Űrkutatás

A személyeskedés helyett látom érvekre nem futja. A több lábon állás arra értendő,hogy többféle technikát ismernek és tudnak készség szinten használni.
Ezt a jól hangzó több lábon állást, továbbra sem sikerült semmi konkrétummal alátámasztani.
Mi az a többféle technika amit használnak és a nyugatnak nem áll rendelkezésre? Jó lenne már valami konkrétumot is említenél.
Talán nem emlékszel de pl. A nemrég nyugdíjba vonult orosz kozmonauta Alexander Skvortsov is épp arra panaszkodott, hogy alig akad érdekes kísérlet az orosz oldalon, így ideje nagy részét ha nem az öregedő orosz modulok karbantartásával tölti akkor az amerikaiak kell segítenie, ezért vonul nyugdíjba!
Az oroszok megbízhatóságát az a sokszoros mennyiségű sikeres indítás és visszatérés bizonyítja, amit az orosz űrhajók csak 2011-óta letudtak, a korábbiakat már nem is említem. Elég bátor dolog pár sikeres repülés után valamit kiforrott konstukciónak nevezni.
Kétség kívűl van rutinjuk az oroszoknak ezt senki se tagadta le. De a spaceX-et se lehet már lebecsülni. Önmagában ez már nem lehet indok.
A plusz ismeretet meg még mindig a hosszú időtartamú utazások kapcsán jóval többet tudnak szerezni az oroszoktól, mint az amerikaiaktól. Jóval több űrbeli és földi szimulációs tapasztalatuk van ezen a téren, mint az amerikaiaknak. Ezen felül az orosz modulok berendezéseinek használata a Szojuzon kívül például,az orosz űrsétaszkafanderek használata.
Az európai űrhajósok 6 hónapot tartózkodnak egy küldetès során az ISS-en, így számunkra majdhogynem irreleváns az oroszok extra tudása.
De egyébként ebben ami a dolog tudományos részét illeti nincsenek titkok.
Az EVA ruha használata is független attól milyen járművön utazik a hajózó, lásd a következő 21-re tervezettet.
2025-ig van még 3 év, plusz van egy új vezetője a Roszkozmosznak is.
Semmivel nem látok bele több politikát, mint ami benne van. A doktor miniszterelnök meg csinált egy lépésváltást a pávatáncban, mert valószínűleg szóltak neki. Ugyanis az eredeti terv a Szojuzon való repülés volt, ezt visszakeresheted a hírekben. Aztán utána egyszer csak váltottak menet közben. Persze erről, te diszkréten hallgatsz.
Nem tudom ezzel már megint mit projejtálsz...
Főleg, hogy ez még a háború előtt volt, Orbán meg tényleg nem vádolható, hogy szeretné szopni az USA faszát! Mégis őket választotta!


Te meg diszkréten nem említed meg, hogy nem az ESA hanem az Oroszok voltak akik leállították az együttműködést, és kivonták embereiket Korouból, majd késöbb a már indító padon álló oneweb szojúzt is zárolták. Ennyit a megbízhatóságukról.

Láthatóan érzelmi irányultságod miatt szimpatizálsz az oroszokkal, ami magánügy még csak nem is minősíteném, de a tények makacs dolgok;

-nincs érdemi gazdasági érv az oroszok melett.
-Nincs az a technológia ami ne állna rendelkezésre az oroszok nélkül.
-Van megbízható alternatíva pláne abban a mennyiségben amire az ESA-nak kell (1astronauta/küldetés)
-Az orosz szerepvállalásnak megvannak számlálva a napjai.
-Az ISS-en lévő orosz tudományos berendezések, számában és technológiában is már egyre jobban elmaradnak a nyugati oldalhoz képest.
-Az oroszok tervezett új állomása már nem lesz állandóan lakott, ami jó indikátor a jövő Orosz kutatási programra nézve.
-Az orosz űrprogram költségvetése, és ezáltal lehetőségei csökkenő tendenciát mutat.
-Ezzel szemben az USA és partnerei valamint az EU is növeli a szerepvállalást.
-A Gateway és az Artemisz programban is az USA-val és partnereivel dolgozik össze az EU olyannyira, hogy az Orion űrhajók szerviz modulját is az EU gyártja.
(-Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen)
 
