Azt viszont nem veszed figyelembe, a hidegháborúban, kb azzal számoltak, bármikor kitörhet egy háború. Ha kell 1-2 napon belül mindenki elhagyhassa a laktanyát.
Az utóbbi 20on X évben még van egypár kb 20 fős gk-ugyal itthon.
2000es években 1+1 órás beérkezése/indulással.
Ami ha BTR-es kivonulás volt, meg sem valósulhatott.
1 óra alatt eligazítást/btr lőszer raktárba/ott bemalhazas.
Ráadásul nálunk a + lőszer/cuccunk/mi már nem is fért a gépekbe.
Ezt utána felemelték valami 6 órára.
Ezen páran úgy felbátorodtak, vissza sem értek riasztásnál!
Ez többször jelentett problémát.
Az meg milyen állapotban vannak a gépek, igen pénz és állomány létszám/akarat/szaktudás kérdése.
Tatán amúgy többször volt az időmben(2013ig) vízi átkelés gyakorlat.
Sajnos ezen mi lövészek sosem vettünk részt. Realitás
És volt 6 gépet kapart össze az 1 lövész.
Abból 2 lerohadt a 10km és úton.
Gondolhatod nem a vízi képesség volt a lényeg.
Hogy most milyen állapotban vannak, nemtudom.
Gondolom/ remélem ha t72-esbol összekapartk jópár dbot, a btr-ekre is volt pénz/akarat.
Nyugaton a vízi átkelés ilyen módja jóideje nem prioritás.
Főleg mivel 90 óta Irak kivételével igazi összhaderőnemi harcot nem vívtak(tunk).
Ruszkiknál meg emberélet annyira nem számít.
Kínát megnézném milyen szinten van ténylegesen ezen a téren.
A hidegháború egy agyrém volt. Nálunk, Szombathelyen, a HKSZ begyakorláskor talán 30 perc volt arra, hogy a riadó elhangzása után tokkal, vonóval, elhagyjuk a laktanyát. Megkoptak már az emlékeim, hogy mikor, mennyire sikerült ez, amikor HKSZ volt. Nagyjából elég gyorsan ment, minden, de nem tudom a normaidőt hogy tartottuk. Mivel mindenki tudta mi a dolga, mit csináljon, hova kell mennie. A harcjárművek hadrafoghatósága ott nagyságrenddel jobb volt mint ma a Honvédség régi orosz vasai tekintetében ami van. Minden harcjárművünk működött, ha jól emlékezem vissza. Az M zárolt technikába a lőszerjavadalmazás is benne volt teljesen feltöltve. A vezetők csak az indító akkumulátorokat vitték le, mikor riadó volt, mert azokat a fegyverszobában tároltuk. Figyelembe véve egy dandár méretet, szerintem egész jól működött a rendszer. Hülyeségnek éreztük persze, hogy pillanat alatt atomháború lesz és perceken múlik minden, mikor hagyjuk el a laktanyát. Ma már annak tudatában ,hogy Szombathely is atomcélpont volt, lehet nem volt akkora hülyeség, mint akkor gondoltuk fiatalon. Kivonulás a dandár várakozó állásba történt, szemben az osztrák határral, ahhoz elég közel. Talán 30 km-re Szombathelytől, a váti erdő mélyére. Ahol az erdei utak mentén, adott távolságban ki voltak vágva a fák, harcjármű méretben. Megvolt a beálló helye mindennek, bár már nem pontosan emlékszem minden részletre. Hogy itt megúsztuk volna, a várost ért esetleges atomcsapást, hát passz. ...