Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

Ja értem, ti olyanfajta felelős emberek vagytok, hogy ha még nem történt meg valami azzal foglalkozni sem kell, mert nem is fog megtörténni soha.
Ezzel a gondolkozásmóddal én nem tudok mit kezdeni.
A csapot nem zárták el, ellenben az Északi Áramlatot felrobbantottak.

Konkrétan miért avval kellene foglalkozni, ami nem történt?
 
Olaj
Ez a mostani helyzet nemcsak orosz, hanem ukrán függés is egyben. Ennél nagyobb kockázat kevés van. Nemcsak a ruszkik, hanem az ukránok is bármikor elzárhatják a csapot.
Itt jelentős alternatíva szükséges. Olyan mint, ami gázügyben már kialakult, alakul.
Jah. Igen, igen, a gáz alternatíva is milyen jól működik. Lásd a bolgár és horvát tranzit díjak emelése! Ékes példája annak, hogy saját szövetségeseink is tudnak szemetek lenni! Apropó tranzitdíj emelés és szemétkedés! Mennyi idő is kellett, hogy saját szövetségeseink szivassanak meg? Egy-két év? Az oroszok hány éve is szállítanak megbízhatóan?
(És elszámolási vita miatt zárták már el a 2000-es évek elején az oroszok is a gázt.)
Azt is tegyük hozzá, hogy nem velünk volt elszámolási vitájuk, hanem az ukránokkal! Ezt azért nem illendő kihagyni a történetből! Még ha oly annyira is szúrja szemed a jól működő orosz-magyar kapcsolat.
Orosz VS. Amcsi befolyasolás.
Mindkettő létezik és mindig létezett. Most azért csak az amcsit érezzük a tarkónkon, mert az oroszok gyengébbek és a jóindulatunk jól jön nekik. Anno Gyurcsány alatt megszállták a magyar titkosszolgálatokat, ellenséges felvásárlást kíséreltek meg a MOL ellen, a Jobbikon keresztül (KGBéla) ugyanúgy befolyásolni akarták a magyar politikát, ahogy az amcsik KariGeri mozgalma finanszírozásával, vagy MZP futtatásával.Ajanlom Ungár nyilatkozatát.
Itt jön képbe, hogy nem mindegy, milyen kormánya van az országnak!
Ahogy Orbánék most az amcsi titkosszolgálatok próbálkozásait leplezik le és verik vissza, úgy megtennék ezt az orosz kísérletekkel is. Feriék nem csak nyugatra, de keletre is befeküdtek .
 
Paks
Paks 1-nél függünk csak az orosz fűtőanyagtól. Paks 2 már megoldható nyugati forrásból is.
(Paks 1-hez is lehetne fejleszteni, de ennyi időre már nem gazdaságos.)

Erről esetleg valami konkrétum? Mármint arról, hogy a VVER-1200-hoz létezik kipróbált, biztonságos nyugati üzemanyag, amire a VVER-1200-ast tervező és a helyszínekre lokalizáló cégek, továbbá maga a Roszatom és a TVEL is áldását adta, hogy "igen, ez működni fog, pakoljátok bele nyugodtan, ha szeretnétek. Mert sem biztonsági problémáitok, sem pedig garanciavesztésetek nem lesz az új blokkokra, ha nyugati ÜZA-t tesztek bele"
Csak mert ilyenről sehol nem olvastam, persze attól még létezhet.Pedig kb naponta nézegetek a VVER-1200-hoz kapcsolódó híreket. Most éppen az a legújabb, hogy kipróbálták a 18 hónapos kampányt az egyik novovoronyezsi VVER-1200-as blokkon, és a dolog bevált, úgyhogy beadták a megfelelő orosz szakhatósághoz az engedélykérelmet a 18 hónapos kampányra való áttérésre a VVER-1200-asok esetén. A 18 hónapos kampány az üzemeltetők, tudományos intézetek és az üzemanyagot gyártó TVEL(ami nem lett nyugati, hála Istennek) szakemberei együttműködésének köszönhetően valósult meg. A későbbiekben, ha külföldön igény van rá, akkor az ottani VVER-1200 üzemeltetők is megkapják a 18 hónapos kampányhoz szükséges összes tudományos és technikai segítséget.
Szóval ki a konkrét gyártó, mi az üzemanyag típusa, amire az oroszok is rábólintottak, és írásba adták, hogy mehet a VVER-1200-ba az eredeti TVEL üzemanyag helyett?
 