Újabb spaceX starlink indítás, remek felvételen;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

IMG-20220717-183757.jpg



Kínai Tianzhou 3 cargoship lecsatlakozása a Tiangong űrállomásról;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
IMG-20220717-182340.jpg

A tervek szerint 24-én indul egy CZ-5B fedélzetén a Tiangong állomás újabb modulja a Wentian;

IMG-20220717-182606.jpg

.
IMG-20220717-182900.jpg
 
Ezt a jól hangzó több lábon állást, továbbra sem sikerült semmi konkrétummal alátámasztani.
Mi az a többféle technika amit használnak és a nyugatnak nem áll rendelkezésre? Jó lenne már valami konkrétumot is említenél.
Talán nem emlékszel de pl. A nemrég nyugdíjba vonult orosz kozmonauta Alexander Skvortsov is épp arra panaszkodott, hogy alig akad érdekes kísérlet az orosz oldalon, így ideje nagy részét ha nem az öregedő orosz modulok karbantartásával tölti akkor az amerikaiak kell segítenie, ezért vonul nyugdíjba!

Kétség kívűl van rutinjuk az oroszoknak ezt senki se tagadta le. De a spaceX-et se lehet már lebecsülni. Önmagában ez már nem lehet indok.

Az európai űrhajósok 6 hónapot tartózkodnak egy küldetès során az ISS-en, így számunkra majdhogynem irreleváns az oroszok extra tudása.
De egyébként ebben ami a dolog tudományos részét illeti nincsenek titkok.
Az EVA ruha használata is független attól milyen járművön utazik a hajózó, lásd a következő 21-re tervezettet.

Nem tudom ezzel már megint mit projejtálsz...
Főleg, hogy ez még a háború előtt volt, Orbán meg tényleg nem vádolható, hogy szeretné szopni az USA faszát! Mégis őket választotta!


Te meg diszkréten nem említed meg, hogy nem az ESA hanem az Oroszok voltak akik leállították az együttműködést, és kivonták embereiket Korouból, majd késöbb a már indító padon álló oneweb szojúzt is zárolták. Ennyit a megbízhatóságukról.

Láthatóan érzelmi irányultságod miatt szimpatizálsz az oroszokkal, ami magánügy még csak nem is minősíteném, de a tények makacs dolgok;

-nincs érdemi gazdasági érv az oroszok melett.
-Nincs az a technológia ami ne állna rendelkezésre az oroszok nélkül.
-Van megbízható alternatíva pláne abban a mennyiségben amire az ESA-nak kell (1astronauta/küldetés)
-Az orosz szerepvállalásnak megvannak számlálva a napjai.
-Az ISS-en lévő orosz tudományos berendezések, számában és technológiában is már egyre jobban elmaradnak a nyugati oldalhoz képest.
-Az oroszok tervezett új állomása már nem lesz állandóan lakott, ami jó indikátor a jövő Orosz kutatási programra nézve.
-Az orosz űrprogram költségvetése, és ezáltal lehetőségei csökkenő tendenciát mutat.
-Ezzel szemben az USA és partnerei valamint az EU is növeli a szerepvállalást.
-A Gateway és az Artemisz programban is az USA-val és partnereivel dolgozik össze az EU olyannyira, hogy az Orion űrhajók szerviz modulját is az EU gyártja.
(-Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen)

Nézzük a tényeket:
-Orbán először a Roszkozmoszt választotta, aztán hirtelen váltott. Ez a váltás a jelzés arra, hogy szóltak neki, hogy ne erőltesse ezt, mert az USA-nak sok lesz együtt a Roszkozmosz és a Roszatom üzlet, még úgy is, hogy az atomerőműbe, amerikai cég szállítja majd a turbinákat, és azóta kevesebbet is hisztiznek miatta. Pávatánc, azaz mindegyik nagyhatalommal jóba akar lenni. Jelezték neki, hogy az amerikaiak felé is kéne valami látványos üzlet. Ez lett az.
A többféle technika pedig a többféle technikai eszközt jelenti. Leeírtam, hogy mikre gondolok, arról nem tehetek, hogy neked nem tűnt fel. Az orosz űrséta szkafanderek használatát megint csak az oroszoknál tudják megtanulni. Valóban független a járműtől.
"Te meg diszkréten nem említed meg, hogy nem az ESA hanem az Oroszok voltak akik leállították az együttműködést, és kivonták embereiket Korouból, majd késöbb a már indító padon álló oneweb szojúzt is zárolták. Ennyit a megbízhatóságukról."

