[BIZTPOL] Magyarország

Leírnád, mit takar ez az ún. "jó kompromisszum"?
Mit adunk, mit kapunk? Mikor? Milyen garanciát vállalnak a felek?
Megkapjuk az amúgy is nekünk járó pénzt, amit a jogállamosok nem mellékesen teljesen jogszerűtlenül tartanak vissza, cserébe ugye feladunk valamit amit védendő értéknek tartunk és amiért nem adták ide eddig jogtalanul a pénzünket. Kiváló kompromisszumnak sejtem.
 
Nem fognak NATO haderők állomásozni hazánkban
A Mandiner kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány engedélyezi „a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését, közölte: nem telepítenek NATO erőket hazánkba, de hazánk minden hadgyakorlatot támogat és részt vesz. A NATO kérésére a keleti határainkat az Észak-Atlanti Szövetséggel együtt védjük.
De ezt csak a turbómagyar kurucos ex-lyobbikosoknak volt nehéz elsőre felfogni?

Sose értik meg, hogy nem az van, mint a lyobbik esetében volt, hogy mondtak valamit, aztán annak a totális ellenkezőjét, majd kikötöttek Gyurcsány mellett, hanem kimondják:
  • nincs lótifuti Ukrajnába Magyarországon át
  • nincs fegyverszállítás
  • nincs állomásoztatás, mint 1945-1991 között ideiglenesen SE

stb.

Ők komolyan azt látják bele, amit a kurucon bele akarnak láttattatni. Ez nem olyan, hogy Orbán azt mondja nincsenek a felsoroltak, majd elmegy baráti tvbe és azt mondja, hogy mégis szállítunk fegyvert, mégis engedélyezve van minden amit nem engedtünk. Ezt pont azok nem értik vagy nem AKARJÁK soha megérteni, akik mindig magukból indulnak ki, mármint a politikusok, aztán jön a kuruc, és egymás nyálát törölgetik egymásról olyan heves a vita azon, ami egyértelműen ki lett mondva febr24 óta. Egyszerűen egyeseknek kellenek a százalékok, mert kevés az a 6. Mindezt azért, hogy elbizonytalanítsanak embereket: ugye, megmondtuk, mégis szállít, állomásoztat meg a többi baromság, ugye meg. Pedig a nagy lóf.szt!

Ha van valami amiben ez a kormány következetes és nem véletlen, hogy nekik van kétharmaduk, nem másnak, akkor az az ukrán háború.

Most volt Gulyás a kormányinfón, mindent tökéletesen elmondott. Csak aki hülye, vagy aki mást akar belehallani, az nem fogja fel.
 
De ezt csak a turbómagyr kurucos ex-lyobbikosoknak volt nehéz elsőre felfogni?
Gulyás: keleti határunkat már NATO-katonákkal közösen védjük
Forrás: https://kuruc.info/r/2/245015/
 
Ha már minden szar meg hazaárulás, ugye, akkor íme egy kép a RHCP szerdai koncertje kapcsán - ahol 50k nép volt jelen - a jegyárakról:

288475003_1039680343325930_6001321103931746449_n.jpg

Csak reménykedni merek, hogy az nem Jákob a képen az első sorban ...

Szar az euró, minden szar, és mégis:
 
De ezt csak a turbómagyar kurucos ex-lyobbikosoknak volt nehéz elsőre felfogni?

Sose értik meg, hogy nem az van, mint a lyobbik esetében volt, hogy mondtak valamit, aztán annak a totális ellenkezőjét, majd kikötöttek Gyurcsány mellett, hanem kimondják:
  • nincs lótifuti Ukrajnába Magyarországon át
  • nincs fegyverszállítás
  • nincs állomásoztatás, mint 1945-1991 között ideiglenesen SE

stb.

Ők komolyan azt látják bele, amit a kurucon bele akarnak láttattatni. Ez nem olyan, hogy Orbán azt mondja nincsenek a felsoroltak, majd elmegy baráti tvbe és azt mondja, hogy mégis szállítunk fegyvert, mégis engedélyezve van minden amit nem engedtünk. Ezt pont azok nem értik vagy nem AKARJÁK soha megérteni, akik mindig magukból indulnak ki, mármint a politikusok, aztán jön a kuruc, és egymás nyálát törölgetik egymásról olyan heves a vita azon, ami egyértelműen ki lett mondva febr24 óta. Egyszerűen egyeseknek kellenek a százalékok, mert kevés az a 6. Mindezt azért, hogy elbizonytalanítsanak embereket: ugye, megmondtuk, mégis szállít, állomásoztat meg a többi baromság, ugye meg. Pedig a nagy lóf.szt!

Ha van valami amiben ez a kormány következetes és nem véletlen, hogy nekik van kétharmaduk, nem másnak, akkor az az ukrán háború.

Most volt Gulyás a kormányinfón, mindent tökéletesen elmondott. Csak aki hülye, vagy aki mást akar belehallani, az nem fogja fel.
Legyen igazad.
Megváltoztatták a kormányrendeletet...
 
