[HUN] Harckocsibeszerzés

Angolra fordítózott cikk magyar KF-51 témában

A lényeg.

A magyar állam elsőként szeretné felszerelni fegyveres erejét a Rheinmetall új Panther harckocsijávalfelszerelni. A kormány alapvetően abban állapodott meg a fegyvergyártó céggel, hogy a KF51 Panther harckocsit teljes egészében Magyarországon fejlesztik, majd ott építik meg – tudta meg a Handelsblatt a megbeszéléseket jól ismerő köröktől.

A Párduc munkálatai Magyarországgal együttműködve kezdődnek. A dolgok jelenlegi állása szerint a körökben lévő források szerint Orbán Viktor kormánya mintegy 300 millió eurót fizet a Rheinmetallnak. A Rheinmetall nem kívánt nyilatkozni.

Magyarország kiemelt szereppel

Mivel a szerződéseket még nem írták alá, az együttműködés az érintettek szerint még meghiúsulhat. Orbán azonban személyesen terjesztette a közösségi oldalakon a kezdeti jelzéseket, hogy Magyarország részt vehetne a német gyártmányú harckocsiban.

Ha tippelnem kell a közös fejlesztési szerződést aláírták, de a konkrét rendelést nem, max. egy lehívható keretszerződést.
 
Nagyszerű…megint mi fizetünk egy teljesen új eszköz fejlesztéséért.
Nagyon tudnék örülni neki ha nem tudnám, hogy ez más létfontosságú képesség fejlesztéséből veszi el a pénzt és sok idő mire kész lesz sok gyerek betegséggel.
 
A lényeg.

A magyar állam elsőként szeretné felszerelni fegyveres erejét a Rheinmetall új Panther harckocsijávalfelszerelni. A kormány alapvetően abban állapodott meg a fegyvergyártó céggel, hogy a KF51 Panther harckocsit teljes egészében Magyarországon fejlesztik, majd ott építik meg – tudta meg a Handelsblatt a megbeszéléseket jól ismerő köröktől.

A Párduc munkálatai Magyarországgal együttműködve kezdődnek. A dolgok jelenlegi állása szerint a körökben lévő források szerint Orbán Viktor kormánya mintegy 300 millió eurót fizet a Rheinmetallnak. A Rheinmetall nem kívánt nyilatkozni.

Magyarország kiemelt szereppel

Mivel a szerződéseket még nem írták alá, az együttműködés az érintettek szerint még meghiúsulhat. Orbán azonban személyesen terjesztette a közösségi oldalakon a kezdeti jelzéseket, hogy Magyarország részt vehetne a német gyártmányú harckocsiban.

Ha tippelnem kell a közös fejlesztési szerződést aláírták, de a konkrét rendelést nem, max. egy lehívható keretszerződést.
:D

Yes! Úgy tudtam :)
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Mikor kinyitották Maroth-al a Bobó bőröndjét és benne volt a 300 milla...a Papi csak ennyit kérdezett, hogy:

"Örülünk Vincent?...Vincent? ..Örülünk?"

Gáspár meg csak annyit mondot, hogy:

"Hááát a magyar pedagógusok még nem fognak pár évig :D"
 
Jajj! Véletlen belehallgattam a zenébe. Leg közeleb írjlyad ki kérlek hogy sujjossan íkú rombolló hatású, meghalgatássát semmiljen korosztájnak nem lyavasolt.

Köszönöm!
 
Ja.

Meg aki beviszi a pulyájat a gyermek osztályra a kórházba.

Mert a budin se szappan,se wc papír, se kèztörlő.

Ès mondjuk egy 3 èvesnek nehèz elmagyarázni hogy tartsa vissza, mert már beadtunk a papírt.
Itt várunk 1.5 órája.
Ha elmegyünk venni ès addig hívnak be ülhetünk mèg itt megint annyit.

Nem baj. A haderő fejlesztès legalább jók halad.
Ja az sem. :confused:
 
Jajj! Véletlen belehallgattam a zenébe. Leg közeleb írjlyad ki kérlek hogy sujjossan íkú rombolló hatású, meghalgatássát semmiljen korosztájnak nem lyavasolt.

Köszönöm!
Csak poén nem is ileszkedik az ízlésemhez...de persze! :)
Csak egy kommentnyi öröm mielőtt jön a többi 200 komment első hullámban hogy: drága, protó, nem éri meg, szar, kiforratlan pénzkidobás...aztán a 2. hullámban meg: nekünk a használt, holland, dán, norvég, osztrák A6, A4 meg svájci Leo I-ek kellenek, majd a 3. hullámban a javítsuk fel a T-72-ket gombokért kommentek
 
és mi lessz a közös megeggyezés hogy kell valami.
 
3-4 kellene minden féle képpen. Az sem mindegy, hogy maradunk a 44 darabos zászlóaljnál, vagy átváltunk az 56-os ra. Nagyobb területet képes lefogni, nagyobb veszteségeket képes elviselni.
De ez nem a teljes deal ez szerintem ez még csak az előjáték. A gyár adott, szerintem ennek külön nem húzunk fel csak max. kiegészitő infrastruktúrát ha szükséges a Zalai lynxgyár köré. Talán a lynxek legyártasa után lenne beütemezve a panther. És biztos hogy a licensz a gyártósorok is benne lesznek majd a teljes árban.
 
  • Imádom
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and J.G.
De ez nem a teljes deal ez szerintem ez még csak az előjáték. A gyár adott, szerintem ennek külön nem húzunk fel csak max. kiegészitő infrastruktúrát ha szükséges a Zalai lynxgyár köré. Talán a lynxek legyártasa után lenne beütemezve a panther. És biztos hogy a licensz a gyártósorok is benne lesznek majd a teljes árban.
Jelenleg annak örülnék a legjobban, ha maradna a leo 2 alváz és a 120-as löveg. Ez az opció volna a leggyorsabban megvalósítható.
 
De ez nem a teljes deal ez szerintem ez még csak az előjáték. A gyár adott, szerintem ennek külön nem húzunk fel csak max. kiegészitő infrastruktúrát ha szükséges a Zalai lynxgyár köré. Talán a lynxek legyártasa után lenne beütemezve a panther. És biztos hogy a licensz a gyártósorok is benne lesznek majd a teljes árban.
1 műszakra van tervezve az évi 45 LYNX.
Szal 2 műszakban sok Panther belefér.
 
Amit itthon gyártunk az előbb itt lesz, mint amiért sorba állunk. Illetve lehet nem olcsó, de egy része, adóbevételek, stb formájában visszacsorog a költségvetésbe. Ezért is erőltetik a hazait.

Tudjuk sok pénz, sok helyre elfér, de vazze, MODERN TANKOT FOGUNK GYÁRTANI!!

Lapozzatok vissza 2015-17-re. Mi volt itthon, hímzőképesség és az volt a jó remény, hogy a szovjet cuccokat modernizáljuk és veszünk mellé vmi használt Nyugatit.