[BIZTPOL] Magyarország

Önmagában persze MZ hülye. Mint minden ződpolitikus. De abban abszolút igaza van, hogy a rezsicsökkentés parasztvakítás. A hálózat lassú szétesése, és az energiahatékonyság javítása ellen hat. Szigetelni kell, és felújítani, nem pedig rövidtávú szavazatvásárlás céljából működési költség alatt működtetni kritikus infrát.
Pont ezt támogatja a kormány! A folyamatos korszerűsítést, pl. : lakásfelújítási támogatás, panelek szigetelés.....
 
"Szigetelni így is szigetel, aki tud. Volt is, van is rá célzott támogatás. Panelre/társasházra is és családi házra is. Illetve aki támogatást vesz igénybe azt rá is szorítják, hogy minimum mennyire kell beszigetelni. Az energiatanúsítvánnyal is ebbe az irányba nyomták a jónépet. Az új építésre pedig már olyan előírások vonatkoznak, amikkel egyenesen gazdaságtalanul, észszerű időn belül meg nem térülő mértékben szigeteltetik túl az épületeket."
Teljesen egyetértek !!!
(Én építőmérnök vagyok, azon kívül tartószerkezeti meg épületszerkezeti szakértő, meg építési vállalkozó 30 éve.)
 
Persze lehet úgy is nézni, hogy ha 10-szer ekkora árak lennének, akkor a jónép még inkább spórolna, a kisnyugdíjas Mari néni pedig egyenesen az erdőbe járna rőzsét gyűjteni, ami nem kerül be a statisztikába és így nő a kimutatott energiahatékonyság.
Nem egészen értem. Itt ahol a pannon puma ugrik akkora a jólét, hogy a "fényes" nyugat is irigyli, így igazán senkinek se jelentene terhet akár 10xes ár kifizetése sem, de a hálózatfejlesztéshez szükséges árszint igazán nem jelenthet gondot. Vagy nem ez a mantra?

Az új építésre pedig már olyan előírások vonatkoznak, amikkel egyenesen gazdaságtalanul, észszerű időn belül meg nem térülő mértékben szigeteltetik túl az épületeket.
Ó igen, csak ez itt a rezsiharc miatt van, és véletlenül sem a túltolt zöld faszakodás...
A rezsicsöki 2013-ban kezdődött. Bő 8 éves történet és érdekes módon nem feküdtek meg a közmű cégek.
Nyilván, amikor máshonnan kipótolják, akkor persze. De minden egyes fillér, ami ehhez kell, máshonnan hiányzik. Persze szavazatot lehet vele venni. Olyan ez, mint a pesti bérletstopp. Az ország maradékának meg coki, mert pest a választások miatt fontos...

Azért érv, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a magasabb árat a szolgáltatók lenyelik, kitalicskázzák, ha külföldi tulajdonúak és nem fenntartó, fejlesztő célú beruházásra fordítják. @Giskard írt több külföldi tulajdonú gázszolgáltatót negatív példának.
És mondd, az, hogy ők mit csináltak hol érdekes abból a szempontból, hogy máshol még itt a fórumon is nem ilyen rózsás felújítós, a közműhelyzet. Mert egy szóval se beszéltem a bezzeg a gyurcsány alattról. Lassan 12 éve volt, vége. Most már beszélhetünk a jelenlegi kormányról?
Akik a járványkezelésükkel sikeresen bebizonyították, hogy semmi más nem érdekli őket csak a hatalom, ha ebbe belehal pártízezer ember, az csak járulékos veszteség.
Pont ezt támogatja a kormány! A folyamatos korszerűsítést, pl. : lakásfelújítási támogatás, panelek szigetelés.....
A kormány egy dolgot támogat: a haveri cégeket, és a saját hatalmát.
 
