Az idei Tour különlegessége, hogy a történelem folyamán első ízben a dán fővárosból, Koppenhágából indul útnak a mezőny. Eredetileg az idei évben adott volna otthont a Grande Départ-nak a kikötőváros, azonban a labdarúgó Eb elhalasztása miatt – amely során Koppenhága is rendezett mérkőzéseket – el kellett csúsztatni az eseményt. Dániában egy rövid időfutammal rajtol a mezőny, amit további két oldalszeles, sík szakasz követ – ami nem meglepő, hiszen az egész ország legmagasabb pontja mindössze 171 méter. Ennek fényében valószínűsíthető, hogy az első napok a sprinterekről fognak szólni, és nem kis csatákat láthatunk majd a célegyenesekben. Az utazás miatt rögtön a negyedik nap pihenőnap lesz, hogy aztán Franciaország északkeleti csücskéből, Dunkirk-ből folytassa útját a mezőny.
Akkor már az elején izgalmas lehet, mert ha befúj az oldalszél és szétszakad a mezőny, akkor néhány összetett esélyes is kellemetlen időhátrányba kerülhet...Dániában egy rövid időfutammal rajtol a mezőny, amit további két oldalszeles, sík szakasz követ...
Régen minden jobb volt....![]()

Az a tengerfeletti hidas történet egy jó kis oldalszéllel izgalmas leszAkkor már az elején izgalmas lehet, mert ha befúj az oldalszél és szétszakad a mezőny, akkor néhány összetett esélyes is kellemetlen időhátrányba kerülhet...
Igen, mert akkor még voltak esélyes hazai versenyzők, viszont a mai franciák már csak 1-1 szakaszt vagy kisebb értékű trikót tudnak "összetekerni"...Merx, Anquetil idejében azèrt a Tour nèpszerübb volt...
11 szakasz lesz még érdekesaz új kockaköves rész is izgalmas lehet.
A 7 szakasz pedig Tv elé ültetős rész lesz. 20 % /10 kilométerren nah az még nekik is érdekes lesz.
![]()
És megint!Leányaink térdre kényszerítették a bolygó hollandusokat.
Col du Télégraphe ( Francia hadsereg egyik hegyi kiképző központja van itt. Innen indul a téli sífutó tesztpálya.) látszik a völgyből az autópályáról...11 szakasz lesz még érdekes
![]()
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..