[HUN] Harckocsibeszerzés

A lap arra is kitér, hogy elektronikai rendszerek tekintetében valószínűleg jobb lesz a Panther, mint a konkurens Leopard 2-es, hiszen drónelhárító berendezéssel és drónkezelő felülettel is fel lesz szerelve. Emellett a harcjármű lényegesen olcsóbb is lesz, mint a Leopard 2-es: egy KF51-es beszerzési ára 15 millió dollár lesz, egy új Leopard 2-es árának harmada.

Talán furcsaság lehet, hogy miután a magyar kormány bevásárolt a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) Leopard 2-es szériájából 2018-ban, most mégis a Rheinmetall Leoparddal közvetlenül konkuráló Panther-harckocsijának fejlesztésébe szállnak be.

Ennek alapvetően két fő indoka van:

A Rheinmetall hajlandó volt hadiipari képességet is Magyarországra telepíteni, amely alkatrész-utánpótlási és talán üzleti szempontból is fontos tényező. Rheinmetall-gyártóüzemek létesülnek várhatóan Zalaegerszeg mellett Várpalotán, Nyírteleken és Kaposváron is. A KMW nem hozott ide sem fejlesztési, sem gyártási képességet, így nincs meg az infrastruktúra, amelyre hosszabb távon is építkezni lehet. Egy harcjárműtípus életciklusa pedig több évtized, ez idő alatt gondoskodni kell a megfelelő támogató infrastruktúra meglétéről is.
A KF51 Panther rengeteg olyan innovációs tartalmaz(hat), melyet még nem láthatunk a Leopard 2-es szérián. Hosszabb távon a döntéshozók valószínűleg nagyobb fantáziát láttak tehát a Panther-platform képességeiben és exportpotenciáljában is. Emellett a hazai gyártás katonai-logisztikai szempontból is fontos.
A második pontot talán érdemes egy kicsit jobban kibontani. A KF51 Panther tényleg rengeteg, innovatívnak mondható, hasznosnak tűnő, de élesben még nem tesztelt technológiát tartalmaz majd. Ilyen például

a 130 milliméteres, 20-as kapacitású automata utántöltő rendszerrel kiegészített harckocsiágyú,
felülről érkező rakétákkal és drónokkal szembeni, toronyra telepített védelmi rendszer,
a mesterséges intelligencia által asszisztált tűzvezető rendszer,
kibervédelmi és elektronikus harcászati rendszer,
drónkezelő irányítófelület,
egy páncéltestre telepített kamerarendszer, melynek segítségével a harcjármű kezelői tökéletes rálátást kapnak a harcjármű környezetéről, a páncélzat biztonságát élvezve.
Ezeknek a technológiáknak egy része természetesen egész biztosan kísérleti, talán még elméleti fázisban van, így nem kizárt, hogy hosszabb távon a Leopard-szérián és az amerikai Abrams-szérián is megjelenik majd. Ugyanakkor megvannak az előnyei annak, ha a típus rendszeresítését tervező ország már a fejlesztési folyamatban is részt vesz.

Oh, én már régóta bosszantom ezzel a hülyeségemmel a fórumot. :cool:
A vállukon cipelne éljenezve a fórum, ha bedobnád a haderőFEJLESZTÉSBE, hogy a legmodernebb harckocsi hazai gyártása (aminek csak lehet/talán, hogy túl kockázatos piaca lenne) helyett,

...vegyünk inkább kiszuperált T55-ösöket a balkánról!! ...mert az a biztos! Van már velük tapasztalat, hiszen eleve 20 évig célobjektum volt egy már elhagyott lőtéren :D

Hűűű mindenki lepippantaná ám magát örömében! Akkora király lennél!
 
