[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

[kamm]

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

3. féltől származó sütik elfogadása

 

[Nemerson]

Moszkva azt mondja, hogy elkobozhatja az "ellenséges" országok oroszországi székhelyű vagyonát megtorlásként

Moscow says can confiscate Russian-based assets of ‘hostile’ countries in tit-for-tat move

Moscow says it can seize Russian-based assets of countries it deems hostile.

www.presstv.ir

 

[kétkedő]

Moszkva azt mondja, hogy elkobozhatja az "ellenséges" országok oroszországi székhelyű vagyonát megtorlásként

Moscow says can confiscate Russian-based assets of ‘hostile’ countries in tit-for-tat move

Moscow says it can seize Russian-based assets of countries it deems hostile.

www.presstv.ir

Én a helyükben rég megtettem volna.
Sőt, már rég:

• nem törleszteném az adósságot az ellenséges országoknak (a barátiaknak igen, napra pontosan, hadd lássa a világ, hogy szó sincs csődről csak kölcsön kenyér visszajár helyzetről),
• teljesen (DE tényleg nullára!) leállítanék minden féle-fajta nyersanyag és energia exportot az ellenséges országokba (a barátiaknak pedig kedvezményes áron adnám, de ha kiderülne, hogy azok közül valaki átjátsza nyugatnak, akkor ő is menne a tiltó listára),
• minden nyugati eszközt kitiltanék az orosz légtérből és parti vizekről, kikötőből (sőt ami ott van, lefoglalnám).

 

[gacsat]

Igen, ez a GDP-fetisizáló atlantista réteg feltehetné “a” kérdést akár így is: melyik, az orosz GDP-vel egy szinten levő másik ország rendelkezik (a teljesség igénye nélkül):

• saját hadiiparral, teljesen saját fejlesztésekkel? (mellesleg nem egy dologban technológiai úttörőként)
• saját repülőiparral, teljesen saját fejlesztésekkel?
• saját űriparral, mely a ‘60-as évek óta folyamatosan, megszakítás nélkül tud embert vinni a világűrbe?
• olyan mezőgazdasággal és élelmiszeriparral, amely képes 100%-ban ellátni a saját, nem kicsi lélekszámú lakosságát?
• 100% saját atomenergetikai fejlesztésekkel, saját gyártású erőművekkel?
• saját fejlesztésű és gyártású nukleáris arzenállal?
• full saját mikroelektronikai fejlesztéssel és gyártással (bár “csak” 90nm-en)?
• olyan haderővel, amely egymaga, bármilyen katonai szövetség oltalma nélkül tudja ellátni a világ legnagyobb országának védelmét, földön-vízen-levegőben-világűrben??

… ésatöbbi.

Szóval, melyik lenne az az ország, amelyik egy “olasz GDP-ből” ugyanezt a teljesítményt kihozza?
A GDP-alapú gazdasági összehasonlítás csak arra jó, hogy cikkeket írjanak róla és hogy a hitelminősítők két kokaincsík felszívása közt úgy tegyenek, mintha dolgoznának.

mINDEN OROSZ MIKROELEKTRONIKA KÜLFÖLDI GÉPEKEN ÉS KÜLFÖLDI ALAPANYAGOKBÓL MEGY.

 

[cirqle]

mINDEN OROSZ MIKROELEKTRONIKA KÜLFÖLDI GÉPEKEN ÉS KÜLFÖLDI ALAPANYAGOKBÓL MEGY.

Igen, és?
Attól még ott fejlesztik és gyártják.

 

[Morishima]

Én a helyükben rég megtettem volna.
Sőt, már rég:

• nem törleszteném az adósságot az ellenséges országoknak (a barátiaknak igen, napra pontosan, hadd lássa a világ, hogy szó sincs csődről csak kölcsön kenyér visszajár helyzetről),
• teljesen (DE tényleg nullára!) leállítanék minden féle-fajta nyersanyag és energia exportot az ellenséges országokba (a barátiaknak pedig kedvezményes áron adnám, de ha kiderülne, hogy azok közül valaki átjátsza nyugatnak, akkor ő is menne a tiltó listára),
• minden nyugati eszközt kitiltanék az orosz légtérből és parti vizekről, kikötőből (sőt ami ott van, lefoglalnám).

