Négy napja locsolják. Az a víz ami belefoly, nem folyt ki
![]()
Ezért most fúrtak egy lukat az aljára, hogy kifolyjon...

Négy napja locsolják. Az a víz ami belefoly, nem folyt ki
![]()
Erről lemaradtam, köszi! El volt baszva a nap, amerikaiasan mondva, ha el kellett árasztani pár rekeszt a hajó mélyén, hogy megfékezzék a tüzet.![]()
Az az igazság, hogy ezt csípőből írtam, mert én is fél szemmel figyeltem az eseményeket, és tisztán emlékszem, hogy hallottam/olvastam ezt.Négy napja locsolják. Az a víz ami belefoly, nem folyt ki
![]()
Igen, vagyis lebontják, kohó, újra ötvözik, öntik, hengerelik és EDZIK, mert enélkül a maradék az már nem acél, hanem csak kilágyult, elgyöngült, sokkal kisebb szilárdságú anyag. Szóval gyakorlatilag újra kell építeni a hajót, vagy legalábbis azt a részét, amit ért a tűz. Hogy ez mekkora rész és hogyan éri meg újra hasznosítani, azt majd kitalálják az aranysapkások meg a pénzügyesek.
Inkább azért, hogy kiegyensúlyozzák.Erről lemaradtam, köszi! El volt baszva a nap, amerikaiasan mondva, ha el kellett árasztani pár rekeszt a hajó mélyén, hogy megfékezzék a tüzet.![]()
Nem hiszem, hogy ne tudnák összerakni a szolgálatok a helyzetképet.Nabammeg, 17-én a Kearsarge fedélzetén is volt egy kisebb tűz, miközben Norfolkban állt karbantartáson. A tüzet gyorsan sikerült megfékezni, elvileg minimálisak a károk.
https://www.defensenews.com/naval/2...lGBc9oi1PyD3amIHT3ZJyT6FIiYJqrDRMBMBUSOGEk6XM
Nem hiszem, hogy ne tudnák összerakni a szolgálatok a helyzetképet.
Évekig egyetlen ilyen eset sem, most meg 1 hónapon belül 3.
Közvetlenül a kínai tűz után....és a dél-kínai tengeri erődemonstráció után.
Nem tudok nem konteót gyártani.![]()
Ez kuka. RIP hajó![]()
Valószínű, de ennek a hajónak vége. Pedig lett volna még vagy 20 éve.Sanszosan majd lesz helyette egy America-osztályú LHA, csak nem hangárfedélzettel.
Mi a fene tud ennyi ideig égni egy fémből épített hadihajón? Mert még ha fából lenne...
https://kuruc.info/r/8/215075/
..
Valami nem kerek nekem...
Szabotázs lehetett válaszul az iráni atomlétesítményben történt robbanásra vajon?
Huppsz?
https://www.thedrive.com/the-war-zo...-richard-fire-now-has-an-arson-suspect-report
..
"Multiple sources with close ties to Naval Criminal Investigative Service (NCIS) told ABC 10News that investigators determined the July 12 fire may have been set intentionally. Investigators identified a sailor as an arson suspect in their probe, sources said.
..
The sources added multiple search warrants were executed at the sailor’s home and property. The sailor’s name and rank were not disclosed."
..
https://en.wikipedia.org/wiki/USS_Bonhomme_Richard_(LHD-6)
![]()
Úgy látszik, az USA megirigyelte az oroszoktól a javításon lévő hajó tüzeket.Az USS Bonhomme Richard partraszálló hajó július 12-én gyulladt ki, négy napig tartott az oltása.
![]()
https://www.haborumuveszete.hu/mind...k-a-negy-napig-langolo-hadihajot-san-diegoban
Ez kuka. RIP hajó![]()
Egyébként azt rebesgetik hogy meg akarják javítani, mert sokallják a cseréjét egy 3 milliárdos Anericával. Megy a vita, mert 25 év körül van a Richard, drága lesz a javítás is.Kép a kiégett USS Bonhomme Richard-l.
A tűz hője megrongálta a híd teljes szerkezetét
![]()
Egyébként azt rebesgetik hogy meg akarják javítani, mert sokallják a cseréjét egy 3 milliárdos Anericával. Megy a vita, mert 25 év körül van a Richard, drága lesz a javítás is.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..