Fingunk nincs róla, hogy jó üzlet lesz vagy sem.
Na ez az! Óvatosabban kéne ilyenekbe bele ugrani! Lynx után sem kapkodnak egyelőre - Papperger nagyokat ígér, keveset teljesít...
Az valószínű, előbb lesz Panther, mint a francia-nemet közös.
És sztem előbb lesz Panther itthon, mint új Leopárd a cseheknél. Mi pedig mögéjük állhatnánk be a sorba.
Egy tuti, a zalai gyár így kihasználtabb lehet és egy stratégiai képességgel bővül a magyar hadiipar. Arról nem is beszélve, hogy ez nem csak összeszerelés, hanem fejlesztés.....tudom a szenet meg az acélt importáljuk :D, de mégis!!!
Csak a szenet meg az acél? :D
MINDENT importálunk hozzá!

Gyártunk hőkamerát? Löveget? Tank motort?
Majd sorbakötünk 5 Audi-motort mint annó a Shermanban volt? :D

Az egész egy nagyon kockázatos illúzió!

Ez akkor érné meg talán, ha:
  • A Panther olcsóbb mint Leo2A8 - tokkal vonóval! Tehát fejlesztés költségét is ide számítva, darabra leosztva (erősen kétséges!)
  • Magunknak szerelhetjük össze
  • Legalább olyan jó mint a Leopard-2A8 (ez már kérdéses, mert kisebb tömeg gyengébb passzív páncélzatot jelent, az APS meg vagy megfogja a APFSDS nyilakat vagy nem...)
  • Nem kell 130-as löveg - felesleges, pláne hogy a 120-as L/55 is mindent átlő ami szembe jöhet. Sokkal többet kell repesz-gránátot lőni, mint nyilat. Abból meg 120-as is jó és nem csak röhejesen kevés 20-22 darabot vihet magával, mint 130-asból.
Ha ezek meg vannak, akkor jöhet ez kb. Leo2A5 szinten páncélozott APS-sel szerelt "Made-in-Hungary" Leopard-2 klón...

Az viszont biztos, hogy export nélkül a büdös életben nem fog járulékból adóból meg ilyenekből visszajönni a beinvesztált 300 millió EUR!
Az export meg nagyon nem valószínű a két összeurópai hk-projekt meg a K2-Leopard2A8 duó mellett!
Aki olcsó tankot akar, annak ott K2 - ráadásul viszonylag gyorsan - nem évek múlva, mint a Panther.

Korai a hurrá optimizmus!
 
A lap arra is kitér, hogy elektronikai rendszerek tekintetében valószínűleg jobb lesz a Panther, mint a konkurens Leopard 2-es, hiszen drónelhárító berendezéssel és drónkezelő felülettel is fel lesz szerelve. Emellett a harcjármű lényegesen olcsóbb is lesz, mint a Leopard 2-es: egy KF51-es beszerzési ára 15 millió dollár lesz, egy új Leopard 2-es árának harmada.

Talán furcsaság lehet, hogy miután a magyar kormány bevásárolt a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) Leopard 2-es szériájából 2018-ban, most mégis a Rheinmetall Leoparddal közvetlenül konkuráló Panther-harckocsijának fejlesztésébe szállnak be.

Ennek alapvetően két fő indoka van:

A Rheinmetall hajlandó volt hadiipari képességet is Magyarországra telepíteni, amely alkatrész-utánpótlási és talán üzleti szempontból is fontos tényező. Rheinmetall-gyártóüzemek létesülnek várhatóan Zalaegerszeg mellett Várpalotán, Nyírteleken és Kaposváron is. A KMW nem hozott ide sem fejlesztési, sem gyártási képességet, így nincs meg az infrastruktúra, amelyre hosszabb távon is építkezni lehet. Egy harcjárműtípus életciklusa pedig több évtized, ez idő alatt gondoskodni kell a megfelelő támogató infrastruktúra meglétéről is.
A KF51 Panther rengeteg olyan innovációs tartalmaz(hat), melyet még nem láthatunk a Leopard 2-es szérián. Hosszabb távon a döntéshozók valószínűleg nagyobb fantáziát láttak tehát a Panther-platform képességeiben és exportpotenciáljában is. Emellett a hazai gyártás katonai-logisztikai szempontból is fontos.
A második pontot talán érdemes egy kicsit jobban kibontani. A KF51 Panther tényleg rengeteg, innovatívnak mondható, hasznosnak tűnő, de élesben még nem tesztelt technológiát tartalmaz majd. Ilyen például