Szerintem meg nem lenne jó ötlet ezt így ebben a formában meglépni. Ahogy a cikk is fogalmaz, ez a nyugati döntés nem okoz kárt Oroszországnak, hisz külföldre vitt vagyont zárol, nagyrészt luxus ingatlanokat és ingóságokat jelent, nem termelő üzemeket, szóval külföldre lapátolt pénzt darálnak be. Ami jó Oroszországnak is, bizonyos téren, hisz így az orosz gazdagok nem nyugatra hanem a keleti szövetségesekhez viszik a pénzüket vagy otthon tartják majd ezentúl. Viszont a világ többi része bepánikol ettől a döntéstől és elkezdi menekíteni a pénzét nyugatról, ami már most is folyik csak sajnos nincs elég eszköz ennek a gyors lebonyolítására annyira sok területet érint és akkora vagyonokról van szó.
Az Oroszországban lévő külföldi vagyont viszont én nem bántanám, legalábbis törvénnyel nem lopnám el, hanem ellehetetleníteném esetleg a hozzáférést, olyan módon hogy inkább megérje azt eladni akár a valós ár pár százalékért is. Ezzel bebizonyítanák a világ többi részének, hogy Oroszország megbízható partner, szemben a tengeri és szárazföldi rabló angolszászokkal.

A nyugati kölcsönök visszafizetésének leállításúval is várnék még, kezdjen el előbb begyűrűzni a válság nyugatra, és akkor nem fizetni a nyugati bankoknak mikor már sok pénzt elégetett a nyugat ebben a helyzetben, ezzel bank csőd hullámot generálva társadalmi robbanást előidézni. Illetve még idő kell az új helyzet és az erre adott válaszok, szankciók megkerülései, és egyéb felkészülésekhez.

Nem kell minden ütést egyszerre bevinni, fárasztani kell az ellenséget. Annyira önteltek az atlantisták hogy nem veszik észre azt hogy ők a béka a bográcsban aki alatt begyújtottak.

 

[aquarell]

Szerintem meg nem lenne jó ötlet ezt így ebben a formában meglépni. Ahogy a cikk is fogalmaz, ez a nyugati döntés nem okoz kárt Oroszországnak, hisz külföldre vitt vagyont zárol, nagyrészt luxus ingatlanokat és ingóságokat jelent, nem termelő üzemeket, szóval külföldre lapátolt pénzt darálnak be. Ami jó Oroszországnak is, bizonyos téren, hisz így az orosz gazdagok nem nyugatra hanem a keleti szövetségesekhez viszik a pénzüket vagy otthon tartják majd ezentúl. Viszont a világ többi része bepánikol ettől a döntéstől és elkezdi menekíteni a pénzét nyugatról, ami már most is folyik csak sajnos nincs elég eszköz ennek a gyors lebonyolítására annyira sok területet érint és akkora vagyonokról van szó.
Az Oroszországban lévő külföldi vagyont viszont én nem bántanám, legalábbis törvénnyel nem lopnám el, hanem ellehetetleníteném esetleg a hozzáférést, olyan módon hogy inkább megérje azt eladni akár a valós ár pár százalékért is. Ezzel bebizonyítanák a világ többi részének, hogy Oroszország megbízható partner, szemben a tengeri és szárazföldi rabló angolszászokkal.

A nyugati kölcsönök visszafizetésének leállításúval is várnék még, kezdjen el előbb begyűrűzni a válság nyugatra, és akkor nem fizetni a nyugati bankoknak mikor már sok pénzt elégetett a nyugat ebben a helyzetben, ezzel bank csőd hullámot generálva társadalmi robbanást előidézni. Illetve még idő kell az új helyzet és az erre adott válaszok, szankciók megkerülései, és egyéb felkészülésekhez.

Nem kell minden ütést egyszerre bevinni, fárasztani kell az ellenséget. Annyira önteltek az atlantisták hogy nem veszik észre azt hogy ők a béka a bográcsban aki alatt begyújtottak.

Te kis huncut!
Vègeredményben igazad van. Úgy tünik nekem, hogy az oroszok is igy gondolják.
Aztán majd meglátjuk a végeredményt. Ősztöl kezd majd izgi lenni a helyzet.

 

[jurgenbauer]

Német kormány: Az orosz propaganda nem érdemel újabb kommentárt

Percről percre: Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.

index.hu

 

[honved]

Egy újabb találgató cikk Putyinról. Itt most azon elmélkedik a szerző, hogy állítólag eltűnt.

Vlagyimir Putyin eltűnt

Nagy a találgatás, mi lehet vele, egyesek szerint rákos megbetegedése lehet a háttérben.

www.ma.hu

 

[Pogány]

"Csak egy gombnyomás, Borisz..." - Elsüllyesztéssel, radioaktív sivataggá változtatással fenyegették Londont az orosz állami tévében
Forrás: https://kuruc.info/r/4/243061/

Csak nehogy eszkalálódjon, mindenki nagyon vigyáz.

