UFO / UAP (Unidentified Aerial Phenomena)

"171 olyan jelentés maradt, amiben az észlelésre nem sikerült megnyugtató magyarázatot találni.

A meg nem magyarázott UAP-k közül néhány röpképesség és teljesítmény terén olyan képességeket mutattak, ami további vizsgálatot indokol

– fogalmaz a jelentés.

A hivatalos UAP-jelentés lényegében nem tartalmazott eget rengető információkat. Az ODNI szövegezéséből kiderült, hogy fő aggodalmuk nem a földön kívüli civilizációkra irányul, hanem a repülésbiztonságra és az ellenséges katonai felderítés különleges drónjaira. Tényleg vannak megmagyarázatlan esetek, de kiemelték, hogy nem volt példa amerikai repülőgép és UAP ütközésére, és korábbi állításokkal szemben senki sem jelentett egészségügyi problémákat egy ilyen UAP észlelését vagy megközelítését követően."

Azért ez elég nagy szám. Persze a szkeptikusok szerint most is mindenki halucinált meg képzelődött. :rolleyes:
Triggerelesen kívül mi értelme az ilyen primitív megnyilvanulasnak?
Főleg, hogy a Pentagon által vizsgált észlelések esetében van valami féle felvétel (bizonyíték) az èszlelèsről, tehát eleve senki se allitotta, hogy halucinált vagy képzelgett, ahogy sugallni próbalod.

366 új jelentésből 26 valamilyen drón volt, 163 léggömb, 6 egyéb zavaró tényező (madárraj, időjárási jelenség vagy szél sodorta nejlonszatyor).
A fenmaradó 171 jelentett UAP-észlelést maradt azonosítatlan "uncharacterized and unattributed".

Ezen túlmenően a jelentés megjegyzi, hogy a katalogizált UAP-események némelyikét a kezelő vagy a berendezés hibája, vagy az UAP-t észlelő érzékelők hibája is okozhatta, mindenesetre további vizsgálat kell.

De gondolom a megnyilvanulasod alapján ha 171-et nem tudtak azonosítani akkor azok élienek, hiszen "elég nagy szám".
2023-01-13-18-58-36.jpg
 
Magyarán a Pentagon is hülye. OK.
171 vizsgálat által nem azonosítható tárgy az sok.
Biztos a vénusz volt, vagy egy meterológiai léggömb :rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: jani22
Vagyis nem a Pentagonban hülyék, hanem én vagyok az, hiszen nem értünk egyet, akkor a másik csak hülye lehet. OK.
Ez is egy hozzáállás :)
Felmerült már bennem a dolog, az ilyen kommentek olvasása nyomán is, mindenestre a szinvonal zuhanás tagadhatatlan. Sose volt bajom azzal, hogy nem értünk egyet, sőt ki is álltam meletted (a hozott vélemény linked kapcsan) amikor valaki elnémitani akart. Korábban kifejezetten élvezettel vitatkoztam veled, de ez a mostani pár komment is jó példa rá, hogy valamiért nem hozod a regi formád, csak projektálsz, ahogy most is. :(
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: tomcat1 and fip7
Ezeket lenne jó olvasni kirészletezve, hogy mit észleltek. Gondolom, ennek esélye jelenleg konvergál a 0-hoz.
pl. lopakodó drónokat, elektronikus zavarást, hacker behatolást, stb... ők sem tudják pontosan, de nagyon zavarja őket, hogy nem tudják. Sőt egyes esetek akár lehettek a földönkívüliek lopakodó drónjai is. Vagy az oroszoké. Vagy a kínaiaké. Vagy egy drogkartellé.
 
Én is hasonlókra gondolok, de lehet közte jelenleg nem ismert, vagy nem kellően tanulmányozott fizikai jelenség, esetleg az észlelés nem pontosan értelmezhető leírása.
Gondolom már nincs közte, hogy Joe látta, hogy egy fényes valami követi az autóját, pl. a Vénusz produkál ilyen galádságot. :D A Hold is ragaszkodó tud lenni, ugyanígy követ és követ. :D

Bár lehet közte nem földi eredetre visszavezethető jelenség, ami nem feltétlen jelenti az idegenek ténykedését. De az idegenek ittlétét sem lehet egyértelműen elutasítani, csak szerintem a valószínűsége nem nagy. Igen, automatizát űreszközeik jelenléte inkább valószínű.
 