a 130 milliméteres, 20-as kapacitású automata utántöltő rendszerrel kiegészített harckocsiágyú,
felülről érkező rakétákkal és drónokkal szembeni, toronyra telepített védelmi rendszer,
a mesterséges intelligencia által asszisztált tűzvezető rendszer,
kibervédelmi és elektronikus harcászati rendszer,
drónkezelő irányítófelület,
egy páncéltestre telepített kamerarendszer, melynek segítségével a harcjármű kezelői tökéletes rálátást kapnak a harcjármű környezetéről, a páncélzat biztonságát élvezve.
Ezeknek a technológiáknak egy része természetesen egész biztosan kísérleti, talán még elméleti fázisban van, így nem kizárt, hogy hosszabb távon a Leopard-szérián és az amerikai Abrams-szérián is megjelenik majd. Ugyanakkor megvannak az előnyei annak, ha a típus rendszeresítését tervező ország már a fejlesztési folyamatban is részt vesz.

Valószínűleg, lehet, majd,....

Eddig valóban csupa innováció. Elégtelen lőszer, amit drónnal mégtovább csökkenthetsz, elégtelen passzív páncélzat és rengeteg ígéret, hogy új harckocsi GENERÁCIÓ tagja lesz amiben sokkal több kütyü lesz a sokkal jobb dolgokból de tutira és félaron lesz, de tökre aztán! :D De kamera is lesz rajta, ilyet még nem láttatok. Meg izé is. :D
 
A lap arra is kitér, hogy elektronikai rendszerek tekintetében valószínűleg jobb lesz a Panther, mint a konkurens Leopard 2-es, hiszen drónelhárító berendezéssel és drónkezelő felülettel is fel lesz szerelve. Emellett a harcjármű lényegesen olcsóbb is lesz, mint a Leopard 2-es: egy KF51-es beszerzési ára 15 millió dollár lesz, egy új Leopard 2-es árának harmada.

Talán furcsaság lehet, hogy miután a magyar kormány bevásárolt a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) Leopard 2-es szériájából 2018-ban, most mégis a Rheinmetall Leoparddal közvetlenül konkuráló Panther-harckocsijának fejlesztésébe szállnak be.

Ennek alapvetően két fő indoka van:

A Rheinmetall hajlandó volt hadiipari képességet is Magyarországra telepíteni, amely alkatrész-utánpótlási és talán üzleti szempontból is fontos tényező. Rheinmetall-gyártóüzemek létesülnek várhatóan Zalaegerszeg mellett Várpalotán, Nyírteleken és Kaposváron is. A KMW nem hozott ide sem fejlesztési, sem gyártási képességet, így nincs meg az infrastruktúra, amelyre hosszabb távon is építkezni lehet. Egy harcjárműtípus életciklusa pedig több évtized, ez idő alatt gondoskodni kell a megfelelő támogató infrastruktúra meglétéről is.
A KF51 Panther rengeteg olyan innovációs tartalmaz(hat), melyet még nem láthatunk a Leopard 2-es szérián. Hosszabb távon a döntéshozók valószínűleg nagyobb fantáziát láttak tehát a Panther-platform képességeiben és exportpotenciáljában is. Emellett a hazai gyártás katonai-logisztikai szempontból is fontos.
A második pontot talán érdemes egy kicsit jobban kibontani. A KF51 Panther tényleg rengeteg, innovatívnak mondható, hasznosnak tűnő, de élesben még nem tesztelt technológiát tartalmaz majd. Ilyen például

a 130 milliméteres, 20-as kapacitású automata utántöltő rendszerrel kiegészített harckocsiágyú,
felülről érkező rakétákkal és drónokkal szembeni, toronyra telepített védelmi rendszer,
a mesterséges intelligencia által asszisztált tűzvezető rendszer,
kibervédelmi és elektronikus harcászati rendszer,
drónkezelő irányítófelület,
egy páncéltestre telepített kamerarendszer, melynek segítségével a harcjármű kezelői tökéletes rálátást kapnak a harcjármű környezetéről, a páncélzat biztonságát élvezve.
Ezeknek a technológiáknak egy része természetesen egész biztosan kísérleti, talán még elméleti fázisban van, így nem kizárt, hogy hosszabb távon a Leopard-szérián és az amerikai Abrams-szérián is megjelenik majd. Ugyanakkor megvannak az előnyei annak, ha a típus rendszeresítését tervező ország már a fejlesztési folyamatban is részt vesz.