@Redgreg

amúgy csak úgy mondom hogy azért is faszság amit Messiás-Zentséges Patriátus mond mert olyan ablakok amiknek van érdemi szigetelése , nem olcsó venni , szint úgy ahogy egy ház szigetelése se olcsó , leginkább a munka díj ami nagyon durva ...

Na már most a magas rezsi mellet hogy a pélóba kéne az embernek sporolnia arra hogy ilyen felújításokra jusson ? ( btw miközbe ezt írom épp cserélik nálunk a régi egy rétegű 30 éves ablakaink új 3 rétegű ablakokra) ...

Nyílván olcsó rezsi mellet több jut lakás felújítási célokra , és nettó faszság azt gondolni hogy vannak emberek akik ez úgy gondolják : "oLsCó FŰteNi SzÓvAl nEm kElL Jó SzIGeTeLÉs" ...
 
értem hogy te szamár mód gondolkodol ebben témában de ne nézd már le az ország felét és vagy egészét ...
Ó igen, pont ezt látom mindenhol. Minden szabályos, nincs fillérbaszás, nincs megódjuk okosba, nincs kiskapukeresés, a műszaki vizsgára nem deákigazolvánnyal járnak az autók, amire költeni kéne mindenre is költve van. Csak már csak egy kérdésem lenne, melyik ez a meseország?
 
Ó igen, pont ezt látom mindenhol. Minden szabályos, nincs fillérbaszás, nincs megódjuk okosba, nincs kiskapukeresés, a műszaki vizsgára nem deákigazolvánnyal járnak az autók, amire költeni kéne mindenre is költve van. Csak már csak egy kérdésem lenne, melyik ez a meseország
tyű ...

nyilván van ilyen , mint ahogy sok minden soha nem fog megszűni akármit is teszel ... ez nem ezen múlik ... de szerinted a magas rezsi árak szüntetik meg majd a mutyizást meg okosba megoldást ? mért vagy szamár ... pont a magas rezsi árak kergetnének még több embert az okosba megoldjuk és a mutyizás irányába ...
 
Szerintem ez egy nagyszerű hír:

OFF

Ennek a nőnek a koreai tapasztalatait most láttam, érdekes dolgokat mesélt az ottani kultúráról, beteszem ide, hátha valakit érdekel:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
+
Mit gondolnak az észak-koreai disszidensek délről?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: OhioNurse

Nézd, az a baj, hogy még mindig nem akarjuk felfogni, hogy semmi nincs ingyen. Az infrastruktúra fenntartásának vannak költségei. Ha ezt nem a fogyasztók fizetik ki, akkor valaki más. Ez a más, jelenleg az államháztartás. Csakhogy ez a pénz máshonnan fog hiányozni. Nem akarok én többet fizetni, sőt szeretném, ha az állam fizetne nekem azért, hogy használom a közműveket. Csak ez nem így megy. És ez a pénz pl.: a volt kollégáim fizetésemeléséből hiányzik. Ami miatt nincs lassan ember az egészségügyben.
De az igazán zavaró, hogy még mindig megmentjük az embereket. Már a devizahitelesek mentése is nagyon necces. ForintosÍtani kellett volna, akkori árfolyamon, nem kedvezményes, meg nem akármi. Aztán aki nem tudja fizetni így járt. A questor károsultak mentésekor már konkrétan hányingerem volt. A hitelmoratórium megint ilyen. Lényegében a felelősségre nevelés, ami hiányzik. De ezek népszerű lépések és a népszerű lépések jók a hatalomhoz. Az, hogy hosszútávon káros? Az kit érdekel.
 
Olyan nagyon nagy dolog lenne, hogy a magyar egyetemekre költsünk? Vagy az ilyen mucsai, elmaradott ötlet?
A garantáltan halálos életé, hogy rálicitáljak én is?
Az élet egy nemi úton terjedő halálos betegség.
 
