A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

A haderőfejlesztésnek szüksége van a legmagasabb tudományos körök támogatására – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 2-án, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a tárcavezető és Freund Tamás, az MTA elnöke aláírta a Honvédelmi Minisztérium és az MTA közötti együttműködésről szóló megállapodást...

Szavai szerint a honvédelemhez kapcsolódó tudományos kérdések, témák, feladatok olyan sokrétűek, hogy előbb-utóbb az MTA mind a 11 tudományos osztálya bevonódhat az együttműködésbe.
 
Vezérezredesi látogatás a Mária Terézia-laktanyában...

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke május 2-án látogatást tett a budapesti Mária Terézia-laktanyában. Állománygyűlés keretében a vezérezredes ismertette a Magyar Honvédségnél folyamatban lévő változásokat, valamint célkitűzéseit és elvárásait az elkövetkező időszak vonatkozásában, majd helyszínbejárással zárta az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tett látogatását.

6634c1fea1285230600854.jpg
 
Orbán: Ha folytatódik a háború Ukrajnában, Magyarország növeli a védelmi kiadásokat

Magyarország növeli védelmi kiadásait, ha jövőre folytatódik az ukrajnai háború. Ezt mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Magyarország tavaly több mint 2,4 százalékot költött védelemre, vagyis többet, mint a NATO-országok megállapodása által meghatározott két százalék.

"Ha a háború (Ukrajnában) 2025-ig elhúzódik, akkor a 2023-tól 2024-ig tartó katonai kiadások szintje nem lesz elegendő, és növelni kell" - mondta Orbán, hozzátéve, hogy akkor a kormánynak kevesebb forrása lesz más célokra. .

Mondott ilyet vagy csak halucinalnak?
 
A pénzek egy része rosszul van elkoltve. Egész egyszerűen túlárazott termékek szolgáltatások vagy nagykereskedelmi ár helyett kiskereskedelmi arkulcs elfogadása direkt gyártótól rendelés sok esetben fel sem merül miközben a db szám ezt indokolttá teszi. Ezeken a teteleken folyik a pénz bár a teljes költségvetést tekintve nem túl jelentős osszegek ezért nem feltűnő. De ez a pénz akkor is hiányzik (több milliárdos tétel) mindemellett rengeteg bevételi forrás nincs kihasználva én nagyjából 25 milliárd adózás utáni profitkiesest számoltam össze ami abból adódik hogy a jelszó a honvédségnél nem dolga a pénz keresése. (Oké csak ezzel éves szinten 25 milliárd kerül az ablakon kidobásra) Ha a 2 tételt összeadjuk 30+ milliárd forint jönne ki évente. Aminek lenne helye. 400 teherautó 200 kisteherautó/mikrobusz/személygépkocsi... Csak viszonyításképp. Minden egyes évbe. Nagyon nem érdekel senkit akinek nagy pénznek számít az menekül mert nem az ő hatásköre nem tehet semmit akinek még apró az még úgy van vele hogy macera lenne nem ér annyit
 
Miért nincs ennek különösebb látszatja?
Vagy ebben vannak a sok évvel ezelőtt megrendelt dolgok?
Az idei büdzsé így lett tervezve.

Majd 700 mrd HUF a Honvédség működési kiadása. Ez évekig rekordalacsony volt, a semmit olcsón lehetett működtetni.

540 mrd HUF a fejlesztési büdzsé. Laktanya rekonstrukció, beszerzett cucc törlesztése, új rendelés. De rengeteg korábban megrendelt szajré idén törlesztődik. A Leopard, LYNX, nagy heli, Nasams, radar, brazil repülő.

Aztán van a bérek. Simán van 3-400 mrd becslésre. És ugye az újoncok csak extra emelt bérért.

Ez a fenti 1.600 mrd HUF. 1.800 mrd a tervezet.
És akkor még hadiipar, katonai suli, katonai titkosszolgálat, egyéb.