Kicsit nézz már körül a világban.......Van az RM-en és a NER propin kivül egy qrvanagy világ.
 
harcjármű lényegesen olcsóbb is lesz, mint a Leopard 2-es: egy KF51-es beszerzési ára 15 millió dollár lesz, egy új Leopard 2-es árának harmada.
Vicc és te meg komolyan veszed. :D Mert addig nem nézel fejben, hogy most 300 millió euro-ért nem egy zlj A5-öt vettünk, hanem semmit. Konkrétan nulla darab dolgot, ellenben a további hosszú kísérleti semmit azt megvettük. :D:mad:
 
A vállukon cipelne éljenezve a fórum, ha bedobnád a haderőFEJLESZTÉSBE, hogy a legmodernebb harckocsi hazai gyártása (aminek csak lehet/talán, hogy túl kockázatos piaca lenne) helyett,

...vegyünk inkább kiszuperált T55-ösöket a balkánról!! ...mert az a biztos! Van már velük tapasztalat, hiszen eleve 20 évig célobjektum volt egy már elhagyott lőtéren :D

Hűűű mindenki lepippantaná ám magát örömében! Akkora király lennél!
Én mondjuk ebből a 300 millából vettem vilna Merkava mk4-et.
De reméljük nem lesz rá szükség.
 
Ha a fejlesztési költségeket is mi fizetjük (márpedig ha nem lesz export akkor csak mi fogjuk!) akkor tök mindegy hogy adó meg járulék stb. mett még így is olcsóbb lehet Leopardot vagy a "közös európai tankot" venni.
Az egész Panther jövője nagyon kérdéses, mert két összeurópai harckocsi projekt is fut. Azt meg nehezen látom hogy mi térségünkben tőlünk vennének tankot - igazából már mindenki eldöntötte mit fog venni vagy épp magának gyártani.
Baromira magunkra maradhatunk a Pantherrel - kockázatos ez az egész!
Ugyan ezeket a sirámokat olvashattuk a KC390-es topicban.
"Ilyen szarba beszállni"
"A ""kiforrott"" (imádom ezt a szót! Ezt egy időben minden mellé is odaírták itt páran :cool: ) C-130-ast kellett volna megrendelni!"
"Ez egy óriási kockázat!"
 
Na ez az! Óvatosabban kéne ilyenekbe bele ugrani! Lynx után sem kapkodnak egyelőre - Papperger nagyokat ígér, keveset teljesít...

Csak a szenet meg az acél? :D
MINDENT importálunk hozzá!

Gyártunk hőkamerát? Löveget? Tank motort?
Majd sorbakötünk 5 Audi-motort mint annó a Shermanban volt? :D

Az egész egy nagyon kockázatos illúzió!

Ez akkor érné meg talán, ha:
  • A Panther olcsóbb mint Leo2A8 - tokkal vonóval! Tehát fejlesztés költségét is ide számítva, darabra leosztva (erősen kétséges!)
  • Magunknak szerelhetjük össze
  • Legalább olyan jó mint a Leopard-2A8 (ez már kérdéses, mert kisebb tömeg gyengébb passzív páncélzatot jelent, az APS meg vagy megfogja a APFSDS nyilakat vagy nem...)
  • Nem kell 130-as löveg - felesleges, pláne hogy a 120-as L/55 is mindent átlő ami szembe jöhet. Sokkal többet kell repesz-gránátot lőni, mint nyilat. Abból meg 120-as is jó és nem csak röhejesen kevés 20-22 darabot vihet magával, mint 130-asból.
Ha ezek meg vannak, akkor jöhet ez kb. Leo2A5 szinten páncélozott APS-sel szerelt "Made-in-Hungary" Leopard-2 klón...

