Rheinmetall Lynx

Bármilyen meglepő, de 12 Ft-al gyengébb most az euró mint jan. 1-én. Ez bezuhanás??? 3%-os gyengülés.

2021-ben meg teljes évben gyakorlatilag hullámzott, de nem valtozott a forintárfolyam. Év elején 360 ft volt év végén 369ft. 2,5%-os éves gyengülés volt, nem 20%.

Ez a január
EUR-MNBkozeparfolyam-2022-01.png

A szlovák gyár azért kellett, mert ezzel lehet nyerni a kinti projekten. A csehek ezt elbalfaszkodták. Az első zalai gyár lett a központi K+F alap Lynx gyár. A második viszi a toronygyártást. Úgy néz ki ők lesznek a szlovákok. Kölcsönösen sok export lehetőség, olcsóbb gyártás. Mindkettő tud majd külföldre is termelni. Sőt az új szerződések kezdő szettjét teljes egészében is legyártjuk, nem csak részalkatrészegységek beszallitasa lesz.

Persze, ha olyan vevő jön mind az olaszok, 400 Lynxszel, ők külön kategoria, kapnak 1 teljes értékű gyárat, de onnan is fog Zalába pár eurocent beesni.

Jah, és mivel az RM Hu fele magyar, nemcsak Papi zsebében csörög az euró, hanem az állami, közvetetten a HM büdzsébe is.
Nem akarván a jószándékot nem feltételezni, de a RM HU-ba csörgő EUR nem megy az állam és a HM büdzséjébe - csak ha harmadik félnek gyártunk járművet. Magyar kocsi esetében átmenetileg, hiszen egyrészt a saját pénzünkből gyártjuk a hiúzt, tehát max. a saját gyártás profitrészét vághatja zsebre az állam (ha a vegyesvállalat vezetősége egyáltalán a profitot kifzeti és nem beforgatja a cégbe, akkor annak értéke növekszik meg (mérlegképes könyvelő (is) vagyok :).. Illetve a magyarországon dolgozó alkalmazottak SZJA befizetéseit.. (egyébként nincs nyilvánosságra hozva, de feltételezek még nyereségadómentességet stb-t is, hogy ide telepítették a gyárat. Eddig minden német beruházás esetén lásd az gépjárműgyártóknál - jelentős adókedvezményeket adott az állam, meg lennék lepve ha nem lenne..)
 
Ez a RM üzletpolitikája: nem a harcjárművet adja el (nem akar Németországban befektetni, kicsit drága lenne a termék a német gyártási költségekkel) hanem a know-how-t, a mérnöki tudását és mindenki magának gyárt majd. (ha az olaszoknál is nyer akkor az olaszok is fognak gyártani) Sokkal sikeresebb üzletpolitika mint pld a KMW-é amely a terméket értékesíti. Mivel nálunk is gyártani fog,csak így van esélye a szlovákoknál is. A szlovák néplélek nem fogadta volna el, hogy magyar harcjárművet vesznek. De a 30 milliós befektetés jóval kisebb üzemet takarhat. Valószínűleg az összeszerelés fog itt történni majd később az üzembentartás. Magyar szempontból még jobb is, mert így is 2028-ig tart mire legyártják a jelenlegi megrendelést. És akkor még a lehetséges további megrendelésről nem is beszéltünk. Attól nem kell félni, hogy nem lesz munkája az üzemnek, mert a zalai gyár nemcsak Lynx-et fog gyártani, hanem szerintem Skyranger-t is sőt a 120 mm-es löveggel szerelt Lynx-et is. Szerintem a RM sem aggódik: a következő években (Putyinnak köszönhetően) rengeteg megrendelés lesz.
Most fél európa fegyvert vásárol. Ami nagy szám, mindenki azonnalra akarja majd :)... Az üzemek meg már nincsenek meg mint a hidegháború idején, amikor kissé nagyobb darabszámban gyártottak. Ja most néztem egy újabb német Marder modernizációt.
 