Egy buta legenda.Más olajat is tudunk finomitani.Valamivel rosszabb hatékonysággal a finomitó átkalibrálása nélkül,de tudunk.
Az Ural olaj meg egy keverék olaj,nem egy olajmezőről származik.Meg lehet tenni azt is,hogy máshonnan vett olajokbol kikeverünk egy hasonlót,és akkor nem kell átkalibrálni se a finomitót.
Jelenleg 2 probléma van vele. Hol hozod be? Ez max. az Adria. Itt a horvátok magasabb tranzitdíjat szednek, mint a háborúban álló ukránok. Vivát Unió!
A másik a kapacitás. A vezetéknek van szűk keresztmetszete és ezzel kellene ellátni Battán kívül Pozsonyt és egy cseh finomítót is. Másrészt ennyi olajhoz se tanker, se kikötői kapacitás. Bár ez is tipikus Uniós ügy Brüsszel ezt is lexarja, mert nem genderpropi.

És a kisebb probléma, hogy drágább lenne a kikevert olaj. Hol lehetne kikeverni, ki hoz ehhez stabil alapanyagot. Szal jó lenne megoldani, de még évek.
 
uszályal lehet felhozni vagy kettős járatú hajókkal macerásabb mint a vezeték de a barátság elött is azzal jött a nyersolaj. az OMV majd egy évtizedig csak azzal hozott finomított olajterméket magyarországra mostmár van csővezeték is. egyébként a mai napig mennek fel olajszállítók ausztriába főleg. csakhát a folyami szállítás ki lett szervezve vagy agyon lett verve hiába a duna szabályozása előnye így semmi csak hátránya. a románok is azon szálítanak ausztriába meg kitudja hova. (talán az omv hez hozzánk is jön onnan is)
 
Jelenleg 2 probléma van vele. Hol hozod be? Ez max. az Adria. Itt a horvátok magasabb tranzitdíjat szednek, mint a háborúban álló ukránok. Vivát Unió!
A másik a kapacitás. A vezetéknek van szűk keresztmetszete és ezzel kellene ellátni Battán kívül Pozsonyt és egy cseh finomítót is. Másrészt ennyi olajhoz se tanker, se kikötői kapacitás. Bár ez is tipikus Uniós ügy Brüsszel ezt is lexarja, mert nem genderpropi.

És a kisebb probléma, hogy drágább lenne a kikevert olaj. Hol lehetne kikeverni, ki hoz ehhez stabil alapanyagot. Szal jó lenne megoldani, de még évek.
Hagyd a kamionos pillanatok alatt kiképzi magát vegyipari mérnökké és rögtön el kezd okoskodni ebben is. Lehet hogy ő Neo a mátrixból. Ezt pedig már leírtam többször hosszabban, hogy mi a helyzet. Röviden a nehéz olaj feldolgozásával és nem az átállással van a probléma, hogy nem tudjuk ugyan azt a keveréket állandóan behozni ráadásul a szűk kapacitású adrián és a szűk kapacitású tankerekkel.
 
