, ám az már részben önkényes elhatározás, hogy hány dimenziót is különítünk el egy elméletben.
A szabad szemmel jól látható, makroszkópikus Univerzumunk makroszkópikus mozgásainak leírásához három metrikus térdimenzióval szoktuk modellezni a tömegpontok mozgását. A relativitás-elméletben másféle metrika (a metrika azt fejezi ki, hogyan definiáljuk két pont távolságát) szerint, négy dimenzióval lehetséges kalkulálni. Ellenben a relativitás-elméletet és a kvantumelméletet szinkronizálni akaró húrelmélet (pontosabban az abból levezetett M-elmélet) [2] kimondja, hogy noha négyet érzékelünk az összes dimenzió közül, ám valójában tizenegyben élünk, melyek megadnák a gravitáció és a kvantummechanika egyesítéséhez szükséges extra matematikai teret. Azonban ezek a modellek jellegzetes sajátosságai, nem pedig a Világmindenségé. Az elméletbeli szuperhúrok tehát valamiképpen rezegnek, ezt mi megpróbáljuk valahogy matematikai formákba önteni, azaz egyenletekbe felírni. Ekkor derül ki valami lényeges dolog. A szuperhúrok azért, hogy kialakítsák a mi általunk érzékelt Univerzum objektumait, olyan bonyolult mozgást végeznek, hogy annak leírásához feltételeznünk kell a 11 dimenzióban történő mozgást - ennyi dimenzió szükségeltetik a matematikai leírásához. Viszont mint írtam, az az egyik része a dolognak, hogy valami mozog, a másik része pedig, hogy mi azt kapcsolatba akarjuk hozni a számokkal.
Amikor a Világmindenséget vizsgáljuk, általában a szokásos 3+1 dimenziós mivoltában értelmezzük. Azaz a magasság, szélesség, hosszúság térbeli dimenzióit értjük alatta, miközben másodpercenként egy egységnyit haladunk előre az idő dimenziójában is - ez számunkra a teljesen természetes Univerzum. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? A téridő bármely tetszőleges pontjáról bármely irányba szabadon mozoghatunk az általunk választott irányba. Nem számít, merre tájoljuk be önmagunkat, haladhatunk előre vagy hátra, felfelé és lefelé, jobbra és balra: három független dimenzión keresztül kormányozhatjuk magunkat. Akad egy negyedik plusz dimenzió is, az idő, amin át ugyanolyan kérlelhetetlenül mendegélünk, mint ahogyan a térben tesszük, és Einstein relativitás-elméletének a szabályai révén a térben és az időben történő mozgásunk elválaszthatatlan egymástól. Egymásba fonódnak. Azonban vajon lehetségesek-e további mozgások? Létezhetnek-e további extra térbeli dimenziók azokon túl, melyeket a hétköznapokban ismerünk? Ezt a kérdést tette fel tegnap az egyik olvasóm is: „... a kérdésem, hogy a 4. [térbeli] dimenzió ténylegesen létezik-e, vagy csupán az egész egy elméleti boncolgatás? Ha mégis létezik, hogyan lehet bizonyítani a létezését? Ha pedig elméleti, miért gondoljuk azt, hogy a gyakorlatban is létezhet?" Ezeket a kérdéseket már többször megkaptam az évek során. A fizikusokat is több, mint egy évszázada foglalkoztatja ez az izgalmas talány, és sok matematikus és filozófus is rengeteget töprengett már rajta. Ebben a cikkemben ezt a témát mutatom be a nagyközönség számára.
Fontos rögtön leszögezni az elején, hogy a dimenziók nem olyan fizikai létezők, mint ahogy azt a többség hiszi, hanem matematikai vonatkoztatások. Ez azt jelenti, hogy valójában a Világmindenség nem három, nem négy, avagy akármennyi dimenziós, nem rendelkezik dimenziókkal. Kissé elvonatkoztatva: létezik a valóság és léteznek a számok. A valóságnak semmi köze a számokhoz. Mint ahogy nem léteznek vektorok sem a valóságban, mégis használjuk őket a fizikában. Skalár, vektor, tér, dimenzió… ezek nem létező fizikai valóságok, hanem csupán elvont definíciók. Ahogyan egy 4,78 kg-os tárgynak sincs köze magához a 4,78-as számhoz. A dimenziók, mint olyanok, a matematikai modellnek a részei – ha úgy tetszik, egyfajta ”matematikai mankók” [1]. Egy bizonyos rendszer adott természetű szabadsági fokait írják le, ám az már részben önkényes elhatározás, hogy hány dimenziót is különítünk el egy elméletben.
A szabad szemmel jól látható, makroszkópikus Univerzumunk makroszkópikus mozgásainak leírásához három metrikus térdimenzióval szoktuk modellezni a tömegpontok mozgását. A relativitás-elméletben másféle metrika (a metrika azt fejezi ki, hogyan definiáljuk két pont távolságát) szerint, négy dimenzióval lehetséges kalkulálni. Ellenben a relativitás-elméletet és a kvantumelméletet szinkronizálni akaró húrelmélet (pontosabban az abból levezetett M-elmélet) [2] kimondja, hogy noha négyet érzékelünk az összes dimenzió közül, ám valójában tizenegyben élünk, melyek megadnák a gravitáció és a kvantummechanika egyesítéséhez szükséges extra matematikai teret. Azonban ezek a modellek jellegzetes sajátosságai, nem pedig a Világmindenségé. Az elméletbeli szuperhúrok tehát valamiképpen rezegnek, ezt mi megpróbáljuk valahogy matematikai formákba önteni, azaz egyenletekbe felírni. Ekkor derül ki valami lényeges dolog. A szuperhúrok azért, hogy kialakítsák a mi általunk érzékelt Univerzum objektumait, olyan bonyolult mozgást végeznek, hogy annak leírásához feltételeznünk kell a 11 dimenzióban történő mozgást - ennyi dimenzió szükségeltetik a matematikai leírásához. Viszont mint írtam, az az egyik része a dolognak, hogy valami mozog, a másik része pedig, hogy mi azt kapcsolatba akarjuk hozni a számokkal.
