Wasp LHD osztály (USA)

Erről lemaradtam, köszi! El volt baszva a nap, amerikaiasan mondva, ha el kellett árasztani pár rekeszt a hajó mélyén, hogy megfékezzék a tüzet. :(

Négy napja locsolják. Az a víz ami belefoly, nem folyt ki
:D
Az az igazság, hogy ezt csípőből írtam, mert én is fél szemmel figyeltem az eseményeket, és tisztán emlékszem, hogy hallottam/olvastam ezt.
DE most gyorsan utána néztem, és ennek nem találtam nyomát. Viszont Mackensen verziója biztosan áll.
 
Igen, vagyis lebontják, kohó, újra ötvözik, öntik, hengerelik és EDZIK, mert enélkül a maradék az már nem acél, hanem csak kilágyult, elgyöngült, sokkal kisebb szilárdságú anyag. Szóval gyakorlatilag újra kell építeni a hajót, vagy legalábbis azt a részét, amit ért a tűz. Hogy ez mekkora rész és hogyan éri meg újra hasznosítani, azt majd kitalálják az aranysapkások meg a pénzügyesek.

Persze, uj hajot csinalnak, en csak arra utaltam, hogy nem vesz karba a femhulladek, szinte az utolso darabig minden femet be tudnak olvasztani es ujrahasznositaniaz ujhoz, annyival is csokkentve a kornyezetszennyezes merteket.
 
  • Tetszik
Reactions: emel
Nabammeg, 17-én a Kearsarge fedélzetén is volt egy kisebb tűz, miközben Norfolkban állt karbantartáson. A tüzet gyorsan sikerült megfékezni, elvileg minimálisak a károk.

https://www.defensenews.com/naval/2...lGBc9oi1PyD3amIHT3ZJyT6FIiYJqrDRMBMBUSOGEk6XM
Nem hiszem, hogy ne tudnák összerakni a szolgálatok a helyzetképet.
Évekig egyetlen ilyen eset sem, most meg 1 hónapon belül 3.
Közvetlenül a kínai tűz után....és a dél-kínai tengeri erődemonstráció után.
Nem tudok nem konteót gyártani. o_O
 
A US Navy kritikan aluli modon van menedzselve, regebben linkeltem, milyen szinten understaffed, hogy emberek teljesen napokat szolgalnak minden alvas nelkul, kaban es hasonlok. Sorozatosak az utkozesek evek ota a legrohejesebb viszonyok kozott is stb.

Amugy a franciaknal is volt valami tuz a napokban egy atomtengeralattjaron:
https://www.navalnews.com/naval-new...oard-french-navy-rubis-class-submarine-perle/
https://www.defensenews.com/naval/2...rns-in-unbelievably-fierce-fire-for-14-hours/
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Wilson
116603410_2668301416757944_7094219795296145784_n.jpg

116935229_2668301406757945_1765661192667484913_n.jpg

117361550_2668301366757949_3531308161202894771_n.jpg

116712598_2668301500091269_4294831372243338233_n.jpg
 
Amikor hidroplánok vannak rajta, akkor anyahajó vagy repülőgép-hordozó a helyes megnevezés? :oops::D

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Mi a fene tud ennyi ideig égni egy fémből épített hadihajón? Mert még ha fából lenne...
https://kuruc.info/r/8/215075/
..
Valami nem kerek nekem...
Szabotázs lehetett válaszul az iráni atomlétesítményben történt robbanásra vajon?

Huppsz?
https://www.thedrive.com/the-war-zo...-richard-fire-now-has-an-arson-suspect-report
..
"Multiple sources with close ties to Naval Criminal Investigative Service (NCIS) told ABC 10News that investigators determined the July 12 fire may have been set intentionally. Investigators identified a sailor as an arson suspect in their probe, sources said.
..
The sources added multiple search warrants were executed at the sailor’s home and property. The sailor’s name and rank were not disclosed."
..
https://en.wikipedia.org/wiki/USS_Bonhomme_Richard_(LHD-6)
1920px-USS_Bonhomme_Richard_%28LHD-6%29_at_Naval_Base_San_Diego%2C_California_%28USA%29%2C_on_16_July_2020_%28200717-N-SS350-1031%29.JPG
 
Ez nagyon érdekes szándékos gyújtogatással gyanúsítanak egy tengerészt,számomra kicsit érthetetlen a dolog.
 
Kép a kiégett USS Bonhomme Richard-l.

A tűz hője megrongálta a híd teljes szerkezetét
pozar_us_navy_2.jpg
Egyébként azt rebesgetik hogy meg akarják javítani, mert sokallják a cseréjét egy 3 milliárdos Anericával. Megy a vita, mert 25 év körül van a Richard, drága lesz a javítás is.
 
Egyébként azt rebesgetik hogy meg akarják javítani, mert sokallják a cseréjét egy 3 milliárdos Anericával. Megy a vita, mert 25 év körül van a Richard, drága lesz a javítás is.

Én is olvastam mivel annak az atomtengónak a leselejtezéséről is egy évig ment a vita amely szintén kiégett szerintem itt is sokáig elhúzzák a döntést.
 
  • Tetszik
Reactions: arbalest