Paksra fűtőelemet nem tudunk mástól venni mint az oroszoktól bárhogy is akarjuk, de minden mást be tudunk szerezni máshonnan is. Drágábban? Valószínűleg igen. Megéri? 100%-ig, mert annál nem nagyon van veszélyesebb, ha kizárólag 1 ország jóindulatától függsz. Gondolj bele, ha elzárnák az olajcsapot az oroszok akkor mi lenne itthon? A magyar infrastruktúra nem tud mást kezelni csak az uráli olajat. Ez olyan veszély aminek nem szabadna kitenni magunkat.
A "honnan" volt a kérdés. Amúgy fizetnél 2750-3100 forintot 1 L 95-ösért? Hát 5-9 szeres gázszámlát? A csapokat "szövetségeseink" sarcolják meg felrobbantják, nem elzárják. :) Tudod hiába találnám ki, h holnaptól nem függök a földi atmoszféra jóindulatától és a marsról hozok co2-öt és bontom oxigénre meg szénre, egyszerűen nem értelmes/gazdaságos/lehetséges. Ugyanez a helyzet az említett erőforrásokkal, amíg nem találunk évi 11-15 miliárd m3 gázt, olajat, stb.-t a lábunk alatt.
 
Ha jól emlékszem Nyugat-Európában sem lett ekkora a drágulás, bár ott nem volt 25%-os infláció és háborús veszélyhelyzet sincs. Monjuk ők szarul csinálják...

Az energetikai diverzifikáció drága ez tény, de elengedhetetlen.
 
Nem pont most döntöttek rekordot nyugati országok orosz gáz beszerzései?
Az "indiai" gázolajról nem is beszélve.
 
Annyit finomítani kell ezen a kijelentésen, hogy az Oroszországtól vásárolt LNG beszerzések döntöttek rekordot Nyugat-Európában, az összes gáz beszerzése jóval a háború előtti mennyiség alatt van (ez már csak a fizikai korlátok miatt is törvényszerű).

Innentől nem a te hozzászólásodra reakció, hanem úgy általában a témában, amiről most itt folyik a diskurzus:

Amúgy egyébként összességében igaz, hogy a szankciókat nagyjából az nem játssza ki, aki nem akarja, a világ nagyobbik fele meg úgy általában nem szankcionál.
Nyugaton amúgy könnyebben meg tudják tenni, hogy átállnak más szállítóra, van egy rakás kiépített, vagy kis bővítéssel használható szállítási útvonaluk, mivel a többség alapból nem vezetéken kapta a gázt / olajat Oroszországból. Nekünk viszont elég szűk a mozgásterünk, nincs tengerünk és egyetlen komoly földgáz / olaj kitermelő ország van a közelünkben, nevezetetesen Oroszország.
Csövön hozhatunk még Azerbajdzsánból és Horvátországon keresztül az ottani kikötő felől, de ezek kapacitása jelenleg nem elegendő.

Szóval, diverzifikáció jó, agyatlan erőltetés rossz. Ésszel kell csinálni, amíg nem tudjuk megoldani az orosz források nélkül normálisan (márpedig egyelőre még nyugaton sem megy anélkül sok országban), addig inkább ne hergeljük őket.
Azt csak mellesleg teszem hozzá, hogy mivel itt maradnak mellettünk, elég közel, amúgy sem tűnik jó stratégiának rosszban lenni velük. Pl. Portugália megteheti, hogy keresztbe tesz nekik, mivel kb. semmiben nem tudják veszélyeztetni őket az oroszok, de ahol mi vagyunk, itt azért észnél kell lenni.
Az ukránok is pontosan azért kerültek szarba, mert agyatlanul nekimentek az oroszoknak és az orosz érdekeknek, miközben szomszédok. Ha az ember nem akarja, hogy pofáncsapják, nem árt felmérni reálisan, hogy kibe köt bele. Akár igaza van, akár nem.
 
Oroszország megtehetné, hogy a szankciókra és az ukránoknak való fegyverszállításokra szankciókkal válaszol, pl. nem ad el gázt, olajat, uránt, fűtőelemet stb. az ilyen országoknak. Mégsem teszi, mert szüksége van a pénzre és szeretne valamit megőrizni a piaci pozícióiból. Ha megtenné, akkor nehezen, de megoldanák a pótlást, viszont mint megbízhatatlan szállítót, többet nem vennék számba.