Talán a legjobb kiindulópont a témában egy izgalmas és érdekes gondolatkísérlet. Képzeljük el, milyen lenne az élet, ha egy háromdimenziós lény találkozna valakivel, aki előtte egy kétdimenziós Univerzumban élt olyan módon, mintha csak egy papírlap felületén létezne. Képesek lennének előre-hátra, valamint balra-jobbra haladni, ám fogalmuk sincs a fel-le irány értelméről. Számukra olyan lenne, mintha megkérdeznék tőlük, mi van az északi sarktól északra? Itt a Földön ez egy olyan kérdés, aminek egyszerűen nincs értelme. Ugyanakkor egy háromdimenziós lény számára a fel-le irány nyilvánvaló. Amennyiben egy a 2D-s világ lakója mellé lerakunk egy poharat, akkor hiába próbáljuk elmagyarázni neki a magasság fogalmát, ő nem fogja tudni megérteni és felfogni ezt a definíciót. Ő csupán azt a kör alakú síkfelületet tudja detektálni, ahol a pohár érintkezik a papírlappal. Matematikailag ki tudja ugyan következtetni a harmadik térbeli dimenziót, ám a gyakorlatban elérhetetlen lesz számára az érzékelése (pontosan ugyanezen okok miatt mi, emberek is örökké a háromdimenziós térbeli érzékelés foglyai maradunk). Természetesen az előttük történő harmadik dimenzió bizonyítására felkaphatjuk a síkról ezeket a ”felületlényeket”, majd belenyúlhatunk a belsejükbe és manipulálhatjuk őket anélkül, hogy beléjük vágnánk, teleportálhatnánk őket egyik helyről a másikra úgy, hogy áthelyezzük őket a harmadik dimenzióba, vagy akár lefelé mozgathatjuk magunkat az ő felszínükre, kölcsönhatásba lépve velük a saját testünk keresztmetszetével... mégsem érzékelnének semmit a harmadik dimenzióból. Az a tény pedig, hogy nem érzékelik ezt a számukra extra, harmadik térdimenziót, nem feltétlenül érv annak a létezése ellen.
Amit azonban befolyásolni tudnánk az az, amit egy ilyen extradimenzió tulajdonságai birtokolhatnak (vagy amit nem tudnak). Például, ha egy ilyen lény, aki a kétdimenziós felületen él, hozzánk kezdene beszélni, hogyan haladnának és terjednének az általuk kibocsátott hanghullámok? Vajon továbbra is a kétdimenziós Világmindenségre korlátozódnak és ott maradnának benne, vagy kiszivárognak a háromdimenziós Univerzumba? Ha háromdimenziós megfigyelő lennél, aki megvizsgálja ezeket a síklényeket, vajon képes lennél kihallgatni beszélgetéseiket a kétdimenziós felületükön kívülről, vagy a hang nem tudna átjutni ezen a harmadik dimenzión? Ezt akkor is meg tudnánk válaszolni, ha mi magunk lennénk egy kétdimenziós lény, aki azon a lapos, kétdimenziós világon él. Ha különböző távolságokból azonos módon generált hangot hallgatnánk, akkor megmérhetnénk, hogy az érkező jelek milyen hangosan hangzanának nekünk, és ez lehetővé tenné annak a meghatározását, hogyan terjed a hang. Körszerűen szétterjedne, ahol az energiája csak kétdimenzióra korlátozódik? Vagy gömbként terjedne, háromdimenzióban hígulva? Három térbeli dimenzióban az olyan jelek, mint a hang intenzitása, a fényáram, még a gravitációs és elektromágneses kölcsönhatások ereje is, a távolság négyzetével csökkennek: úgy terjednek ki, mint egy gömb felszíne. Ez az információ pedig két meggyőző kimenetelt közöl a Világmindenség dimenzióinak számával kapcsolatban:
1. Ha vannak nagy extra dimenziók - bizonyos értelemben makroszkopikus dimenziók -, az Univerzumunkban lévő erők és jelenségek nem "szivárognak" bele. Valahogy az általunk ismert részecskék és kölcsönhatások a 3 térbeli (és 1 időbeli) dimenziókra korlátozódnak; ha léteznek bármilyen méretű extradimenziók, akkor azoknak nincs érzékelhető hatásuk az általunk megfigyelt részecskékre.
2. Alternatív megoldásként lehetnek nagyon apró méretben fellelhető extradimenziók, és a különféle erők, részecskék vagy kölcsönhatások hatásai megmutatkozhatnak azokon a nagyon kicsiny léptékű skálákon: olyan erőkkel, melyek a három térbeli dimenzió fölé (a negyedik térbeli dimenzióra) terjednek, vagy akár még magasabb dimenzióba is átnyúlnak.
Amit azonban befolyásolni tudnánk az az, amit egy ilyen extradimenzió tulajdonságai birtokolhatnak (vagy amit nem tudnak). Például, ha egy ilyen lény, aki a kétdimenziós felületen él, hozzánk kezdene beszélni, hogyan haladnának és terjednének az általuk kibocsátott hanghullámok? Vajon továbbra is a kétdimenziós Világmindenségre korlátozódnak és ott maradnának benne, vagy kiszivárognak a háromdimenziós Univerzumba? Ha háromdimenziós megfigyelő lennél, aki megvizsgálja ezeket a síklényeket, vajon képes lennél kihallgatni beszélgetéseiket a kétdimenziós felületükön kívülről, vagy a hang nem tudna átjutni ezen a harmadik dimenzión? Ezt akkor is meg tudnánk válaszolni, ha mi magunk lennénk egy kétdimenziós lény, aki azon a lapos, kétdimenziós világon él. Ha különböző távolságokból azonos módon generált hangot hallgatnánk, akkor megmérhetnénk, hogy az érkező jelek milyen hangosan hangzanának nekünk, és ez lehetővé tenné annak a meghatározását, hogyan terjed a hang. Körszerűen szétterjedne, ahol az energiája csak kétdimenzióra korlátozódik? Vagy gömbként terjedne, háromdimenzióban hígulva? Három térbeli dimenzióban az olyan jelek, mint a hang intenzitása, a fényáram, még a gravitációs és elektromágneses kölcsönhatások ereje is, a távolság négyzetével csökkennek: úgy terjednek ki, mint egy gömb felszíne. Ez az információ pedig két meggyőző kimenetelt közöl a Világmindenség dimenzióinak számával kapcsolatban:
1. Ha vannak nagy extra dimenziók - bizonyos értelemben makroszkopikus dimenziók -, az Univerzumunkban lévő erők és jelenségek nem "szivárognak" bele. Valahogy az általunk ismert részecskék és kölcsönhatások a 3 térbeli (és 1 időbeli) dimenziókra korlátozódnak; ha léteznek bármilyen méretű extradimenziók, akkor azoknak nincs érzékelhető hatásuk az általunk megfigyelt részecskékre.