Összemosod az emberes programot a műhold indításokkal. Az emberes programban az ESA állította le az együttműködést, kijelentve, hogy Parmitano volt az utolsó ESA űrhajós, aki Szojuzzal repült. Még jóval a háború előtt tették ezt.
A keménykedéseiről híres Rogozin pedig már nem igazgató. Vagyis még sok minden változhat.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and gergo55
A Roszkozmosz űrhajósai és űrhajós jelöltjei mellett a NASA-tól Tracy Dyson is részt vesz a programban.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Egy kis sci-fi.

 
Nézzük a tényeket:
-Orbán először a Roszkozmoszt választotta, aztán hirtelen váltott. Ez a váltás a jelzés arra, hogy szóltak neki, hogy ne erőltesse ezt, mert az USA-nak sok lesz együtt a Roszkozmosz és a Roszatom üzlet, még úgy is, hogy az atomerőműbe, amerikai cég szállítja majd a turbinákat, és azóta kevesebbet is hisztiznek miatta. Pávatánc, azaz mindegyik nagyhatalommal jóba akar lenni. Jelezték neki, hogy az amerikaiak felé is kéne valami látványos üzlet. Ez lett az.
A többféle technika pedig a többféle technikai eszközt jelenti. Leeírtam, hogy mikre gondolok, arról nem tehetek, hogy neked nem tűnt fel. Az orosz űrséta szkafanderek használatát megint csak az oroszoknál tudják megtanulni. Valóban független a járműtől.
"Te meg diszkréten nem említed meg, hogy nem az ESA hanem az Oroszok voltak akik leállították az együttműködést, és kivonták embereiket Korouból, majd késöbb a már indító padon álló oneweb szojúzt is zárolták. Ennyit a megbízhatóságukról."

Összemosod az emberes programot a műhold indításokkal. Az emberes programban az ESA állította le az együttműködést, kijelentve, hogy Parmitano volt az utolsó ESA űrhajós, aki Szojuzzal repült. Még jóval a háború előtt tették ezt.
A keménykedéseiről híres Rogozin pedig már nem igazgató. Vagyis még sok minden változhat.
Nézd, korábban én is nehezményeztem, hogy a Németek pl leállították az EROSITA együttműködést.
Post in thread 'Űrkutatás' https://forum.htka.hu/threads/urkutatas.1156/post-1224923
Az ESA részéről viszont mar jóval a háború előtt eldőlt, hogy a továbbiakban a amerikaiakkal repülnek a már vázolt okok miatt. Erre toltad be a "mennyire hülye EU" narratívát, amit mindezidáig egyetlen konkrét indokkal nem tudtál alátámasztani.
Ezért gondolom, hogy kirohanásod vágyvezerelt és nélkülözi a tényeket.

Tetszik vagy nem, (és teljesen a jelenlegi háborútól függetlenül) az Oroszok ürkutatási előnyük, az utóbbi èvtizedekben teljesen elolvadt. Néhány tehnológiatól eltekintve (amik nem játszanak szerepet az emeberes repüléseknél) az USA+partnerei (ESA JAXA Canada) lelelépte, Kínai pedig beèrte őket. Annak függvényében, hogy mennyit fordítanak űrkutatásra, meg így is viszonylag jól tartják magukat, de a túl sokat egyszerre akaró programok miatt minden csúszik náluk olykor évtizedeket. Lásd Angara, Nauka, Orion, Luna 25, stb.

