Én ezzel vitatkoznék egy kicsit.Ahogy a nyugati katonai elemzők többsége várta, elviekben Oroszországnak pár nap alatt el kellett volna foglalnia Ukrajnát. Ez persze több milliós polgári áldozattal járt volna az ország egy füstölgő romhalmaz lett volna.
"Pár napos" győzelmet csak akkor érhettek volna el, ha másik kormányt ültetnek hatalomba + a hadsereg egy jelentősebb része átáll/leteszi a fegyvert (ezzel számoltak, mivel eleinte a laktanyákat nem támadták, ez alól csak az azov és néhány másik "regiment" volt kivétel). Szóval nem lett volna feltétele a több millió halott; egyébként ilyen sok halott ennyi idő alatt, legfeljebb atommal lett volna lehetséges. "Pár hét" lett volna akkor, ha a nagyobb városokat körbekerítik és a vidék jelentős részét elfoglalják, s mondjuk olyan városokat, mint Zaporizzsja, Mikolajiv, Szumi, Csernyihiv stb. menetből bevesznek, de a vidék tartása, a helyi lakosság támogatása nélkül, ennyi katonával kb. lehetetlen. Eleve egy 35-40 milliós országról beszélünk 200e katonával (nem számolva a dnr lnr egységeit) ez azt jelenti, hogy ~200 emberre jut 1 katona (de legyen mindennel együtt ~100ember/1 katona).
Szvsz ezen esetekben is legfeljebb az "aktív" szakasz ért volna véget, mert utána ukrán szabotázs-akciók sorozata következett volna be.
Én úgy vélem, hogy az oroszok csak akkor érhetnek el komoly sikert, hogyha az általam leírt opcióból valamelyik megvalósul (hatalomváltás - orosz szemszögből pozitív irányba -, illetve a katonaság fegyverletétele), mivel a totális mozgósítást én lényegében kizárnám. Ha akarták volna, már meglépték volna, hogy erre sorkerüljön a jövőben nagyon kis valósznűséggel bekövetkező forgatókönyveknek kellene megvalósulni. *Itt ami még komoly befolyásoló tényező lehet, az esetleg fellépő lőszer- és üzemanyaghiány ukrán oldalról.
Jelenleg Anglia is zuhan. A legtöbb chart 1979-ig követi vissza a font/usd árfolyamot, s ezeken az látható, hogy ennél gyengébb a font a dollárral szemben csak 1985-ben volt.A Brexit nem ezért volt kitalálva és végigjátszva hogy Anglia ne zuhanjon együtt az Eu-val?
*Szerk.