A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Hát, most a bosnyákoknál lehet buli lesz.
Hat ott is vannak gondok konkrétan délre mindenfelé és keletre is.Bonyolitja a helyzetet,hogy aki először elsüti a fegyvert a migránsokra akkor elszabadul a pokol mindenki a másikra vár és onnantól számítva nyugat sem lesz a régi.Könnyen kitalálod kire számíthatunk,majd innen keletre található az állam és nem kicsi.Ügyesen játszik Viktor nem is tud mást tenni a jelenlegi helyzetben.
 
Nem tudom, hogy ezzel mennyire lehetnek tisztában odafenn. Mert természetesen az alsóbb vezetői szintek lehazudják az égről a csillagokat, hogy a seggüket védjék.

Teljesen tisztában vannak mindennel. Pozícióféltésük okán viszont csendben vannak és meg sem merik említeni a gondokat, nyilvánosan biztosan nem. A politika sok mindenről tehet, azonban a mai állapotokban vastagon benne van a felső katonai vezetés hozzá nemértése, töketlensége, meg minden hasonló jelző...
Amúgy ha az egyenruhacsere is bedől, akkor csak annyi történik, hogy a Magyar Honvédség hű működésének eddigi hagyományaihoz. Gondoljatok csak a gépkarabély modernizációra. Nem csalódok, ha ez sem sikerül, vagy nem úgy ahogy elképzelték.
 
Csak arra nem készül kellőképp, ha borul a bili.
Hát ja ezért irtam,hogy kivárásra játszik a felső vezetés Simi tömi a fejüket,hogy ez nem lesz jó játék kezdik felfo
Csak arra nem készül kellőképp, ha borul a bili.
Egy részről pont arra készül és igyekszik elkerülni Mo. mindenféle szempontból középen van és igyelszik is Svájcként fellépni,ez az irány,de van egy Nato megállapodás+sok múlik az emrikai elnökválasztáson Clintonék nyernek nekünk az tényleg nem jó.Ezért nyugatról kell technikát venni vagy amifelé mi is vágtázunk a lisencgyártás amiből csak nyugati lehet ez csak kormányközivel és ellentételezéssel megy,de hatalmas a katyvasz nyugaton tényleg hatalmas.
Amint láthatjátok a nyugat felmosóronygnak néz minket és nyílván ez ellen harcolni kell politikailag. Viszont ebből frankó politikai előnyt lehet kovácsolni keleti irányból mi is erre játszunk.Továbbá nem kell elfelejteni és szavamat ne felejtsétek,nyugatra sincs kolbászból a kerítés a migráncsok meg fogják őket enni reggelire amikor a biztonságpolitikai szakértők ,azt nyilatkozzák,hogy több ezer katona ment be oda akik több évet harcoltak a fronton ez nem kamu továbbá a német hadsereg 40%-a bevándorló aki már volt hadgyakorlaton a németekkel,franciákkal láthatott nem egy nem kettő törököt,horvátot,szerbet,macedónt stb. a fél balkán ott van.A franciáknál meg Afrika.Csak egy csapat hülye kell és kész a baj utána csak az USA és maci marad!
Valaki írta is az asztalnál megy a kártya és rendkívül ébernek kell lenni,ahogy korábban már kifejtettem orosz dolgok beszerzésének esélye gyakorlatilag 0.de!
Személyes véleményem az,hogy az orosz dolgokkal sokkal sokkal olcsóbban megúszná a modernizációt az ország.Szárazföldi oldalon a ruszkik hatalmasat léptek előre.
A legolcsóbb megoldás ami mindenkinek olcsó egy Európai közös haderő,de ez csak politikai fejekben létezik a hadsereg felsővezetés kétkedve nézi a dolgot.
Előnyök:-légió mintájára erős összetartás kialakítása etnikai különbségek kiiktatása(kétséges ebben nem hisznek a katonai vezetők)
-Közös haderő fejlesztés(technikai) olcsóbb egységes beszerzések USA minta (nekünk jó lenne)
Hátrányok:-szerintem nem lehet megcsinálni
-USA nem hagyná

Egyszóval sokmindenről írtam lehet,hogy nem egyértelműen fogalmaztam,de a jelenlegi helyzetben nehéz jó döntéseket hozni politikai szinten,hogy egy komolyabb összegű katonai beszerzésből,gyártásból gazdaságilag jól jöjjünk ki.Nem viccelek hétről hétre változnaka dolgok.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Tudom sajnos..
Egyébként nem csodálom, ha vonzónak találják az új twardyt, olcsóbb, és kevesebbet kell vele szenvedni a típusátképzésnél. Valószínűleg a fenntartása is olcsóbb, az személy állománynak pedig ismerős.

Sajnos a szemlélet a régi. Azért ne vegyünk generációval jobb technikát, mert nem értünk hozzá és tanulni kellene, hogy értsünk. Inkább a régi, kis tuningolással, mert azt ismerjük és nem kell sokat tanulni, hogy kezelni tudjunk egy tuningolt T-72 klónt.
Elképesztő, ha az élet más területén is így menne, még céhek gyártanák az ipari termékeket, egyedi gyártásban, és faekével szántanának a mezőgazdaságban.
Kuriózum a Honvédség, teljesen az. NATO tagság ide, vagy oda, a szellemiség nem változott, úgy látom, a fejekben fent, biztosan nem.
 
Tudom sajnos..
Egyébként nem csodálom, ha vonzónak találják az új twardyt, olcsóbb, és kevesebbet kell vele szenvedni a típusátképzésnél. Valószínűleg a fenntartása is olcsóbb, az személy állománynak pedig ismerős.

Ezért volna racionális, ha a szállítóknál is maradna a Mil-család újabb verzióban. Na, persze, de ez az amerikai embargó egyik értelme. Csak nyugatit vehetünk, többszörös áron. Máskülönben retorzió, jogállamozás, diktatúrázás. Mint most Paks 2 kapcsán.
 
Ezért volna racionális, ha a szállítóknál is maradna a Mil-család újabb verzióban. Na, persze, de ez az amerikai embargó egyik értelme. Csak nyugatit vehetünk, többszörös áron. Máskülönben retorzió, jogállamozás, diktatúrázás. Mint most Paks 2 kapcsán.
Az egyetlen értelmesen bevethető fegyverük ellenünk az ötödik hadoszlop, akiket nem lenne nehéz semlegesíteni és itt nem fizikai erőszakra gondolok. Ha a kétfarkút meg a netadós szervezőcsoportokat lefogod/ártalmatlanítod akkor viszonylag kevés kockázati tényező marad. Mondjuk sajnos Pápa az egyik :/
 
Aki a helikoptertender pénzügyi dolgairól ír az nincs képben. A közbeszerzést meg lehet kezdeni, már réges régen készek a műszaki paraméterek és minimális költségbe kerül. A forrást kell egyedül megadni, ami nagyon nehéz mert a neve: Magyarország költségvetése. Nem kell még évet sem leírni. Ráadásul a helikoptereket nem kötelező egy összegben kifizetni, mert lehet tartós bérlet, lízing, részletfizetés stb. valamint a kiíró kérhet 50-100-200% fene tudja hány százalékos ellentétetelézést is. Ami még inkább egyszerűsíti a helyzetet, hogy a közbeszerzés után, sem kötelező a szerződéskötés. Lásd: Svájci tender amit megnyert a SAAB Gripen, és még sem kötöttek meg a szerződést.
Magam úgy vélem azonban, ha a készenléti rendőrség területén lévő Mi-2 gépeket lengyel PZL gyárban nagyjavítanák (van rá lehetőség, kapacitás) és beleépítenék a Motor Szics hajtóműveit, valamint az 5db. Mi-17 forgószárnyas nagyjavítása, és NVG modernizálás megtörténne, akkor nem kéne kb. 5-10 évig új katonai helikopter beszerzése, mivel a modernizált Mi-2-k alkalmasak a kerítés melletti őrjáratra, futár és VIP szállításra is, A nehezebb közepes helikopterekkel pedig a katasztrófavédelmi valamint deszant feladatokat meg lehet oldani. A SAR is megoldható megfelelően műszerzett MI-2-vel is. (NVG, orvosi felszerelés).
 
