[HUN] CZ BREN 2

Mert a sisak negyed olyan vastag mint egy betét.

Arra értettem, hogy szembeszökően nagy a diffi a vitális részek védelmi szintje között (testen a LVL4 mellény - szinte mindent megfog, sisak a fejen - maximum a pisztolylőszert), pedig a fejed legalább annyira kényes, és többet is mutogatod az ellen felé. Azt értem hogy megfelelő védettségi szintet adó sisak túl nehéz lenne.
 
Meg ha a megfogja a sisak a lőszert a leadott kinetikus energia kitöri a nyakad.
 
Arra értettem, hogy szembeszökően nagy a diffi a vitális részek védelmi szintje között (testen a LVL4 mellény - szinte mindent megfog, sisak a fejen - maximum a pisztolylőszert), pedig a fejed legalább annyira kényes, és többet is mutogatod az ellen felé. Azt értem hogy megfelelő védettségi szintet adó sisak túl nehéz lenne.
Ha hiszed ha nem fejen még a fél kg is nagyon érződik.
 
Nem ide tartozik csak most eszembe jutott. Most volt ez a mindennapos fegyveres mizéria (nem haszontalan) . Közelebb kerültem a Bren2 , Skorpió, p09 trióhoz. A Bren2 -ön nem igazán értetem, és nem tetszett a válltámasz rögzítő konzol. Műanyagból van ezért elégé nyúlós lötyögős a kihajtót pozícióban. Érdekes módon a Skorpiónál ezt megtudták csinálni alumíniumból és ott stabilabb.
 
  • Hűha
  • Tetszik
Reactions: Nemerson and Ocses

Mi még az elsők közt kaptunk a BREN-ekből és ott minimális a lötyögés, kisebb mint pl az M4 válltámaszánál.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Ocses
Hát az 1000 bevetès nekem soknak tűnik.
Bár ha a katonákkal együtt,az talán árnyalja.

A napi kb 3 nekem akkor is necces.

Egy akcióra álltalában fel kell kèszülni. Ami a leghosszabb idő.

Felderítès,tervezès,megfigyelès,akció.

Ez ha nem adhoc jellegű. Gyorsreagálásúakat riasztanak egy akcióra nem egy nap.
Járőröznek a folyókon, az őserdőben keresve illegális bányász telepeket, ill. bejelentés alapján mennek ki. Gondolom így jönn össze az ezres szám.
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Szerintem ez nem elfogadható, AK hoz voltam szokva ott nem volt ilyen.
Micsoda? Azon konkrétan mindennek több mm holtjátéka van köztük a válltámasznak. Még aclegszarabb BREN is egy precíziós műszer az AK-hoz képest.

Hát èn találkoztam olyannal amin úgy lötyögött a válltámasz hogy normálisan nem lehetett vele lőni. Kinyitás 1 kèzzel.

Olyannal is ami az átlag volt, hogy bár 2 kèz kellett a kihajtásához,nagyjából stabil volt.
De azèrt oroszosan lötyögős. :oops:

Ès olyan is aminek alig lehetett kihajtani , be kellett fogni kèt láb közè, ès így befeszítve is alig tudta az ember kihajtani.
Na ezek nem is lötyögtek.
 
Az AK-63D aláhajtósa lötyög mint a kurvaélet.
A mieink ki kímélt állapotú AK és nagyon stabilak a váltamaszok. A most kézhez kapott nagyon jó állapotú Cz Bren-ek A, a műanyag vátámasz konzolonk mindegyike nyúlt oldal irányban szinte egy erősebb oldal irányú erőre roncsolódna. Ha ezt nem látjátok akkor nem tudok mire gondolni.
 
Hát nem tudom, nekem nem ilyen feltűnő. Volt eddig gatya állapotú és zsírból frissen szedett AK-m is. Nem érzem, hogy a Bren jobban lötyögne. (sőt eddig azért legtöbb AK-m így a tizenpár év alatt sokkal jobban lötyögött kivéve az egy frisset azt meg alig tudtam kihajtani)
 
Most az MH-nál, hogy van a rendszer, hallottam már több embertől is, hogy nem fixen személyre van karabély/pisztoly hanem odamész a fegyverszobába és kapsz egyet ami a sorban jön. Ez minden alakulatnál így van, (nyilván KMZnél gondolom nem, meg remélem, hogy egy harcoló alakulatnál sem).
 
Én tizenplusz éve személyhez kötve kapom.