[BIZTPOL] Magyarország

boss!
9ce4cf7dadb55a11b831a700df01161b.jpg
 
A Nagy Imre temetés 1989. június 16-án volt. Német Miklós pedig csak októberben lett miniszterelnök. Addig a népköztársaság elnöke volt,

Mi van? Németh Miklós a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke (köznyelvben: miniszterelnök) volt, 1988. november 24-től. 1989. október 23-tól a Magyar Köztársaság ideiglenes miniszterelnöke, mivel akkor "kiáltották ki a köztársaságot" (a kommunisták) a magyar történelemben harmadszor (ahogy az előző két alkalommal is a komcsik tették, gyakorlatilag, és jövőre is ők fogják ismét, ha úgy alakul).
Az MNK-ban a minisztertanács elnöke valóban többnyire inkább protokolltisztségnek számított, a valós első számú vezető a Párt főtitkára (első titkára) volt, mint a komcsi országokban mindenhol (bár gyakori volt, hogy a Párt első embere egyben az államfői vagy esetleg a kormányfői posztot is betöltötte - Ceausescu pl. Románia államelnöke is volt, még buzogány méretű jogara is volt nekije, meg nemzeti színű átvetett szalagja, mint egy anyakönyvvezetőnek)
 
Erőszak már van is!
Érdekes ez az ügy. Az erőszak áldozata egy cigány nő (rendőr). A cigányság mint nép, a mundánasztrológiában a Skorpió jegyhez sorolódik. Mars most még a Skorpióban van, a Skorpió-Nyilas jegy határán, de pár nap múlva átlép majd a Nyilas jegyébe. Az eset ugye a Nyilas Magyarországon történt, a határon!, a nő neve Katalin, ami a görög Αεικαθερινα (Aeikatherina) névből ered, s jelentése: „nyilazó”!
..
Na ehet, hogy ez az ügy sokkal nagyobb hullámokat fog vetni még, mint gondolnánk? Feszültség amúgy is van már, hiszen majd' tízezernyi rendőr nem volt hajlandó beoltatni magát (fullánk, Skorpió) az erőszakos kötelezés ellenére! Hát meglátjuk...
---
"Alapjaiban rengetheti meg a rendőri társadalmat egy rendőrnő döbbenetes esete. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt."
 
A Városházán? Macron? Na ezt megnézem! Túl szép ez, tuti, hogy nem igaz. Egy olyan széteső helyre, kb. a legszarabb védelmi körülmények között oda vigyék? Akkor nem normálisak. Az USA elnök és az orosz elnök után a francia, brit és izraeli vezető van a csúcson. Na már most ide vinnék el:

3.jpg



Nem tudom honnan szedték ezek a városházát, a francia nagykövetségen találkoznak.
 
Erőszak már van is!
Érdekes ez az ügy. Az erőszak áldozata egy cigány nő (rendőr). A cigányság mint nép, a mundánasztrológiában a Skorpió jegyhez sorolódik. Mars most még a Skorpióban van, a Skorpió-Nyilas jegy határán, de pár nap múlva átlép majd a Nyilas jegyébe. Az eset ugye a Nyilas Magyarországon történt, a határon!, a nő neve Katalin, ami a görög Αεικαθερινα (Aeikatherina) névből ered, s jelentése: „nyilazó”!
..
Na ehet, hogy ez az ügy sokkal nagyobb hullámokat fog vetni még, mint gondolnánk? Feszültség amúgy is van már, hiszen majd' tízezernyi rendőr nem volt hajlandó beoltatni magát (fullánk, Skorpió) az erőszakos kötelezés ellenére! Hát meglátjuk...
---
"Alapjaiban rengetheti meg a rendőri társadalmat egy rendőrnő döbbenetes esete. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt."

Beugrik a Zsanett-ügy, csak most belsőssel... persze akkor kimosdatták a Köztársaság hős védelmezőit.
 
