10 éves se voltam, mikor ezt a nótát kívülről fújtam:
Szabó Dezső, azt írta egykoron:
"Egész zivataros és napfényes tanári pályám, egyik alaptörekvése volt, minél több szép verset húrozni be, az embergyermek lelkébe., hogy mikor bezüllik az életbe, a borzalmas emberek összemaszatolják piszkos kezeikkel, s az életvágy felébreszti benne a tigrist, az élet bizonyos érintéseire zendüljenek meg ezek a húrok. És mint messze szálló darvak a bánatos őszi napon, húzzanak át lelkén a csodálatos régi versek. Hogy emlékezzék egy percre, hogy embernek született; hogy Édesanyja csókolta, s hogy azért van a világon, mert szeretnek is az emberek. Óh, Ti nevelői az ifjú lelkeknek, töltsétek csordultig a gyermek lelkét, a nagy emberi szépségekkel, hogy ne férjenek belé az ember tigris ösztönei."
De ám azt is mondta a tanárok kapcsán (is), hogy "a Himnuszt éhes hassal, csak egy bizonyos ideig lehet énekelni".
Ezen sorok itt is idézésre kerültek.
Mácsai Pál nem a szívem csücske, de sajnos nála jobban senki nem adja elő, eme szép verset. Ideje lenne pótolni, eme méltatlan hiányosságot.