 

[Bleroka]

Szerintem meg nem lenne jó ötlet ezt így ebben a formában meglépni. Ahogy a cikk is fogalmaz, ez a nyugati döntés nem okoz kárt Oroszországnak, hisz külföldre vitt vagyont zárol, nagyrészt luxus ingatlanokat és ingóságokat jelent, nem termelő üzemeket, szóval külföldre lapátolt pénzt darálnak be. Ami jó Oroszországnak is, bizonyos téren, hisz így az orosz gazdagok nem nyugatra hanem a keleti szövetségesekhez viszik a pénzüket vagy otthon tartják majd ezentúl. Viszont a világ többi része bepánikol ettől a döntéstől és elkezdi menekíteni a pénzét nyugatról, ami már most is folyik csak sajnos nincs elég eszköz ennek a gyors lebonyolítására annyira sok területet érint és akkora vagyonokról van szó.
Az Oroszországban lévő külföldi vagyont viszont én nem bántanám, legalábbis törvénnyel nem lopnám el, hanem ellehetetleníteném esetleg a hozzáférést, olyan módon hogy inkább megérje azt eladni akár a valós ár pár százalékért is. Ezzel bebizonyítanák a világ többi részének, hogy Oroszország megbízható partner, szemben a tengeri és szárazföldi rabló angolszászokkal.

A nyugati kölcsönök visszafizetésének leállításúval is várnék még, kezdjen el előbb begyűrűzni a válság nyugatra, és akkor nem fizetni a nyugati bankoknak mikor már sok pénzt elégetett a nyugat ebben a helyzetben, ezzel bank csőd hullámot generálva társadalmi robbanást előidézni. Illetve még idő kell az új helyzet és az erre adott válaszok, szankciók megkerülései, és egyéb felkészülésekhez.

Nem kell minden ütést egyszerre bevinni, fárasztani kell az ellenséget. Annyira önteltek az atlantisták hogy nem veszik észre azt hogy ők a béka a bográcsban aki alatt begyújtottak.

Sajnos teljes félreértés van hogy itt mit és hogyan zároltak.Az orosz állam valuta és aranytartalékát zárolták !

Az orosz tartalék 21,5 százaléka Oroszországban, 16,18 százaléka Kínában, 15,7 százaléka Németországban, 9,9 százaléka Franciaországban, 9,3 százaléka Japánban, 6,4 százaléka az Egyesült Államokban, 5,1 százaléka az Egyesült Királyságban, 4,3 százaléka államközi szervezeteknél, 2,7 százaléka Kanadában, 2,5 százaléka pedig Ausztriában volt elhelyezve.

Ez pedig a pénznemekre való lebontás:
A részletes kimutatások alapján 2022. január 1-jén az arany- és devizatartalék 33,9 százaléka euróban, 21,5 százaléka aranyban, 17,1 százaléka jüanban, 10,9 százaléka dollárban, 6,2 százaléka angol fontban, 5,9 százaléka jenben, 3,2 százaléka kanadai dollárban, 1 százaléka ausztrál dollárban és 0,3 százaléka szingapúri dollárban volt.

 

[zolkas]

vagyis az ország 78,5% külföldön volt az kurva sokk, sokk.
Ez mégegyszer nem fordulhat elő.

 

[dkes]

Szerintem meg nem lenne jó ötlet ezt így ebben a formában meglépni. Ahogy a cikk is fogalmaz, ez a nyugati döntés nem okoz kárt Oroszországnak, hisz külföldre vitt vagyont zárol, nagyrészt luxus ingatlanokat és ingóságokat jelent, nem termelő üzemeket, szóval külföldre lapátolt pénzt darálnak be. Ami jó Oroszországnak is, bizonyos téren, hisz így az orosz gazdagok nem nyugatra hanem a keleti szövetségesekhez viszik a pénzüket vagy otthon tartják majd ezentúl. Viszont a világ többi része bepánikol ettől a döntéstől és elkezdi menekíteni a pénzét nyugatról, ami már most is folyik csak sajnos nincs elég eszköz ennek a gyors lebonyolítására annyira sok területet érint és akkora vagyonokról van szó.
Az Oroszországban lévő külföldi vagyont viszont én nem bántanám, legalábbis törvénnyel nem lopnám el, hanem ellehetetleníteném esetleg a hozzáférést, olyan módon hogy inkább megérje azt eladni akár a valós ár pár százalékért is. Ezzel bebizonyítanák a világ többi részének, hogy Oroszország megbízható partner, szemben a tengeri és szárazföldi rabló angolszászokkal.

A nyugati kölcsönök visszafizetésének leállításúval is várnék még, kezdjen el előbb begyűrűzni a válság nyugatra, és akkor nem fizetni a nyugati bankoknak mikor már sok pénzt elégetett a nyugat ebben a helyzetben, ezzel bank csőd hullámot generálva társadalmi robbanást előidézni. Illetve még idő kell az új helyzet és az erre adott válaszok, szankciók megkerülései, és egyéb felkészülésekhez.

Nem kell minden ütést egyszerre bevinni, fárasztani kell az ellenséget. Annyira önteltek az atlantisták hogy nem veszik észre azt hogy ők a béka a bográcsban aki alatt begyújtottak.

