KF51 Panther MBT (Rheinmetall)

Vagy csak ezeket figyelembe véve hozzáállni a dolgokhoz és okosan szerződni.

Például mással, nem az RM-el....
Nem akarom újra kezdeni a régi lemezt, de végtelen lehetőségünk volt a 2010-es évek közepén, hogy megfelelő cégekkel szerződjünk.
Leírtam, hogy az RM-el gondok lesznek, mindenki lehurrogot. Sajnos nekem lett igazam.
Hozzá tenném, azóta is megy a balfaszkodás minden szinten. Sajnálatos, hogy a "magyar" politika mindent csak a seggnyaláson és annak mértékén keresztül képes érzékelni. Minden döntés mögött egy segg kinyalása áll, mert ebbe szocializálódtak.
Ezért is írtam, hogy mentalitásban fényévekre vagyunk egy Svájctól, Finnektől , Izraeltől stb...

A probléma még mindig az, hogy nincs hadseregünk.
De ez nem azért gond, mint itt páran írják, hogy akkor első osztályú seggnyalói lehetnénk a NATO-nak, és mehetnénk az első sorba meghalni. Akinek ilyen gyopár a gondolkodása az menjen már ki zsoldosnak ukrajnába, minket meg hagyjon élni nyugodtan ;)
A hadsereg pont azért kellene, hogy NE kelljen újra a keleti frontra menni és NE tudjanak minket bele kényszeríteni egy ilyen helyzetbe.
De ehhez egy olyan poltika kéne, ami nem csak seggnyalásban és megalázkodásban tud gondolkodni.
És nekem úgy tűnik, hogy a két legesélyesebb jelölt éppen azon versenyzik, ki tud nagyobb seggnyaló lenni....
Elkeserítő.
 
  • Tetszik
Reactions: nyugger and cirqle
Ha belegondolsz az inkurrencia eladását eu-n belül is blokkoljuk pedig az excalibur vinne mindent mint a cukrot...
Meglátjuk itt mi változik, mert az Excalibur az a CSG-s cégháló része. Azaz a Rábán keresztül ott is lehet közös pont. És akkor pl. a Rábán és nem az Excaliburon keresztül távozik az országból a CSG kapcsolati hálón keresztül.
 
Amúgy kicsit ők is genyók
Na :D

Basszus. Az üzletemberek rm/cz (meg ki tudja mèg ki)basszus úgy szerződtek, hogy nekik jó.

Nem is hiszem el, hogy a fegyvergyárak(bármely gyár) így működik.

Ès nem a kèt szèp szemünk a lènyeg.:D

Az a baj, hogy a vezetés úgy tűnik, hogy azt hiszi, hogy a betyárbecsület miatt majd a haverok nem fogják őket átbaszni amint érdekük úgy kívája mert hát haverok.
Na ez a bajom a "személyes jó kapcsolat"-ra való alapozással...
Ezek tènyleg teljesen amatőrök. Kb úgy látszik mindenben.

Hogy is van ez csak minket néztek hülyének meg megy a kibaszott nagy titkolózás és félretájékoztatás?
Az èn kis nyünyükèm.

Hány harcoló beosztású katonája van a magyar honvèdsègnek?
 
  • Tetszik
Reactions: Giskard
Német szaksajtóban olvastam, hogy honnan ment. Már nem emlékszem pontosan.
A német védelmi konglomerátum , a Rheinmetall egy új KF41 Lynx gyalogos harcjárművet (IFV) szállított Ukrajnának - közölte Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal január 7-én.

A 2024 végén átadott fejlett járművet a németországi Unterlüßben található Rheinmetall gyárban gyártották.

Nemtom. Idáig itt az volt a vita, hogy még a német lőszerpótlást sem pörgetheti Várpalota, a LYNXet meg elküldjük az ukránoknak?
 
A Honvédség 2015 óta hatalmasat lépett előre minden téren (abba ne menjünk bele, hogy mennyivel lehetett volna nagyobbat is lépni vagy sem). Sok probléma közül az egyik az amit anno sokan (köztük én is) leírtunk: mindenből a legújabbat vettük sokszor rajzasztalról, emiatt küzdeni fogunk a gyermekbetegségekkel (ez nem a német technika sajátja,ez minden technika sajátja) és lám küzdünk is velük, csak ez nem fér bele a sikerpropagandába, így nem reklámozzák. Ezen túlmenően vannak olyan problémák, amiket mi generálunk magunknak és ezt ecseteli itt pl krisss már egy ideje. És természetesen vannak olyan problémák is, amik a sokszor, ha finoman akarok fogalmazni etikátlan (ha nem akmor patkányság) hozzáállású partnereinknek köszönhetően nem oldódnak meg. Szóval az előrelépés tagadhatatlan, a meglévő problémákban pedig kb mindenki ludas valamilyen szinten a resztvevők közül ( Honvédseg, külföldi partnerek és a politika).
 
Tudsz te ha akarsz. :rolleyes: