A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Harckocsizó szinten zászlóalj méretű erővel tuti hogy több mint 10 éve nem vettünk részt gyakorlaton. Legutóbb összevakartak vagy 12 tankot egy közös gyakorlatra, de ez volt a maximum. Zászlóalj erőt lövészből tudunk gyakorlaton felvonultatni legfeljebb. Harckocsikból, tüzérségből, zászlóalj, vagy osztály erőt már nem. A jelenlegi parancsnokok semmit nem gyakorolhatják nagyobb kötelékek vezetését, teljesen tapasztalatlanok e téren. Dandár méretű erő egyidejű gyakorlatára nem is gondolok. Ez azt is jelentheti hogy konfliktushelyzetben, magasabb egységek harctéri vezetésében teljesen tapasztalatlan katonai vezetők vinnék a haderőt. Egy hadgyakorlat rengeteg olyan dolgot előhoz, amit íróasztal mellett nem lehet lemodellezni és reagálni rá. Nagyon hiányoznak a Honvédség életéből ezek a nagyobb gyakorlatok.
Teljesen egyetértek. Amúgy megvan az 15-20 év is. Szinte egy teljes szolgálati idő tiszt esetében, hiszen max a főiskolai éveik alatt láttak ilyesmit de akkor meg nem voltak bennfentesek. Már 98-ban arról panaszkodtak a HK-s tisztek Tatán hogy jajj de hol van már az mikor 70-90 tank poroszkált a szomódi lőtéren. Én speciel úgy gondolom egyszerűbb volna pár önálló zászlóaljat létrehozni amit kiegészítene egy sima talpas, gyakorlatilag gépkocsizó lövész az önkéntesekből, reaktiváltakból. Gyakorlatilag nincs érdemi légvédelem, hk , ifv, tüzérség, rakéta tüzérség, ellátó, műszaki, pct, légi szállító, helikopter, felderítő stb. Vannak mindenféle papír alakulatok, lerobbant technikával 50%-os feltöltöttséggel általános belexarással alsó és felső szinten. Kínt szenvednek hogy a békeidős határ őrizet mellett még pár hadgyakorlat is le legyen tudva és a külszolgálat is meglegyen. Mi lenne ha még lőszert is kéne napi szinten kiadni, sebesülteket ellátni, stb.
A grúzok komolyabb sereggel rendelkeztek mint mi ,ki is tartottak vagy 5 napig egy ad-hoc orosz és mindenféle szedett vedett kb 50000 fős csoport ellen.
 
Megújul a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer eszközparkja.

"A projekt során informatikai és irodatechnikai fejlesztések, egységes digitális rádiótávközlők, illetve terepen alkalmazható, hordozható vegyi azonosító képességet biztosító eszköz beszerzései valósulnak meg. Az árvízi védekezés során használt egyéni védőfelszerelések mellett nagy teljesítményű szivattyúk, tábori térvilágító eszközök, gumicsónakok és csónakmotorok is rendelkezésre fognak állni. Sor kerül továbbá az árvízi védekezésben használt, de a lakosság mentésére is bevethető kétéltű szállítóeszközök felújítására, élelmezési ellátó képesség és egészséges ivóvízzel történő ellátás képességének növelésére."

http://www.honvedelem.hu/cikk/59555_megujul_a_honvedelmi_katasztrofavedelmi_rendszer_eszkozparkja
 
elég lenne ténylegesen 2 század modernizált 72-es (akár lengyel Twardy amit lecserélnek),

Az a minimum, hogy a meglévő 2 gépesített dandárunkat töltjük fel fullra, ehhez kell 1-1 hk zászlóalj korszerű harckocsival, nem valami gányolt T-72 klónnal. Minden más csak alkudozás.
 
A tender halasztásának nyilvánvalóan (kül)politikai indokai is vannak.

Nincs semmi ilyen. Sőt, a külpolitikai helyzet kifejezetten kedvező, hiszen alig várnák a gyártók hogy eladjanak helit, pláne, hogy végre látnának a NATO szövik valami fejlesztést is nálunk. Pénz meg bőven van rá, egyszerre akár három helitendert is folytatni tudnánk, ha akarnánk. Persze annak nincs értelme, de jól mutatja az anyagi mozgásterünket.
 
Teljesen tévúton jársz. Nagyon is van. Minden komoly fegyverrendszer beszerzése elsősorban külpolitikai kérdés. És persze anyagi.
Nem véletlenül lett annulálva a használt Huey beszerzés, és a tenderindítás halasztása sem. És hogy inkább az oroszok üzemidőt hosszabbítanak a Mileken.
A tények éppen erre utalnak, hiszen nem tudjuk milyen információcserék történtek és milyen szóbeli háttérbeszélgetések folytak a cégvezetők, politikusok között.
A (nyugati) fegyverlobbi a legerősebbek között van a világon és mindenhol vannak embereik.
Persze ha belelátsz a kormánytagok fejébe és az alapján írod, elfogadom ...
 