Szóval míg az orosz Szlovákiának (Fico előtt is) és Bulgáriának is szállít, sőt a lengyeleknek is, amíg azok vettek tőlük, addig ez nem érv a mi különleges kapcsolatunk mellett az oroszokkal (Szíjjártó találkozói, Orbán-Putyin találkozó stb), ebből a szempontból.
Kapunk-e ezért valamit, és mi az, mert az olajat, gázt, fűtőelemet ugyanannyiért adják, mint másnak.
Ez a konteóktól eltekintve egy stratégiai meggondolás lehet, a kínai kapcsolatokkal együtt. Arra bazírozás, hogy a nyugat ereje tényleg véglegesen elgyengül. Aztán vagy így lesz, vagy nem. Vagy elgyengül ugyan, de az általa uralt területeket körülkeríti (szankciókkal immár Kínát is kizárva a piacáról - drága lesz, fájdalmas lesz, de ha a washingtoni stratégák szerint muszáj az elsőség megtartásához, megléphetik, ennél sokkal többet is - háború nélkül nem fogja az USA sem feladni az elsőségét, ahogy más hatalmak sem tették), összerántja (EU-s föderalizáció folytatása).
 
Nem az oroszokkal kéne építtetni és akkor ezen a téren is megvalósulhatna a diverzifikáció.