Én még a hozzáférést sem lehetetleníteném el a helyében. Lássa a világ: OF mindig tartja a szavát és szerződéseit, nem lopja el más lóvéját, mindig időben fizet stb.

Most az apróság, hogy az eddig elmenő cégeket a guta kerülgetheti mondjuk a közgyűlésükön amikor az elmaradt haszonról kell beszámolni, a nyersanyagokról, piacról (amit vesztenek), meg munkaerőről meg az otthagyott termelőegységeikről. Ugye már nem egy és nem kettő szivárgott vissza az OF -be ...

Nem mellesleg előfordulhat, hogy az OF -nek "stikában" fog kelleni ez-az a jövőben. Lehet, hogy az érintettek felé jobban adja ki magát, ha mondjuk egy megbízható és diszkrét partner benyomását kelti, akivel mindenki jól jár.

 

[Ramzana]

Egy újabb találgató cikk Putyinról. Itt most azon elmélkedik a szerző, hogy állítólag eltűnt.

Vlagyimir Putyin eltűnt

Nagy a találgatás, mi lehet vele, egyesek szerint rákos megbetegedése lehet a háttérben.

www.ma.hu

Megnézném, ahogy valaki becsenget a rezidenciára.

 

[kamm]

Igen, ez a GDP-fetisizáló atlantista réteg feltehetné “a” kérdést

Szóval, melyik lenne az az ország, amelyik egy “olasz GDP-ből” ugyanezt a teljesítményt kihozza?
A GDP-alapú gazdasági összehasonlítás csak arra jó, hogy cikkeket írjanak róla és hogy a hitelminősítők két kokaincsík felszívása közt úgy tegyenek, mintha dolgoznának.

Malinák Zsolt:
Az orosz néplélek esszenciája – sérült birodalmi önkép és világméretű vízió, 1. rész​

Időszerű a beszélgetés arról, hogy mi újság az orosz mentalitással. A rövid válasz: semmi újdonság, de ennél bővebb értekezésre is érdemes az ügy.

Az egyetlen független oroszországi társadalomkutató intézet, a Levada Központ április közepén publikált felméréséből kiderül, hogy az oroszok bő négyötöde támogatja az ukrajnai háborút, és a társadalomnak csak a töredéke, mintegy egyhetede ellenzi azt valamilyen mértékben. Az intézet egy korábbi, az ukrán határok mentén való csapatösszevonások és a háborút előkészítő pszichózis csúcsra járatásának idején, a háború megindítását megelőző napokban készült kutatása pedig azt mutatta, hogy rendkívüli mértékben megnőtt azok aránya, akik szerint Oroszország jó irányban halad, Putyin támogatottsága pedig 83 százalékra ugrott.
A vérengző diktátor eddigi összes háborúja, agressziója (Csecsenföld, Grúzia, a Krím és Donbasz, Szíria) a népszerűségének számottevő növekedésével járt együtt. Jól kivehető: nem egy-egy pillanatfelvételről van szó, hanem egy nép igényéről a vérre, háborúra. A frissebb adatsorból az is kiderül, hogy az oroszok többségét Oroszország iránti büszkeséggel tölti el az, amit Oroszország Ukrajnában művel; ez magasan a legdominánsabb érzés a választási lehetőségek közül.
Az a kérdés, hogy mi az oka az orosz társadalom ennyire lesújtó állapotának. Van-e valami "oroszspecifikum", aminek ez az állapot a kivetülése? A választ az orosz entitás történelmi meghatározottságaiban keresem. Ebben az írásban az Orosz Birodalom történelmi fejlődésének egy sajátos anomáliáját igyekszem körüljárni, továbbá azt, hogy ez miként transzformálódott világméretű küldetéstudattá. Ez a folyamat determináló előzménye annak a kollektív pszichózisnak, aminek egy jellemző tünete az orosz entitás mélyrétegeiből mostanában felbugyogó sirám; egyik tipikus megnyilvánulási formája így hangzik: „a Nyugat/az USA nem tisztel minket”.

Az összeférhetetlenséget mindenáron összeolvasztani akaró orosz önkép​

A 17. század első felében, míg Európa a harmincéves háborúban pusztította magát, az orosz expanzió bekebelezte Szibériát és a Távol-Keleten kijutott az Ohotszki-tengerre. Alekszej cár érdeklődése ezt követően Kelet-Európára, a mai Ukrajna, Fehéroroszország és a Baltikum területére vetődött. Fél évszázaddal később Nagy Péter elrendelte, hogy a mocsáron város legyen, és lett, nem számított, hányan vesznek oda. A cár autoritása korlátlan, szava megkérdőjelezhetetlen volt. A cári birodalom énképe Nagy Péter óta: egyszerre eurázsiai birodalom és európai hatalom. Európa lett a mérce, az Orosz Birodalom Európához akart felzárkózni, persze közben, ahogy addig is, feltartóztathatatlanul terjeszkedett minden irányban. Nagy Katalin a 18. század második felében ehhez ilyen magyarázatot fűzött:

„Nincs módom megvédeni a határaimat, csak ha kiterjesztem azokat.”