A kormánynak sikerült újabb szintre emelni a zsidóbérencség fogalmát: még a palesztinok támogatását is blokkolták
Forrás: https://kuruc.info/r/2/244992/
A céljaink eléréséhez szart se ér a palesztin simogatás. Már bocs hogy ilyen direktbe írom ezt nem megsértve a palesztinokat. Ne felejtsd el szaúdi Arábia is a zsidók szövetségese már, az állam nem moralizál hanem érdekei szerint barátkozik.
 
Jaja. Mit dobunk be ebbe a jó kompromisszumba?
Gulyás 1 példát mondott. Az egyszereplős közbeszerzéseket 15% alá nyomjuk.

Ott kapnak léket mindig a jogállamisági szempontok, amikor a konkrétumok szinthén kell tárgyalni. Vagy hiz a kormány 1 példát, mely Uniós államokban működik ugyanúgy, vagy konkrét intézkedést hozunk. Ezért van az, hogy ezekről nem szívesen tárgyalnak. Ráadásul Nabracsics jól ismeri a belső működési elveket, gyakorlatot, sőt valszeg van belsős infója is.
 
Melyik állítása nem igaz a cikknek?
Bekopiztam, mit nyilatkozott erről ma Gulyás.
Nem fognak NATO haderők állomásozni hazánkban
A Mandiner kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány engedélyezi „a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését, közölte: nem telepítenek NATO erőket hazánkba, de hazánk minden hadgyakorlatot támogat és részt vesz. A NATO kérésére a keleti határainkat az Észak-Atlanti Szövetséggel együtt védjük.
Ebből kiindulva konkrétan a cikk cime sem.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Ha már minden szar meg hazaárulás, ugye, akkor íme egy kép a RHCP szerdai koncertje kapcsán - ahol 50k nép volt jelen - a jegyárakról:

288475003_1039680343325930_6001321103931746449_n.jpg

Csak reménykedni merek, hogy az nem Jákob a képen az első sorban ...

Szar az euró, minden szar, és mégis:
A Budapesti KISS koncertre 450.000 a legdrágább jegy, a következő meg 300.000. Persze van 15.000-ert is.
 
  • Hűha
Reactions: hete
Én leszarom őket. 1x hozzájuk is eljut a tél. Mondjuk idén novembertől ...

Én arra tippelek, hogy "véletlenül" azért vannak most a karbantásos-műszakis kapacitás-csökkenések az orosz gázvezetékeknél Ny-Eu-s irányba, hogy "kicsit" csőkkentsék a téli betárolást, és igy "kisebb mellénnyel" megy neki a téli politizálásnak Németország és az EU.

...és teljesen igazuk van!

.
 
Melyik arab állam támogatja a magyar kisebbségeket? Melyik arab állam állt ki a magyar kisebbségek mellett?
Háát, most hogy így kérded egyik sem. De inkább nem kellenek ide.
A törökök voltak az egyetlenek akik kiálltak a székely autonómia mellett.
Mondjuk a törökök miatt kisebbség a székely.
Az összes szankciót úgy kellett volna megszavazni, hogy alapfeltétel legyen a pénz a számlánkon. Enélkül csak baleknak számítunk. Ennyit a "szabadságharcról"."
Pontosan
Nem fognak NATO haderők állomásozni hazánkban
A Mandiner kérdésére azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány engedélyezi „a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését, közölte: nem telepítenek NATO erőket hazánkba, de hazánk minden hadgyakorlatot támogat és részt vesz. A NATO kérésére a keleti határainkat az Észak-Atlanti Szövetséggel együtt védjük.
A Tengelyhatalmak reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését, közölte: nem telepítenek Wermacht erőket hazánkba, de hazánk minden hadgyakorlatot támogat és részt vesz. A tengelyhatalmak kérésére a keleti határainkat a Tengelyhatalmakkal együtt védjük.
Szálasi: 1944 március végén, a Margaretha hadművelet lezárulta után.
Jaja. Mit dobunk be ebbe a jó kompromisszumba?
Mi adjuk a lovat, ők meg a faszát. Remek kompromisszum.
Leírnád, mit takar ez az ún. "jó kompromisszum"?
Mit adunk, mit kapunk? Mikor? Milyen garanciát vállalnak a felek?
Csak kicsit basznak seggbe
Megkapjuk az amúgy is nekünk járó pénzt, amit a jogállamosok nem mellékesen teljesen jogszerűtlenül tartanak vissza, cserébe ugye feladunk valamit amit védendő értéknek tartunk és amiért nem adták ide eddig jogtalanul a pénzünket. Kiváló kompromisszumnak sejtem.
Pontosan
Ha már minden szar meg hazaárulás, ugye, akkor íme egy kép a RHCP szerdai koncertje kapcsán - ahol 50k nép volt jelen - a jegyárakról:

288475003_1039680343325930_6001321103931746449_n.jpg

Csak reménykedni merek, hogy az nem Jákob a képen az első sorban ...

Szar az euró, minden szar, és mégis:
Ez amúgy mit bizonyít?