[HUN] Kerekes páncélozott harcjárművek beszerzése

:eek:
Nemár.

Ez a 2. Zászlóaljat aktiválom úgy szokott működni, átrakok az elsőből embert. Meg innen onnan az alakulatból .(mint régen szittya a hk-soktól)

Ès ezzel a nem lètező erővel gyakorlatozom.

Pár hónapja egy videóban tatai tiszt mondta kb 1050 fő a létszám.(én is kb 1000re tettem többször)

Eligazítás fotóiról leleste a fórum népe, 600 fővel tervezik a tüzéreket.

Harckocsizók. Minimum 300 fő.

Dd törzs. Ez-az. Megvagyunk.

0db lövész.

De mivel ez így necces, egyik sem lessz feltöltve.
Így marad lövész állomány is.

Nem 2 zászlóalj.!
Hanem 1. Részben feltöltve.

Nem azért nem ők kapják a lynxet, mert így logikus.
Hanem mert nincs ember.

Amíg pedig a mostani 408-as szálló mögött nem látsz még egy olyat felépíteni,addig létszámbővítés sincs.

Itt hülyeséget írtam a "sajna" kifejezéssel.

Ebben azt gondolom amit te,csak a 3 zászlóaljat keveslem.
Ezért írtam marhaságot.
Valami hasonlót írtam én is Tatáról, kriss azt felelte rá hogy már jobb a helyzet. bár én ott arra céloztam hogy 900-an sincsenek, szóval az 1000 mégis lehet. Dandár.
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Most húzunk fel egy gyárat a 30x173-as lőszerre, ez 40-es nagyon nincs elterjedve. Majd ha kb. 15 év múlva felmerül az upgrade kérdése, akkor is esélyesebb a 35x228 vagy 50x228, mint ez a 40-es...
Ami magát a kerekes platformot illeti a Patria biztos jobb árban van - nem véletlen veszi mindenki az AMV-t a néhai keleti blokk országai közül.
 
Szerintem a franciák rátesznek légpuskás tornyot is ha valaki olyat akar...
 
Szerintem a franciák rátesznek légpuskás tornyot is ha valaki olyat akar...
Attól még nem lesz olcsóbb az alváz. Érdekes, hogy 15 éve van a piacon ez a járgány, de Kataron kívül még senkinek nem sikerült elsózni. A britek teszteleték, de aztán Boxer lett belőle - valami nem frankó ezzel VBCI-vel. Vagy az ára vagy képességei vagy valami más, mert nem kell senkinek...
 
  • Tetszik
Reactions: fitom

Akkor mégsem olyan szexi...
 
Sosem fog. Egyreszt egy anyagi csod volt a fejlesztese, emiatt draga, masreszt qrva draga hozza a loszer, harmadreszt ez a teleszkopos dolog kb okafogyotta valik, amint 35 ill 50SS rendszerekre all at az amerikai hadsereg.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

ez mi ?
347587866_300745795708537_5089043305163434606_n.jpg

és mért van a hódmezővásárhelyes nyíltnap képei közt ?