A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

A többséget rohadtul nem érdekli a katonai és a rendvédelmi pálya sem, ezért feleslegesen kínoznád ezzel őket.
A többséget, főleg általános iskolai szinten semmi nem érdekli. Sőt, a többséget pl. a matematika sem érdekli, mégis kínozzák vele őket. De mondhatnám majd mindegyik tantárgyat, mert mindnek lenne egy elég széles rétege, aki rühelli, mégis tanulnia kell. Az életben sok minden nem kívánságműsor.

Nincs sorkatonaság
Én nem látom, hogy mi az összefüggés abban, hogy a honvédelmi ismereteket, vagy egyáltalán a katonáskodást megismerjék, ne adj isten megkedveljék és a sorkatonaság nem léte (egyébként nem szűnt meg!) között, hisz ha lenne sorkatonaság, akkor nem is lenne ennyire téma a tartalékosság

A testnevelésből az összetett szó szinte minden eleme hiányzik...
Ebben egyet értek. De ezzel lehetne valamiféle célt adni. De nehogy félre érts, nem rambókat akarnék általános, vagy középiskolás testnevelés órákon képezni. :)

"Heti 2x45 perc" - Mondhatjuk, hogy heti 90 perc, de 4-5 évig szinte folyamatosan. És szerintem a rendszeresség hasznosabb, mint az egyszeri hosszabb idő.

"Az eü. ismeret meg végképp nem testnevelés óra..."
- Csak egy hirtelen vett példa volt. De a franc tudja, azért futkorászni egy mázsás beteggel, hordágyon vagy kézben... vagy forgatni, stabil pózba rakni, kocsiból emelni... De csak hasznosabb, mint "tekézni", vagy elsumákolni.

"Még én sem mentem el volna sehova, mert a hazai viszonyok közt hova?" - Valahogy sejtettem. Sajnos hazai iszonyok mindig lesznek, ugye aki keres az talál.

"a jenkiknél egy egyszerűbb. X év szolgálat után juttatásra vagy jogosult."
- Ha én ezt írtam volna, akkor valószínűleg jött volna, hogy senki nem jelentkezne, hogy akkor hány éves lenne, mire piacképes diplomája lesz és így mekkora munakerő-piaci versenyhátrányba kerül...

"fenti ötletek többsége borzalmas" -Nem is gondoltam, hogy nekem kellene produkálnom a spanyol viaszt.

"sorkötelesség már" -Nem törölték el a sorkötelességet, csak a sorozást. Nem mindegy. De szerintem "le kellene már számolni ezzel a" sorkötelességszerű "hülye dologgal".
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
"sorkötelesség már" -Nem törölték el a sorkötelességet, csak a sorozást. Nem mindegy. De szerintem "le kellene már számolni ezzel a" sorkötelességszerű "hülye dologgal".
Hazai viszonyok között az. Amíg a hivatásos katona nem tudja a ruhapénzét rendesen elkölteni addig mi a frászkarikáról beszélünk...?
 
Hazai viszonyok között az. Amíg a hivatásos katona nem tudja a ruhapénzét rendesen elkölteni addig mi a frászkarikáról beszélünk...?
A kettőnek, normális esetben nem ütni, hanem támogatni kellene egymást.
Ez jó példa, hogy nem a tartalékos rendszer létén vagy nem létén múlik a "profi" honvédség ellátása.
Sőt, szerintem hosszú távon még segítene is, mert közvetlenebb lenne a kapcsolat a civil és a katona világa között.
 
Az elkövetkező években, évtizedekben, ha háborúba nem keveredünk, ne reméljetek normális haderőt. Már ami az ország védelmét el tudja látni, valamelyik szomszédos országgal kialakult fegyveres konfliktus esetén. Kis hazánk, kis lélekszámmal és területtel bír. Tartom régi álláspontom, hogy itt egy hivatásos, szerződéses, sorozott katonákból álló, haderő lenne ideális. Olyan törvényekkel, amelyek biztosítják hogy a haderőt elhagyó, leszerelő, állampolgár automatikusan tartalék állományba kerül. Bármikor, mikor szükséges behívható. Természetesen, a kor követelményeinek megfelelő anyagi ellentételezés ellenében békében. Háborúban már ez nem biztos hogy járna, de lehetséges. Így biztosítható lenne a hadrafoghatósága a Honvédségnek. Szükséges létszám a különböző évfolyamokból teljes mértékben biztosítva lenne, megfelelően kiképzett katonákkal. A legjobb, legjobban használható katona, aki aktív, vagy aktív volt, a haderőben. Mindenféle póttartalékos egyetemista, vagy közmunkás, 2 hetes kiképzett, semmiféle harcértékkel nem bír. Na arra jók lehetnek, hogy homokzsákot cipeljenek, ha kell, meg hasonlók. Harctéri szolgálatra nem. Arra kizárólag, az általam leírt emberanyag felelne meg.
 
