Marhaságokat irkálsz.
Minden országban beszélnek írnak szenzáció hajhász, pánik keltő cikkeket.
A tényekre, számokra koncentrálj.
Bődületes marhaság, amit a tőzsdei árról írsz.
Annak emelkedése ugyanis tavalya augusztusban kezdődött, jóval a háború előtt, amikor Putyin szándékosan kevesebb gázt juttatott az EU piacra. Készült a háborúra, már akkor a tárolók feltöltését próbálta akadályozni, hogy jobban tudjon zsarolnii februárban.
Nem jött be!
Akkor sem.
Most sem fog, ehhez túl kevés a kivont 10%, aminek a nagy részét elviszi a fogyasztás csökkenés. Valamint az egyéb források.
Ezt Putyin már tudja, ezért kezdik azt terjeszteni, hogy akkor majd 24-ben fagyunk meg.
Az ipar egyes szereplői valóban nehéz helyzetben vannak, de ne felejtsd a TŐZSDEI ÁR csalóka.
Ezt is tudja mindenki, Putyin ezért szeretné sokáig magasan tartani a tőzsdei árat.
Ezért kell a PÁNIK.
Cikkek, statisztikák, fórumozók segítségével.
A tárolók adatai alapján egyértelmű, hogy elég a gáz tél végéig!
Úgy, hogy a valós fogyasztás csökkenés nincs beleszámolva, úgyhogy ne állíts valótlanságokat!
Senki nem hülye!
Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön kijelentette, hogy az Európai Unióba irányuló orosz gázexport 50 milliárd köbméterrel csökken az idén - jelentette az Interfax hírügynökség. Viszonyításképpen a tavalyi évben az orosz gázexport az EU-ba mintegy 150 milliárd köbmétert...
www.portfolio.hu
Hiába tolod a pánik propagandát.
Vesztett a ruszki!
A kárpátaljai magyarság legkedveltebb híroldala! Hírek Kárpátaljáról, Ukrajnából Önnek!
karpathir.com
Az, hogy te vagy én fázni fogunk, senkit nem érdekel.
Túléltük a nácikat, kommunistákat, túl fogjuk élni ezt is.
Ha Putyin energiával zsarolhatná Európát az nagyon csúnya háborúkat, történelmi szempontból Európa végét jelentené.
Ugyanis a következő háborúját is a gáz és más exporttermékek árának emelésével kezdené.
Az nem túl fényes jövő nekünk. Ezért meg kell vele értetni:
NEM TUD MINKET ZSAROLNI !