Olyan nagyon nagy dolog lenne, hogy a magyar egyetemekre költsünk? Vagy az ilyen mucsai, elmaradott ötlet?
Költsünk magyar egyetemekre is, de örüljünk ha külföldről is jön egyetem, mert ez csak növelni fogja Budapest presztízsét, és összességében jót tesz az egész országnak is.
A kettő nem zárja ki egymást. Sőt, erősíthetik is, hiszen külföldi előadók növelhetik a magyar egyetemek színvonalát is.
 
Nem, ne költsünk a magyar egyetemekre is. Csak a magyar egyetemekre költsön. Ha a Kóreaiak, Kínaiak ide akarnak hozni egyetemet, hajrá lehet venni telket, építeni kampuszt, és kérni oktatási engedélyt.
 
  • Tetszik
Reactions: gafzhu and Pogány
Közérdekű:

Gondoltam egyértelmű, hogy az ideiglenesen lezárt járvány topicot nem kell máshol folytatni.
Akik csak ott szóltak hozzá, azok így jártak, akik meg más témákban is aktívak, azokat meg nyomatékosan kérem, hogy hanyagolják más topicokban a témát. Ellenkező esetben kénytelen leszek hosszabb-rövidebb pihenőket kiosztani.

Köszi mindenkinek előre is.
 
Akkor nincs is rájuk szükségünk. Tudod 90 előtt az USAból jártak az SZBK-ba/kokiba tanulni, 45 előtt Nobel-díjat lehetett itthon szerezni, mi lenne, ha azt próbálnánk másolni, és nem pitiznénk pillanategyetemekért?

Próbáljuk meg azt is másolni, de működjünk is együtt másokkal. Továbbra sem látom, hogy mi a probléma ezzel. Az, hogy nekünk is pénzt kell invesztálni egy befektetésbe, ami kölcsönösen hasznos mindkét fél számára?
 
Közérdekű:

Gondoltam egyértelmű, hogy az ideiglenesen lezárt járvány topicot nem kell máshol folytatni.
Akik csak ott szóltak hozzá, azok így jártak, akik meg más témákban is aktívak, azokat meg nyomatékosan kérem, hogy hanyagolják más topicokban a témát. Ellenkező esetben kénytelen leszek hosszabb-rövidebb pihenőket kiosztani.

Köszi mindenkinek előre is.
(Hm...tegnap voltam ellenanyag vizsgálaton, pont ki akartam kérni mások véleményét is...,most pl. hol tegyem meg?)
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz and hete
Nézd, az a baj, hogy még mindig nem akarjuk felfogni, hogy semmi nincs ingyen. Az infrastruktúra fenntartásának vannak költségei. Ha ezt nem a fogyasztók fizetik ki, akkor valaki más. Ez a más, jelenleg az államháztartás. Csakhogy ez a pénz máshonnan fog hiányozni. Nem akarok én többet fizetni, sőt szeretném, ha az állam fizetne nekem azért, hogy használom a közműveket. Csak ez nem így megy. És ez a pénz pl.: a volt kollégáim fizetésemeléséből hiányzik. Ami miatt nincs lassan ember az egészségügyben.
De az igazán zavaró, hogy még mindig megmentjük az embereket. Már a devizahitelesek mentése is nagyon necces. ForintosÍtani kellett volna, akkori árfolyamon, nem kedvezményes, meg nem akármi. Aztán aki nem tudja fizetni így járt. A questor károsultak mentésekor már konkrétan hányingerem volt. A hitelmoratórium megint ilyen. Lényegében a felelősségre nevelés, ami hiányzik. De ezek népszerű lépések és a népszerű lépések jók a hatalomhoz. Az, hogy hosszútávon káros? Az kit érdekel.

Ez azért nagyon szélső liberál jobbos mentalitás ... tudod mi káros hosszú távon ? az ha a károsultaknak tökrebaszódik az élete és csövesé válnak ... tanultak a hiábájukból ... de neked is szarabb lesz ha az ország tele lesz olyan embereknek akiknek szét baszódik az élete ...