Oroszország Európához soha nem zárkózott fel sem társadalmi, sem gazdasági, sem kulturális vonatkozásban, közben területét tekintve nagyobb volt, mint Európa. Viszont amikor úgy adódott, nem haboztak Moszkvát felgyújtani, Kutuzov tábornok hazakergette Napóleont Oroszországból, majd nem sokkal később Sándor cár volt az, aki egy hatalmas sereggel, nem utolsósorban erődemonstrációs megfontolásból, az akkor legerősebb kontinentális hatalom uralkodójaként bevonult Párizsba.
Az Orosz Birodalom civilizációs dilemmájának gyökere az, hogy erejét Eurázsia végtelenségéből merítette, megfelelési kényszerét pedig Európa felé alakította ki. Henry Kissinger így fogalmaz:

„A történelmi fejlődés (…) különleges „eurázsiai” hatalommá tette Oroszországot, amelynek területe két kontinensen is végigterpeszkedik, de igazából nincs otthon egyiken sem.”

Oroszország az eurázsiai sztyepp közigazgatásilag tagolatlan, normarendszerét tekintve kodifikálatlan és kevésbé artikulált világát példátlan tempóban hódította meg és formálta a saját képére (bár például a mai Ukrajna területén élő kozákokkal voltak időben elhúzódó nehézségei). Majd az európai nagyhatalmi rend alakításába is belefolyt, már a napóleoni idők előtt is, a 19. század elején pedig megkerülhetetlen szereplővé vált. De ahogy Kissinger is rámutat, Oroszország különböző vonatkozásokban megnyilvánuló civilizálatlansága Európában lesírt róla. Kissinger lényeglátásához Oroszország történelmi pályáját illetően egyébként nem fér kétség. Mindazonáltal ő Oroszország Európa történelmi trendjeihez viszonyított »állandó fáziskéséséről« beszél, és ebben téved. Nem fáziskésésről van szó, hanem valami egészen másról. (A hivatkozott mű: Henry Kissinger: Világrend (2015), 57-67.o; az eredeti mű címe: World Order (2014)
A korlátlan hatalmú cár abszolút tekintélye, terjeszkedés és leigázás, az erő és a kegyetlenség nyelve – ez Oroszország eurázsiai birodalmi identitásának a lényege, ha úgy tetszik, a történelem által írt kvázi DNS-e. Az uralkodó kegyetlensége erény, a hatalom birtoklásának és gyakorlásának a szükségszerűsége és a hódítás feltétele. Oroszország naggyá tételének a biztosítéka. A nélkülözésben szikárodott és a cárnak feltétlen engedelmes orosz néplélek számára ez több mint nem kérdés: ösztönös evidencia. A magyarázata ennek az, hogy a hatalom és az orosz nép közötti "társadalmi szerződésnek" egy fő szempontja volt és van: Oroszország legyen hatalmas.
Európában a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke volt az alapja a középkori rendet felváltó újkori berendezkedésnek. Vesztfália, 1648 a szülőszobája egy közigazgatási, politikai, vallási értelemben plurális civilizációnak, ahol az államok szintjén megfogalmazódott a szuverenitás elve. Az egyensúly- és szövetségkeresés, a diplomácia, érdekegyeztetés a rend fenntartásának kiterjesztett, intézményes eszköze lesz. Az állami szuverenitás a nemzetközi jog premisszájává válik.
Az Orosz Birodalom megérkezett Európába és irigykedve megbámulta a kontinens technológiai és gazdasági fejlettségét, viszont Európa eszmei lényege életidegen volt és emészthetetlen maradt. Szabad akarat, jog, individualizmus – a hatalomnak megfejthetetlen szövet volt, a birodalom lényegével összeegyeztethetetlen és elfogadhatatlan, a nép számára pedig nem létező fogalmak.

Az orosz önkény minden képzeletet felülmúló mértéke és a katonai erővel való hivalkodás Európában megrökönyödést és aggályokat váltott ki. Oroszország itt ellenszenvvel és lekicsinyléssel találkozott, ami leszivárgott és megtapadt az orosz néplélekben.