Az egyetlen értelmesen bevethető fegyverük ellenünk az ötödik hadoszlop, akiket nem lenne nehéz semlegesíteni és itt nem fizikai erőszakra gondolok. Ha a kétfarkút meg a netadós szervezőcsoportokat lefogod/ártalmatlanítod akkor viszonylag kevés kockázati tényező marad. Mondjuk sajnos Pápa az egyik :/

Ne becsüld le a lobbierejüket. Jelen pillanatban bármit és bárkit le tudnak vadászni, olyan súlyú média és külföldi diplomáciai, titkosszolgálati erők állnak az oldalukon, hogy arról az átlagnak fogalma sincs. (lásd a 444, vagy azindex cikkeit, amiket pl Dezső publikál, ő is bevallotta, hogy rendszeresen konzultán nyugati "információs szakemberekkel") Ha volna akkor hiába is kapálóznának, és sajna épp emiatt tudják az országot megosztani. A média túlsúly akárhogy is propagálják döntő részben az övék. A számukra kellemetlen híreket egész egyszerűen mellőzik (lásd Ulfkotte művében), és azt sulykolják nap mint nap ami az ellenfélnek rossz vagy semleges, mivel a semleges infókat is nagyon profin negatív köntösben tálalják. És ezt egy fiatal, vagy egy tájékozatlanabb polgár simán elhiszi és kialakul benne ezáltal a politikai elköteleződés, természetesen az általuk irányított formulában. Látom a környezetemben a média ezirányú gusztustalan ténykedését és pszichikai hatását az emberekre.
Amúgy nem Paksot akartál mondani Pápa helyett ? :)
 
Nem becsülöm le őket, én azt mondom, hogy leépíthetőek. De ehhez kb. a TEK infrastruktúrája kellene, és igen nagyrészt az itt aktív ügynökök miatt. Nem lenne kedvem arra hazaérni, hogy már csak én kellek az öngyilkossághoz.
Pontosan tudom, hogy D.A. mit vallott be, és több dolgot is megalapozottan sejtek a gépezetről aminek a 444 és az index csak egy része.
A fizikailag aktív szervezőbázist kell feloszlatni, de ezzel párhuzamosan alternatívát is kell kínálni, a vákuum a legveszélyesebb dolog a hatalmi játékokban, mert lehet, hogy valami váratlan fog belecuppanni.
Bárcsak megkapnám a habonyi erőforrásokat, két éven belül nem lennének számottevőek. :)

Amúgy ha megfigyeled, sokszor azért rontják el szándékosan a kormányzati kommunikációt, mert ezek a majmok harapnak rá, és kezdik a szervezkedést. Viktorék meg írják a listákat. :)

Nem Paksot akartam írni.
 
  • Tetszik
Reactions: Panzerfaust
aminek a 444 és az index csak egy része.
Igen ez így van.

Amúgy ha megfigyeled, sokszor azért rontják el szándékosan a kormányzati kommunikációt, mert ezek a majmok harapnak rá,
Bizony feltűnt kommunikáció "bénázása"

Nem Paksot akartam írni.
Jaja, mostmár értem :)
Erre nekem is volna egy személyes történetem, de azt most nem írnám le :)
 
Mi-17 forgószárnyas nagyjavítása, és NVG modernizálás megtörténne, akkor nem kéne kb. 5-10 évig új katonai helikopter beszerzése,
Ha jól tudom visszatér majd az NVG képesség Novoszibirszkben.

A tender halasztásának nyilvánvalóan (kül)politikai indokai is vannak. A pénzügyi rész a másik és a kettő összefügg valahol, több szálon is.
 