Évekig 300 mrd körül vagy alatt volt a teljes büdzsé.
 
Orbán: Ha folytatódik a háború Ukrajnában, Magyarország növeli a védelmi kiadásokat

Magyarország növeli védelmi kiadásait, ha jövőre folytatódik az ukrajnai háború. Ezt mondta ma Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Magyarország tavaly több mint 2,4 százalékot költött védelemre, vagyis többet, mint a NATO-országok megállapodása által meghatározott két százalék.

"Ha a háború (Ukrajnában) 2025-ig elhúzódik, akkor a 2023-tól 2024-ig tartó katonai kiadások szintje nem lesz elegendő, és növelni kell" - mondta Orbán, hozzátéve, hogy akkor a kormánynak kevesebb forrása lesz más célokra. .

Mondott ilyet vagy csak halucinalnak?
Háát ez nem olyan meglepő előrejelzés. Ha ez előáll, akkor egészen biztosan EU-s felmentés lesz a védelmi kiadások deficitnövelő hatására.
Azaz akkor mondenki vadul elkezd majd költekezni. Nekünk sem kell lemaradni! Ez nem csak védelmi szempontból létkérdés, de gazdaságilag is jelentős lépéshátrányt jelentene, ha ebben az időszakban nem növelnénk a hazai hadiipar megrendeléseit.
 
Ezt mondta.
 
Nem a legjobb példa talán, de a hitleri Németország, a 30-as évek gazdasági válságából, az egyik kimenekülési útvonalat a haderőfejlesztésben látta. Több más mellett, pld., közlekedési infrastruktúra kiépítése, a hadiipar grandiózus felfuttatása volt a gazdasági felemelkedés egyik pillére. Mondjuk nekünk még mindig nincs olyan ipari kapacitásunk, de bőven belefér újabb megrendelés mennyiség, több mindenből.
 
Csak nem ezzel a gyártói hozzá állással érték el hogy a hadi állapotra való felkészülés kihúzza a gazdaságot. Hogy ez nallunk megtörténjen hirtelen irányváltásra lenne szükség és a kettős felhasználású teknologiakat felfuttatni és nem a katonáit civilesiteni hanem a civilt katonasitania katonai teknologia civilesitesevel a civil teknologia lassú fejlődése érhető el nagy haszonkulcsal. Míg a civil teknologia katonasitasaval a termékek olcsositasa tömegtermelés érhető el fejlődés itt is van persze . Csak ez kevésbé egy szűk kör zsebét Tömi.
 
Háát ez nem olyan meglepő előrejelzés. Ha ez előáll, akkor egészen biztosan EU-s felmentés lesz a védelmi kiadások deficitnövelő hatására.
Azaz akkor mondenki vadul elkezd majd költekezni. Nekünk sem kell lemaradni! Ez nem csak védelmi szempontból létkérdés, de gazdaságilag is jelentős lépéshátrányt jelentene, ha ebben az időszakban nem növelnénk a hazai hadiipar megrendeléseit.
Cserébe úgy ki fog lőni a forint h csak nézünk…
 
Ha külföldről veszünk mindent akkor biztos mert a kivándorló Ft valakinek nyűg lessz amitől még kell szabadulni ez a hazai profit kimenekitesekor is igaz külföldi tulajdonú cég esetében. Ha még eurót veszünk és azzal fizetünk akkor az a Ft kerül a piacra és akarják euróért dollárért eladni amit bevaltottunk. Tehet megint romlik mert kisebb rá a kereslet és olcsóbban is adja a tulaj csak hogy szabaduljon tolle
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

Ez ennél kicsit bonyolultabb ha vad költekezésbe kezdünk mert bele számít az éves hianyba akkor ez egyfajta fedezetlen koltesnek minősül mert nincs mögötte valós gazdasági teljesítmény így a forint és kötvények is kolinek idővel de ez minden olyan országra érvényes aki így jar el