Oroszország európai hatalommá akart válni, a terjeszkedési kényszerén túl azért is, mert Európa Oroszországhoz viszonyított gazdagsága lenyűgözte Nagy Pétert és az utána jövőket, és ebből részesülni akart, ugyanakkor a hódítástól és a katonai erejével való „lenyűgözéstől” remélte azt, hogy európaivá válik. Oroszország eurázsiai, sztyeppei-szibériai birodalmi identitásából következett, hogy az egyszerre csodált és meghódítandó Európának a maga sajátos, domináns módján akar a részévé válni, úgy, hogy a saját képére formálja azt.
Az erre adott jellemző európai válasz nem a behódolás, hanem a lenéző attitűd volt még a 19. században is. Az európaivá-is-válás kényszere és az európaivá-is-válás elkerülhetetlen sikertelensége, az ebből adódó bizonytalanság és a birodalmi nagyság antagonizmusa, a birodalomnak kijáró tisztelet és csodálat iránti vágynak és a megvetettség érzésének a korai újkorban kialakuló és azóta feloldhatatlan elegye lett az orosz néplelket mérgező komplexus.
Mindazonáltal a 19. század első felében az Orosz Birodalomnak volt egy időszaka, amikor átmenetileg része volt az európai geopolitikai egyensúlyt fenntartó szövetségnek. A krími háborúval (1853–1856) viszont visszakanyarodott az expanzionizmus politikájához, és érdemes látni, hogy a háború ürügye megfelel annak, amire Oroszország a 21. században kirobbantott háborúiban is hivatkozni szokott – egy kisebbség fölötti gyámságra való jog, itt történetesen nem nemzetiségi, hanem vallási alapon.
Az oroszok fő célja a krími háborúban Konstantinápoly, az ortodox kereszténység civilizációs központjának a bevétele lett volna. Az ellenében felálló koalíciótól elszenvedett vereség nyomán az Orosz Birodalom Európában hatalmi hanyatlópályára került. Oroszországot, amióta résztvevője szövetségi rendszereknek, illetve aláírója nemzetközi szerződéseknek, ez nem tartja vissza az ellenségeskedéstől, a szerződő vagy harmadik felek belügyeibe való beavatkozástól és az expanziótól.

 

[kamm]

A beteljesülés illúziójában​

A civilizációs kontinuitás a cári birodalom és a bolsevik entitás között nem szorul magyarázatra. A marxista-leninista kísérlet az Európában megtorpanó cári-birodalmi terjeszkedésnek egy eredetileg alulról megszerveződő újratervezéseként értelmezendő. A szovjet expanzió tulajdonképpen az orosz expanzió ideológiai megtámogatása.
A szovjet vezetés a katonai eszközökkel való terjeszkedéshez visszautasíthatatlan politikai felkínálást és ideológiai csomagolást is hozzárendelt, ez egy olyan újítás volt, amivel fel lehetett támasztani és újra lendületbe hozni azt az orosz történelmi törekvést, amit a Kissinger fentebb hivatkozott művéből származó idézet szemléltet: „Nem véletlen tehát, hogy amikor megkérték az orosz külpolitika lényegének definiálására, Alekszej cár külügyekkel foglalkozó főminisztere, Orgyin-Nascsokin (1605–1680) a 17. század közepén őszinte, szókimondó választ adott: »az állam területének növelése minden irányban, ez a Külügyminisztérium legfőbb feladata«.”
A Szovjetunió az érdekszférájának a területét terjesztette ki, és ebben a törekvésben már benne volt nemcsak az európai nagyhatalmi ambíció, hanem a Nyugat meghaladásának, valamint a globális egyetemességnek és a kizárólagosságnak a vágya is. A világ proletárjai egyesülnek, miután a munkásosztály nemcsak önmagát, hanem az elnyomóit is fölszabadítja. Ez egy olyan kísérlet volt, ami a mindenséget vette célba, és még azon is túlment: Oroszország legnagyobb baját is helyre akarta hozni, az orosz néplelket meggyógyítani. De erre a mérgezésre a szovjet gyógyszeres polcon is csak mérget talált. Úgy cselekedett, mint aki kényszerpályán van.