Te most mire gondolsz, arra hogy azért nem adnak el nyugati fegyvercégek fegyvert, mert politikailag is kérnek valamit érte? Ez vicc... Ilyen csak komolyabb fegyvereknél jöhetne szóba, de csak akkor, ha valóban nem tudunk még minimálisan sem viselkedni. Ez esetben viszont fel kéne tudni mutatni valami civilizáltságot is. Szent Istvánnak sikerült...
 
Persze Szent István előtt is meg volt a magunk civilizáltsága (nem is rossz, sőt!), viszont István atyánk jól ráérzett hogy mikor mit kell lépni.
 
Te most mire gondolsz, arra hogy azért nem adnak el nyugati fegyvercégek fegyvert, mert politikailag is kérnek valamit érte? Ez vicc... Ilyen csak komolyabb fegyvereknél jöhetne szóba, de csak akkor, ha valóban nem tudunk még minimálisan sem viselkedni. Ez esetben viszont fel kéne tudni mutatni valami civilizáltságot is. Szent Istvánnak sikerült...

Nem arról volt szó, hogy nem adnak el, hanem a vásárlás egyben deklaráció is lenne. És utána az adott oldal mindneképpen tud nyomást gyakorolni vele.
 
Hú komolyan aggódom itt néhány ember miatt,olyan szinten nincs tisztában a dolgok működésével az ország anyagi is politikai helyzetével.....
 
Nem tudom, hogy ezzel mennyire lehetnek tisztában odafenn. Mert természetesen az alsóbb vezetői szintek lehazudják az égről a csillagokat, hogy a seggüket védjék.

Jézusom.

Már megbocsáss, de kissé szánalmas ez a "vajonaminiszterelnökúrtuderről" típusú hozzáállás.

A helyzet az, hogy le se ***ja. Most is csak azért foglalkozik vele, mert a migráció/határzár mellett politikailag szüksége van az állományra, de az már nem érdekli, hogy mondjuk meg legyenek fizetve vagy legyen rendes felszerelésük.

Egyedük a TEK a fontos, ami kb. arra lett létrehozva, hogy Orbán és a rendszere ***ét védje.

Jellemző, hogy sem Kövér, sem Áder, sem Matolcsy nem rájuk bízza a saját védelmét.

Na kb. ennyire fontos a rendőrség meg a honvédség, úgyhogy teljesen mindegy, tudnak-e felső szinteken erről.
 
Nem a "miniszterelnökúrra" gondoltam, volt egy emlékezetesen momentum már a HM történetében amikor a VKF rávágott az asztalra és követelte, hogy őszintén mondják meg neki, hogy valójában hány teljesen felszerelt zászlóalj harccsoportot tudunk is kiállítani (4 helyett ami a hivatalos, másfél a valós). Bár az is a saját szegénységi bizonyítványa mindegyiknek, hogy meg tudják vezetni ennyire.
 
Nem arról volt szó, hogy nem adnak el, hanem a vásárlás egyben deklaráció is lenne. És utána az adott oldal mindneképpen tud nyomást gyakorolni vele.

Akárhonnan veszünk ez a probléma fennáll. Csak akkor lehetne elkerülni, ha mindent magunk gyártanánk. Ez meg ugye lehetetlen. Persze beszerzések idején meg kell próbálni valamilyen stratégiát alkalmazni, hogy minél kevésbé lehessen befolyásolni minket. De mivel nagyon elkerülni ezt úgy sem tudjuk, másrészt alapvetően a mi és a nyugat érdekei ugyanazok, így a gyakorlatban korántsem okozhat ez nagy gondot. Meg hát fegyver kell, nem várhatunk a végtelenségig, hogy majd egyszer jobb lesz a külpolitikai helyzet. Most meg különösebben nincs semmi gond. Nyugodtan lehetne venni fegyvert.
 
egészséges ivóvízzel történő ellátás képességének növelésére.

Na megint jönnek a képességek. Azt hittem ezt alapból tudják már vagy 50-100 éve. E nélkül hogyan küldenének katonákat a frontra?
 
Megújul a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer eszközparkja.

"A projekt során informatikai és irodatechnikai fejlesztések, egységes digitális rádiótávközlők, illetve terepen alkalmazható, hordozható vegyi azonosító képességet biztosító eszköz beszerzései valósulnak meg. Az árvízi védekezés során használt egyéni védőfelszerelések mellett nagy teljesítményű szivattyúk, tábori térvilágító eszközök, gumicsónakok és csónakmotorok is rendelkezésre fognak állni. Sor kerül továbbá az árvízi védekezésben használt, de a lakosság mentésére is bevethető kétéltű szállítóeszközök felújítására, élelmezési ellátó képesség és egészséges ivóvízzel történő ellátás képességének növelésére."

http://www.honvedelem.hu/cikk/59555_megujul_a_honvedelmi_katasztrofavedelmi_rendszer_eszkozparkja

Gyakorlatilag teljesen EU-s pénzből. Olyan képesség, aminek amúgy is maxon kéne lennie az árvizek meg egyebek miatt. Kolontár után meg pláne.
 
Egyedük a TEK a fontos, ami kb. arra lett létrehozva, hogy Orbán és a rendszere ***ét védje.
Jellemző, hogy sem Kövér, sem Áder, sem Matolcsy nem rájuk bízza a saját védelmét.
Na kb. ennyire fontos a rendőrség meg a honvédség, úgyhogy teljesen mindegy, tudnak-e felső szinteken erről.
Mielőtt zagyvaságokat hordasz össze, ajánlanám a vonatkozó jogszabályokat TEK-ügyben.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A1000295.KOR
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600160.KOR
A többi állami vezetőt más szervek védik, ha szükséges, amúgy meg teljesen indifferens, hogy a HVG mit hord össze, biztos kívülállóként ismerik a valódi indokokat.
Gyucsányékat és a saját rendszere ******t meg Köztársasági Őrezred és a REBISZ védte. Mennyiben volt más az ? Tán kevesebbet költöttek magukra ???
 
Az, hogy sem Kövér, sem Áder, sem Matolcsy nem kért a TEK védelméből, az tény.

Az meg, hogy Gyurcsányék alatt mi volt, ezzel kapcsolatban teljesen irreleváns.
 
Te most mire gondolsz, arra hogy azért nem adnak el nyugati fegyvercégek fegyvert, mert politikailag is kérnek valamit érte? Ez vicc... Ilyen csak komolyabb fegyvereknél jöhetne szóba, de csak akkor, ha valóban nem tudunk még minimálisan sem viselkedni. Ez esetben viszont fel kéne tudni mutatni valami civilizáltságot is. Szent Istvánnak sikerült...

Beta, bármi eladó, amit meg tudsz fizetni. (na jó, az F-22 és nuki nem, illetve egyéb fejlett eszközök, de oroszok is exportverziókat adnak) Valamit kifeljesztenek piacra, aztán azt tolják ezerrel, mert a belefeccölt pénzt vissza kell hozni. Namost a fegyvervásár minden országban a legmagasabb szinten történik, ergo velük kell egyezkedni, nem egy Zrt igazgatóságával. Ehhez kell aztán a politika, amely igen változatos formában nyilvánul meg, van ahol kérnek, van ahol követelnek, van ahol szankcióznak, van ahol egyenesen megzsarolnak, van ahol lefizetnek. Nyilván - minket is "felkértek" Iraki, Afganisztáni misszióra ... például. amikor kanyi közünk sincs a két országhoz birodalmilag, maximum kereskedünk velük. És az sem véletlen, hogy a keleti "szövetségesek" még a megvásárolt légiharcrakétáikat sem felügyelhetik teljes joggal, így mi sem. A fegyvereladás a külső "irányítás" egyik eszköze, többek között. Mert a védelem monopóliuma folytán kénytelen vagy a gyártóhoz - ill. a mögötte álló politikai erőhöz folyamodni.
Na az a vicc, hogy ennyire naív vagy.
Ezt a "viselkedés" témát meg hagyjuk már a francba. Pontosan úgy beszélsz mint a vörösök, jaj meg ne sértsük a rómaiak, tótok érzékenységét, hogy kiállunk a kisebbségek jogaiért, jaj Brüsszel mit nyögött ki, bizony az készpénz és feltétel nélkül végrehajtjuk ... Mert merjünk kicsik lenni...
Egy országnak, egy népnek vannak saját érdekei - amely nem feltétlen egyezik Washington, Brüsszel, Moszkva vagy bárki elképzeléseivel.
Szent István civilizáltságáról csak annyit, hogy Koppányt felnégyeltette, és testrészeit hónapokig kifüggesztette Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár kapuján.
I. törvénykönyvének 9. cikkelye szerint a vasárnapi templomkerülők büntetése verés, a visszaesőké megnyírás volt, a többi rendelkezése sem feltétlen humánus, általános elv volt a "szemet szemért". A pogányok megtérítése pedig nem cukorkaosztogatással volt kísérve, a trónkövetelők, hadurak pedig nagyon véres szitukban találták magukat. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a kora középkorban ez a bánásmód teljességgel elfogadott, hovatovább hétköznapi volt, tőlünk nyugatra is.
 
Mellesleg, délkeleti szomszédunk jövőre, 2.5 milliárd eurót költ haderejére. Ez a román gdp 1.7 %-a.
Mi hogy is állunk gdp arányban e téren ?