Európa emberes űrkutatása jelen formában 1ember/küldetés nem igényel több űr jármű partnert, ahogy korábban sem kellett. A több lábon állás ezért is bullshit. Még Orbánnak is megfelelnek az amerikaiak, (igazából az is mindegy miért) de te úgy próbálod beállítani mintha nem lenne eléggé megbízható kiforrott. Ilyen alapon soha semmi új technológiát nem lehetne használni mert a régivél nagyobb a tapasztalat. (Egyébként az Oroszok is leváltani igyekszenek a 60eves szűk szojúzokat).

Az ESA-nak felsorolni is nehez mennyi együttműködése van az amerikaiakkal, így teljesen logikus az emberes repülésre való kiterjesztés is. Főleg, hogy nincs semmilyen technológia vagy tudás ami ne állna rendelkezésre az Oroszokkal szemben.

Részemről ennyi, ha valami kontrètumra érdemi érvel reagálsz Szívesen vitatkozik veled, de ezt a tények nélküli most oly divatos 'jaj de hülye az EU' narratívával nem kívánok tovább foglalkozni.
 
Kigurították Kína jelenlegi legnagyobb hordozórakétájat a Hosszú Menetelés CZ-5B, orrában a Wentian űrállomás modullal;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

IMG-20220718-180621.jpg


IMG-20220718-180833.jpg


IMG-20220718-180900.jpg



Végre a CCTV lencsevégre kapta az eddig csak animácikon láthatott épülő kínai "Hubble osztályú" Xuntian űrtávcsövet amit majd a Tiangong űrállomás közelében állítanák majd pályára;
IMG-20220718-180745.jpg


To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Legutóbbi SpaceX start;
IMG-20220718-185408.jpg


És ha már ez ilyen 'fotós' hsz, itt egy közeli a SpaceX Falcon9 Fairing orrá-ról néhány használat után;
IMG-20220718-180727.jpg


Valamint pár remek felvétel amint visszatér a Booster a kikötőbe;
IMG-20220718-180540.jpg

2022-07-18-18-31-38.jpg

.
Szuper felvételek;
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Amíg "csak" a főtükör sérül, nincs olyan nagy baj, mert van vagy 27m2 refractor felület, és az egyes szegmensek önállóan korrigálhatók..

Egyébként a 1970-ben a McDonald obszervatórium 2.7 méteres tükrébe egy 9mm fegyverrel több lyukat is belelőttek, de mivel a tükör nem tört, még ki se cserélték mert a károsodott felület nem volt számottevő. Mai napig így használják!
dscn0341.jpg

 
Csak kiróbálták, hogy milyen, ha ilyen közelre néz a JW! :)
Az a fekete pötty a nagy vörös folttól balra az az Europa árnyéka.
A bal oldalon levő objektum az micsoda, hogy egyszerre fekete és mégis fénylik? Valami csillaga háttérben, amit valahogy kiszűrtek?

Anno a Voyager szonda csinált pár százezer km távolságból ilyen felvételeket...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and gergo55
A bal oldalon levő objektum az micsoda, hogy egyszerre fekete és mégis fénylik? Valami csillaga háttérben, amit valahogy kiszűrtek?

Anno a Voyager szonda csinált pár százezer km távolságból ilyen felvételeket...
Úgy mondták, hogy annyira nagyon fényes az objektum(hold-Európa), a közelség miatt, hogy egyszerűen "kiég" a kép.
(Csupán egy lelkes amatőr vagyok!)
 

1969.07.20
13 éves voltam akkor.
Nagy izgalommal vártuk, a Magyar Televízió élő egyenesben közvetítette. Az MTV archívumát széthordták, vajon hol lehet a felvétel, ha megvan egyáltalán...?
Arra emlékszem, hogy az Almár Iván ott tanakodik a stúdióban, hogy így a biztonság, meg úgy az ellenőrzés, stb., mert hogy csak nagy sokára szállt ki Armstrong az Eagles-ből.
Édesanyám kiállta a végtelen hosszú sort az usa követségnél, és hozott abból a gyönyörű nyomdatechnikával kiállított képes kiadványból nekünk, amit erre az alkalomra adtak ki. Talán meg van még valahol....