A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Magyarországon egyeztetett az EU Katonai Bizottságának elnöke...

Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke, április 11-én, csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető.

Robert Brieger vezérezredes - akinek a látogatása egybeesik a magyar EU elnökségre való felkészüléssel - elmondta, magyarországi látogatásának célja az együttműködés megerősítése, valamint a közös biztonság- és védelempolitika szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte, hogy támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén.

A vezérkari főnök fontosnak nevezte az európai gyors reagálású erők fejlesztését, megerősítette, hogy Magyarország részt vesz az új koncepció alapján 2025-ig felálló első európai harccsoport létrehozásában. A védelmi iparról azt mondta, hogy a magyar EU-elnökség támogatni fogja az európai védelmi technológiai és ipari alapokat. „A magyar védelmi ipar ennek integráns részét képezi" - tette hozzá.

„Az EU stratégiai autonómiáját nemcsak az EU harccsoportjaihoz való hozzájárulással támogatjuk. A 2016-ban indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal elkötelezett, ütőképes nemzeti haderőt építünk" - tette hozzá. A vezérezredes elmondta: októberben vendégül látják az EU vezérkari főnökeit, akiknek az EU Integrated Resolve gyakorlat részeként felajánlott, éleslövészettel egybekötött Brave Warrior gyakorlat során bemutatják a magyar védelmi erők képességeit hangsúlyozva ezen kiképzési rendezvények megkerülhetetlen szerepét a válságkezelési döntéshozatal javításában és az interoperabilitás előmozdításában.

Ez a 90% körüli hiány az eredeti 2,9%-os hiánycélra vonatkozott. Már emelt cél van 4,5% (kb.4.000mrd). Így hagyták maguknak mozgásteret ( főleg a -670mrd-os beruházásokkal) és a 2,9%-ot csak 2026-ra célozták még. ( A lengyel és szlovák költségvetés is 5% fölötti hiánnyal számol idén. )

De alapvetően a védelmi kiadások sztem az EU-s elszámolástól függnek. Mennyi részét nem kell senkinek sem elszámolni a hiányban a háború miatt, így nem kellene gúzsba kötve európai haderőt fejleszteni. Valszeg 1 az 1-ben nem fogják leírni, hanem a fejlesztési, beruházási részét nem számolják majd EU-s szintén a hiányba be. Így nyílik lehetőség a fejlesztésre.
SilvioD az örök optimista. A megemelt hiánycélhoz sem lesz elég az általad említett beruházás stop (és hozzá más egyéb). így nemhogy mozgástér nem lesz, de várhatóak további megszorító intézkedések. (portfolio / világgazdaság)
 
ctrl+f és bírod a keresőbe, hogy Ungheria
Ha jól értelmezem, akkora Leonardotol és ezt.

LŐSZER
004 BOMBÁK, TORPÉDÓK, RAKÉTÁK, RAKETTÁK ÉS TARTOZÉKOK
005 BERENDEZÉS A LÖVÉSI IRÁNYHOZ
010 REPÜLŐ
011 ELEKTRONIKUS BERENDEZÉSEK
014 KÜLÖNLEGES FELSZERELÉS A KATONAI KIképzéshez vagy szimulációhoz
KATONAI FORGATÓKÖNYVEK
017 KÜLÖNBÖZŐ BERENDEZÉSEK, ANYAGOK ÉS KÖNYVTÁROK
 
450 millió ft értékben vettünk valamit a Leonardotól
 
Azalábbi tételek szerepelnek az anyagban a magyar export melett:
LŐSZER
004 BOMBÁK, TORPÉDÓK, RAKÉTÁK, RAKETTÁK ÉS TARTOZÉKOK
005 BERENDEZÉS A LÖVÉSI IRÁNYHOZ
010 REPÜLŐ
011 ELEKTRONIKAI BERENDEZÉSEK
014 KÜLÖNLEGES FELSZERELÉS A KATONAI KIképzéshez vagy szimulációhoz
KATONAI FORGATÓKÖNYVEK
017 KÜLÖNBÖZŐ BERENDEZÉSEK, ANYAGOK ÉS KÖNYVTÁROK
 
Ha jól értelmezem, akkora Leonardotol és ezt.

LŐSZER
004 BOMBÁK, TORPÉDÓK, RAKÉTÁK, RAKETTÁK ÉS TARTOZÉKOK
Talán ez lehet HERO drón meg talán VULCANO irányított lőszer a PZH-hoz - utóbbit használják a németek is az önjáró lövegeikhez.
005 BERENDEZÉS A LÖVÉSI IRÁNYHOZ
Lynx gyártáshoz valami berendezés?

(Csak tippelgetek)
 
SilvioD az örök optimista. A megemelt hiánycélhoz sem lesz elég az általad említett beruházás stop (és hozzá más egyéb). így nemhogy mozgástér nem lesz, de várhatóak további megszorító intézkedések. (portfolio / világgazdaság)
Kivéve, ha kiveszik a védelmi büdzsé egy részét, fejlesztési költségek) a hiányából. Mivel Európa nagy része hasonló cipőben jár, lásd az említett lengyel és szlovák adat a régióból, ezért így már lenne sansz tartani. 1.700-1.8000 mrd HUF az idei védelmi büdzsé, aminek a fejlesztési része kb. 700 mrd.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
Azalábbi tételek szerepelnek az anyagban a magyar export melett:
LŐSZER
004 BOMBÁK, TORPÉDÓK, RAKÉTÁK, RAKETTÁK ÉS TARTOZÉKOK
005 BERENDEZÉS A LÖVÉSI IRÁNYHOZ
010 REPÜLŐ
011 ELEKTRONIKAI BERENDEZÉSEK
014 KÜLÖNLEGES FELSZERELÉS A KATONAI KIképzéshez vagy szimulációhoz
KATONAI FORGATÓKÖNYVEK
017 KÜLÖNBÖZŐ BERENDEZÉSEK, ANYAGOK ÉS KÖNYVTÁROK
Torpedót a Balatonra!