Az viszont biztos, hogy export nélkül a büdös életben nem fog járulékból adóból meg ilyenekből visszajönni a beinvesztált 300 millió EUR!
Az export meg nagyon nem valószínű a két összeurópai hk-projekt meg a K2-Leopard2A8 duó mellett!
Aki olcsó tankot akar, annak ott K2 - ráadásul viszonylag gyorsan - nem évek múlva, mint a Panther.

Korai a hurrá optimizmus!
Erről a "nem kell" és "felesleges"-ről eszembe jutott az I. vhb-ban a francia katonák amikor kiröhögték a németeket, hogy vasbili van a fejükön...bezzeg a díszes színes tolldíszes stb. francia katonai kalap divatos, olcsóbb, kényelmes...aztán az első adandó alkalommal a németek az összeset fejbelőtték!

Haladni kell a korral és fejleszteni új technológiát...egy háborúban, ha azzal a fegyverrel rendelkezel ami most van...akkor le vagy maradva. Amúgy a saját gyártás/összeszerelés idővel a mennyiségre is garancia.
 
Ahha, mivel fogod megvédeni a gyárat? K+F kommandó, idő, pénz, tinder, meeting, egyesített erőinkből megszületett az Innováció Kapitánya, aki majd később megoldja, de akkor tutira nagyon!
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Ugyan ezeket a sirámokat olvashattuk a KC390-es topicban.
"Ilyen szarba beszállni"
"A ""kiforrott"" (imádom ezt a szót! Ezt egy időben minden mellé is odaírták itt páran :cool: ) C-130-ast kellett volna megrendelni!"
"Ez egy óriási kockázat!"
Nem jó a párhuzam!
Az EMBRAER nem akkor kezdett bele a fejlesztésbe, amikor legnagyobb felhasználók egy közös saját fejlesztés mellett döntöttek!
Német-spanyol-olasz-svéd projekt elviszi a kereslet nagy részét - a franciák is lépni fognak valamit. Emellett ott az erősen nyomuló és relatíva olcsó K2, használt-upgradelt Abrams és Leopard-2A8 azoknak, akik 5-6 éven belül szeretnének harckocsit.

Hol van itt a hely a Panthernek?
Plusz az RM a közös harckocsi projektben is ott lesz, ami bizonytalanná teheti az elkötelezettségét a Panthert illetően. Könnyen magunkra maradhatunk az egésszel sok befektetéssel és minimális export kilátásokkal.

Szóval ez nagyon nem a KC-390 esete! Ott ebben "súlycsoportban" senki nem fejlesztett semmit, a C-130-asok kikopása meg várható volt. Ma sincs versenytársa a brazil gépnek: A400M nagyobb, de még a hasonló Kawasaki C-2 is. Alatta meg minden kisebb (pl. C-27)

Panthert fejleszteni olyan, mint ha 15 éve az EMRAER A400M-mel megegyező típus fejlesztésébe fogna, gondolván hogy milyen jól fog fogyni az európai országok légierőinél! Biztos nem a sajátjukat fogják venni! :D
 
Még egyszer megkérlek, hogy végezd már el azt az alapvető matekot, hogy 300/150!
Mennyi jön ki?
Ráadásul jelenleg ez 300M-ós beugró. De a harckocsi egységára folyamatosan kúszik felfelé.
Már egyetlen export megrendeléssel pozitívba lehet tolni az ügyet.
Szerinted miért smúzolnak a katonai, HM-es vezetők mindenféle arab országok lazacos szendvics pusztítóival?
 
Oszdd már le a ezt az ikonikus számot 150-nel! kb.: ennyi lenne egy reális harckocsi mennyiség idehaza.
Cserébe jogokat kapunk hogy az esetleges későbbi megrendelésekből hasznot húzhatunk.
Biztos vagy benne, hogy KF-51+2M euroból kijön majd egy MGCS, vagy az ehhez hasonló nyugati nextgen típus?
Mármint te azt hiszed, hogy ez az összeg 150 hk ára nekünk? :D
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and LMzek 2.0
Oszdd már le a ezt az ikonikus számot 150-nel! kb.: ennyi lenne egy reális harckocsi mennyiség idehaza.
Cserébe jogokat kapunk hogy az esetleges későbbi megrendelésekből hasznot húzhatunk.
Biztos vagy benne, hogy KF-51+2M euroból kijön majd egy MGCS, vagy az ehhez hasonló nyugati nextgen típus?
Ezt az érvelést már mintha hallottam volna a Lynx.kapcsán.
Az egész vilag tőlünk rendel, ugye.
Aztán minden csipszar országnak felajánlanak saját gyártást.
 