  • Tetszik
Reactions: Telak2 and aquarell

1-1,5 év sorszolgálat, + 3-5 év tartalék elegendő lenne. Nem kellene túlzottan szak kiképzés, csak szimpla gyalogos(vagy könnyű gyalogos) kiképzés, a hozzá tartozó esetleges speciális szakosodás mellett. Ezekhez teherautók elegendőek, meg mondjuk aknavetők, nehézgéppuskák, esetleg MANPADS, a komolyabb játékok pedig megmaradnak a profiknak. Természetesen a boldog békeidős sorkatonaságot el kell felejteni, nem szopatni, hanem kiképezni kell őket, a sorállománynak a mindenkori közmunkás bér mint alapilletmény szerintem elég,hiszen koszt, kvárté, utazás, gönc (bocs, gyakorló) biztosítva lenne. Mondjuk 1,2, 4 hetente hétvégi eltáv megoldható, hogy a fészekfejű kiscsibe ne szakadjon el anyutól. A sorszolgálat ezután mint belépő lehetne a hivatásos, szerződéses szolgálatra. Mondjuk a tartalékosi kötelezettség alatt, illetve a sorkatonai szoli után közvetlenül, könnyebben lehessen valaki szerződéses, nem mellesleg, az alap ismeretei megvannak, így a további kiképzése gyorsabb és olcsóbb. E mellé még jöhetne önkéntes alapon egy póttartalékos, polgárivédelmis akármi, de az inkább a katasztrófavédelem gondozásában, mert harcra az ilyen nem alkalmas.

Persze ez csak modern, de legalábbis megfelelő színvonalú, és mennyiségű technikai eszköz, és felszerelés mellett lenne lehetséges. a mostani 25-29 ezer fős névleges létszám mellé mondjuk ciklusonként kb. 8-10 ezres létszámú sorozott elég.
Műszakvezetőként egyébként is azt tapasztaltam, hogy a mostani iskolapad veterán generáció (18-24 év között) többnyire fegyelmi szempontból nem megfelelő, még a hétköznapi folyamatos munkavégzésre sem. Nekik jót tenne a sorkatonásdi. Mondom ezt úgy, hogy alig vagyok idősebb a fenti korosztálynál, és katona sem voltam.

Emellett, persze változtatni kell a lakosság szemében a megitélést. Ehez pedig az kell, hogy először a politikusok becsüljék a katonáinkat.
 
Sorozott könnyű gyalogság? Minek, ágyútölteléknek? Először a profikat kell ellátni normális felszereléssel és fegyverzettel, az üzemeltetési és karbantartási kultúrát kicsit felfejleszteni erről a balkáni/afrikai szintről, a vízfejet felszámolni, etc etc.
Ezek a sorozásos/milíciás történetek csak pótcselekvések.
 
Nem pót inkább a második lépcső felépítése. Az első lépcső után megvalósítása után.
 
Az a baj, hogy itt előbb akarják megcsinálni a második lépcsőt, amikor az első elég messze van attól hogy tényleg elsőnek lehessen nevezni.
Az elképzelés sztem jó, amit honvéd felvázolt, csak a megvalósításhoz a jelenlegi HM költségvetés kb. ötszöröse kellene .
 
Igen, ezért marad csak elképzelés.

Így igaz írtam is, hogy ha nem keveredünk háborúba, akkor ne reméljetek normális haderőt.
Egyébként nálam, hivatásos és szerződéses, a különleges ezred minden katonája lenne. Valamint, a többi alakulat tiszti, altiszti kara, valamint a rajparancsnokok, ütegparancsnokok, harcjármű irányzók, harcjármű vezetők, meg még jó néhány olyan beosztás, ahol célszerűbb ez a forma. Szimpla legénység, lehetne sorozott. Ne gondolja senki, hogy egy lövész katonának kommandósnak kell lennie. Szerintem fél éve kiképzéssel megfelelő szintre hozható egy bevonuló, Aztán újabb fél év még aktívban, megfelelő gyakorlatokkal, további kiképzéssel, hogy a rutin is kialakuljon. Ez egy éves sorkatonai szolgálatot jelentene. Aztán automatikusan tartalékos lenne mindenki, vagy akire a létszámok folytán szükség lehet. 40 éves koráig úgy érzem simán használható egy férfi legénységi beosztásban. Természetesen mindenki abban a beosztásában lenne tartalékos, amiben szolgált. Lövész, tüzér, felderítő, harckocsizó, műszaki, logisztika, egészségügyi, híradó, stb.... Így el lehetne érni, hogy a megfelelő létszám mozgósítás esetén rendelkezésre álljon.
 
Nem pót inkább a második lépcső felépítése. Az első lépcső után megvalósítása után.

Jelenleg az első lépcső néz ki úgy, mint egy szedett-vedett milícia. Amíg ez a helyzet addig nincs értelme a másodikról beszélni.

Így igaz írtam is, hogy ha nem keveredünk háborúba, akkor ne reméljetek normális haderőt.

Ha akkor kezdünk el haderőt fejleszteni, az már késő.
 