A szovjet expanzió mindenesetre értette azt (amit egyébként a cári Oroszország korábban annak ellenére sem értett meg, hogy időközben tagja volt egy előképnek tekinthető, viszont hatását tekintve néhány évtizedig működő európai biztonsági egyezménynek), hogy Napóleon európai egyesítési kísérlete után a csomagolatlan, nyers expanziónak már nem igazán van tere, de minimum sokkal több mint kockázatos. Európa (és később a világ) összefog, ahogy egyébként azt már Bonaparte is megtapasztalta. A rendszerbe a hódításnak ez a kockázata Vesztfália óta épül be.
A szovjetek ideológiai csomagolással készültek, amely a Szovjetunión is túlterjeszkedő rendszer peremén semmiképpen sem volt az élhető rend legitimációs komponense, tekintettel arra, hogy a szabadságot – bár létezőnek hazudta – megvonta. Mégis, ez a csomagolás a kliensállamokban is több évtizedet megélt mint kvázilegitimáció, »keleti hamisítvány«.
Más volt a helyzet ezzel a központi területen, ott nem volt szabadságdeficit-élmény. Az orosz lelkületet az atomhatalmiság, területi nagyság, az űrverseny, fegyverkezési verseny, az imperializmust legyőző világhatalmi ambíció tüzelte. Az ideologikus és hidegháborús propaganda a tervgazdaság teljesítményeiről szóló szuperlatívuszokkal egyetemben tetszetős volt a büszkeségre éhező orosz népléleknek.
A hatalommal szembeni feltétlen engedelmességre idomított és a nagyság szomjával beoltott nép a történelemben először annak érezhette magát, amire vágyott. Végre nem megvetettnek és legjobb esetben is csak megtűrtnek, hanem nagynak, a mindenkori legnagyobbnak, a végső beteljesülés és társadalmi katarzis letéteményesének. Az ezt sulykoló szólamok a vallásra jellemző patetizmusig fokozódtak, és egyfajta kommunista eszkatologikus horizonttá bontakoztak ki. A hatalom, a kommunista párt megadta a súlyos traumákat cipelő népléleknek azt az érzést, amitől az mámorosodhatott. Három pártvezető, illetve első titkár, Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev idejére esik ez az orosz életérzés.
Ha akarta, az átlagorosz is sejthette, hogy a valós kép nem oly tetszetős, mint a tálalás. A szovjet propagandának volt egy nyomasztóan átlátszó és visszatetsző, az emberléptékűségtől eltávolodott jellege. Ugyanakkor a Szovjetunióban is volt egy növekvő életszínvonal, ami összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint néhány generációval korábban Oroszországban, illetve a Szovjetunió első évtizedeiben, és e tekintetben az oroszok számára ez volt az összehasonlítási alap, nem az ellenség hivatalára kikiáltott Nyugat. A szovjet ember mint embertípus civilizációs nagyságának és világméretű küldetésének a hirdetménye, valamint az életszínvonal-emelkedés olyan igazolás volt, ami kitakarta a hatalmi propaganda áttetsző voltát és a hazugságáradatot.
A hazugsággal az orosz lelkület régen megtanult együtt élni. A marxizmus-leninizmusban a hatalom részéről a ködösítés, hazudozás a társadalmi kommunikáció részévé vált. Túl az egzisztenciális nyomoron, amivel az oroszoknak több évszázados tapasztalata van, a szellemi nyomor – hiszen a nép lelke egyébként sem racionális természetű – méltányos csereérték volt a nagyhatalmiság átélt érzése fejében. A hazugság lett az orosz néplélek hatalom által főzött vodkája.
A szerző a Felvidéken élő szociálpszichológus

