Filmek és sorozatok

Hetek óta próbálom rászánni magam, de még nem sikerült nekifognom, a pontozása alapján jó kell legyen, igaz sok a Star Wars-buzi akik biztosan felpontoznak mindent. Ha úgyis otthon nézed meg minek kölcsönözni?

Mert nem veszem meg a dvd-t,kikölcsönzön 2napra,megnézem 2x,azt csókolom.
 
Friss sorozat, most indult: American gods.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Az első rész után nem tudnám elmondani, hogy miről szól.
 
A legjobb Star Wars film amit eddig forgattak(bár kicsit hiányzik belőle a fénykard párbaj de inkább 1000x ne legyen minthogy még egyszer meg kelljen nézni azt amit az Ébredő erőben műveltek "kardozás"címszóval)!

Nálam holtversenyes első a Birodalom visszavággal egyetemben.

Azt, hogy az Ébredő erő mennyire volt jó csak azután tudom eldönteni, hogy megnéztem a 8-9. részeket, ugyanis a TFA már eleve trilógiának készült (ellentétben az első Csillagok háborújá-val).

Az utolsó fél óra nagyon jó, az elötte lévő rész meg átlagos.

Ezzel vitatkoznék.

Az utolsó fél óra zseniális, de kell hozzá az előtte levő 90 perc, hogy azt a fél órát zseniálisnak tudd nevezni. Őszintén szóval én szívesen néztem volna még 2-3 jelenetet, amiben többet megtudok Bodhi Rook-ról, Chirrut Imwe-ről és Maze Balbus-ról.

Viszont ebben a másfél órában egy picit láthattuk, hogy működik a Birodalom és az Ellenállás 20 évvel a 66-os parancs után. Többet megtudtunk erről, mint az eredeti három filmben.
 
  • Tetszik
Reactions: Vladimir Harkonnen
Pedig tudok ajánlani egy jó sorozatot, szerencsére nem a végtelenbe nyúlik, csak 7 vagy 8 részes, a címe Banished (Száműzetés). Viasat3-on ment, egyszer már végignéztük és most vasárnap 20.00-kor indul újra. A téma: fegyenctelep élete Ausztráliában amit a hadsereg katonái őriznek, de a felderítetlen terület miatt gyakorlatilag egy táborban élnek a katonák és elítéltek, férfiak-nők, pap és felesége, kormányzó is. Van benne bőven feszültség, ellentétek a kapcsolatok, éhezés-kajalopás, nők, besúgás, szökés/lázadási kísérlet miatt, kemény de nem szadista film. Aki tudja nézze meg az első részt, aztán dönthet hogy érdekli-e?!

Thy, tisztában vagyok benne, hogy van rengeteg jó sorozat, egyszerűen nem akarom erre szánni az időmet. Ezért hagytam fel kb. 10 éve a PC-s játékokkal. Pedig van jópár akit amúgy szívesen végigtolnék, vagy méginkább órákat töltenék velük a hálón.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
A Zsivány Egyes szerintem is jó film, tudom ajánlani. Igaz lehetet volna még kerekíteni a sztorit, de majd a bővített verzióban megkapjuk . Viszont a Jackie Chanbe oltott paptól kivert az ideg annyira szar karakter egy szál bottal lever páncélos fegyveres rohamosztagosokat.

Remélem az új Blade Runner -ben nem csalódok az idén, elég volt a Gosth In Shell-t kiheverni.

Új trailer

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Thy, tisztában vagyok benne, hogy van rengeteg jó sorozat, egyszerűen nem akarom erre szánni az időmet. Ezért hagytam fel kb. 10 éve a PC-s játékokkal. Pedig van jópár akit amúgy szívesen végigtolnék, vagy méginkább órákat töltenék velük a hálón.
Hát szerintem "rengeteg" jó sorozat nincsen, a Száműzetés szerintem egyik/talán legjobb az épphogy csak létező jó sorozatokból.
 
A Zsivány Egyes szerintem is jó film, tudom ajánlani. Igaz lehetet volna még kerekíteni a sztorit, de majd a bővített verzióban megkapjuk . Viszont a Jackie Chanbe oltott paptól kivert az ideg annyira szar karakter egy szál bottal lever páncélos fegyveres rohamosztagosokat.

]

Szerintem - és még sokunk szerint - meg ő az egész SW iniverzum egyik legjobb karaktere.
 
Hát szerintem "rengeteg" jó sorozat nincsen, a Száműzetés szerintem egyik/talán legjobb az épphogy csak létező jó sorozatokból.

A rengeteget úgy értettem, hogy amióta abbahagytam.

Amiket szeretnék majd egyszer megnézni:

Office USA
Office UK
Balfékek/Community
Városfejlesztési ügyosztály
Breaking In
 
sziasztok !!Keresek egy francia, 70-es években készült vígjátékot. A főszereplő férfi egy gazdag családhoz szegődik gondnoknak. Mindenkit eltesz láb alól, a végén ő lesz az örökös. A nagymamának megbuherálja a tolókocsiját és úgy hal meg. Az egyik családtag egy őrült zenész, zajokból alkot zenét. Neki kibéreli a gondnok párizs legmenőbb színházát, és sikere lesz. Sajnos többre nem emlékszem. Köszi előre is !
 