A jelenlegi Mi-17 flotta, a legutóbb beszerzett 3 Mi-8-al valamint a Mi-2 modernizációval - pld. NVG és nagyjavítással töredékébe kerülne az országnak, mintsem külpolitikai és egyéb indokok mellett is, akár halasztott, akár elindított tender, aminek jelenleg így nincs értelme. Ne álmodozzunk felesleges Mi-24-esekről meg Leo2-ről, amikor a realitás szintjén, elég lenne ténylegesen 2 század modernizált 72-es (akár lengyel Twardy amit lecserélnek), a saját helikoptereink nagyjavítva, és egy-két üteg önjáró löveg, (amelyből pld. M-109) ocskavas áron lehetne szerezni a nyugati NATO szövetségesektől. A probléma, hogy nincs már eladó Patriot, pedig a németek néhány éve csökkentették a mennyiséget, de jó lenne a KUB kiváltása, valamint minimális költség lenne újra a csapatlégvédelem felélesztése a hasonló MISTRAL mellett tényleges kézi légvédelmi rakétákkal. Pld. Lengyel GROM, amely ár/érték arányban kiváló lenne, és nem kell hozzá UNIMOG, szinte minden magasabbegységünk kaphatna ismét légvédelmi szakaszt. A pctörő rakétákat pedig ki kéne egészíteni a CARL GUSTAV "zsebágyúkkal", amelyek az RPG-7est válhatnák fel.
Ezek beleférnének a költségvetésre, a közepes-nagy hatótávolságú lérak lenne az egyetlen nagyobb beruházás.
 
"elég lenne ténylegesen 2 század modernizált 72-es "


Nos, kis kiképzésre talán elegendő, de még azt sem tudná begyakorolni a legénység, milyen is zászlóaljkötelékben támadni, vagy védekezni. Háborús helyzetben, pedig, akár tetszik, akár nem, harckocsiból több száz darab kell, egy hazánk adottságaival bíró ország haderejének. ( lakosságszám, terület nagyság, földrajzi viszonyok, településszerkezet, stb. ) A minimum, ami nincs és még nem is lesz, de kellene, hogy dandáronként egy zászlóalj. Az is egy jó kérdés, hány dandárból álljon a haderő békében és hány dandárt tudnánk felszerelni és hadra foghatóvá tenni háborús helyzetben. Jelenleg egyet sem.
 
Harckocsizó szinten zászlóalj méretű erővel tuti hogy több mint 10 éve nem vettünk részt gyakorlaton. Legutóbb összevakartak vagy 12 tankot egy közös gyakorlatra, de ez volt a maximum. Zászlóalj erőt lövészből tudunk gyakorlaton felvonultatni legfeljebb. Harckocsikból, tüzérségből, zászlóalj, vagy osztály erőt már nem. A jelenlegi parancsnokok semmit nem gyakorolhatják nagyobb kötelékek vezetését, teljesen tapasztalatlanok e téren. Dandár méretű erő egyidejű gyakorlatára nem is gondolok. Ez azt is jelentheti hogy konfliktushelyzetben, magasabb egységek harctéri vezetésében teljesen tapasztalatlan katonai vezetők vinnék a haderőt. Egy hadgyakorlat rengeteg olyan dolgot előhoz, amit íróasztal mellett nem lehet lemodellezni és reagálni rá. Nagyon hiányoznak a Honvédség életéből ezek a nagyobb gyakorlatok.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Nagy gáz van a toborzás körül a BMnél is! Már ide is próbálják benyomni a közmunkásokat:

http://index.hu/belfold/2016/09/28/terhes_kulturalis_kozmunkas_hatarvadasz_behivo/
Hatásvadász írás, hogy legyen min csámcsogni. A kis naccsága hiába jelzi szóban a terhességét az semmit nem jelent. Egyébként 8 hónaposan valszeg már régen nem dolgozik. Ő azért nyolc hónapos terhesen azért még elmegy a toborzásra , hogy nehogy megszakadjon három hónapra a közmunka programban a státusza , mert ő az egyhetes csecsemőjével, majd dolgozni akar. Te ezt elhiszed?