 

[cirqle]

A beteljesülés illúziójában​

A civilizációs kontinuitás a cári birodalom és a bolsevik entitás között nem szorul magyarázatra. A marxista-leninista kísérlet az Európában megtorpanó cári-birodalmi terjeszkedésnek egy eredetileg alulról megszerveződő újratervezéseként értelmezendő. A szovjet expanzió tulajdonképpen az orosz expanzió ideológiai megtámogatása.
A szovjet vezetés a katonai eszközökkel való terjeszkedéshez visszautasíthatatlan politikai felkínálást és ideológiai csomagolást is hozzárendelt, ez egy olyan újítás volt, amivel fel lehetett támasztani és újra lendületbe hozni azt az orosz történelmi törekvést, amit a Kissinger fentebb hivatkozott művéből származó idézet szemléltet: „Nem véletlen tehát, hogy amikor megkérték az orosz külpolitika lényegének definiálására, Alekszej cár külügyekkel foglalkozó főminisztere, Orgyin-Nascsokin (1605–1680) a 17. század közepén őszinte, szókimondó választ adott: »az állam területének növelése minden irányban, ez a Külügyminisztérium legfőbb feladata«.”
A Szovjetunió az érdekszférájának a területét terjesztette ki, és ebben a törekvésben már benne volt nemcsak az európai nagyhatalmi ambíció, hanem a Nyugat meghaladásának, valamint a globális egyetemességnek és a kizárólagosságnak a vágya is. A világ proletárjai egyesülnek, miután a munkásosztály nemcsak önmagát, hanem az elnyomóit is fölszabadítja. Ez egy olyan kísérlet volt, ami a mindenséget vette célba, és még azon is túlment: Oroszország legnagyobb baját is helyre akarta hozni, az orosz néplelket meggyógyítani. De erre a mérgezésre a szovjet gyógyszeres polcon is csak mérget talált. Úgy cselekedett, mint aki kényszerpályán van.
A szovjet expanzió mindenesetre értette azt (amit egyébként a cári Oroszország korábban annak ellenére sem értett meg, hogy időközben tagja volt egy előképnek tekinthető, viszont hatását tekintve néhány évtizedig működő európai biztonsági egyezménynek), hogy Napóleon európai egyesítési kísérlete után a csomagolatlan, nyers expanziónak már nem igazán van tere, de minimum sokkal több mint kockázatos. Európa (és később a világ) összefog, ahogy egyébként azt már Bonaparte is megtapasztalta. A rendszerbe a hódításnak ez a kockázata Vesztfália óta épül be.
A szovjetek ideológiai csomagolással készültek, amely a Szovjetunión is túlterjeszkedő rendszer peremén semmiképpen sem volt az élhető rend legitimációs komponense, tekintettel arra, hogy a szabadságot – bár létezőnek hazudta – megvonta. Mégis, ez a csomagolás a kliensállamokban is több évtizedet megélt mint kvázilegitimáció, »keleti hamisítvány«.
Más volt a helyzet ezzel a központi területen, ott nem volt szabadságdeficit-élmény. Az orosz lelkületet az atomhatalmiság, területi nagyság, az űrverseny, fegyverkezési verseny, az imperializmust legyőző világhatalmi ambíció tüzelte. Az ideologikus és hidegháborús propaganda a tervgazdaság teljesítményeiről szóló szuperlatívuszokkal egyetemben tetszetős volt a büszkeségre éhező orosz népléleknek.
A hatalommal szembeni feltétlen engedelmességre idomított és a nagyság szomjával beoltott nép a történelemben először annak érezhette magát, amire vágyott. Végre nem megvetettnek és legjobb esetben is csak megtűrtnek, hanem nagynak, a mindenkori legnagyobbnak, a végső beteljesülés és társadalmi katarzis letéteményesének. Az ezt sulykoló szólamok a vallásra jellemző patetizmusig fokozódtak, és egyfajta kommunista eszkatologikus horizonttá bontakoztak ki. A hatalom, a kommunista párt megadta a súlyos traumákat cipelő népléleknek azt az érzést, amitől az mámorosodhatott. Három pártvezető, illetve első titkár, Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev idejére esik ez az orosz életérzés.
Ha akarta, az átlagorosz is sejthette, hogy a valós kép nem oly tetszetős, mint a tálalás. A szovjet propagandának volt egy nyomasztóan átlátszó és visszatetsző, az emberléptékűségtől eltávolodott jellege. Ugyanakkor a Szovjetunióban is volt egy növekvő életszínvonal, ami összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint néhány generációval korábban Oroszországban, illetve a Szovjetunió első évtizedeiben, és e tekintetben az oroszok számára ez volt az összehasonlítási alap, nem az ellenség hivatalára kikiáltott Nyugat. A szovjet ember mint embertípus civilizációs nagyságának és világméretű küldetésének a hirdetménye, valamint az életszínvonal-emelkedés olyan igazolás volt, ami kitakarta a hatalmi propaganda áttetsző voltát és a hazugságáradatot.
A hazugsággal az orosz lelkület régen megtanult együtt élni. A marxizmus-leninizmusban a hatalom részéről a ködösítés, hazudozás a társadalmi kommunikáció részévé vált. Túl az egzisztenciális nyomoron, amivel az oroszoknak több évszázados tapasztalata van, a szellemi nyomor – hiszen a nép lelke egyébként sem racionális természetű – méltányos csereérték volt a nagyhatalmiság átélt érzése fejében. A hazugság lett az orosz néplélek hatalom által főzött vodkája.
A szerző a Felvidéken élő szociálpszichológus

Hát, még szerencse, hogy a Kremlnek manapság nincs pénze hvg360 előfizetésre, mert azonnal magukba néznének, majd kollektív öngyilkosságot követnének el!
Irigylem a felvidéken élő, szociálpszichológus széles- de még inkább éleslátását. Hol vásárolhatóak meg a szerző kötetei?
Én is ajánlanék neked egy anyagot, bár kétségtelen, nem szociálpszichológus jegyzi:

Orosz Történelmi Podcast • A podcast on Spotify for Creators

Rurik hercegtől Putyin elnökig -15perc orosz történelem minden héten

anchor.fm

 

[Robur]

Szentpéterváron gyakorolnak a győzelem napi parádéra. Hm...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

3. féltől származó sütik elfogadása

 

[kamm]

Szentpéterváron gyakorolnak a győzelem napi parádéra. Hm...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

3. féltől származó sütik elfogadása

 

[Yoda]

A nyugati média 100%ban, a magyar 90%ban az ukrán forrásokat böf.. kérődzi vissza, a nyilvánvaló baromságokat is, mint Kijev Szelleme, meg a 13szor megölt Tusajev.

Komoly különbség van a magyar média munkások meg a ukrajnai újságírók között.
De nézze meg a magyar televízió adásokat ahol közélettel meg külpolitikával foglalkaznak. Ha nincs rá ideje akkor a erről szóló internetes híreket.