Megnéztem a zsivány egyest,az eleje elég vontatott,olyan tili-toli,az utolsó harmadától már alakul,elindul a csekmény,de nem nézem meg másodszor,annyira nem volt jó.:confused:
Megnéztem az arrival-t,katasztrófa,nézhetetlen,eseménytelen film,a vége is semmi, csak azért néztem végig,mert 2€ volt :p, legfeljebb leszedálva ajánlom.
 
A wikipediára felkerül az Alien Covenant teljes plot-ja/sztorija.

Abszolút SPOILER-es, úgyhogy lekicsinyítem, aki akarja kimásolja magának és felnagyítja.

Egy rövid visszaemlékezés még akkorról, amikor Peter Weyland még életben van. Egy szintetikus androidot szólít fel, aki a Prometheus expedíció részévé válna. Weyland arra kéri az androidot, hogy válasszon egy nevet magának, és az android kiválasztja a "David" nevet.

2104-be ugrunk, a Covenant gyarmatosító/kolonizáló hajó legénysége egy távoli bolygóra igyekszik, kétezer telepessel és ezer embrióval. Miközben úton vannak a rendeltetési helyükre, az energia túltöltődés miatt meghibásodik a hajó. A balesetben meghal a kapitányt (Franco), és felébred a legénység. A legénység nekiáll a hiba kijavításának, és eközben rádiójeleket fognak egy közeli bolygóról. Elhatározzák, hogy kivizsgálják, mivel az átvitel emberi eredetűnek tűnik, de a bolygón elvileg nincs élet.

A legénység pár tagja - Waters (Walter???), Faris (Amy Seimetz) és Karine (Carmen Ejogo) egy biztonsági csapat - leszállnak a felszínre. Karine felállít egy ökológiai mérőállomást, míg a többiek a jel forrását követik. Rájönnek, hogy az az Elizabeth Shaw által vezetett mérnöki hajóról származik, aki a katasztrofálisan végződött Prometheus küldetést tagja volt.

A biztonsági csapattagok közül kettő véletlenül idegen spórával fertőződik meg. Karine megpróbál segíteni rajtuk, de Faris karanténba zárja őket a leszálló járműben. A biztonságiakat megöli egy-egy előtörő neomorf, akiik megeszik Karine-t. Faris megpróbálja megölni a neomorfokat, de meghal és véletlenül felrobbantja a landolóegységet is.

A visszavonulni kényszerülő személyzet - ezek szerint ne mcsak azok landoltak, akiket az előbb írtam - rátalál David androidra, a Prometheus küldetés egyetlen túlélőjére, amint épp a Conenant-től kér segítséget a rádión.
Tennessee (Danny McBride), az első pilóta úgy dönt, hogy annak ellenére is válaszol, hogy a neomorf támadás miatt ez ellenjavallták neki.

A felszínen egy neomorf támad meg egy a főcsoporttól levállt telepest, Oram (Billy Crudup) megöli, majd szemtanúja lesz, ahogy David megpróbálja megszelídíteni az idegent. Dávid megmutat Oramnak egy kamrát, amellyben az artámadókat- gondolom a tojásokat - tárolja, és Oram-be is beültet egy embriót. Az embrióból egy protomorf alakul ki - a neomorph következő evolúciója.

Ahogy a legénység keresi Oramot, fokozatosan rájönnek, mit művelt David a bolygón. a bolygón. Miután Shaw-al megérkeztek a a mérnök bolygóra, David rájuk eresztette a "fekete trutyit" -t, amit a Prometheus küldetés során talált. Ez kiirtotta a mérnököket, ami lehetővé tette, hogy Davida helyi élővilág maradékán kisérletezgessen a fekete trutyi képességeit illetően.

Az első xenomorfot úgy hozta létre, hogy valami helyi darázson kísérletezett, ami a tojásait a prédába szokta beültetni, ésa lárvái a préda belsejéből zabálják ki magukat. Az arctámadó első áldozata Elizabet Shaw lett, de David ezt szükséges áldozatnak nevezte.

Miután a személyzetnek leesik, hogy Daviddel hányadán állnak, megpróbálnak lelépni a bolygóról. Amikor a Covenant megérkezne, kifejlett protomorph-ok támadnak rájuk, amik a személyzet több tagját és számos telepest meg is ölnek, de a többieknek sikerül elmenekülni a hajóval.

Van azonban egy bibi. Lope (Demián Bichir)-ba, a biztonsági csapat vezetőjébe az egyik protomorf beültet egy embriót, ami ki is kel belőle, de már a Covenant fedélzetén. Walter android (szintén Fassbander) segítségével sikerül a kikelt protomorphot egy zsiliphez terelni, és kiszippantatni az űrbe.

Miután a hajón elhárult a veszély, a legénység maradéka úgy dönt, hogy folytatják azeredeti küldetést. Mielőtt Walter befejezné a hibernálási procedúrát, Daniels megkérdezi tőle, hogy segítene-e neki megvalósítani elhunyt férje álmát, miután megérkeztek az új világba. Walter nem érti a kérdést. Daniels ekkor rádöbben, hogy Walter nem is Walter, hanem David , de már késő, mert hibernációs álomba merül. David, mután korlátlan hozzférést szerez a hajó rendszereihez két arcámadót/tojást hagy a hibernációs kapszullák mellett.
 
Hat, erre egy fillert kar volt kolteni. Szanalmas, ahogy a gyerekkori kedvenciemet sorra alazzak le.