Eléggé az orosz vonalat követik, gondolom mert főleg onnan fértek hozzá technológiához, viszont mintha itt ott javítgattak volna az eredeti terveken. A Szojuz másolata is mintha egy számmal nagyobb lenne az eredetinél.
Kényszerből a szovjet-orosz vonalat követték, noha eredetileg az amerikai vonalon indultak el, lévén kínai űrprogram atyja Csien Hszüe-Sen (Qián Xuésēn) onnan hozta a tudását.
Csien Kínában született 1911-ben, majd átköltözött az Egyesült Államokba, ahol mérnökként Kármán Tódor alatt tanult. Olyan szinten elismert tudás birtoklója volt, hogy a II. világháború vége felé ő hallgatta ki von Braunékat az elért eredményeikről, és részt vett a németországi aerodinamikai és rakétakutatások eredményeinek kvázi elrablásában.
Csien (középen) és Kármán Tódor (jobbra) 1944-ben, amerikai katonai egyenruhában
Csien azonban csak ekkoriban, 1949-ben szerzi meg az amerikai állampolgárságot, egy évvel később azonban nagy bajba kerül: az FBI a kommunistaellenes üldözés során megtalálja, mivel az 1930-as években belépett az Amerikai Kommunista Pártba. Munkahelyéről elbocsátják, és esélye sincs arra, hogy tudományos munkáját folytatni tudja, mikor pedig vissza szeretne menni Kínába, házi őrizet alá helyezik, mivel félnek attól, hogy tudása rossz kezekbe kerülhet. 1955-ben egy Koreában lelőtt amerikai pilótáért cserébe végül mégis átengedték.
Az 5 elvesztegetett év viszont súlyos csapás a tudására, így az akkor még élő Szovjet-Kínai barátság jegyében a szovjet rakétaprogram alapjait megkapja Kína - az első generációs R-1 és R-2 rakéták képében, amelyek a V-2 másolatai, tehát az 1950-es évek második felében már elavultnak tekinthetőek. A Szovjet-Kínai szakítás után az esélye is elveszik, hogy modernebb technológia kerüljön a kezébe, ráadásul a Kulturális Forradalom a tudósokra és mérnökökre is csapást jelent (legalább egy, de feltehetően sokkal több kínai rakétatudóst és mérnököt vernek agyon Mao-Ce Tung pribékjei). Így nem csoda, hogy a Hosszú Menetelés-1 és -2 alapvetően az 1950-es évek "csúcsát" képviselő Hidrazin hajtóanyagra épít, nem pedig kerozinra vagy hidrogénre. Az emberes űrprogram az 1960-as évek végén elkezdődik Mao-Ce Tung jóváhagyásával, hogy Kína felzárkózzon az USA és Szovjetunió mellé az űrversenyben, és Csien a Gemini űrprogramot veszi alapul, lévén ez a legkisebb és legpraktikusabb terv, amire építkezni lehet.
Sajnos elég rossz minőségű kép a 714-es program űrhajótervéről
A program viszont konkrétan szinte semmiféle anyagi vagy javi támogatást nem kap, és hiába indul meg a tervezés és az űrhajósképzés, Mao-Ce Tung 1972-ben kiböki, hogy először a Földi javakat kell biztosítani a Kínai nép számára az űr várhat még egy kicsit. Az 1980-as évekig kell várni, hogy újra felfele szárnyaljon az űrprogram, addig alapvetően a Zenyit kémműholdhoz hasonló, de kúpos kialakítású FSW kémműholdak képviselik az űrprogram csúcsát. Az 1980-as évek új űrversenye miatt Kína megint kacérkodik az emberes űrprogrammal, és alapvetően a legtöbb elképzelés az amerikai űrrepülőgépet, vagy annak valamelyik korai fázisát veszi alapul (eddigre már több, egymással konkuráló tervezőirodát is létrehoznak). A hat koncepcióból egy a Szojuz másolatáról szólt a Hosszú Menetelés-2 orrán.
Az 1988-as kínai elképzelések, az ötödik a későbbi Szen-Csou elképzelés
Egy szakértői csoport vizsgálata után végül 1989-ben azt a megoldást javasolták, hogy párhuzamosan kezdjék meg a Szojuz-szerű kapszula-űrhajó fejlesztését, és a háttérben pedig egy előremutató, kifutópályáról induló és oda vissza is térő űrrepülőgépen is dolgozzanak, amely később leválthatja a kapszula kialakítású űrhajót. Ez azonban nem elégítette ki a kínai nép vezetőjét, Teng Hsziao-Pinget, mivel úgy vélte, életében egyik megoldás sem valósul meg. Ettől kezdve Kína hivatalosan nem mutatott érdeklődést az emberes űrrepülés iránt. Egy ideig.
1991-ben Zsen Hszia Min, a kínai űrprogram akkori vezetője találkozott Li Peng miniszterelnökkel, és felvázolt neki egy viszonylag vállalható emberes űrhajó-tervet, amely a Hosszú Menetelés-2 hordozórakéta családra épülne, és kapszula megoldású lenne. Ennek terén már bizonyos tapasztalatokkal rendelkeztek, hiszen a korábbi kínai kémműholdak kapszulákban küldték vissza a filmet már az 1970-es évek óta. Li Peng jóváhagyta a programot, majd 1992-ben az elé tárt tervekre áldását és támogatását adta. A program három fő lépcsőt állapított meg:
1. lépcső: két, személyzet nélküli űrrepülés, majd 2002-ben az első kínai űrhajós feljuttatása.
