A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Szimulátor, avagy honvédelmi fejlesztések - 12. rész - Utolsó adás - 2022.05.16. - Téma: Maróth Gáspár

23:35-től nézhető az online adás

Link majd egyszer lesz valamikor.
Most sikerült megnézni.

Az csak nekem tűnt fel, mivel indokolta az AV megvásárlását?? Hogy így tudjuk folytatni az Airbusszal közösen a legiipari, hadiipari fejlesztéseket, ahová már magyar mérnökök is bekapcsolódnak, továbbá az AVnek lesz Magyarországi hadiipari leágazása.

Eddig én mindig a Saab-Embraer-AV hármasra koncentráltam, de úgy latszik ezt megelőzi egy Airbus lépcső.
 
Hogy Maróth-ot bedarálják a HM alá az pedig mutatja, hogy miért küldte oda Orbán SzBK-t! Ez egy politikai megbízott, akit azért ejtőernyőztek oda, hogy szétlopja a könnyen titkosítható projektekből álló költségvetést a NER-nek, most, hogy a szankciós-válság és megvont EU támogatások miatt vissza kell fogniuk magukat sok téren, így más lenyúlható források után néznek. A Zrínyinek vége, a honvédelmi költségvetés szabad prédává vált egy teljesen fogalmatlan figura vezetésével, aki valami máshoz ért jól, amiben már bizonyított is a NER keretei között.
Köszönjük a felvilágosítást. Azért várjunk még egy kicsit ezekkel a konteókkal.
 
  • Tetszik
Reactions: Fundin and Blitz97
Ne sirassátok a Z2026-ot.

Csomó probléma volt eddig a HM-Honvéd PK-Kormányiroda-ITM közt, mert mindenkinek túl nagy önállósága és eltérő víziója volt, most ezeknek egy része legalább megszűnik (konkrétan tudok két olyan dealről, amit személyes nézeteltérések szabotáltak el, ez most nem lesz).

Ha valami, akkor gyorsabb és összefogottabb döntéshozatali struktúra, streamlineoltabb fejlesztési irányok várhatók.
Mi az a 2 deal?
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Ő itt Tünde, egyenruhát adtak rá, amit néhanapján visel is, alezredesi rendfokozatot ajándékoztak neki, amit nem tudja mit jelent, de jól hangzik, besorozták egy testületbe, aminek szakmai tartalmáról fogalma sincs (eddig kávét főzött és iratot rendezett) és hivatásbeniségéről pedig pedig nem is hallott soha. Tündi nem katona, semmi köze a katonasághoz. Nem is értem, hogy történhetett meg ez!
kat000.jpg
Szia,

Ne vesd vissza a rendfokozataban, megdolgozott erte: ezredes, nem alezredes (az altalad idezett cikk cime szerint alezredes, de a cikken belul tobbszor, kovetkezetesen ezredesnek irjak).
 
Ő itt Tünde, egyenruhát adtak rá, amit néhanapján visel is, alezredesi rendfokozatot ajándékoztak neki, amit nem tudja mit jelent, de jól hangzik, besorozták egy testületbe, aminek szakmai tartalmáról fogalma sincs (eddig kávét főzött és iratot rendezett) és hivatásbeniségéről pedig pedig nem is hallott soha. Tündi nem katona, semmi köze a katonasághoz. Nem is értem, hogy történhetett meg ez!
kat000.jpg

Ebben egyébként Blogennek momentán teljesen igaza van, tényleg szégyen hogy tartalékos alezredes lett csak azért mert megyei kormánymegbízott. Egyszer láttam élőben, a zubbony alá "elfelejtett" gyakorlópólót felvenni (lehet itt is ez volt, csak legalább felhajtotta a gallért), amikor meg elvonult előtte egy alakzat (valami rendezvényféle volt még pár éve) a mellette álló főtörzstől kérdezte hogy most akkor neki is kéne-e tisztelegnie (a főtörzstől tudom hogy ez elhangzott).
 
azért ezzel már Vadaira mérföldeket ver :D:D legalább megkérdezi mi a protokol és tiszteleg ha kell... nem pedig rikácsol róla hogy ez mi halál és hogy neki nem tetszik ...
 
Ezt csak ide bedobom megrágni, de úgy érzem megint nagyon okosnak akarnak tűnni a háfféggénél
 
Ezt csak ide bedobom megrágni, de úgy érzem megint nagyon okosnak akarnak tűnni a háfféggénél
"Szakmai körökben úgy látják, hogy Magyarország nem döntötte el, hogy missziós-expedíciós műveletekre fókuszáljon, vagy területvédelemre rendezkedjen be"

Tök egyértelműen terület védelem és ezt sem a mi találtuk ki, hanem a NATO kérés volt - amivel nyilván nem nehéz egyetérteni.
A missziós szakasz a Honvédség és NATO történetében az afganisztáni kivonulással véget ért, ez a feladatkör egyértelműen háttérbe szorult.
 
Ezt csak ide bedobom megrágni, de úgy érzem megint nagyon okosnak akarnak tűnni a háfféggénél
Én azt mondanám, hogy aki csak egy hangyapöcsnyit is képben van az üggyel, azelőtt egy ilyen cikkel nagyon csúnyán elássa magát, egy valaha szebb napokat is megért sajtótermék.
 
"Szakmai körökben úgy látják, hogy Magyarország nem döntötte el, hogy missziós-expedíciós műveletekre fókuszáljon, vagy területvédelemre rendezkedjen be"

Tök egyértelműen terület védelem és ezt sem a mi találtuk ki, hanem a NATO kérés volt - amivel nyilván nem nehéz egyetérteni.
A missziós szakasz a Honvédség és NATO történetében az afganisztáni kivonulással véget ért, ez a feladatkör egyértelműen háttérbe szorult.
Meg ne magyarázd már! Ezzel a fossal nem kell foglalkozni. Én bírtam korábban a HVG-t, de iszonyú mélyre süllyedtek.
De ha már mégis egy félmondatra:
Azzal akarja a képzelt tanácstalanságot megmagyarázni, hogy vettek A319-est, meg vettek harckocsikat?
Édesistenem... o_O
:eek: :cool:
 
Azért ne kapj már agyvérzést! :p
Annyit nem ér... :)
 
Én írtam SZBK meghallgatásáról a cikket a Portfolio-ra: a HX3 konkrétan nem hangzott el, hanem Kósa egy "közös, V4-es, 155 milliméteres, önjáró kerekes tüzérségi eszközről" beszélt.

A HX3 csak saját speki, eddig annak a beszerzéséről tudok, ami megfelel a fenti kritériumoknak.

Amúgy V4 együttműködés lehet ezen a téren eszközbeszállítás, digitalizáció, stb. terén simán. Aztán ugye Szlovákiában is lesz RM-üzem.
@Green Leader olvastam hogy szóba került a meghallgatáson a hadsereg bővítése, életpálya modell és a szolgálati nyugdíj is.
Erre milyen választ adott?
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
Remélem, megszünteti az összeférhetetlenséget.
Az viszont tetszik, hogy volt tartalékos katona, legalább vonzódik a területhez. Simán elmehetett volna helyette vitorlázni Balira.
 
Ezt csak ide bedobom megrágni, de úgy érzem megint nagyon okosnak akarnak tűnni a háfféggénél
A hetivegyesgeciségnek a szar se elég büdös, ha az nem libsibolsi szar.