Helyes! Akkor ne az oroszokkal építtessük. Csak azért annak van egy oka, hogy a világon jelenleg építés alatt álló 58 atomerőműből 34-et az oroszok építenek. A többi pedig megoszlik az összes többi atomerőmű építő hatalom között(amerikai, francia, angol, kanadai, koreai, kínai). Az, hogy ebben a történetben jelenleg ők a legjobbak a világon. Ők járnak a legközelebb ahhoz, hogy zárják a nukleáris üzemanyag ciklust, a gyorsneutronos reaktoraik segítségével. A fő gond ugye a világban az, hogy az atomerőművek túlnyomó többsége úgynevezett lassú/termikus neutronos. A lassú termikus neutronossal pedig az a probléma, hogy a lassú neutron, csak az U235-öt tudja hatékonyan hasítani. Az U238-at nem igazán. Most, hogy ha nézzük Paksot, akkor adott egy átlagosan 4,7%-os dúsítású üzemanyag. Ami annyit jelent, hogy az üzemanyagban található uránizotópok aránya 4,7%. A többi pedig 238-as. Miért? Az ok egyszerű: a természetben lévő uránizotópoknak csak a 0,6%-a 235-ös. A többi 238-as. Ezt az arányt változtatják meg az üzemanyag dúsításkor, a jelenlegi paksi üzemanyag esetében úgy, hogy 4,7% legyen átlagosan az U235 izotópok aránya. Korábban kevesebb volt, de akkor még csak 12 hónapos kampányokkal dolgoztak, a jelenlegi 15 hónapos helyett. Ha eddig megvan, akkor tudhatod, hogy az üza majdnem 96%-a 238-as. Egy üzemanyag kazetta több kampányt is bent van a reaktorban, egyre beljebb kerülve az átrakások során, majd végül egyre kijebb kerülve, hogy amikor már nagyon ki van égve, akkor neutronreflektorként védje a reaktortartály falát a kiszökni kívánó neutronoktól, amik károsítanák a tartály falát. Aztán ezek átkerülnek a pihentető medencébe, majd ki a KKÁT-ba. Azért mert a cucc a kiégés után is nagyon radioaktív marad, még ha ezekben a termikus neutronos reaktorokban nem is tudnak már érdemben energiát termelni. Az ilyen nagy aktivitású "kiégett" üzemanyagok(ha jól tudom reprocesszálás után) elhasználására vannak szánva az oroszoknál a gyorsneutronos reaktorok. Mert ha ezeket ott tovább tudják használni,akkor az a cél, hogy annyira alacsony szintre vigyék a radioaktivitásukat, hogy az üza olyan állapotba kerüljön, hogy már annyira alacsony a radioaktivitása, hogy sokkal egyszerűbb legyen véglegesen tárolni. Erről szól az üzemanyagciklus zárása. A belojarszki BN-800-as pedig letolt egy egy éves kampányt ilyen kiégett üza-ból reprocesszált üzemanyaggal. Ez eddig másoknak nem sikerült sehol. Ha a program sikerrel jár, rengeteg nagy aktivitású "kiégett" üzemanyag végleges tárolásának gondja lesz majd megoldva. Tehát ez az egyik érv, ami az oroszok mellett szól. A másik érv pedig, hogy őket ha hagyják dolgozni, akkor időre megcsinálnak, jó minőségben mindent. A franciák támogató háttérben(ami a Paks2 estén az EU-nak "hála" itt nincs meg), szankciók nélkül toltak egy 14 éves késést és háromszoros költségtúllépést a finnországi EPR-1600 blokkok tekintetében. Mert annyi elbaszás volt az építés során. Az amerikaiak(Westinghouse) összesen egy db AP-1000-est tudtak átadni az elmúlt évtizedekben, azt is jelentős késéssel. A VVER-1200-nak ehhez képest van 6db jól működő referencia blokkja a világon.A NAÜ-től elsőnek kapta meg a 3+ generációs besorolást, amivel a termikus neutronos erőművek közt a legfejlettebb típusnak számít. Az egyik novovoronyezsi VVER-1200-as blokkban sikerrel végrehajtottak már egy 18 hónapos tesztkampányt is. A VVER-1200 a legolcsóbb a lehetőségek közül. Az üzemanyagról pedig annyit, hogy akár 6-7 évre előre is be tudnak tárolni a jelenlegi paksi blokkokhoz.
De rendben! Mondjuk fel a szerződést az oroszokkal a kedvedért, fizessük ki a 23 méter mély gödrökért, a gyártás alatt lévő zónaolvadék csapdákért a részleteket, plusz fizessünk nekik kötbért, annyit amiből egy blokk majdnem készre építhető. Majd a Karbantartó Gyakolró Központban tudnak mutogatni legalább zónaolvadék csapdát is, ami ugyan itt nem lesz, mert más típusú reaktor épül majd, de legalább ki van fizetve. Utána pedig négyszeres áron építtessünk egy "demokratikus" nyugati PWR erőművet. Amiből talán 20-22 év múlva lesz is valami. Közben a Paks-1, egyes blokkjának a jelen állás szerint 2032-ben lejár az üzemideje, de nem baj, mert -500MW,az semmi. Azt a "függetlenség jegyében", majd beszerezzük külföldről, amíg nem lesz valami Paks-1 helyett!
Szóval dudi, támogatom az ötletedet! Legyen Magyaroroszágnak végre egy demokratikus, nyugati atomerőműve!
Egy feltételem van: az összes ehhez kapcsolódó plusz költséget kizárólag a te és az ötleted támogatóinak számlájáról vonják le! Ha szabad akarsz lenni, fizesd meg a szabadság árát! Mert én egy forintot sem szeretnék abba beleadni, hogy előről kezdődjön egy folyamat már megint, ráadásul sokszoros áron, úgy, hogy közben a másik esetében pedig a semmit fizetjük tovább!
Ha ez neked megéri a plusz pénzt, akkor a támogatóiddal dobjátok össze a pénzt a szerződésbontásra, és egy nyugati erőműre, de úgy, hogy 2032-re induljon be az első blokk!
 