2. Alternatív megoldásként lehetnek nagyon apró méretben fellelhető extradimenziók, és a különféle erők, részecskék vagy kölcsönhatások hatásai megmutatkozhatnak azokon a nagyon kicsiny léptékű skálákon: olyan erőkkel, melyek a három térbeli dimenzió fölé (a negyedik térbeli dimenzióra) terjednek, vagy akár még magasabb dimenzióba is átnyúlnak.
Az 1972-es Mézga Aladár különös kalandjai c. magyar rajzfilmsorozat első, „Második dimenzió” c. részében [3] is egy hasonló gondolatkísérlet zajlik le. A Guliverkli űrhajón egy kétdimenziós korongbolygóval találkoztak Blökivel, ahol értelmes élet van jelen. Az ottani síkhumanoidok szigorúan csak E-betűs szavakkal beszélhettek az ottani törvények szerint, azonban akadt egy szakadár, aki több magánhangzóval próbált operálni a mindennapokban. Emiatt az ottani király emberei el akarják kapni és meg akarják ölni, azonban Aladár egy papírlappal ki- és ezáltal megmentette „Eretnek mester” életét. Sőt a Guliverkli űrhajóban átalakította őt háromdimenziós emberré. Viszont sajnos nem értette a 3. dimenziót így sem, megijedt, és azt mondta Aladárnak az eddig általa megvetett, elavultnak vélt törvény használatával, hogy „nekem nem kell eme terjedelem." Carl Sagan még izgalmasabb gondolatkísérletbe kezdett a témában a „Kozmosz: Személyes utazás” c. sorozat 10., „Az örökkévalóság peremén” c. felvonásban (1980. november 30.) [4], mely epizódrészben Newton gravitációs elméletét vette alapul a kétdimenziós térben, ezt a világot Flatland-nek, azaz Síkföldének nevezett el.
Síkfölde fizikusainak - akik egy kétdimenziós testtel utaznak és eközben körbenéznek – a gravitáció pontosan úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kellene. Kétdimenzióban a gravitáció fordítottan arányos a távolsággal, nem pedig a távolság négyzetével, ahogy az a három dimenzióban megszokott, és ahogyan az űrhajó viselkedne, ha háromdimenziós térben utazhatnának. Tegyük fel, hogy a világuk háromdimenziós, csak nem nyitott és lapos, mint a miénk, hanem egy önmagába görbülő hatalmas kör. Képesek lennének háromdimenzióban utazni, csak éppen arra jönnének rá egy utazást követően, hogy ugyanott vannak, ahonnan elindultak. A világuk háromdimenziós volna, csupán nagyon vékony lenne. Nézzük más szemszögből. Ha a kétdimenziós Síkfölde fizikusai úgy ítélnék meg, hogy a harmadik dimenzió lapos, akkor a Világmindenségük ismétlődő képeit látnák újra, meg újra, meg újra. Egy ilyen Univerzumban a gravitáció szokásos módon a négyzettel lenne fordítottan arányos - egy kis kitétellel. A tömeg minden képének, megjelenésének ugyanakkora gravitációs vonzóhatása lenne, mint a valódi testeknek. Mivel a harmadik dimenzió összetöpörödött, egy vékony csík, ahhoz hogy megtaláljuk egyetlen test gravitációs kölcsönhatásának az erejét, ahhoz végtelenül sok, a harmadik dimenzió mentén egyenlően elosztott objektummal kellene számolnunk. Az eredmény önmagában kicsit bonyolult, ám ha a harmadik dimenzió vékony, akkor a testek úgy néznének ki, mintha egyetlen, folyamatos vonalba rendeződött tömeget alkotnának. Kiderülne, hogy a kozmikus "abroncs" gravitációja fordítottan arányos a tőle való távolságunktól, pont mintha kétdimenziós lenne a világ. Viszont, ha Síkfölde fizikusai a gravitációt elméleti szinten vizsgálnák, (hogy újabb dimenziókat találjanak) akkor rájönnének a tömegképek torzító hatására, vagyis arra, hogy a Világmindenség majdnem kétdimenziós, ám egy apró kis kitolódásnak köszönhetően mégsem az. Kétdimenziós gravitációt látnának és éreznének a mindennapokban, viszont egy harmadikat is detektálnának, ha nagyon nagy, vagy nagyon apró szinteken vizsgálnák.
