Tavaly évvégén még 500x elmondta hogy "jön a Vaskupola radarja" - de hát csak nem jön, pedig már 2023Q1-nek már inkább a vége felé járunk...Bubunak inkább ezt kéne intéznie de tegnapra!
Tavaly évvégén még 500x elmondta hogy "jön a Vaskupola radarja" - de hát csak nem jön, pedig már 2023Q1-nek már inkább a vége felé járunk...Bubunak inkább ezt kéne intéznie de tegnapra!
Igen, de ha az állítólagos "szakértő" ahhoz sem veszi a fáradságot, (hogy a példánál maradva) öt másodperc guglizással utána nézzen, hogy azt a szerencsétlen Borsukot ki is gyártja akkor miről is beszélünk?Én már egy dolgot tanultam ebből a háborúból. Azt, hogy talán 2-3 normális szakember van ,aki a médiában megnyilvánul, a többi nem jobb, mint itt mi. Illetve nem éri el a mi itteni színvonalunkat sem . Pártállástól függetlenül. Viszont egy tv-ben jók, mert az átlagnéző sem jobban tájékozott, tehát elfogadja a hülyeségeiket. Az más kérdés hogy ezért ők szép pénzt kapnak, mi meg semmit.![]()
A parancsnok szerint Hódmezővásárhelyen nincs toborzási probléma, mert vonzza az embereket a Lynx.
2022.10.24-én írta alá SzBK a török-magyar együttműködésről a szándéknyilatkozatot, majdnem 5 hónappal ezelőtt...![]()
Katonai együttműködést indÃtott a magyar és a török kormány
Katonai együttműködési keretszerzÅdést kötött a magyar és a török kormány â derül ki egy frissen benyújtott törvényjavaslatból.www.portfolio.hu
Ez egy frissebb sztori! Ez már a piackutatást megelőző szàndéknyilatkozat piszkozatának tervezete...!2022.10.24-én írta alá SzBK a török-magyar együttműködésről a szándéknyilatkozatot, majdnem 5 hónappal ezelőtt...
Ez kibontja a szándék részleteit.2022.10.24-én írta alá SzBK a török-magyar együttműködésről a szándéknyilatkozatot, majdnem 5 hónappal ezelőtt...
Nekem úgy tűnik, hogy most lesz az akkori szándéknyilatkozatból valami.Ez egy frissebb sztori
Ha valakitől gyorsan lehet fegyvert keríteni, az a törökök!Nem fogják fel hogy marha gyorsan kellene még fegyvert venni nem teát iszogatni kardigánnal, mert ha itt kitör valami nagyobb balhé még a busmanoktól is megveszik a lándzsájukat annyira nem lesz fegyver!Na majd akkor piackutathatnak b+...!
Hát ők se kapkodó idegbetegek...!Ha valakitől gyorsan lehet fegyvert keríteni, az a törökök!
A parancsnok szerint Hódmezővásárhelyen nincs toborzási probléma, mert vonzza az embereket a Lynx.
Lynx, az... nem inkább, hogy keletebbre alig van munkahely?A parancsnok szerint Hódmezővásárhelyen nincs toborzási probléma, mert vonzza az embereket a Lynx.
Igen.Apropó. Valaki hallott arról a belengetett 5 új önálló zászlóaljról valamit is ?
Köszönjük.

Szívesen máskor is.Köszönjük.![]()

A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..