T
Törölt tag
Guest
Én nagyon kíváncsi leszek erre a +4 gépes megállapodásra.
Elvileg az FMV honlapján szereplő szöveg szerint beszerzésről van szó (anskaffa), de az angol fordító aquire-nek fordítja ezt. Miközben az itthoni sajtóban lízingről lehetett olvasni.
A második szerződésről pedig azt írja, hogy 2036-ig biztosítja az FMV a flotta logisztikai támogatását, upgrade-jét, valamint kiképzést is.
Mi több az szerepel a szövegben még, hogy ez mindkét fél légiflottájára előnyös megoldás. Azaz ez azt jelenti, hogy itt a C+ csomagra gondol a költő.
Röhögnék, ha sikerült volna kialkudni, hogy a jelenlegi flottát, plusz a +4 gépet ingyen (vagy jelképes összegért) kapjuk meg, ha aláírjuk a meghosszabbított támogatói szerződést. Tulajdonképpen erről szólt a cseheknek felajánlott utolsó szalmaszálas ajánlat is.
Még érdekesebb, hogy az FMV külön bejegyzést szentel a magyar szerződés mögé tett SAAB szerződésnek.
Ebben is érdekes az utolsó mondat:

- Today's agreement is the first of several agreements that are required. Agreements on extended logistical support, ongoing upgrades and training until 2035 are signed separately with Saab and other parties, says Lars Helmrich.