Ezt én is így látom. :)
 
Magyarán a Pentagon is hülye. OK.
171 vizsgálat által nem azonosítható tárgy az sok.
Biztos a vénusz volt, vagy egy meterológiai léggömb :rolleyes:

Azért ez elég nagy szám. Persze a szkeptikusok szerint most is mindenki halucinált meg képzelődött. :rolleyes:
Egy év alatt ez magas szám tényleg. Főleg hogy itt csak szakemberek voltak az észlelők.
Az, hogy már nincs megbélyegzés a bejelentésekre, az elég éles fordulat. Ez nem az elhalgatások utja már.
Minnél több infót akarnak. Ebből valamit rendre közre is adnak.

A korábbi jelentés során elhangzott hogy protokollt alkalmaznak ilyen esetek alatt. Vagyis ez már tömeges. Protokoll alkalmazáshoz azt ki kell dolgozni, le kell széles körben oktatni, ne adj isten gyakorlatban tesztelni. Éles helyzetben való váratlan reakció esetén a protokollal utána menni, megint oktatni. Hm hm hm...
 
Én kíváncsi vagyok, hogy mire fut ki a játék. Lehet így vezetik föl szépen, hogy nem vagyunk egyedül.
 
Egy év alatt ez magas szám tényleg. Főleg hogy itt csak szakemberek voltak az észlelők.
Az, hogy már nincs megbélyegzés a bejelentésekre, az elég éles fordulat. Ez nem az elhalgatások utja már.
Minnél több infót akarnak. Ebből valamit rendre közre is adnak.

A korábbi jelentés során elhangzott hogy protokollt alkalmaznak ilyen esetek alatt. Vagyis ez már tömeges. Protokoll alkalmazáshoz azt ki kell dolgozni, le kell széles körben oktatni, ne adj isten gyakorlatban tesztelni. Éles helyzetben való váratlan reakció esetén a protokollal utána menni, megint oktatni. Hm hm hm...
Az, hogy a 171 mekkora szám elég relatív, főleg annak függvényeben, hogy bárki vehet már drónt, vagy építhet amatőr rakétát is a garázsában, és akkor még a növekvő műholdakról, visszatérő fokozatokról nem is szólva.
Viszonyítás képén csak tavaly majd 2500 különböző szatellit került pályára 180+ indítás során.
Screenshot-2023-01-15-17-15-51-1.png

A pályán levő műholdak száma meghaladja a 26000-et ebben minden benne van, inaktív holdak, törmelékek, raketafokozatok, stb.
Screenshot-2023-01-15-17-18-03-1.png

Ezeknek csak töredék része tér vissza kontrollált módon, a többi random ég el, látványos színes jelenséget produkálva.
Nem azt mondom, hogy mind erre lenne visszavezethető, csak érzékeltetni szeretném, mennyire megnőttek a fejünk felett repkedő dolgok. A drónok számáról vagy meteorológiai ballonokról meg nincs is statisztika..

Ami a szakértő észlelést illeti, azt sem szabad túlértékelni. Nem azt mondom, hogy el kell bagatelizálni, sőt a pilóták átlagosan valószínűleg megbízhatóbb észlelők mint egy átlag ember, de sajnos közöttük is akad képzett de mégsem túl éles eszű.

Volt navy vadász pilota nem tud azonosítani egy ludat, és szakertősködni próbál, pont egy UFO észlelő videó kapcsán;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

+ néhány repülési statisztika, csak hogy mekkora szám is a 171!
átlagosan 9700 gép tartózkodik épp a levegőben Minden pillanatban!

2021-ben globális légitársaságok repülése világszerte elérte az évi 22,2 milliót! > 22 200 000
Napi több mint 150 000!

Èn ebben a 171-ben nem látok semmi kimelkedő számot a fentiek viszonylatában! Persze vegyük komolyan vizsgálják ki, én is tudni szeretnék róla ha itt repked ET!

Viszont a 171 tényleg elég nagy szám, hogy pár sok klikkelest hozó cikket lehessen publikálni, és elég nagy ahhoz, hogy aki arra van rácsavarodva, azt lásson bele amit akar és illik a világképébe, Földönkívüliek, titkos katonai cuccok, stb.
 
Egy visszatérő fokozat darabot, vagy hasonlót be lehet azonosítani. Pl pálya, sebesség, stb. A léggömb szintén egyszerű. Az nem fog 800 km/ h val pl repeszteni.
Mindegy.
Számomra, ha 171 db helyett 5 db ot nem tudnak hova tenni egy év alatt az is több, mint elég.