Űrkutatás

„Az állomás a Holdra vagy a Marsra történő repülésekhez fejleszt majd technológiákat”

Az első űrhajósok már 2028-ban dolgoznak az új orosz orbitális állomáson (ROS). Erről az RSC Energia vezérigazgató-helyettese és Vlagyimir Kozsevnyikov, a ROS főtervezője beszélt az Izvesztyiának.

Ekkorra már három alapvető modul lesz dokkolva a pályán – tudományos és energetikai, hub és gateway. Ez a konfiguráció lehetővé teszi, hogy az állomás emberes üzemmódban működjön. A főtervező egyúttal elmondta, milyen technológiákat fejlesztenek ki a ROS-nél a Holdra és a Marsra irányuló emberi repülésekhez, és hogy az űrturisták eljuthatnak-e az állomáson túlra.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
1976-1984 Akkor ha jól emlékszem még azt tanították, hogy a holdnak nincs légköre és nincs rajta víz. A marsi jégsapkákat meg talán már Galilei is látta.
Persze, hogy azt tanították. De marsi vízre úgy emlékszem, hogy a Curiosity talált megnyugtató választ. Addig csak feltételezték. A jégsapkáról is csak gondolták. A légkörre meg "elhanyagolhatót" írtak. De mindegy...lehet, hogy rosszul emlékszem.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány

Ezt hívják a tudomány előrehaladásának. A légkört a Viking szondák szerintem már biztosan érzékelték de a jégsapkák és porviharok is láthatók a földről kistávcsővel is. Az meg szemlélet kérdése, hogy a földfelszíni nyomás 1%-át tudó légkör elhanyagolható-e. Porvihart mindenesetre tud produkálni és repülni is lehet benne.
 
Sajnos nem mutat valami jól.

1706182779-temp-InajML_cover@2x.jpg

Ezt érdemes megnézni! :)

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Luthero
""Elhunyt" a Marsra küldött helikopter
Nem tud többet repülni az Ingenuity minihelikopter a Marson, a héten a Földre küldött felvételeken ugyanis látszik, hogy több rotorlapát is megsérült egy leszállás során - ismertette csütörtökön a NASA amerikai űrkutatási hivatal.

A tájékoztatás szerint a minihelikopter ugyan még egyenesen áll és képes kommunikálni a földi irányítóközponttal, repülni azonban már képtelen. Ezzel az eredetileg mindössze 30 napra tervezett misszió csaknem három évet követően véget ért"

"Elhunyt" a cikk író utolsó agysejte is ha ilyen hülyeségét le mer írni! Megsérült a rotor. Azóta már megpörgettèk még egyenlőre nem teljes sebességgel. Persze repülni már nem fog.
A képeken látszik a letört darab ahol belenyalt a talajba.
IMG-20240126-185152.jpg

***

A Jaxa SLIM landernek is kijött a vizsgálati anyaga.
Lényegében leszakadt az egyik fúvóka az utolsó fázisban amit igyekezett ugyan az egység szoftveresen korrigálni, ezért is sikerült a puha landolás, csak az alacsony helyzeti energia is elégnek bizonyult, hogy átforditsa a modult.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

***
Beszélgetés a Sárneczky Krisztiánnal a legutóbbi Piszkéstetői teleszkóppal órákkal a becsapódás előtt felfedezett Meteor kapcsán;
 
Az Ingenuity marsi helikopter a tervezett 5 helyett 72 alkalommal emelkedett a levegőbe, 17 km távolságot repült le, összesen 2 órát töltött a Mars igen ritka légkörében, eddig 11 ezer képet készítettek vele.

Visszatekintés (8:16 perc hosszú).

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

California Science Center lifting space shuttle Endeavour into launch position...

Nézze meg, ahogy az Endeavour űrsikló a helyére kerül a múzeumi kiállításhoz január 30-án (élő videó)

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

https://www.youtube.com/watch?v=EbilYL-sqe0
 
Tovmá?
Egy újabb érv a "demindenkínairossz, bezzeg a nyugatiknowhowfölény" vitában. Még "jó", h nem kell nekünk a Fudan U. sem.
Volt, még reagáltál is rá! :)

Kár ide keverni a Fudant! Pláne, hogy nem önmagában az egyetemmel van a gond, hanem az egész projekt finanszírozásával.