A sokszor igazolt, fordítottan négyzetesen arányos gravitációt tekintve az extradimenziók léte kizárható, ám az elméleti fizikusok rámutattak, hogy abban az esetben, ha a magasabb dimenziók kompaktok (azaz be vannak sűrűsödve), akkor összeegyeztethetők a gravitációval, mivel milliárd fényévekre kinyúló magasság, szélesség és mélység helyett magukba csavarodnának. Ezáltal az űr úgy nézne ki, mint valami csőtészta: hosszában nyitottnak és végtelennek tűnne, körbe viszont zártnak és kompaktnak. Nagy, kozmikus léptékkel mérve a kompakt dimenziókat nehéz észrevenni, de kvantumszinten megadnák a dimenziós szabadságot, ami a húrelmélethez szükséges. Őrülten hangzik elsőre, pedig ez tesztelhető felvetésekhez vezet. Amennyiben léteznek a magasabb kompakt extradimenziók, úgy a mi saját, hétköznapi gravitációnk látszólag a fordítottan négyzetes arányt követné, ám kisebb, szubatomi szinteken - tekintettel a kompakt dimenziók méretére - a gravitáció úgy viselkedne, ahogy magasabb dimenziós Univerzumokban kellene. Más szóval a gravitációnak kisebb távolságok esetén el kell térnie a fordítottan négyzetes arányosságtól. Az a gond ezzel, hogy a gravitáció nem egy erős hatás, ha a többi alapvető kölcsönhatással (erős, gyenge, elektromágneses) vetjük össze. Kvantumosan kicsi tömegekkel és rövid, részecsketávon nehéz mérni, ezért a kutatók kísérleti trükköket alkalmaztak, hogy sikerülhessen. Ezek egyike a torziós (Eötvös-) inga [5], amihez hasonlót a régi zsebórák belsejében láthatunk. Minden, az ingához közel kerülő tömeg gravitációs ránduláshoz vezetne, ám ez még önmagában nem elég, hogy bármilyen hatást detektáljunk, ezért a kutatók a tömeget az ingáéval azonos hullámhosszon mozgatták. Hasonlóan a hintázó gyermekekhez, akik egyre magasabbra juthatnak a lábuk megfelelő ütemben történő nyújtásával, a tömeg mozgása a torziós ingán mérhető oszcillációt hoz létre. Az inga megmozdításához szükséges hullámhossz a gravitációs erőtől függ, tehát a fordítottan négyzetes aránytól való bármiféle eltérés észlelhető lenne. Mint azt a közzétett eredmények mutatják [6], a gravitáció kis mértékben is a fordítottan négyzetes arányosságnak megfelelőnek tűnik, ám legalábbis az eltérésre nincs bizonyíték. A kísérlet pontossága miatt 59 mikrométeres távolság esetén még biztosan ez a helyzet, ami nagyjából az emberi haj átmérőjének felel meg. Szóval a magasabb dimenziók vagy nem léteznek, vagy nagyon-nagyon kicsik. Végül is tehát konkrét igen/nem választ nem adott ez a próbálkozás.
Síkfölde fizikusainak - akik egy kétdimenziós testtel utaznak és eközben körbenéznek – a gravitáció pontosan úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kellene. Kétdimenzióban a gravitáció fordítottan arányos a távolsággal, nem pedig a távolság négyzetével, ahogy az a három dimenzióban megszokott, és ahogyan az űrhajó viselkedne, ha háromdimenziós térben utazhatnának. Tegyük fel, hogy a világuk háromdimenziós, csak nem nyitott és lapos, mint a miénk, hanem egy önmagába görbülő hatalmas kör. Képesek lennének háromdimenzióban utazni, csak éppen arra jönnének rá egy utazást követően, hogy ugyanott vannak, ahonnan elindultak. A világuk háromdimenziós volna, csupán nagyon vékony lenne. Nézzük más szemszögből. Ha a kétdimenziós Síkfölde fizikusai úgy ítélnék meg, hogy a harmadik dimenzió lapos, akkor a Világmindenségük ismétlődő képeit látnák újra, meg újra, meg újra. Egy ilyen Univerzumban a gravitáció szokásos módon a négyzettel lenne fordítottan arányos - egy kis kitétellel. A tömeg minden képének, megjelenésének ugyanakkora gravitációs vonzóhatása lenne, mint a valódi testeknek. Mivel a harmadik dimenzió összetöpörödött, egy vékony csík, ahhoz hogy megtaláljuk egyetlen test gravitációs kölcsönhatásának az erejét, ahhoz végtelenül sok, a harmadik dimenzió mentén egyenlően elosztott objektummal kellene számolnunk. Az eredmény önmagában kicsit bonyolult, ám ha a harmadik dimenzió vékony, akkor a testek úgy néznének ki, mintha egyetlen, folyamatos vonalba rendeződött tömeget alkotnának. Kiderülne, hogy a kozmikus "abroncs" gravitációja fordítottan arányos a tőle való távolságunktól, pont mintha kétdimenziós lenne a világ. Viszont, ha Síkfölde fizikusai a gravitációt elméleti szinten vizsgálnák, (hogy újabb dimenziókat találjanak) akkor rájönnének a tömegképek torzító hatására, vagyis arra, hogy a Világmindenség majdnem kétdimenziós, ám egy apró kis kitolódásnak köszönhetően mégsem az. Kétdimenziós gravitációt látnának és éreznének a mindennapokban, viszont egy harmadikat is detektálnának, ha nagyon nagy, vagy nagyon apró szinteken vizsgálnák.
A sokszor igazolt, fordítottan négyzetesen arányos gravitációt tekintve az extradimenziók léte kizárható, ám az elméleti fizikusok rámutattak, hogy abban az esetben, ha a magasabb dimenziók kompaktok (azaz be vannak sűrűsödve), akkor összeegyeztethetők a gravitációval, mivel milliárd fényévekre kinyúló magasság, szélesség és mélység helyett magukba csavarodnának. Ezáltal az űr úgy nézne ki, mint valami csőtészta: hosszában nyitottnak és végtelennek tűnne, körbe viszont zártnak és kompaktnak. Nagy, kozmikus léptékkel mérve a kompakt dimenziókat nehéz észrevenni, de kvantumszinten megadnák a dimenziós szabadságot, ami a húrelmélethez szükséges. Őrülten hangzik elsőre, pedig ez tesztelhető felvetésekhez vezet. Amennyiben léteznek a magasabb kompakt extradimenziók, úgy a mi saját, hétköznapi gravitációnk látszólag a fordítottan négyzetes arányt követné, ám kisebb, szubatomi szinteken - tekintettel a kompakt dimenziók méretére - a gravitáció úgy viselkedne, ahogy magasabb dimenziós Univerzumokban kellene. Más szóval a gravitációnak kisebb távolságok esetén el kell térnie a fordítottan négyzetes arányosságtól. Az a gond ezzel, hogy a gravitáció nem egy erős hatás, ha a többi alapvető kölcsönhatással (erős, gyenge, elektromágneses) vetjük össze. Kvantumosan kicsi tömegekkel és rövid, részecsketávon nehéz mérni, ezért a kutatók kísérleti trükköket alkalmaztak, hogy sikerülhessen. Ezek egyike a torziós (Eötvös-) inga [5], amihez hasonlót a régi zsebórák belsejében láthatunk. Minden, az ingához közel kerülő tömeg gravitációs ránduláshoz vezetne, ám ez még önmagában nem elég, hogy bármilyen hatást detektáljunk, ezért a kutatók a tömeget az ingáéval azonos hullámhosszon mozgatták. Hasonlóan a hintázó gyermekekhez, akik egyre magasabbra juthatnak a lábuk megfelelő ütemben történő nyújtásával, a tömeg mozgása a torziós ingán mérhető oszcillációt hoz létre. Az inga megmozdításához szükséges hullámhossz a gravitációs erőtől függ, tehát a fordítottan négyzetes aránytól való bármiféle eltérés észlelhető lenne. Mint azt a közzétett eredmények mutatják [6], a gravitáció kis mértékben is a fordítottan négyzetes arányosságnak megfelelőnek tűnik, ám legalábbis az eltérésre nincs bizonyíték. A kísérlet pontossága miatt 59 mikrométeres távolság esetén még biztosan ez a helyzet, ami nagyjából az emberi haj átmérőjének felel meg. Szóval a magasabb dimenziók vagy nem léteznek, vagy nagyon-nagyon kicsik. Végül is tehát konkrét igen/nem választ nem adott ez a próbálkozás.
