[HUN] Lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzése

Már bocsi, de a szaúdiak a legjobbat vették mindenből, mégis elkenték a szájukat a papucsos húszik. Ahogyan Fip olvtárs is említette, ha nem egy operett hadsereget szeretnénk fenntartani, hanem egy valódi honvédelemre képes haderőt, akkor nem csak a minőség számít, hanem a mennyiség is legalább ilyen fontos. Mivel hazánk egy kicsi és viszonylag szegény ország nincs más lehetőség, mint kompromisszumot kötni ebben a kérdésben.
Őőő a Szaudiak ugyanolyan elmebeteg módon vetették be az eszközeiket mint az ukránok mostanában vagy akár az oroszok a háború elején (tegye a legnagyobb oroszfan is szívére a kezét az nem volt normális) Nem akarok a következő háborúban is olyasmiket látni mint a 37mm es "páncéltörő"ágyú volt a II világháborúban a kezelők már elsírták magukat mert hiába találták el a célt nem volt hatása...
 
Konkrétan a páncélosok(harckocsik és gyalogsági harcjárművek) esetében én azt látom, hogy a vastagabb páncélzatú nyugati technika ugyanúgy harcképtelenné tehető mindennel, amivel a vékonyabb páncélzatú szovjet-orosz. Kétségtelen hogy a nyugati technika esetében jobbnak tűnik a személyzet túlélési aránya, de mindezt cirka háromszoros áron. Ahhoz, hogy hazánk helyreállítsa honvédelmi képességét tömeghadseregre van szükség. Ehhez viszont nagy mennyiségű technikára van szükség.
Nagyon rosszul látod. Az orosz IFV-ket egy sima 12,7-es nehéz-géppuskával ki lehet lőni, hovatovább még egy .338-as mesterlövész puskával is. A modern nyugati IFV-k ellen páncéltörő fegyver kell, mert még hátulról sem tudod mással átlőni őket. És akkor a repeszvédelembe bele sem mentünk, mert nulla repeszelleni védelme van a keleti IFV-knek egy Lynx-el összehasonlítva.

Azt nem veszed észre, hogy a rosszul felszerelt tömeghadsereg sokkal gyorsabban fogy, mint a jól felszerelt nem tömeghadsereg? Nem látod a szomszédunkban dúló háborút, hogy micsoda mészárszék azért, mert mindkét oldalon elavult fosokba (az ukránoknál jelenlévő jól páncélozott nyugati technika marginális mennyiségű) ültetik a lövészeket? Nem a technika, hanem az ember az érték!!! Amikor oldalba lőtték a CV90-et és kiszállt belőle 1 embert leszámítva mindenki, akkor csak ezzel visszahozta többszörösen a 3x-os árát azzal a BMP-3-al szemben ami egy ilyen találattól felrobban és meghal benne minden katona az utolsó szálig.
 
Amúgy meg az M2 Bradley-ben meg a CV90-ben is meghaltak jó páran, pedig az nem BTR.
A Leókról nem tudok, de nem a tankon múlott az se. Aknára hajtás után a kezelők szaladtak, mint a nyúl. El se jutottak az ellenségig XD
De legalább a k*rva drága csodaleók elfogytak 2 hét alatt és nincs helyette másik XD
Szóval maradt nekik a T-64/72 támadni. Érdekes, abból még mindig van. Nem kell gyalogolni ;)
 
Trabival is fel tudok menni Pestre csak nem akarok...
 
Amikor oldalba lőtték a CV90-et és kiszállt belőle 1 embert leszámítva mindenki, akkor csak ezzel visszahozta többszörösen a 3x-os árát azzal a BMP-3-al szemben ami egy ilyen találattól felrobban és meghal benne minden katona az utolsó szálig.

Nekem még mindig az a videó ugrik be ezekről az agitrop szövegeidről, amikor a BMP Javelin találatot kap, és tovább megy. Kiviszi az embereket a frontvonalból ;)
Az, hogy hányan halnak meg a járműben az inkább szerencse kérdése.
 
Gyalog gyere fel szakadó esőben. Utána a trabinak is örülni fogsz.
Bár a BMP egy csinos fekete volga inkább. :rolleyes:
Gyalog kisebb veszélyt jelentenek a harckocsiaknák RPG vel is nehezebben találnak el...Ennyi erővel a jó öreg PSZH-t kellene gyártani az még olcsóbb ....
 
Gyalog kisebb veszélyt jelentenek a harckocsiaknák RPG vel is nehezebben találnak el...

