[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Ettől függetlenül sokkal jobban a tökükre kéne lépni...
Rájuk férne..

Azért a háború borította kicsit a szerződésben foglalt időpontokat, arról a németek sem nagyon tehetnek. Volt alkatrész hiány és a politika is közbeszólt nekik. Amikor a kapacitásokból ember kellett az ukránoknak szánt harcjármű felújításokra is. persze nem védem őket, de sok oka lehet a késésnek. Talán most viszont beindul a szállítás. Havi 4 db elvileg jöhet, ahogy a nyilvános gyártási tempót tudhatjuk.
 
Egyébként a gyár hivatalos átadása jelent valamit a PR eseményen kívül?
Ettől a naptól kezdve tudja hozni az 1 harcjármű/hét termelési ütemet vagy ettől naptól kezdve már nem selejt, amit gyárt?

Selejt ez már nem lehet. Átépítik és felújítják az első példányokat, ha jól tudom. Zalaegerszegen.
 
Azt mondta a hódmezővásárhelyi Lynxes, hogy rendszeresen, folyamatosan beszámolnak a gyártónak a tapasztaltakról és, hogy tízen néhány darab ( pontos darabot nem mondott ) van már náluk.

Lassan meg lesz egy század. Én már kíváncsian várom az alegység szintű harcászati bemutatkozást. Jó lenne megnézni amikor már harcászkodnak vele, a lövészekkel, harckocsikkal együtt. Talán jövőre megtörténik.
 
  • Tetszik
Reactions: honved
" Papperger elnök úr a régi iskolához tartozik: ha valamit ígér, betartja. Lassacskán kimegy a divatból ez az iskola."

Nem úgy néz ki hogy elégedetlen a "főni"... :p
Neki úgy tűnik mást mesélnek, mint amit te látsz.
Avagy a politika szintjen ez boven eleg. Ha eleg magasan vagy sokaig, akkor megszokod, hogy semmi nem megy ugy es akkor stb, ahogy eredetileg elkepzelitek, mindig mindennel van valami nyug, ohaj, sohaj, banat, panasz, kifogas, ellenkezes. Orban igen regen van a csucson, pontosan tudja, mi az amivel erdemes foglalkozni, es mi az, ami boven belefer...
 
" Papperger elnök úr a régi iskolához tartozik: ha valamit ígér, betartja. Lassacskán kimegy a divatból ez az iskola."

Nem úgy néz ki hogy elégedetlen a "főni"... :p
Neki úgy tűnik mást mesélnek, mint amit te látsz.
Leginkább más a mérce ami szerint a program sikerét értékeli.
Hadiiparfejlesztés az elsődleges a haderőfejlesztés másodlagos.

Az meg hogy ez mennyire helyes hozzáállás már más tészta. ....
 
Leginkább más a mérce ami szerint a program sikerét értékeli.
Hadiiparfejlesztés az elsődleges a haderőfejlesztés másodlagos.

Az meg hogy ez mennyire helyes hozzáállás már más tészta. ....
Bingo. Ha a gyar nem epult volna meg, avagy megepul, de a RM nem szereli fel stb, akkor biztosan lett volna cirkusz, mert abban megallapodtak szemelyesen, es Papperger pontosan tudja, hogy Orban az a tipus, akinel ez szamit. Emellett az a nemeteknek is erdekuk volt, minel hamarabb beinditani az uj gyarat.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Na egészen biztosak vagytok hogy ezt itt hegesztik össze, vagy esetleg itt fogják a jövőben összeszerelni. Mert így a képek nem azt sugalják. Úgy van szállítva palettán mint aa audi tt valamikor.
A másik a Sérült bradler esete. Vajon a bal oldali sérülés a bemenet volt vagy a kimenet, mert hogy a másik fele a videón nem látszik. A másik hogy mi találta el, repesz , vagy valami nyillövedék kimenete, mert a bemenet szerintem kisebb lenne . Ja és volt e benn valaki és mi lett vele.
 
Na egészen biztosak vagytok hogy ezt itt hegesztik össze, vagy esetleg itt fogják a jövőben összeszerelni. Mert így a képek nem azt sugalják. Úgy van szállítva palettán mint aa audi tt valamikor.
Gyáron belül min szallítják??
Mi értelme bemutatni egy gyármegnyitón, nah ez készül Németországban.

Másrészt
Ott voltam penteken a Rheinmetall gyar megnyitojan, utana volt korbevezetes a gyarban. Nem tudom mit lehet belole elmondani, kell majd egy nyilvanos latogatast is szervezni, de nagyon impressziv volt. A gyarban mar készülnek a Lynxek, a munkasok, a robotok a szemunk lattara dolgoztak, a hozott pancellemezekbol készült a tekno.

Miért olyan nehéz elhinni, hogy ezt a xart itthon is össze tudjuk hegeszteni???
Ez az RM legújabb és legmodernebb gyára. Ugyanazt tudja csak jobban mint a német.
 
A "palettán" szállitott lemezeket Zegen fogják összehegeszteni.Ez az összeszerelés része.
 
Gyáron belül min szallítják??
Mi értelme bemutatni egy gyármegnyitón, nah ez készül Németországban.

Másrészt
Ott voltam penteken a Rheinmetall gyar megnyitojan, utana volt korbevezetes a gyarban. Nem tudom mit lehet belole elmondani, kell majd egy nyilvanos latogatast is szervezni, de nagyon impressziv volt. A gyarban mar készülnek a Lynxek, a munkasok, a robotok a szemunk lattara dolgoztak, a hozott pancellemezekbol készült a tekno.

Miért olyan nehéz elhinni, hogy ezt a xart itthon is össze tudjuk hegeszteni???
Ez az RM legújabb és legmodernebb gyára. Ugyanazt tudja csak jobban mint a német.
En ezt nem ertem: ez valami fetis itt, hogy pancelt hegeszteni valami ezoterikusan komplikalt, rocket science dolog? :confused: Nem az alloy/composite/akarmilyen pancellemezeket keszitik itt, @ozymandias arrol mar meselt sokat, hogy az a nemeteknel is szigoruan ellenorzott teruleten keszul, hanem a jarmuvet gyartjak le, ami azzal kezdodik, hogy osszehegeszted a kasztnit, amibe utana beszerelsz mindent. :rolleyes:
 
  • Imádom
Reactions: Kim Philby
Lynx link:

"a Lynx páncélozott harcjárműveket elsősorban a gépesített lövészalakulatoknál fogják használni, és Hódmezővásárhelyen vezetik majd be azokat."
LövészALAKULATOKnál. Mióta mondom, hogy szerintem Hajdúhadházra is fognak kerülni majd... persze ez csak feltételezés. ;)