Vegyük azt a népszerű eshetőséget górcső alá, hogy az extradimenziókat a nagyon kicsi extra méretek esetén egy napon majd tesztelhetjük. Például képzeljük el, ahogyan egy kötéltáncos lépked óvatosan egy kifeszített kötélen haladva, mutatva ezzel azon helyzetét, hogy csak egy dimenzióban utazhat, előre és hátra. Egy bolha vagy hangya azonban a kötélen egy "felcsavart" második dimenziót is talál. Ezzel kiválóan szemléltetve van - leegyszerűsítve - a kis léptékekben potenciálisan megbúvó plusz térdimenziók létének kérdése. Gyakorlati és kísérleti példát véve, két töltött részecskét rendkívül közel hozva egymáshoz megmérhetjük a közöttük lévő vonzó vagy taszító erőket. A részecskegyorsítókban, mint például a CERN Nagy Hadronütköztetőjében, hatalmas energiákon át karamboloztatjuk egymással a töltött részecskéket, mintegy ~10^-18 méter (ez a proton átmérőjének ezredrésze) nagyságrendű szeparációs távolságra jutva. Ha eltérések lennének az elektromágneses erő várható viselkedésétől ezeken az energiákon át, a rendkívül precíz kísérleteink ezeket már felfedték volna. Az erős, gyenge és elektromágneses erők esetén nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy ezek a rendkívül finomhangolt precizitások további dimenziókat eredményeznének. Ugyanakkor a gravitáció szempontjából ez az egész már sokkal nehezebb. Mivel a gravitáció észbontóan gyenge, ezért óriási kihívás mérsékelni a gravitációs erőt még az általunk detektálható legkisebb skálákon is. Az elmúlt években a gravitáció ~1 milliméteres skála alatti teszteléséhez jutottunk le, a mikronszintű skálákig. Az eredmények figyelemreméltóan azt mutatják, hogy bármilyen megfigyelhető skálán a gravitáció nem "szivárog" át extra dimenziókba, ám a sziklaszilárd megállapításig még hosszú út áll előttünk.
Elviekben nincsenek tiltások arra vonatkozóan, hogy a kísérleti korlátok alatt nagyon apró méretekben extra dimenziók legyenek. Számos forgatókönyvet - felcsavarodott extra dimenziók, lapos extra dimenziók, csak a gravitációt befolyásoló plusz dimenziók, stb. - nagyon nehéz kizárni, az egyetlen felfedést jelentő kísérleti opció, amiben reménykedhetünk, az vagy egy nagyobb és erőteljesebb részecskeütköző megépítése, vagy a kozmikus sugarak precíziós célokra való felhasználása. Amíg ezek nem merülnek fel, kétségtelenül el kell ismernünk, hogy a ~10^-19 méteres skálától kezdve egészen a Planck-hosszig, a ~10^-35 méteres tartományig elméletileg lehetséges egy vagy több extra térbeli dimenzió mibenléte, azonban nem tudjuk egyelőre a gyakorlatban ezt kísérletekkel igazolni, technológiai korlátok akadályoznak ezügyben bennünket. Valójában ez egyébként pont az, amit a húrelmélet is feltételezi: hogy nem csak egy extra térbeli dimenzió létezik még 3D-n felül, hanem tizenegy, és sok közülük – az elméletek többsége szerint hat – a kísérleti kimutathatási határok alatt van. Ilyen módon természetesen mindenképpen lehetséges, hogy létezzenek extra dimenziók, egyszerűen arra kényszerülnek, hogy mérhetetlenül aprók legyenek számunkra. Ha ez a helyzet állna fenn, akkor jelenleg nem is lehetünk képesek őket felfedezni a gyakorlatban, ám a jövőbeli erőteljesebb, pontosabb és áthatóbb kísérletekkel talán feltárhatunk párat közülük. Akár az új dimenziókban rejlő részecskék révén is kiderülhet létezésük: az ún. Kaluza-Klein részecskék által [7].
Anélkül, hogy egzotikus térelméletekhez kellene folyamodni sok új paraméter mellett, extradimenziók létezhetnek csak a relativitás-elmélet összefüggésében. 42 évvel ezelőtt két, általános relativitás-elméletre szakosodott fizikus - Alan Chodos és Steve Detweiler - írt egy izgalmas, „Hová tűnt az ötödik dimenzió?” c. tanulmányt [8], mely bemutatta, hogyan keletkezhetett az Univerzumunk egy ötdimenziós Világmindenségből: egy időbeli és négy térbeli dimenzióval. Az általános relativitás-elmélet egyik pontos megoldását, a Kasner-metrikával [9] operáltak, és arra az esetre alkalmazták, ha három térbeli dimenzió helyett egy extra, vagyis négy térdimenzióval rendelkeznénk. A Kasner-metrikában a téridő nem tud izotrópikusan (minden irányban ugyanúgy) tágulni, és ilyen Univerzum a miénk is. Akkor miért gondolnánk ezt a megközelítést közvetett módon bizonyító erejűnek? Mivel, mint rávilágítottak a szerzők, megvan a modellnek az a tulajdonsága, hogy az egyik dimenzió idővel összehúzódik, egyre kisebbé válik, míg el nem éri az általunk megfigyelhető küszöbértéket. Amikor ez bekövetkezik - azaz amikor az adott térdimenzió megfelelően kicsivé zsugorodik -, a fennmaradó három térdimenzió nemcsak izotrópnak tűnik, hanem homogénnek is: mindenhol ugyanaz. Más szavakkal: amennyiben négy térdimenzióval kezdjük, és lehetővé tesszük az egyik térdimenzió összehúzódását, olyan Univerzumot kaphatunk, ami feltűnően hasonlít a miénkre.