Erőszak már van is!
Érdekes ez az ügy. Az erőszak áldozata egy cigány nő (rendőr). A cigányság mint nép, a mundánasztrológiában a Skorpió jegyhez sorolódik. Mars most még a Skorpióban van, a Skorpió-Nyilas jegy határán, de pár nap múlva átlép majd a Nyilas jegyébe. Az eset ugye a Nyilas Magyarországon történt, a határon!, a nő neve Katalin, ami a görög Αεικαθερινα (Aeikatherina) névből ered, s jelentése: „nyilazó”!
..
Na ehet, hogy ez az ügy sokkal nagyobb hullámokat fog vetni még, mint gondolnánk? Feszültség amúgy is van már, hiszen majd' tízezernyi rendőr nem volt hajlandó beoltatni magát (fullánk, Skorpió) az erőszakos kötelezés ellenére! Hát meglátjuk...
---
"Alapjaiban rengetheti meg a rendőri társadalmat egy rendőrnő döbbenetes esete. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt."
Azert ennek nagyon komoly kovetkezmenyei lesznek.
Egy szuz ciganylanyt, aki maga is peldamutatoan rendornek allt, megeroszakoltak a rendor kollegai...
Nem akarom a kovetkezmenyeket reszletezni, de nagyom remelem hogy fejek fognak vegervenyesen hullani arrafele.
 
Erőszak már van is!
Érdekes ez az ügy. Az erőszak áldozata egy cigány nő (rendőr). A cigányság mint nép, a mundánasztrológiában a Skorpió jegyhez sorolódik. Mars most még a Skorpióban van, a Skorpió-Nyilas jegy határán, de pár nap múlva átlép majd a Nyilas jegyébe. Az eset ugye a Nyilas Magyarországon történt, a határon!, a nő neve Katalin, ami a görög Αεικαθερινα (Aeikatherina) névből ered, s jelentése: „nyilazó”!
..
Na ehet, hogy ez az ügy sokkal nagyobb hullámokat fog vetni még, mint gondolnánk? Feszültség amúgy is van már, hiszen majd' tízezernyi rendőr nem volt hajlandó beoltatni magát (fullánk, Skorpió) az erőszakos kötelezés ellenére! Hát meglátjuk...
---
"Alapjaiban rengetheti meg a rendőri társadalmat egy rendőrnő döbbenetes esete. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt."




Orbán hibálya,meg a neré!
 
Mi van? Németh Miklós a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke (köznyelvben: miniszterelnök) volt, 1988. november 24-től. 1989. október 23-tól a Magyar Köztársaság ideiglenes miniszterelnöke, mivel akkor "kiáltották ki a köztársaságot" (a kommunisták) a magyar történelemben harmadszor (ahogy az előző két alkalommal is a komcsik tették, gyakorlatilag, és jövőre is ők fogják ismét, ha úgy alakul).
Az MNK-ban a minisztertanács elnöke valóban többnyire inkább protokolltisztségnek számított, a valós első számú vezető a Párt főtitkára (első titkára) volt, mint a komcsi országokban mindenhol (bár gyakori volt, hogy a Párt első embere egyben az államfői vagy esetleg a kormányfői posztot is betöltötte - Ceausescu pl. Románia államelnöke is volt, még buzogány méretű jogara is volt nekije, meg nemzeti színű átvetett szalagja, mint egy anyakönyvvezetőnek)
Igen. Kihagytam egy szót. Néha előfordul. Olyan, hogy Népköztársaság elnöke nem volt, csak Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. De a lényeg, hogy abban a rendszerben nem ő volt a tényleges vezető. Felhatalmazás nélkül nem képviselhette az ország vezetését és nem állt Gorbacsov szintjén. Nem véletlen, hogy eredetileg Rizskov volt a tárgyaló partnere. Aligha valószínű, hogy vele és kizárólag csak vele megállapodjon Gorbacsov, miközben a többiek semmit nem tudnak minderről és nincs is semmi nyoma, sem magyar, sem szovjet forrásokban, sem előzetes álláspont egyeztetésként, felhatalmazásként, sem utólagos jelentésben, vagy bármilyen következményként. Közben meg a teljes kivonulással ellentétes álláspontot képviselő dokumetumok sora keletkezett.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and enzo
Egy sör+egy feles! Igényes szuka na.... :D :D :D
Meg Jávor Benedek zöldszakértő, aki nehezen tudja elönteni, hogy melyik csomagolás tetszik neki jobban, a söré, vagy a "csajé". Mindkettő környezetszennyező. :eek:
Nem volt kidobott pénz a pegazus... :D