[QUOTE
1. Év
40 db páncélozott terepjáró gépkocsi
1,1 mrd
6 db Skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
2 db bm 21 renoválás 0,2 mrd
2 db donar 155mm 1,720 mrd
10 db leo a5+1bika 6,2 mrd
10 db Ascod 35mm 10 mrd
30 db gbu12 0,3 mrd
10 db axial mantu 0,2 mrd

22 mrd

2. Év

60 db páncélozott terepjaro gpk 2,2 MRd
6 db skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
5 db bm 21 0.5 mrd
5 db donar 155 4,3 mrd
20 db leo a5 12,4 mrd
20 db ascod 35mm 20 mrd
100 db mk 82 0,1 mrd

38,5 mrd

3.év
60 db pancelozot terepjaro gpk 1,8 MRd
6 db skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
5 db bm21 0,5 mrd
5 db donar 155mm 4,3 mrd
30 db leo a5 18,6 mrd
30 db ascod35 mm 30 mrd

58 mrd

4. Év
50 db pandur2 35 mm 22,5 mrd
+5 db tüzérségi radar 5 mrd
X atgm 2,5 mrd értékben
50 mrd

5.év
100 db pandur 2 35mm 45 mrd
2,5 mrd csomagon felüli municio
2,5 mrd atgm

50 mrd

6.év
100 db pandur 45 mrd
2,5 mrd csomagon felüli municio
2,5 mrd atgm

7. Év
Fél uteg nagyhatotavolsagu légvédelmi rendszer 50 mrd

8.év
Másik fél nagy hatótávolságú legvedelmi rendszer 50mrd.

9.év
Municio municio municio 50mrd.
/QUOTE]
...
 
Az már üzemeltetés nem a beszerzés... csak azt akartam jelezni hogy ésszerű beszerzessel 8-10 év alatt lehet hadsereget építeni szinte apropenzbol... az uzembentartas más tészta... de az üzemeltetés költségei 10 év után nolnek meg drasztikusabban addigra meg már le is futna a beszerzes a további akban a beszerzes 50mrd körüli árakat rá lehetne fordítani. Platformbol direkt egy gyártót kerestem vagy aminek hordozoplatformjanak variansaval már rendelkezünk tapasztalattal...
A kiképzésben az első turnust elég kikepeztetni drágábban a többit már épp annyi mint a jelenlegi jarmuparkra kiképezni (nem kell donpingbe képezni mert nem donpingbe érkeznének a járművek)
 
[QUOTE
1. Év
40 db páncélozott terepjáró gépkocsi
1,1 mrd
6 db Skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
2 db bm 21 renoválás 0,2 mrd
2 db donar 155mm 1,720 mrd
10 db leo a5+1bika 6,2 mrd
10 db Ascod 35mm 10 mrd
30 db gbu12 0,3 mrd
10 db axial mantu 0,2 mrd

22 mrd

2. Év

60 db páncélozott terepjaro gpk 2,2 MRd
6 db skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
5 db bm 21 0.5 mrd
5 db donar 155 4,3 mrd
20 db leo a5 12,4 mrd
20 db ascod 35mm 20 mrd
100 db mk 82 0,1 mrd

38,5 mrd

3.év
60 db pancelozot terepjaro gpk 1,8 MRd
6 db skyguard 1,45 mrd
4 db pzl lora 1 mrd
5 db bm21 0,5 mrd
5 db donar 155mm 4,3 mrd
30 db leo a5 18,6 mrd
30 db ascod35 mm 30 mrd

58 mrd

4. Év
50 db pandur2 35 mm 22,5 mrd
+5 db tüzérségi radar 5 mrd
X atgm 2,5 mrd értékben
50 mrd

5.év
100 db pandur 2 35mm 45 mrd
2,5 mrd csomagon felüli municio
2,5 mrd atgm

50 mrd

6.év
100 db pandur 45 mrd
2,5 mrd csomagon felüli municio
2,5 mrd atgm

7. Év
Fél uteg nagyhatotavolsagu légvédelmi rendszer 50 mrd

8.év
Másik fél nagy hatótávolságú legvedelmi rendszer 50mrd.

9.év
Municio municio municio 50mrd.
/QUOTE]
...
Na ez most honnan jött? :D
 
Új platformra való kikepzesnel ne feledjük el hogy a régi platformra is ugyan úgy ki kell kepezni a kezeloszemelyzetet mint az ijra
 
Hadseregfejlesztés így zajlana le, ha lenne rá terv:

1. év: terv és vannak vitája.
1-3. év: a katonai képzés felkészítése a szükséges emberanyag képzésére
2-3. év: a szükséges emberanyag toborzása, beiskolázása.
3-8. év: a szökséges emberanyag kiképzése (ha sikerült eleget toborozni!)
6-8. év: a technikai beszerzések és infrastruktúra fejlesztés tenderezése
8-10. év: a sikerrel végzett technikai személyzet képzésének megkezdése
9-17. év: a megrendelt technikai eszközök folyamatos leszállítása és az alakulatok teljes feltöltése
10-20. év: folyamatos és intenzív gyakorlással a haderő felkészítése a technikai eszközök magas szintű használatára a felállított hadrend keretében.
 
Blogen tudod mennyi idő egy szakalap képzés? Egy vezgyak? Vagy egy iranyzo képzés? (Elárulom nem évek)