Elviekben nincsenek tiltások arra vonatkozóan, hogy a kísérleti korlátok alatt nagyon apró méretekben extra dimenziók legyenek. Számos forgatókönyvet - felcsavarodott extra dimenziók, lapos extra dimenziók, csak a gravitációt befolyásoló plusz dimenziók, stb. - nagyon nehéz kizárni, az egyetlen felfedést jelentő kísérleti opció, amiben reménykedhetünk, az vagy egy nagyobb és erőteljesebb részecskeütköző megépítése, vagy a kozmikus sugarak precíziós célokra való felhasználása. Amíg ezek nem merülnek fel, kétségtelenül el kell ismernünk, hogy a ~10^-19 méteres skálától kezdve egészen a Planck-hosszig, a ~10^-35 méteres tartományig elméletileg lehetséges egy vagy több extra térbeli dimenzió mibenléte, azonban nem tudjuk egyelőre a gyakorlatban ezt kísérletekkel igazolni, technológiai korlátok akadályoznak ezügyben bennünket. Valójában ez egyébként pont az, amit a húrelmélet is feltételezi: hogy nem csak egy extra térbeli dimenzió létezik még 3D-n felül, hanem tizenegy, és sok közülük – az elméletek többsége szerint hat – a kísérleti kimutathatási határok alatt van. Ilyen módon természetesen mindenképpen lehetséges, hogy létezzenek extra dimenziók, egyszerűen arra kényszerülnek, hogy mérhetetlenül aprók legyenek számunkra. Ha ez a helyzet állna fenn, akkor jelenleg nem is lehetünk képesek őket felfedezni a gyakorlatban, ám a jövőbeli erőteljesebb, pontosabb és áthatóbb kísérletekkel talán feltárhatunk párat közülük. Akár az új dimenziókban rejlő részecskék révén is kiderülhet létezésük: az ún. Kaluza-Klein részecskék által [7].
Anélkül, hogy egzotikus térelméletekhez kellene folyamodni sok új paraméter mellett, extradimenziók létezhetnek csak a relativitás-elmélet összefüggésében. 42 évvel ezelőtt két, általános relativitás-elméletre szakosodott fizikus - Alan Chodos és Steve Detweiler - írt egy izgalmas, „Hová tűnt az ötödik dimenzió?” c. tanulmányt [8], mely bemutatta, hogyan keletkezhetett az Univerzumunk egy ötdimenziós Világmindenségből: egy időbeli és négy térbeli dimenzióval. Az általános relativitás-elmélet egyik pontos megoldását, a Kasner-metrikával [9] operáltak, és arra az esetre alkalmazták, ha három térbeli dimenzió helyett egy extra, vagyis négy térdimenzióval rendelkeznénk. A Kasner-metrikában a téridő nem tud izotrópikusan (minden irányban ugyanúgy) tágulni, és ilyen Univerzum a miénk is. Akkor miért gondolnánk ezt a megközelítést közvetett módon bizonyító erejűnek? Mivel, mint rávilágítottak a szerzők, megvan a modellnek az a tulajdonsága, hogy az egyik dimenzió idővel összehúzódik, egyre kisebbé válik, míg el nem éri az általunk megfigyelhető küszöbértéket. Amikor ez bekövetkezik - azaz amikor az adott térdimenzió megfelelően kicsivé zsugorodik -, a fennmaradó három térdimenzió nemcsak izotrópnak tűnik, hanem homogénnek is: mindenhol ugyanaz. Más szavakkal: amennyiben négy térdimenzióval kezdjük, és lehetővé tesszük az egyik térdimenzió összehúzódását, olyan Univerzumot kaphatunk, ami feltűnően hasonlít a miénkre.
Van még egy lehetőség arra, hogy létezhessenek az extradimenziók, és ez nagyon visszautal az eredeti elképzelésünkre: mi, mint háromdimenziós lények, hozzáféréssel rendelkezünk olyan lényekhez, amik kétdimenziós lapra szorítkoznak. Csak a negyedik térdimenzió keresése kapcsán ezúttal mi vagyunk a lap: csupán három térbeli dimenzió elérésére korlátozódunk, ám ez a három dimenzió határként szolgál egy nagyobb, magasabb dimenziójú tér számára. Erre példa lehet egy hipergömb vagy egy hipertórusz: egy négydimenziós téridő, de háromdimenziós határvonalakkal. Ezek a határvonalak az általunk is ismert és elérhető Univerzumunkat reprezentálnák, viszont lenne benne még legalább egy további plusz dimenzió, melyet ugyan nem láthatunk, nem érezhetünk vagy nem férhetünk hozzá, de még mindig a Világmindenség nagyszabású része. Ez az időnként holografikus Univerzumként ismert ötlet számos lenyűgöző, érdekes, sőt akár meggyőző tulajdonsággal rendelkezik. A fizika néhány olyan alapvető problémája, amit három térdimenzióban nagyon nehéz megoldani, mint pl. a Wess-Zumino modell, gyakorlatilag triviálissá válik, ha egy extra dimenziót adunk a képletekbe, amit Ed Witten húrelméleti szakember is tett, és ezért vált a mai nevén Wess-Zumino-Witten modellként ismertté ez a kidolgozás [10].
