A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ebben egyetértünk. A határvadászoknál lehet hogy nem lesz előírás hogy több foga legyen mint füle?
A határvadász kifejezés inkább propaganda. Nem hiszem, hogy ezek az emberek a volt HŐR-höz fogható kiképzést, eszközhasználatot meg nem tudom én mit fognak tanulni. A valóságban inkább teljesen egyszerű felszereléssel járőrpárokat fognak adni, meg gépkocsit vezetni. Azt hallottam a rádióban, hogy a tiszteket a készenléti rendőrség fogja adni a határvadász állományba. Ha készenlétis tisztek megfogják az állományt, akkor kevésbé képzett vagy teljesen más végzettségű emberekből is sok olyan járőrpár alakítható ki, akik arra jók, hogy felfedezzék a bajt, és erősítést hívjanak. A közmunkásokat elfelejtitek. Ha valaki önkormányzati lombsöprögetésből tengeti a mindennapjait, annak igenis perspektíva egy 260 vagy afölötti fizetés, amit emlegetnek, ha lazítanak a bekerülési szabályokon. Itt jegyezném meg, hogy egy kezdő tanárnak is perspektíva lehet egy 260 ezer körüli bér: a kezdő tanár főiskolával (BSC BA-val) 195 ezer bruttót kap az első 4 évben, MSC/MA-val/egyetemmel 203 ezret. És bsc-nél 12 év szakmában töltött gyakorlat után éri el a szédítő 255 ezer Ft-ot, msc-vel pedig 6 év után. Lehet, hogy a kiábrándult földrajz tanárok fogják visszaverni a migráncsok támadó hadait a végeken.
 
Hát igen, ez szomorú hogy a tanároknak ez pénzben perspektíva. Valószínűleg azonban nem fogják törni magukat hogy beléphessenek. A honvédség sincs tele tanárral pedig jobb a fizetés. Akit én ismerek tanárt és belépett a seregbe vagy a rendőrségbe 1-2 év alatt le is morzsolodott.

Személy tapasztalat hogy az első hideg tél meg esős ősz majd megrotàlja a jelentkezőket. Szóval a 2000 fős szervezetben nyugodtan számoljanak évi 400 fős fluktuàcióval.
 
A határvadász kifejezés inkább propaganda. Nem hiszem, hogy ezek az emberek a volt HŐR-höz fogható kiképzést, eszközhasználatot meg nem tudom én mit fognak tanulni. A valóságban inkább teljesen egyszerű felszereléssel járőrpárokat fognak adni, meg gépkocsit vezetni. Azt hallottam a rádióban, hogy a tiszteket a készenléti rendőrség fogja adni a határvadász állományba. Ha készenlétis tisztek megfogják az állományt, akkor kevésbé képzett vagy teljesen más végzettségű emberekből is sok olyan járőrpár alakítható ki, akik arra jók, hogy felfedezzék a bajt, és erősítést hívjanak. A közmunkásokat elfelejtitek. Ha valaki önkormányzati lombsöprögetésből tengeti a mindennapjait, annak igenis perspektíva egy 260 vagy afölötti fizetés, amit emlegetnek, ha lazítanak a bekerülési szabályokon. Itt jegyezném meg, hogy egy kezdő tanárnak is perspektíva lehet egy 260 ezer körüli bér: a kezdő tanár főiskolával (BSC BA-val) 195 ezer bruttót kap az első 4 évben, MSC/MA-val/egyetemmel 203 ezret. És bsc-nél 12 év szakmában töltött gyakorlat után éri el a szédítő 255 ezer Ft-ot, msc-vel pedig 6 év után. Lehet, hogy a kiábrándult földrajz tanárok fogják visszaverni a migráncsok támadó hadait a végeken.
260.000 bruttó nem a határvadász fizetésekre vonatkozik. Ezt a sajtó sikeresen összemosta. A hatarvadász fizetésekről a kövi 1-2 hétben a belugyminiszter javaslata nyomán lesz döntés.
 
Szia,

Egy kicsit elszamoltad: 227 emberenkent egy indito (500 000 emberenkent 2200 db).
(Marmint ha a tartalekosokat is embernek tekintjuk :))
Nem számoltam el magam. Azt írtam, hogy rajonként van egy RPG-7 ami igaz is. Te számoltad el magad azzal, hogy azt vetted alapul, hogy az 500.000 ember az mind lövész rajokba kerül ami nem igaz. Ennek az 500.000-nek még a fele sem volt lövész katona. Ebből az 500.000-ből minden haderőnem és fegyvernem kapott volna harcoló, harctámogató és harcbiztosító feladatokra, hogy a törzsről ne is beszéljek.
 