2. lépcső: további személyzettel ellátott űrrepülések, űrdokkolás, űrséta és egy 8 tonnás űrállomással alapvető tapasztalatok gyűjtése. Ez a lépcső 2002-2007 között tartana.
3. lépcső: Egy 20 tonnás, tartósan lakott űrállomás feljuttatása 2010-2015 között.
A programot 921-es számmal jelölték, és azonnal nekiálltak a szükséges infrastruktúra kiépítésének. Ide tartozott nemcsak az űrhajók építéséhez és összeszereléséhez szükséges épületek, de egy új követő- és kommunikációs bázis felépítése, új követő- és kommunikációs hajók megépítése illetve a régebbiek felújítása. Szintén a nulláról kellett felépíteni egy űrhajós kiképző központot, noha korábban már kétszer felállították - és szét is verték őket. A program költségei 2,3 milliárd dollárnak feleltek meg, ebből körülbelül 1 milliárd volt az infrastruktúra kiépítése.
A programban az orosz tapasztalatokat nagy mértékben felhasználták. Többek között 1995-ben aláírtak egy szerződést az orosz űrtechnológiai bizonyos elemeinek átadásáról, majd 1996-ban két kínai tiszt részt vett a Jurij Gagarin Űrhajós Kiképző Intézetben egy teljes űrhajós-felkészítésen. Később ők ketten felügyelték a kínai űrhajósok felkészítését.
A Szen-Csou ugyan alapvetően hasonlít a Szojuzra, mégis részleteiben igencsak különbözik tőle, a kínai mérnökök gyakorlatilag továbbfejlesztették azt. Ugyanúgy egy műszaki modulból, egy visszatérő parancsnoki modulból és egy orbitális modulból épül fel, ám méretei nagyobbak, tömege pedig csaknem 600 kg-mal több.
Ha az orbitális modul szögletességét nem nézzük, akár Szojuz is lehetne
A Szojuzhoz hasonlóan a műszaki modul a hajtóműveket és az elektromos rendszer akkumulátorait, valamint a két nagy méretű, összesen 24,48 négyzetméteres napelemszárnyat tartalmazza. A nagy méretű napelemek egyben megnövelt energiatermelést is jelentenek: átlagos teljesítményük 1,45 kW, ami háromszor akkora, mint a Szojuz napelemeié, ráadásul szemben a Szojuzéval, ezeket a Nap felé lehet forgatni, hogy növeljék a hatékonyságukat.
A visszatérő modul 2,52 méter átmérőjű és 2,5 méter magas. Alakja megegyezik a Szojuzéval, és visszatérési technikája is azonos.
A visszatérő modul belseje - a felülről betüremkedő két rész a fő és a tartalékernyő tárolórekesze
A három űrhajós egymás mellett ül, le- és felszálláskor a Szojuz Szokol űrruhájához hasonlító szkafandert viselnek. A belső tér túlnyomásos része mintegy hat köbméteres. Két 30 centiméter ármérőjű ablakon keresztül láthatnak ki, illetve egy orosz Vzor optikai egység áll rendelkezésükre, mely a visszatérési pozicionálásnál segít. A fedélzeti rendszerek sok téren emlékeztetnek a Szojuzéra, de mind kínai fejlesztésű és Kínában gyártott elemekből épül fel.
A kezelőpult két nagy méretű színes LCD kijelző képernyőn nyújt információkat. A rendszer a Szojuzhoz hasonlóan teljesen automatikusan is képes működni, de természetesen szükség esetén kézi irányítás is rendelkezésre áll.
A kínai űrprogram innentől nagyjából a Szovjet űrprogram 1970-es évek béli útját követi, kis méretű űrállomásukkal az emberes űrrepülés alapjait viszik végig.
Állítólag így néz ki a következő kínai űrhajó 14 és 20 tonnás változata,
gyakorlatilag a korábbi amerikai Orion űrhajó terveket látjuk viszont (a kép 2016-ból származik)
Ha pedig már... Kína még évekkel ezelőtt megkezdte a Shenzhou űrhajó utódjának kifejlesztését. Az űrhajó 4-6 űrhajóst vihet magával hosszabb utakra (olvasd: például a Holdra), és két verziója lenne, egy 14 és egy 20 tonnás. A tervekről hivatalos kép nem nagyon került ki, egy méretarányos tesztjárművet indítottak 2016-ban, és a hírek szerint egy személyzet nélküli tesztváltozat fog majd a közeli jövőben egy CZ-5 rakétával indulni. A fenti kép alapján az Apollo / Orion / Starliner / Orel űrhajókhoz hasonlóan egy kúpos visszatérő modulból és egy hengeres műszaki modulból áll majd. Vagyis az Orion / Starliner / Orel mellé még egy Apollo-hoz hasonló elrendezésű űrhajó kerül építésre (a Dragon v2 némileg eltér ugyebár ettől).