Ráadásul a holografikus elvnek erős matematikai bizonyítéka is van: ha egy ötdimenziós anti-de Sitter téridőt veszünk, akkor kiderül, hogy teljesen egyenértékű egy négydimenziós konformális térelmélettel. A fizikában ezt AdS/CFT megfeleltetésnek [11] nevezik, és a felsőbb dimenziókban bizonyos kvantummező-elméletekkel kapcsolatos, egyes húrelméleteket érinti, amiket a három térbeli és az egy időbeli dimenziókban ismerünk. A feltételezést először 1997-ben Juan Maldacena javasolta [12], és azóta ez lett a leginkább idézett publikáció a nagyenergiájú fizika történelmében, több mint 20 ezer idézéssel. Azonban ennek az elméleti keretrendszernek a reményteljes ereje és ígérete ellenére (mind a kis méretekben, mind pedig a nagyon nehéz problémák potenciális megoldásában segít megoldást találni, mely komplikációk egyelőre a fizikát az ismert három térdimenziónkra korlátozzák) nincs semmilyen közvetlen bizonyítékunk, ami egyáltalán csak utalna vagy rámutatna ezeknek az extradimenzióknak a létezésére. Ha léteznének, a fizikai lehetőségek egy teljesen új Univerzumát nyitnák meg, és ez bizonyára előkészítené az utat egy új fizika szent gráljának: hozzáférni és a gyakorlatban is hasznosítani ezeket a további extradimenziókat. Azonban bizonyíték nélkül a létezésük ezen a ponton pusztán spekulatív, hipotetikus.
Szóval, hány dimenzió van jelen az Univerzumunkban? A rendelkezésünkre álló közvetlen bizonyítékok alapján három térdimenzió és egy idődimenzió létezik, és – mivel emiatt triviális többel foglalkoznunk – nincs is szükségünk többre bármilyen fizikai/kozmológiai probléma megoldásához, vagy a bármilyen valaha is megfigyelt jelenségnek a magyarázatához. Ám az a lehetőség továbbra is ott lóg az elméleti fizika levegőjében, hogy léteznek ugyan látens extradimenziók, csak még nem tudjuk detektálni őket a jelenlegi technológia és a tudomány korlátai miatt. Ez pedig azért roppant kellemetlen, mert ha tényleg léteznek extradimenziók, azok nagy eséllyel megmagyarázhatnának számos ma létező fizikai és kozmológiai rejtélyt. Tehát adja magát a következő kérdés, hogy van-e olyan keretrendszer, ahol a gravitáció és a többi alapvető kölcsönhatás egyesíthető? Talán akadnak ilyenek, és legalább az egyik működőképes egyenlet extradimenziók bevezetésével is jár. Tagadhatatlanul sok probléma megoldása igencsak keménydió három térbeli és egy időbeli dimenzióban, és nagyban leegyszerűsíti a megfejtést egy vagy több extradimenzió bevezetése a matematikai képletekbe. Számos módon hozzájuthatunk egy olyan, miénkre kísértetiesen hasonlító Világmindenséghez, amennyiben egy vagy több extradimenzió található benne, és egyúttal egy csokor gyönyörű és elegáns képletet is megszerezhetünk ezáltal, amik hatékonyan leírhatják matematikailag az Univerzumunkat.
Ráadásul a holografikus elvnek erős matematikai bizonyítéka is van: ha egy ötdimenziós anti-de Sitter téridőt veszünk, akkor kiderül, hogy teljesen egyenértékű egy négydimenziós konformális térelmélettel. A fizikában ezt AdS/CFT megfeleltetésnek [11] nevezik, és a felsőbb dimenziókban bizonyos kvantummező-elméletekkel kapcsolatos, egyes húrelméleteket érinti, amiket a három térbeli és az egy időbeli dimenziókban ismerünk. A feltételezést először 1997-ben Juan Maldacena javasolta [12], és azóta ez lett a leginkább idézett publikáció a nagyenergiájú fizika történelmében, több mint 20 ezer idézéssel. Azonban ennek az elméleti keretrendszernek a reményteljes ereje és ígérete ellenére (mind a kis méretekben, mind pedig a nagyon nehéz problémák potenciális megoldásában segít megoldást találni, mely komplikációk egyelőre a fizikát az ismert három térdimenziónkra korlátozzák) nincs semmilyen közvetlen bizonyítékunk, ami egyáltalán csak utalna vagy rámutatna ezeknek az extradimenzióknak a létezésére. Ha léteznének, a fizikai lehetőségek egy teljesen új Univerzumát nyitnák meg, és ez bizonyára előkészítené az utat egy új fizika szent gráljának: hozzáférni és a gyakorlatban is hasznosítani ezeket a további extradimenziókat. Azonban bizonyíték nélkül a létezésük ezen a ponton pusztán spekulatív, hipotetikus.
Szóval, hány dimenzió van jelen az Univerzumunkban? A rendelkezésünkre álló közvetlen bizonyítékok alapján három térdimenzió és egy idődimenzió létezik, és – mivel emiatt triviális többel foglalkoznunk – nincs is szükségünk többre bármilyen fizikai/kozmológiai probléma megoldásához, vagy a bármilyen valaha is megfigyelt jelenségnek a magyarázatához. Ám az a lehetőség továbbra is ott lóg az elméleti fizika levegőjében, hogy léteznek ugyan látens extradimenziók, csak még nem tudjuk detektálni őket a jelenlegi technológia és a tudomány korlátai miatt. Ez pedig azért roppant kellemetlen, mert ha tényleg léteznek extradimenziók, azok nagy eséllyel megmagyarázhatnának számos ma létező fizikai és kozmológiai rejtélyt. Tehát adja magát a következő kérdés, hogy van-e olyan keretrendszer, ahol a gravitáció és a többi alapvető kölcsönhatás egyesíthető? Talán akadnak ilyenek, és legalább az egyik működőképes egyenlet extradimenziók bevezetésével is jár. Tagadhatatlanul sok probléma megoldása igencsak keménydió három térbeli és egy időbeli dimenzióban, és nagyban leegyszerűsíti a megfejtést egy vagy több extradimenzió bevezetése a matematikai képletekbe. Számos módon hozzájuthatunk egy olyan, miénkre kísértetiesen hasonlító Világmindenséghez, amennyiben egy vagy több extradimenzió található benne, és egyúttal egy csokor gyönyörű és elegáns képletet is megszerezhetünk ezáltal, amik hatékonyan leírhatják matematikailag az Univerzumunkat.
