A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ez alapján, amiről az interjú szól az jut eszembe, hogy nesze semmi, fogd meg jól. Mert az egyébként régebben, több cikkben is nagyon tehetségesnek tartott katonát, mintha félreállították volna, hogy ne zavarjon be a különféle nem hagyományos harcászati elképzeléseivel. Kapott egy irodát, ahova kinevezték valami nehezen megfogható szervezet élére. Amiről nehéz megmondani mit is akarnak konkrétan csinálni. Amolyan, mi is vagyunk és kész. Nekem olyan parkolópályának tűnik amit csináltatnak vele most. Egy komoly tapasztalattal rendelkező különleges műveleti tábornokot, csak úgy berakni egy irodába, egy nem a szakterületével foglalkozó, valami élére. Persze, lehet én voltam kissé felületes és nem értettem a cikk lényegét.
 
Hát pl. annyival, hogy időközben törvényben rögzített menetrend lett rá, hogy elérjük a GDP 2%-át.
És az elérése előtt, vagy után rendeltünk rengeteg sokkal drágábban megvásárolt, sokkal drágább lőszerrel szerelt, hasonló infra igényű felszerelést, amivel szemben akkor 1 eur lett volna beszerzési költség és a többi a tényleges pénz? Értem, hogy nagyüzemben talicskázták a pénzt akkoriban (is), sokkal inkább, de azért ne játsszuk már el, hogy nem az akarat hiányzott, aminek a következtében nem is kértünk ezekből. Nem Bronx alsón élünk tudtommal.
 
És az elérése előtt, vagy után rendeltünk rengeteg sokkal drágábban megvásárolt, sokkal drágább lőszerrel szerelt, hasonló infra igényű felszerelést, amivel szemben akkor 1 eur lett volna beszerzési költség és a többi a tényleges pénz?
Itt azért bőven a 2000-es évek elejéről beszélünk - tudtommal. Ott és akkor tényleg nem lett volna pénz üzemeltetni. Ugyan azt a mennyiséget a meglévő 72-esekből is ki tudták állítani - sokkal olcsóbban..
Nézd meg, hogy mi lett az NDK-s Mi-24-esekkel. Ott voltak, volt ember, és mégis, gyakorlatilag érintetlenül telt le az üzemidejük.
Értem, hogy nagyüzemben talicskázták a pénzt akkoriban (is), sokkal inkább, de azért ne játsszuk már el, hogy nem az akarat hiányzott, aminek a következtében nem is kértünk ezekből. Nem Bronx alsón élünk tudtommal.
Ez kb. ugyan az a konstrukció lett volna, mint annak idején az UH-1-esek.
Az, hogy valamire lett is volna akarat, ha tudták, hogy pénz meg biztosan nem, akkor minek kérjék?
 
Itt azért bőven a 2000-es évek elejéről beszélünk - tudtommal. Ott és akkor tényleg nem lett volna pénz üzemeltetni. Ugyan azt a mennyiséget a meglévő 72-esekből is ki tudták állítani - sokkal olcsóbban..
Nézd meg, hogy mi lett az NDK-s Mi-24-esekkel. Ott voltak, volt ember, és mégis, gyakorlatilag érintetlenül telt le az üzemidejük.

Ez kb. ugyan az a konstrukció lett volna, mint annak idején az UH-1-esek.
Az, hogy valamire lett is volna akarat, ha tudták, hogy pénz meg biztosan nem, akkor minek kérjék?
Mert szegények voltunk mi? Akkor mit van ábrándozás arról, hogy milyen jó helyzetben voltunk a többi környező állammal szemben? Illetve miből voltak a nokiásfobozok? Illetve a rendre agyvárzást okozó MÁV vezér végkielégítések, stb...? Szóval nem az akarat hiányzott, hanem a pénz mi mert szegények voltunk igaz? :D
 
Még azt sem tudjuk mi lett vele! :(
Gondolom itt lehetne vele esetleg szót váltani:

Budai Polgári Szalon
Fő utca 28, Budapest 1011

Nem gondolom, hogy nem jelzésértékű volt a póló.
316553818_676841680683562_6728389280063533172_n.jpg

Sajnos még nem volt időm kísérletet tenni, mert elnyelt a munka, de nemsokára lesz kis pihenőm.
 
Egyszer, 3 héttel ezelőtt meghívták vendégnek. Szerintem itt hiába keresed.