Az ukránok is pontosan azért kerültek szarba, mert agyatlanul nekimentek az oroszoknak és az orosz érdekeknek, miközben szomszédok. Ha az ember nem akarja, hogy pofáncsapják, nem árt felmérni reálisan, hogy kibe köt bele. Akár igaza van, akár nem.
Az ukránok azért kerültek sz@rba, mert 1990 től kezdve hagyták hogy a saját politikusaik és oligarcháik potom pénzért kiárúsítsák az országuk gazdaságát valamint politikai irányítását is. Azért mentek agyatlanul az oroszoknak - mert azt is így eladták külső kézbe..
Mivel a totális irányítás külső kezekbe került, ezek után már semmilyen mérlegelési választási lehetőségük nem volt..
Ezért is tartom furcsának egy proxi országban (másnéven modern gyarmat) megtartandó "szabad" választást, ez olyan mint fából vaskarika.

Az egyszerű ukrán embernek soha nem jutott volna eszébe, hogy a saját, sokkal erősebb testvérnépének ugorjon neki fegyverrel a kezében mint egy öngyilkosságra itélt faltörő kos..Ez még rémálmukban sem jött elő, ilyen bolond ötletről odakint sem hallottam az elmúlt 40 év alatt..
 
Helyes! Akkor ne az oroszokkal építtessük. Csak azért annak van egy oka, hogy a világon jelenleg építés alatt álló 58 atomerőműből 34-et az oroszok építenek. A többi pedig megoszlik az összes többi atomerőmű építő hatalom között(amerikai, francia, angol, kanadai, koreai, kínai). Az, hogy ebben a történetben jelenleg ők a legjobbak a világon. Ők járnak a legközelebb ahhoz, hogy zárják a nukleáris üzemanyag ciklust, a gyorsneutronos reaktoraik segítségével. A fő gond ugye a világban az, hogy az atomerőművek túlnyomó többsége úgynevezett lassú/termikus neutronos. A lassú termikus neutronossal pedig az a probléma, hogy a lassú neutron, csak az U235-öt tudja hatékonyan hasítani. Az U238-at nem igazán. Most, hogy ha nézzük Paksot, akkor adott egy átlagosan 4,7%-os dúsítású üzemanyag. Ami annyit jelent, hogy az üzemanyagban található uránizotópok aránya 4,7%. A többi pedig 238-as. Miért? Az ok egyszerű: a természetben lévő uránizotópoknak csak a 0,6%-a 235-ös. A többi 238-as. Ezt az arányt változtatják meg az üzemanyag dúsításkor, a jelenlegi paksi üzemanyag esetében úgy, hogy 4,7% legyen átlagosan az U235 izotópok aránya. Korábban kevesebb volt, de akkor még csak 12 hónapos kampányokkal dolgoztak, a jelenlegi 15 hónapos helyett. Ha eddig megvan, akkor tudhatod, hogy az üza majdnem 96%-a 238-as. Egy üzemanyag kazetta több kampányt is bent van a reaktorban, egyre beljebb kerülve az átrakások során, majd végül egyre kijebb kerülve, hogy amikor már nagyon ki van égve, akkor neutronreflektorként védje a reaktortartály falát a kiszökni kívánó neutronoktól, amik károsítanák a tartály falát. Aztán ezek átkerülnek a pihentető medencébe, majd ki a KKÁT-ba. Azért mert a cucc a kiégés után is nagyon radioaktív marad, még ha ezekben a termikus neutronos reaktorokban nem is tudnak már érdemben energiát termelni. Az ilyen nagy aktivitású "kiégett" üzemanyagok(ha jól tudom reprocesszálás után) elhasználására vannak szánva az oroszoknál a gyorsneutronos reaktorok. Mert ha ezeket ott tovább tudják használni,akkor az a cél, hogy annyira alacsony szintre vigyék a radioaktivitásukat, hogy az üza olyan állapotba kerüljön, hogy már annyira alacsony a radioaktivitása, hogy sokkal egyszerűbb legyen véglegesen tárolni. Erről szól