Én nem hiszem,hogy az ukránok elfelejtik az orosz támadást két generáció után, és bizony külföldi fegyverszàllítádokkal jó sokáig fenn lehet tartani egy konfliktust, addig mindenképp míg az egyik vagy mind a két fél bele nem fárad,szetntem jól láthatóan most ez a célja a nyugati fegyverszállításoknak.
Negyedszázada a horvátok meg a szerbek háborúztak egymással.
Se a vallás, se a nyelv nem egyezik meg, bár megértik egymást. De nagyobb a különbség, mint az oroszok és ukránok között.
Történelmi alapokat a háborúhoz a hajánál fogva előrángatott véres Usztasa-Csetnik ellentét adta, annak ellenére, hogy a második világháború után mégis tudtak egymás mellett élni.
Aztán egymásnak estek.
Akkor az volt az általános vélekedés, hogy Zágráb és Belgrád háborúja örökre elválasztotta egymástól a két népet.
Bár az akkori háborújukat nem fűtötték kívülről külföldi hatalmak fegyverszállításokkal (talán emiatt is ért véget hamar az egész), a horvátok nagyon gyorsan a Nyugat felé fordultak, a szerbek meg megmaradtak a Balkán bűnös népének és benyeltek még pár pofont.
Finoman szólva sem volt ideális a helyzet a békülésre a fegyvernyugvás utáni első két évtized.
De mit látunk ma? A horvát-szerb határ mentén egyre több a vegyesházasság, mert “az élet utat tör magának” (a Jurassic Park után szabadon), vagyis alig egy emberöltőt követően a fiatal generációk személyes döntéseibe már inkább az egyéni preferenciák kezdenek dominálni.
Nyilván az idősebbek felől még jön az ellenkezés, de az idő nem ezeknek kedvez.
Bandera mítosza a 2014 után a semmiből előrángatott Amerika-kliens ukrán politikai elit mesterséges önazonossága, de az ukrán lakosság szintjén ez kb annyira releváns, mint negyed százada az Usztasa vs Csetnik ideológia égisze alatt lőni egymást a végóráit élő Jugoszláviában.
Mert a történelem végül mindig túllép ezen.