A közmunkásokat elfelejtitek. Ha valaki önkormányzati lombsöprögetésből tengeti a mindennapjait, annak igenis perspektíva egy 260 vagy afölötti fizetés

Leszámítva, hogy aki közmunkás még mindig, az valószínűleg beállt arra a baksisra, és nem véletlenül nem mondjuk a mezőgazdaságban dolgozik sokszorosáért.

a kezdő tanár főiskolával (BSC BA-val) 195 ezer bruttót kap az első 4 évben, MSC/MA-val/egyetemmel 203 ezret. És bsc-nél 12 év szakmában töltött gyakorlat után éri el a szédítő 255 ezer Ft-ot, msc-vel pedig 6 év után. Lehet, hogy a kiábrándult földrajz tanárok fogják visszaverni a migráncsok támadó hadait a végeken.
Marhaság.
Láttam tanári fizetési papírokat, nem alamizsnáért vannak ott.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
a kezdő tanár főiskolával (BSC BA-val) 195 ezer bruttót kap az első 4 évben, MSC/MA-val/egyetemmel 203 ezret. És bsc-nél 12 év szakmában töltött gyakorlat után éri el a szédítő 255 ezer Ft-ot, msc-vel pedig 6 év után.
netto 207-el kezdenek , legalább nézz rá a bértáblájukra... (párom tanár :) ) nem mondom hogy sok de azért már 2-3 éve nem olyan szar a helyzet mint amit írsz
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Miért van az, hogy ellenzékben pártállástól függetlenül a politikusok úgy általában képesek logikusan beszélni, érvelni, de ahogy hatalomra jutnak azonnal homlokegyenest mást cselekszenek mint amit előtte mondtak?
Más: bizt.őrként Bp és vonzáskörzetében 1300-1500 Ft/órával, vidéken (Bp-től 100-150 km) 1300-1100 Ft/órával, ennél távolabb már 850-1100 FT/órával lehet számolni nettóban. És akkor nem kezdem el részletezni, hogyan trükköznek a bejelentésekkel, stb...Szóval Bp kivételével nehezen tudom elképzelni a 400.000-s fizut bruttóban, amiről a jobbikos beszélt.
 
Amíg beakarsz jutni egy nő bugyijába addig Maldív szigeteki nyaralásról beszélsz.
Amikor bent vagy, már csak Balatonalmádi valósul meg.
 
En az elmult hetekben kiderult dolgok alapjan 5-8 ezer koze saccolom, viszonylag nagyvonaluan (azaz mondjuk a dandar muszaki zl is ide sorolom.)
Verfagyasztoan alacsony.
1: műszakit én nem.
2 : Tata 6-700/Szolnok 600/hódmező,Debrecen mondjuk 1000

Mindenféle alakulatok Győr/lecsó/pápa/ Szolnok stb őr/vadászpilóta/légvédelmi rakéták stb. 1000

Én azt számolom aki ténylegesen harcoló.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
1: műszakit én nem.
2 : Tata 6-700/Szolnok 600/hódmező,Debrecen mondjuk 1000

Mindenféle alakulatok Győr/lecsó/pápa/ Szolnok stb őr/vadászpilóta/légvédelmi rakéták stb. 1000

Én azt számolom aki ténylegesen harcoló.
Ertem. En vedekezo konfliktusbol indultam ki, ott a muszakiak stb siman harcolo alakulatok lesznek.
 
"Puha-Pöcs"/Stratégiai-Nyugalom csapatunk nem nagyon mer élni a kétharmad adta lehetőséggel, az ehhez bőven elegendő --választások után immár "mukanélküli"-- évi 100 milliárd HUF-ért rendelkezésre álló médiagépezettel, hogy fontos, hosszútávú célok érdekében pillanatnyi politikai kockázatot vállaljon!!!

Ilyen "kérdésekben" szeretnék a pesszimista, baljós sejtéseimmel tévedni!!!

Gyerünk már, "Puha-Pöcsök"!!! Okozzatok már végre --jó értelemben is-- csalódást!!!:hadonaszos: :hadonaszos::hadonaszos:

.
 
U.I. az előzőhöz:
  1. Hasznos tartalommal feltöltve,
  2. egy egyértelműen a jövőt szolgáló, jól felépített,
  3. kb. egy-tanévnyi honvédelmi/nemzetépítő képzés,
  4. MOST abszolut indokolt, és szerintem minden kockázat nélkül bevezethető.

Ilyen időkben
  1. jókor,
  2. jól meghozott,
  3. jól végrehajtott döntésekkel
lehet kanyarban előzni!!!
Most az ilyen unortodox --szinte hagyományosan jó FINESZ-es/FIDESZ-es-- döntéseknek lenne/van itt az ideje!

.