@Green Leader - mint hivatásos újságíró jó lenne ha megkérdeznéd az RM sajtóosztályt vagy MG csapatát, hogy akkor mit is fog csinálni a mi zalai gyárunk egy szlovák projektben? A magyar állam által adott ajánlatba, hogy fér be a szlovákiai gyártás?
Ez még a szélesebb közönséget is érdekelheti, mert a zalai gyárra kölött milliárdokat az export lehetőséggel adták el a népnek! Megérne a egy portfolió cikket... :)

Akár hogy olvasgatom az RM közleményt: szinte teljesen szlovák projektnek van lefestve - minket sehol nem említenek.
Köszi a javaslatot; biztos visszatérek hamarosan ezekre a témákra is, csak most az ukrajnai hírkezelés még nagyon elviszi a fókuszt.
 
Nem akarván a jószándékot nem feltételezni, de a RM HU-ba csörgő EUR nem megy az állam és a HM büdzséjébe - csak ha harmadik félnek gyártunk járművet. Magyar kocsi esetében átmenetileg, hiszen egyrészt a saját pénzünkből gyártjuk a hiúzt, tehát max. a saját gyártás profitrészét vághatja zsebre az állam (ha a vegyesvállalat vezetősége egyáltalán a profitot kifzeti és nem beforgatja a cégbe, akkor annak értéke növekszik meg (mérlegképes könyvelő (is) vagyok :).. Illetve a magyarországon dolgozó alkalmazottak SZJA befizetéseit.. (egyébként nincs nyilvánosságra hozva, de feltételezek még nyereségadómentességet stb-t is, hogy ide telepítették a gyárat. Eddig minden német beruházás esetén lásd az gépjárműgyártóknál - jelentős adókedvezményeket adott az állam, meg lennék lepve ha nem lenne..)
Annyi kiegészítéssel, hogy nem kizárólagosan kész Lynxet leszallitása esetén keletkezik profit. Idézném az RM térségi koordinátorát.

Magyarország számára ez azt jelentené, hogy a Lynx-alvázkeret, -alkatrészek, -alrendszerek exportra kerülhetnek Zalaegerszegről a környező országok felé
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Hawkes (janes) szerint holnap megtörténik az ausztrál győztes kihírdetése.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Az ausztrál holnap azt jelenti, hogy reggelre már tudjuk. :D

Ha nagy trollok az ausztrálok, akkor a cseh döntést hozzák. :cool:

Mennyivel jobb igy nézni a világ top katonai beszerzéseit, hogy részben mi is érintettek vagyunk!!!
 
A szlovákoknak Lynx-gyárat lengetett be a RM, ha nyernek:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Úgy tűnik, hogy ezt nagyon benézte Gáspárunk.
Tőlünk csak úgy semmit sem fognak vásárolni a tótok.
Ha felvetette volna, hogy cserébe tőlük vásároljuk a kerekes önjáró lövegeket (Zuzana 2), akkor ment volna a dolog, de így...
Szerintem még most sem késő megtenni ezt az ajánlatot.
 
@SilvioD megfejtése szerint nem vagyunk átverve, hanem eleve így szólt az ajánlat.
Eleve 30 millió euróból tényleg max egy összeszerelő üzemet tudsz építeni, szóval túlzás gyártásnak nevezni ami a tótoknál lesz.
A főbb elemeket tőlünk, Zalából kapják várhatóan. Sőt, az első néhány tucat jármű várhatóan teljesen nálunk készül majd, ahogy most a németek építik első járműveinket.
 
Úgy tűnik, hogy ezt nagyon benézte Gáspárunk.
Tőlünk csak úgy semmit sem fognak vásárolni a tótok.
Ha felvetette volna, hogy cserébe tőlük vásároljuk a kerekes önjáró lövegeket (Zuzana 2), akkor ment volna a dolog, de így...
Szerintem még most sem késő megtenni ezt az ajánlatot.
Az RM átfogó stratégiát követ, Magyarország csak egy szegmense. Hazánk Zegerszegen gondolom olyan határidőre nem tudna szállítani annyi járművet amennyit szeretne Szlovákia. Ha jól emlékszem 40 darab/évvel számoltak.. Ez nagyon kevés, mert 5 év csak a magyar igényre a gyártás. A szlovákoknak sem 2030-ban akarják a Lynx-et.
 
50 jármű/év a hivatalos kapacitás, amit tervek szerint maxra fog járatni a Honvédség - pláne a mostani helyzetben.
Nyilván valamennyit tudnak növelni ezen ha van megrendelés...
 