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Csilyámpaóni jobb lett vauna. :hadonaszos:
A zállarc alatt óóbbáán van! o_O
Én emlékszem amikor 1989-ben a Nagy Imre temetésen senki nem merte kimondani azt, amit ő. Senkinek nem volt akkor még mersze a "ruszkik, haza!" követeléshez (sem). A szüleimmel együtt néztük a TV-ben és ők is felszisszentek, hogy miket mer ez a fiatalember.
Akkor, ott ehhez merészség kellett. Szűk 8 hónappal korábban, 1988. október 23-án még motoros rendőrök a tüntetők közé hajtottak. Előtte 1988 március 15-én még házkutattak, előállítottak. A szovjeteket pedig akkor még senki nem merte elküldeni melegebb éghajlatra.
'86-'87ben a gimiből majdnem kirúgták egy évfolyamtársamat, mert Fidesz kitűzője volt. Meg tán tag is.
de beszél gallul, ez biztos pluszpont
Kukorékol? :eek:
Kacsa Brüsszelben van.
Nokedlit nyel? :oops:
 
Nem vicces, a rendor járorok helyeben nem lennek most vadkeleten.
annak a nőnek az elvárásait parodizáltam aki a két balatonba fulladt gyerek halálából orbánozott egy jót : Mocskos orbán , gyásznapot a két gyerek halála napján és általános úszás képzést mindenkinek ! a program neve meg legyen a két gyerek neve
 




Ez kész bakker,ez ám a választási program,annyit ad a munkáltató amennyit akar,kezdőknek havi 50 000ft-ot,aztán 3 évente emel 2%-ot,ha akar.
Emlékszem,kóka is azzal érvelt,hogy akkor fog idejönni a külföldi tőke,ha majd olcsó lesz a hazai munkaerő,volt is valami 47 forint a minimálbér az ideje alatt,mondjuk akkoriban fletóek sorban újíttatták fel az állami épületeket állami pénzből,aztán szerencsére jöttek a külföldi befektetők,akik kicsit olcsóbban megvették mint amibe a felújítás került,de az állam hirtelen felindultságában jó drágán visszabérelte az újdonsült befektetőtől,mert ilyen a piacgazdaság,ugye.
Ehh...
 
annak a nőnek az elvárásait parodizáltam aki a két balatonba fulladt gyerek halálából orbánozott egy jót : Mocskos orbán , gyásznapot a két gyerek halála napján és általános úszás képzést mindenkinek ! a program neve meg legyen a két gyerek neve
Igen, remlik valami hogy nem az anyjuk mondta ezt hanem valami politikus brancs.
 
Igen. Kihagytam egy szót. Néha előfordul. Olyan, hogy Népköztársaság elnöke nem volt, csak Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. De a lényeg, hogy abban a rendszerben nem ő volt a tényleges vezető. Felhatalmazás nélkül nem képviselhette az ország vezetését és nem állt Gorbacsov szintjén. Nem véletlen, hogy eredetileg Rizskov volt a tárgyaló partnere. Aligha valószínű, hogy vele és kizárólag csak vele megállapodjon Gorbacsov, miközben a többiek semmit nem tudnak minderről és nincs is semmi nyoma, sem magyar, sem szovjet forrásokban, sem előzetes álláspont egyeztetésként, felhatalmazásként, sem utólagos jelentésben, vagy bármilyen következményként. Közben meg a teljes kivonulással ellentétes álláspontot képviselő dokumetumok sora keletkezett.

Hát hivatalosan még Grósz lett volna Gorbacsov tárgyalópartnere, mint a testvérpárt vezetője, igen. Bár az ő hatalma '89-ben már gyorsan erodálódott, a fehérterroros beszéd után, illetve miután Pozsgay január végén népfelkelésnek nevezte '56-ot. Grósz még elutazott Davosba a világgazdasági fórumra, fel is szólalt ott, első komcsi pártvezetőként, de hamar kezdett kicsúszni a kezéből az irányítás. Németh már úgy viselkedett '89-ben, mint egy autonóm kormányfő, az ország legfontosabb politikusa.
 
Most hogy Orbi beleszaratott az új német kormány képébe Sziszivel, aztán nekifutásból még le is köpte őket, lehet hogy kissé megváltozik a német-magyar viszony...

Most tényleg azt hiszed, hogy azon múlik? Egyszerűen elébe mennek az új német kormánytól várható dolgoknak, felkészítik a szavazótábort.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány