Filmek és sorozatok

Horizont: Egy amerikai eposz

Igazi mozifilm. Kb. egy perc leállás nincs. Ha vki nem értené, hogy miért gyilkolták le a fehérek az indiánokat, akkor az első egy óra mindent megmagyaráz.

Kevin Costner 1883-a. Történet több szálon. Costner egy órával a film kezdete után tűnik fel először.

Elég realisztikus az egész, főleg a lövöldözések.

A magyar szinkron elvileg Costner esetében Kovács István lenne, de hogy az ürge beteg, vagy nem tudom, de ez vmi borzasztó lett, pedig MINDIG ő szinkronizálja Costnert. (Mondjuk amikor nem, az is brutálisan szar lett a Yellowstoneban, de most az nem érdekes.)

A film egyfajta mozis 1883 szint. Akinek az bejött, ez még jobban be fog jönni.

Hamarosan jön a második rész, aztán kicsit később a harmadik. Remélem, nem kaszálják el!
Kedvet is kaptam hozzá, már úgy is rég voltam moziban.
Aztán nézem, hogy 3 órás és 3 film első része, na nee. Ha a rendező nem képes a sztorit csak 9 órányi jatekidőben elmeselni, akkor abból nem filmet hanem inkább gy 10reszes mini sorozatot kell csinálni. Én nem ülök moziban 3+ órát az tuti. Majd ha kijött otthon kényelmesen megnézem. Azért köszi.
A Costner jó színész nemrég láttam tőle a Highwaymant - a film is jó, de a faszi tuti nem dohányzott életében mert a bagózós jelenetei elég gagyik.
A szinkront meg érdemes hanyagolni. A MOM-ban ezt a filmet pl csak eredeti hanggal látom.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and LMzek 2.0

Konkrétan észre nem vettem, hogy 3 órás. Nulla sec pihi nem volt.
 
Érdekességnek, mert jók voltak a régi magyar ifjúsági sorozatok:
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
Kedvet is kaptam hozzá, már úgy is rég voltam moziban.
Aztán nézem, hogy 3 órás és 3 film első része, na nee. Ha a rendező nem képes a sztorit csak 9 órányi jatekidőben elmeselni, akkor abból nem filmet hanem inkább gy 10reszes mini sorozatot kell csinálni. Én nem ülök moziban 3+ órát az tuti. Majd ha kijött otthon kényelmesen megnézem. Azért köszi.
A Costner jó színész nemrég láttam tőle a Highwaymant - a film is jó, de a faszi tuti nem dohányzott életében mert a bagózós jelenetei elég gagyik.
A szinkront meg érdemes hanyagolni. A MOM-ban ezt a filmet pl csak eredeti hanggal látom.
Egyszer megnéztem egy japó nindzsás ötrészes agyhalált. Gyerekeket képeztek nindzsának. A legrövidebb része volt kb. 5 és fél óra, a többi hét, kilenc, tizenegy órás apró szösszenet volt. Szar volt amúgy. :D
 
  • Vicces
Reactions: Ocses and merleg
Erős beszélgetés, a filmek és szexualitás témában.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and Ocses
Gladiátor 2.
Ez alapján nagyon város lesz

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Hát a mercis (vagy arra hajazó) overál alapján a néger lesz a Hamilton a filmben. Az meg elég feka :rolleyes:

Kicsit "Felpörgetve" utánérzésnek tűnik. Ezzel a mentornak visszatérő nyugdíjas versenyzővel. Az előzetes legjobb jelenetét amúgy is Günther Steiner produkálta :D Azzal a nézéssel megette reggelire a hollywoodi színészeket. De azt ettől függetlenül nem bocsátom meg neki, hogy elzavarta Mick Shumachert. Ott nem Mick volt a hülye, hanem a két újoncra(Mick Shumacher-Nyikita Mazepin) építő koncepció, amit nem véletlenül nem csinálnak egy csapatnál sem.
 
Baromi túlértékelt a Günther, csak a Netflix felkapta mert szabad szájú. pl Évekig a Grojean - Magnussen agyament párossal erőlködtek. Mára már látszik, hogy egy Hulkemberg is sokkal jobb annál a színvonalnál.
Mick kaphatott volna még egy évet, de az se véletlen, hogy egy másik csapat se kapkod érte, pedig ugye van Mercis kapcsolat, most meg az Alpinnál van, és épp mindkét csapatnál lenne hely. A kisebb Formula szériakban se mutatott semmi igazán kiemelkedőt. Azokban is csak ha harmadik nekifutásra sikerült nyernie, úgy hogy közben a legjobb csapatokban vezetett, jó hátszéllel, tesztekkel kitömve. Mondjuk egy Stroll szintet talán ő is tudna hozni, de többet nem látok bele, bármennyire is csípem a Fatert.

A film még akár jó is lehet, de aki ért a versenyzéshez annak nyilván zavaróak lessznek az eltérések. A sebesség érzet szerintem rendben van, nem véletlen a sok autóra szerelt kamera. A mostani modern F1-ben amikor már 18evesek is indulhatnak mondjuk már szerintem kifejezetten öreg a Brad Pitt, bármennyire is meg jól néz ki.
 
Smallville

Március végén elkezdtem újranézni a sorozatot. Az apropót az adta, hogy leszedtem HD-ben. Most tartok a 7. szezon elején.

Teljesen jól öregedett a széria, szerintem máig az egyik legjobb képregényfilmes/szuperhősös tartalom.

Az Arrowverse sorozatokba nemfolytam be, halogattam, hogy majd ha vége lesz, de annyi epizódja lett mára, hogy szerintem soha nem kerül rá sor.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
mostani modern F1-ben amikor már 18evesek is indulhatnak mondjuk már szerintem kifejezetten öreg a Brad Pitt, bármennyire is meg jól néz ki
Spec szerintem rohadt zavaró.

Persze a színèsznek nem kell egykorúnak lennie az álltala játszott karakternek, de akármennyire jól tartja magát azèrt már latszik rajta.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Egyik kedvenc paródiám/vígjátékom. Nagy előny ha ismered az általa parodizált filmeket
(Csaj nem jár egyedül, Hajrá csajok, 10 dolog amit utálok benned, Cool Túra, Amerikai Pite stb...).
Elképesztő milyen filmeket beengedtek akkoriban a moziba.
És igen, ma le se engednék forgatni.... (Nem mintha lenne parodizálni való alapanyag...)
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses and hunter85
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Sajnos ez egy fake. Kulonféle star wars sorozatokból és filmekbol oszevágot anyag ... :(

Ez az oldal sajna ebből él, egy rakás rajongói trailer-t tölt fel.
Ebben is volt minden az eredeti sorozatból, a Rouge One, The Mandalorien, Solo... stb.