  • Tetszik
Reactions: bel and vasszekely
50 jármű/év a hivatalos kapacitás, amit tervek szerint maxra fog járatni a Honvédség - pláne a mostani helyzetben.
Nyilván valamennyit tudnak növelni ezen ha van megrendelés...
Nos 40-50 sajnos sok különbség nincs akkor is 4-5 év (gondolva, hogy lesznek még pótrendelések.) Akkor tudunk exportálni? Nem.
Részegységeket? Talán.. És kapunk részegségeket, igen. A RM melyik szerződésre mennyi olyan rendszert alkatrész szállít(tat) alvállalkozóival Magyar? Szlovák? Ausztrál? Esetleg amerikai? és a fene tudja.. Ez még nagyon-nagyon képlékeny szerintem, a háttérben gondolom mennek az alkuk. Az biztos, hogy az RM a Madert is modernizálja ismét, ez pedig jelent valamit.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and bel

Valamennyire megértem az RM-et: rohadt nehéz piac ez a haditechnika - kénytelenek mondenhova letenni valami gyártást vagy senki nem vesz semmit. Ráadásul a rakétagyártókkal ellentétben harcjárműben minden ország úgy gondolja hogy akár ő is tudna ilyet gyártani szóval meg is követeli.
A 30 millió eurós kis gyáracskától azért nyilván nem lehet ugyanazt a mi sok százmilliós gyárunktól, szóval biztos sok magyar alkatrészt fognak a szlovák Lynxekbe tenni...
 
Különben tudjuk már,hogy ténylegesen milyen hazai alkatrész/részegység gyártás lesz nálunk?
 
Ennyit a magyarországi gyártásról, ez ugyanaz, mint ami Zalaegerszegen épül:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Már korábban írtam, hogy megvan a valószínűsége, hogy a kormány egy zászlóalj Lynx árán felépített egy olyan gyárat, ahol kizárólag a magyar haderő számára fognak Lynx-et gyártani, innen sehova nem exportálnak majd semmit. Hát igazam lett, a szlovákoknak tett Rheinmetal ajánlat alapján a hadiiparfejlesztésünk legköltségesebb része egy a magyar adófizetők kárára menő hazugság. A magyar hadiipar nem fog exportra termelni, legalábbis harcjárművet biztosan nem, mert most a Rheinmetal ugyanazt ajánlja a szlovákoknak, amit nekünk.

Igaza volt az ellenzéknek, ez az új stadion, amin keresztül szétlopják a költségvetést. Nem látom, hogy mit kellene féltenünk e Z-terv hazugságainak bukásával egy kormányváltás esetén!
 
Már megint azok a fránya végletek...
Mert talán nem? Kifizetette velünk az RM a gyár teljes költségét és nem véletlenül: ez a mi belügyünk. Minden komolyabb megrendelő kap egy ilyen gyárat ha kifizeti és mindegyik igényli is, mert ugyanaz a populizmus megy náluk is! Kezdettől fogva átverés volt, hogy bármi hasznunk lesz ebből a gyárból! Cserébe egy zászlóaljal kevesebb harcjárműre tellett!
Screenshot-2021-02-05.jpg

forrás: Rheinmetall Investor Update 2021

Egy járműre jutó költségek:

Magyarország: 14 millió Euró
Csehország: 10 millió Euró
Ausztrália: 11 millió Euró
Egyesült Államok: 10 millió Euró

Ez azért elgondolkodtat, hogy van e értelme annak a Zalaegerszegi gyárnak! Mit nyerünk mi azzal ilyen kis mennyiségű harcjármű rendszeresítése esetén! Mert a majdnem másfélszeres költség az már megvan és ez nem ad okot örömre! Gyakorlatilag amíg az ausztrálok vesznek négy járművet, azon az áron mi csak hármat. A mennyiséget tekintve ez egy komplett zászlóalj magyar relációban, amit Zalaegerszegen betonozunk el.
 
Mert talán nem? Kifizetette velünk az RM a gyár teljes költségét és nem véletlenül: ez a mi belügyünk. Minden komolyabb megrendelő kap egy ilyen gyárat ha kifizeti és mindegyik igényli is, mert ugyanaz a populizmus megy náluk is! Kezdettől fogva átverés volt, hogy bármi hasznunk lesz ebből a gyárból! Cserébe egy zászlóaljal kevesebb harcjárműre tellett!
Az 1 milliárd euronyi növekmény mögött van tartalom is, ami egyenlőre nem nyílvános.