Ez nem tudom hova tartozna, most csak ezért nem akarok egy hamvában holt rakétahajtómű-topicot nyitni, de...
Általánosan ismert, hogy a szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművek ugye egyszer használatos. Egyszer begyújtod őket, és aztán kiégésig működnek.
De valójában nagyon is volt létezhetne újraindítható szilárd hajtóanyagú rakétahajtómű. Két fő megoldáson kezdtek el dolgozni az 1960-as években, az egyik esetében az égőtér végén egy szűkítést alkalmaztak egy mozgó gázáram-szabályzóval. Ha a gázáram-szabályzót hirtelen visszahúzták, az égőtérben hirtelen leesett a nyomás, és az égés leállt.
A másik megoldásnál semleges gázt (jellemzően nitrogént) juttattak volna az égőtérbe, amely miatt az égés leállt volna.
Mindkét megoldásnál a hajtómű újraindításához hipergolikus gázkeveréket juttattak volna az égőtérbe, ami újragyújtotta volna a hajtótöltetett.
Persze ez első sorban a katonai alkalmazásnál lett volna hasznos, például a ballisztikus rakéták robbanótölteteinek precíz pályára állításához. Azonban hamarosan a terveket visszapakolták a fiókokba. A fő probléma az volt, hogy a szilárd rakétahajtómű szinte minden előnyét elvesztette volna - nem lett volna egyszerű és "bolondbiztos", ahogy a begyújtáshoz szükséges bonyolult rendszer miatt feltehetően olcsó sem. Miközben a hatékonysága (ISP) sem ért volna fel továbbra sem a folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművekhez. Így ez a lehetőség csak mint érdekességként maradt fent...
Érdekes megoldás.
A mostanában "lecsendesedett" hibrid-(rakéta)hajtóművek is valamelyik komponens folyadék(gáz) formában történő adagolását vezérelve oldotta meg az újraindítást, kismértékben a tolóerő változtatást.
A "csend" láttán úgy gondolom nem ellensúlyozták a részleges előnyök a "bejelentkező" bonyolultabb technikai megoldásokat, és szerintem az ISP is jóval a folyékony üzemanyagos hajtóműveké alatt maradt, ugyanakkor elveszítve a szilárd-üzemanyagosok egyszerűséget.