Ugyanakkor hacsak nem szerezünk közvetlen bizonyítékot, ami ezekre az állításokra egyértelműen rámutat, nincs más választásunk, mint erősen spekulatívnak tekinteni az extradimenziókat. A fizikában, mint a tudomány minden területén, nem a népszerűség és a vágyaink, hanem a bizonyítékok határozzák meg, mi igaz és valós a Világmindenségben. Amíg az egyértelmű és direkt bizonyítékok nem érkeznek meg ezen kutatási területen, bár lehetőségként, potenciális alternatívaként nyitottak maradhatunk az extra térbeli dimenziók létezésére, azonban az egyetlen felelősségteljes álláspont az, ha szkeptikusak maradunk.
Kép: Az Univerzum hipertóruszos modelljében az egyenes vonalú mozgás még egy görbületlen (lapos) téridőben is visszatér eredeti helyére. Az Univerzum zárt és pozitívan görbült/ívelt is lehet: mint egy hipergömb. Kép forrása: ESO AND DEVIANTART USER INTHESTARLIGHTGARDEN, https://pm1.narvii.com/.../10876d84c49d3d11bccf9ccf3215b9...
Forráshivatkozások:
1. Angol nyelvű Wikipedia: Dimension. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Dimension
2. Angol nyelvű Wikipedia: M-theory. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/M-theory
3. Magyar nyelvű Wikipedia: Második dimenzió. Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Második_dimenzió
4. Angol nyelvű Wikipedia: Cosmos: A Personal Voyage. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Cosmos:_A_Personal_Voyage
5. Magyar nyelvű Wikipedia: Eötvös-inga. Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Eötvös-inga
6. Wen-Hai Tan: New Test of the Gravitational Inverse-Square Law at the Submillimeter Range with Dual Modulation and Compensation. Phys. Rev. Lett. 116, 131101 – Published 30 March 2016. Link: https://journals.aps.org/.../10.1103/PhysRevLett.116.131101
7. Angol nyelvű Wikipedia: Kaluza–Klein theory. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Kaluza–Klein_theory
8. Alan Chodos and Steven Detweiler: Where has the fifth dimension gone? Phys. Rev. D 21, 2167 – Published 15 April 1980. Link: https://journals.aps.org/.../abs.../10.1103/PhysRevD.21.2167
9. Angol nyelvű Wikipedia: Kasner metric. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Kasner_metric
10. Angol nyelvű Wikipedia: Wess-Zumino-Witten model. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Wess–Zumino–Witten_model
11. Angol nyelvű Wikipedia: AdS/CFT correspondence. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/AdS/CFT_correspondence
12. Juan M. Maldacena: The Large N Limit of Superconformal Field Theories and Supergravity. Adv. Theor. Math. Phys. 2: 231-252, 1998. Link: https://arxiv.org/abs/hep-th/9711200
Szöveg/szerző: Koncz Attila
Kép: Az Univerzum hipertóruszos modelljében az egyenes vonalú mozgás még egy görbületlen (lapos) téridőben is visszatér eredeti helyére. Az Univerzum zárt és pozitívan görbült/ívelt is lehet: mint egy hipergömb. Kép forrása: ESO AND DEVIANTART USER INTHESTARLIGHTGARDEN, https://pm1.narvii.com/.../10876d84c49d3d11bccf9ccf3215b9...
Forráshivatkozások:
1. Angol nyelvű Wikipedia: Dimension. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Dimension
2. Angol nyelvű Wikipedia: M-theory. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/M-theory
3. Magyar nyelvű Wikipedia: Második dimenzió. Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Második_dimenzió
4. Angol nyelvű Wikipedia: Cosmos: A Personal Voyage. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Cosmos:_A_Personal_Voyage
5. Magyar nyelvű Wikipedia: Eötvös-inga. Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Eötvös-inga
6. Wen-Hai Tan: New Test of the Gravitational Inverse-Square Law at the Submillimeter Range with Dual Modulation and Compensation. Phys. Rev. Lett. 116, 131101 – Published 30 March 2016. Link: https://journals.aps.org/.../10.1103/PhysRevLett.116.131101
7. Angol nyelvű Wikipedia: Kaluza–Klein theory. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Kaluza–Klein_theory
8. Alan Chodos and Steven Detweiler: Where has the fifth dimension gone? Phys. Rev. D 21, 2167 – Published 15 April 1980. Link: https://journals.aps.org/.../abs.../10.1103/PhysRevD.21.2167
9. Angol nyelvű Wikipedia: Kasner metric. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Kasner_metric
10. Angol nyelvű Wikipedia: Wess-Zumino-Witten model. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/Wess–Zumino–Witten_model
11. Angol nyelvű Wikipedia: AdS/CFT correspondence. Link: https://en.wikipedia.org/wiki/AdS/CFT_correspondence
12. Juan M. Maldacena: The Large N Limit of Superconformal Field Theories and Supergravity. Adv. Theor. Math. Phys. 2: 231-252, 1998. Link: https://arxiv.org/abs/hep-th/9711200
Szöveg/szerző: Koncz Attila
U.S. Finds No Evidence of Alien Technology in Flying Objects, but Can’t Rule It Out, Either (Published 2021)
A new report concedes that much about the observed phenomena remains difficult to explain, including their acceleration, as well as ability to change direction and submerge.
Kezdik rávezetni a közvéleményt, hogy barátkozzanak meg a földönkívüli jelenléttel:
video.foxnews.com
Aliens not ruled out as being behind recent UFO sightings | Fox News Video
Leaked information from intel officials says there is no evidence that aliens are responsible for recent UFO sightings, but they are also not being ruled out. Investigative filmmaker Jeremy Corbell reacts.
video.foxnews.com
A második fizetős.U.S. Finds No Evidence of Alien Technology in Flying Objects, but Can’t Rule It Out, Either (Published 2021)
A new report concedes that much about the observed phenomena remains difficult to explain, including their acceleration, as well as ability to change direction and submerge.www.nytimes.com
Nincs benne semmi új, nem maradtál le semmiről.A második fizetős.
Az amerikai UFO-jelentés készítői nem erősítik meg, de nem is cáfolják a földönkívüliek létezését - Liner.hu
A New York Times és a CNN értesülései szerint a nagy érdeklődéssel várt kormányzati jelentés nem talált bizonyítékot arra, hogy az UFO-khoz hasonlított megmagyarázhatatlan légi jelenségek, amelyeknek a haditengerészet pilótái az elmúlt években szemtanúi voltak, idegen űrhajók lennének, de a...
liner.hu