Nagyobbat a gyalogsági aknák, a géppuska tűz, meg a tüzérség.
Látom okos vagy, szóval ha háború van, te menj majd biciklivel ;)
Én meg beülök inkább a papír BTR-be is akár, csak ne gyalog kelljen menni....
 
Ehhez képest az oroszok is inkább a tetejére ülnek....
Szólok bokinak*, hogy szóljon az oroszoknak, hogy hülyék, mert inkább a tetején utaznak.

*Neki a HTKA közkeletű és tökéletes bizonyosságot nyert folklórja szerint bejárása van Putyinhoz is.
 
  • Tetszik
Reactions: Catles
Ehhez képest az oroszok is inkább a tetejére ülnek....

A legtöbb videón inkább benne láttam őket. De az is igaz, hogy amikor egy BMP 20 embert vissz akkor a tetején is vannak.
Sosem elég a jármű. Fogyó eszköz az is. Sok kell belőle.

Imádom, hogy hogyan igyekeznek úgy tenni páran, mintha a tüzérségi anyagháború megkezdése előtti súlyos orosz veszteségek sose léteztek volna...

Én meg azokat akik szerint csak keleti járművekben lehet meghalni. Most pusztult meg a legyőzhetetlen nyugati technikában a ki tudja már hanyadik ukrán hadsereg. Jól helyt álltak. Jah nem XD
Azért látni kellene, hogy a nyugati elsősorban drágább, nem pedig jobb.
Azzal meg remélem nem most szembesültök katonaként, hogy a háborúban vesztességek vannak. És bizony ott bárki meghalhat.

Teherautó mindenkinek, az még annál is olcsóbb.

Egy jó Kamaz Typhoon :rolleyes:
 
Én meg azokat akik szerint csak keleti járművekben lehet meghalni. Most pusztult meg a legyőzhetetlen nyugati technikában a ki tudja már hanyadik ukrán hadsereg. Jól helyt álltak. Jah nem XD
Azért látni kellene, hogy a nyugati elsősorban drágább, nem pedig jobb.
Azzal meg remélem nem most szembesültök katonaként, hogy a háborúban vesztességek vannak. És bizony ott bárki meghalhat.
Szerintem ismersz annyira, hogy nem nézem le a keleti technikát.
Meg veled ellentétben mániákus jellegű becsípődéseim sincsenek.
 
Szerintem ismersz annyira, hogy nem nézem le a keleti technikát.
Meg veled ellentétben mániákus jellegű becsípődéseim sincsenek.

Akkor te is ismersz annyira, hogy én szeretek veled beszélgetni ;)
Az egyetlen becsípődésem meg az, hogy nem hagyom szó nélkül dudi dezinfóit :rolleyes:

A btr-80/82-et nem véletlenül nem làtni mostanában szerintem az orosz oldalon sem.

Amióta védekeznek parkoló pályán van.
A BTR az egy nagyon gyenge konstrukció. Én se szeretem. A gyaloglásnál meg a mezei teherautózgatásnál biztonságosabb. Kb. ennyi.
Viszont a BMP-k a saját korukban nem voltak rosszak, az úszóképességük ellenére sem.
Az már megint az oroszok baromsága, hogy a létező páncélkészleteket nem teszik fel rájuk.
Pedig a BMP-2-höz is ott a "D" csomag afganisztán óta. A BMP-3-hoz meg N+1 reaktív készlet van.
Sőt van olyan is amivel úszóképes marad, lásd. Emirátusok BMP-3-asai.
Egyszerűen csak szarnak bele, ami nagy baj.
 
Már bocsi, de a szaúdiak a legjobbat vették mindenből, mégis elkenték a szájukat a papucsos húszik. Ahogyan Fip olvtárs is említette, ha nem egy operett hadsereget szeretnénk fenntartani, hanem egy valódi honvédelemre képes haderőt, akkor nem csak a minőség számít, hanem a mennyiség is legalább ilyen fontos. Mivel hazánk egy kicsi és viszonylag szegény ország nincs más lehetőség, mint kompromisszumot kötni ebben a kérdésben.
Az arab hadseregek altalaban katasztrofalisak. Valtozo a kikepzettekseguk, allando problema a parancskovetesuk, a moraljuk tipikusan nagyon gaz, osszevissza hazudoznak, mert az a szokas stb. Teljesen at kellene mosni a fejuket, hogy abbol a nonstop, belassult szedelgesbol, ami olyan jellemzo a Kozel-Keletre, nyugati avagy tavol-keleti szinvonalu katonakat csinaljanak.
Biztosan van valami SOF es meg par egyseguk, ami normalis szinvonalu, de az egysegek tobbsege siman alulmarad meg az ellustult europai szinvonalnak is.
 
  • Tetszik
Reactions: Catles