Még egyszer megkérlek, hogy végezd már el azt az alapvető matekot, hogy 300/150!
Mennyi jön ki?
Ráadásul jelenleg ez 300M-ós beugró. De a harckocsi egységára folyamatosan kúszik felfelé.
Már egyetlen export megrendeléssel pozitívba lehet tolni az ügyet.
Szerinted miért smúzolnak a katonai, HM-es vezetők mindenféle arab országok lazacos szendvics pusztítóival?
mi ez a 150? :D Te tudod mennyi tankot akarunk venni?
Meg a 300-ért egy darab tankot nem kapunk - ezen felül még simán kerülhet 25 millióba darabja!
Az is lehet hogy közlik: 300 millióért nem sikerült kifejleszteni a járgányt mert infláció miegymás, tessék szépen a kasszához fáradni még egy pár százzal...
 
Nem jó a párhuzam!
Az EMBRAER nem akkor kezdett bele a fejlesztésbe, amikor legnagyobb felhasználók egy közös saját fejlesztés mellett döntöttek!
Német-spanyol-olasz-svéd projekt elviszi a kereslet nagy részét - a franciák is lépni fognak valamit. Emellett ott az erősen nyomuló és relatíva olcsó K2, használt-upgradelt Abrams és Leopard-2A8 azoknak, akik 5-6 éven belül szeretnének harckocsit.

Hol van itt a hely a Panthernek?
Plusz az RM a közös harckocsi projektben is ott lesz, ami bizonytalanná teheti az elkötelezettségét a Panthert illetően. Könnyen magunkra maradhatunk az egésszel sok befektetéssel és minimális export kilátásokkal.

Szóval ez nagyon nem a KC-390 esete! Ott ebben "súlycsoportban" senki nem fejlesztett semmit, a C-130-asok kikopása meg várható volt. Ma sincs versenytársa a brazil gépnek: A400M nagyobb, de még a hasonló Kawasaki C-2 is. Alatta meg minden kisebb (pl. C-27)

Panthert fejleszteni olyan, mint ha 15 éve az EMRAER A400M-mel megegyező típus fejlesztésébe fogna, gondolván hogy milyen jól fog fogyni az európai országok légierőinél! Biztos nem a sajátjukat fogják venni! :D

A K2 nem egy kategória a Párduccal. Az EMBT projekt bár politikailag támogatott (francia, német kormány), eléggé bizonytalan.
A 130-as RM löveg lehet a következő nyugati szabvány, különösen, ha a francia 140-es késik, és/vagy sikertelen lesz.
Tény, hogy van kockázat ebben az üzletben, de nagyon jól is járhatunk, ha bukik, vagy nagyon késik az EMBT.
Akkor sok lepattanó labdát szerezhetünk, mert következő generációs harckocsi nem igen lesz a piacon...
Ehhez persze be kell rendelni, ezért sok pénzt kell kockáztatni.
Én szerintem a Hiúz utáni gyártás jó elgondolás a következő évtized meghatározó hadereje és hadiipara érdekében.
De ehhez legalább két zászloaljnyi Párduc kell...
Az A7 mellett.
A lengyel, román, szerb harckocsi csapatok méretéhez képest ez nem túlzás, kivitelezhető, ha folyamatosan a GDP 2 %-át honvédelemre fordítjuk.
Azt még muszáj.
Akkor ezekkel a kockázatokkal adunk egy esélyt magunknak, hogy valamiben az élre törjünk.
A három-négy harckocsizászlóalj amúgy is kellene, hisz a mellékelt ukrán háború mutatja: továbbra is a harckocsi a szárazföldi műveletek alapvető harceszköze.