az üzemanyagciklus zárása. A belojarszki BN-800-as pedig letolt egy egy éves kampányt ilyen kiégett üza-ból reprocesszált üzemanyaggal. Ez eddig másoknak nem sikerült sehol. Ha a program sikerrel jár, rengeteg nagy aktivitású "kiégett" üzemanyag végleges tárolásának gondja lesz majd megoldva. Tehát ez az egyik érv, ami az oroszok mellett szól. A másik érv pedig, hogy őket ha hagyják dolgozni, akkor időre megcsinálnak, jó minőségben mindent. A franciák támogató háttérben(ami a Paks2 estén az EU-nak "hála" itt nincs meg), szankciók nélkül toltak egy 14 éves késést és háromszoros költségtúllépést a finnországi EPR-1600 blokkok tekintetében. Mert annyi elbaszás volt az építés során. Az amerikaiak(Westinghouse) összesen egy db AP-1000-est tudtak átadni az elmúlt évtizedekben, azt is jelentős késéssel. A VVER-1200-nak ehhez képest van 6db jól működő referencia blokkja a világon.A NAÜ-től elsőnek kapta meg a 3+ generációs besorolást, amivel a termikus neutronos erőművek közt a legfejlettebb típusnak számít. Az egyik novovoronyezsi VVER-1200-as blokkban sikerrel végrehajtottak már egy 18 hónapos tesztkampányt is. A VVER-1200 a legolcsóbb a lehetőségek közül. Az üzemanyagról pedig annyit, hogy akár 6-7 évre előre is be tudnak tárolni a jelenlegi paksi blokkokhoz.
De rendben! Mondjuk fel a szerződést az oroszokkal a kedvedért, fizessük ki a 23 méter mély gödrökért, a gyártás alatt lévő zónaolvadék csapdákért a részleteket, plusz fizessünk nekik kötbért, annyit amiből egy blokk majdnem készre építhető. Majd a Karbantartó Gyakolró Központban tudnak mutogatni legalább zónaolvadék csapdát is, ami ugyan itt nem lesz, mert más típusú reaktor épül majd, de legalább ki van fizetve. Utána pedig négyszeres áron építtessünk egy "demokratikus" nyugati PWR erőművet. Amiből talán 20-22 év múlva lesz is valami. Közben a Paks-1, egyes blokkjának a jelen állás szerint 2032-ben lejár az üzemideje, de nem baj, mert -500MW,az semmi. Azt a "függetlenség jegyében", majd beszerezzük külföldről, amíg nem lesz valami Paks-1 helyett!
Szóval dudi, támogatom az ötletedet! Legyen Magyaroroszágnak végre egy demokratikus, nyugati atomerőműve!
Egy feltételem van: az összes ehhez kapcsolódó plusz költséget kizárólag a te és az ötleted támogatóinak számlájáról vonják le! Ha szabad akarsz lenni, fizesd meg a szabadság árát! Mert én egy forintot sem szeretnék abba beleadni, hogy előről kezdődjön egy folyamat már megint, ráadásul sokszoros áron, úgy, hogy közben a másik esetében pedig a semmit fizetjük tovább!
Ha ez neked megéri a plusz pénzt, akkor a támogatóiddal dobjátok össze a pénzt a szerződésbontásra, és egy nyugati erőműre, de úgy, hogy 2032-re induljon be az első blokk!
Nem mondtam, hogy rossz az orosz atomerőmű. Azt mondom, hogy bőven elég belőle egy és a másik az ne orosz legyen.
 
@sidewinder12 hozzászólását átmásolom ide is, hogy biztos megmaradjon.

(Én sokat tanultam belőle.)

Várom kiváncsian a választ! :) De nem valami süket dumát ám. Tènyeket.
 
"Az akkumulátorgyárak önmagukban nagyjából több mint 15-25 százalékkal emelik majd meg Magyarország áramfogyasztását, amelyet emellett más folyamatok is növelnek majd, így néhány éven belül összesen akár 50 százalékkal is megugorhat. Ebben a cikkben annak igyekszünk utánajárni, ki és hogyan fogja ezt megtermelni."